Ugrás a fő tartalomra

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok! 

A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét(Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.). Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt.

Miután hónapokig gyötrődtem azon, hogy zsebpénzem tetemes részét nem költhetem arra a szép vaskos példányra, amit minden egyes könyves megrendelő oldalon megtaláltam már, természetesen éppen elérhetetlen állapotban, és az interneten is végigböngésztem minden lehetséges oldalt, egyszer csak rábukkantam egy varázslatos, jelentéktelen kis bejegyzésre, és hoppá! Mintha a Titkok Kamrája nyílt volna ki előttem, egy fantasztikus alkalmazásra találtam.


Az alkalmazás neve nemes egyszerűséggel: Sherlock Holmes összes ingyen. Nem foglal sok helyet, viszont nagyon praktikus. A következő köteteket tartalmazza:



1. Sherlock Holmes kalandjai (novelláskötet)
2. Sherlcok Holmes emlékiratai (novelláskötet)
3. Sherlock Holmes esetnaplója (novelláskötet)
4. Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlás (novelláskötet)
5. A bíborvörös dolgozószoba, amely más fordításokban a következő neveket kapta: Tanulmány vérvörösben, A brixtoni rejtély (regény)
6. A Négyek jele (regény)
7. A sátán kutyája (regény)
8. A félelem völgye (regény)










Tetszik benne az is, hogy könnyen kezelhető, illetve kétféle hátteret biztosít a kellemesebb olvasás érdekében. Én most csak egyet mutatok meg, azt, amelyik szerintem jobb:



Ezek után nem is tudom, mit mondjak. Szerintem az, aki feltétlenül szeretné elolvasni az összes Holmes-történetet, vagy aki rövid olvasnivalót szeretne utazás közben vagy hasonló alkalmakra, az meg lesz elégedve. 



Üdv: Kriszti :)

Megjegyzések

  1. Ezt én is ismerem! :D Még régen le volt töltve, de valamiért nem jutottam odáig, hogy belekezdjek, na majd most! Pontosabban előtte még megpróbálkozom pár rövidke angol krimi novellával. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy felhívtam rá a figyelmedet, még akkor is, ha már ismerted!
      Üdv: Kriszti

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)