Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2017

A fekete tükör

Sziasztok!

Úgy tűnik, megszállt az ihlet. Oké, valójában nem. Már egy ideje ott csücsül ez a novella a piszkozatok között, egészen pontosan azóta, hogy tavaly karácsonykor ki akartam tenni, de aztán meggondoltam magamat. Most, ne kérdezzétek, miért, úgy döntöttem, hogy megosztom veletek ezt a novellámat is. Jó olvasást! :)

Úton

Sziasztok!

A kreatív szárnybontogatás nem az én asztalom: hiába igyekszem, nem sikerül jót alkotnom. A novellák valahogy nem érdekelnek, nem élvezem őket olvasni vagy írni. Ennek ellenére néha muszáj kikapcsolnom az agyam, más karakterekkel dolgoznom, mást alkotnom, mint amivel mondjuk hónapok óta foglalkozom. Egy ilyen kis pihenés eredménye a lenti novella, fogadjátok szeretettel!

Robin Sloan: Penumbra úr nonstop könyvesboltja

Sziasztok!
A Penumbra úr nonstop könyvesboltja elsősorban a borítójával keltette fel bennem az érdeklődést, majd amikor olvasni kezdtem, a stílusa is magával ragadott. A pozitív nyitás után azonban egészen különös módon haladt tovább a történet, amelyet nem igazán helyeseltem. Ennek köszönhetően meglehetősen vegyes érzelmeket táplálok a mai könyv iránt. Hogy pontosan miért, azt azonnal el is mondom.

A 10 legfontosabb dolog, amit 18 év alatt megtanultam

Sziasztok!
A világon két fajta ember létezik: aki szereti a szülinapját és aki nem. Ennek alapján én valami szuper képességű mutáns lehetek, mert engem nem érdekel különösebben ez az egész. Az ajándéknak persze örülök, de nem visítozom és nem ébredek gyomorgörccsel a születésnapomon. Ez valami gyári hiba lehet nálam, el kell fogadni. Azt viszont nem tagadhatom, hogy kicsit izgatott voltam, amikor végre valahára nagykorú lettem. Fura ebbe belegondolni, főleg úgy, hogy előttem az érettségi, az egyetem, az egész élet. Olyan ez, mint egy folyton pörgő körhinta, amiből legszívesebben azonnal kiszállnék. Mindazonáltal nem hagyhatlak titeket bejegyzés nélkül, még akkor sem, ha történetesen ma van az én nagy napom. Összeszedtem nektek 10 dolgot, amit én kevéske éveim alatt megtanultam.

Nina Stibbe: Férfi a háznál

Sziasztok!
Most egy kicsit visszavánszorgok a megszokott terepre: ismét egy könyvértékelést hoztam számotokra. Remélem, hogy így nyár vége felé még akad egy kis időtök olvasni, nekem mostanában nem igazán van. Ennek ellenére igyekszem, bár már nagyon várom az évkezdést.

Odaát: 5 karakter, akit visszahoznék

Sziasztok!

Minden rajongó ismeri azt az érzést, amikor a kedvenc karakterét kiírják a sorozatból: szerencsés esetben csupán elköltöztetik a Bahamákra vagy kómába ejtik, amiből még van esélye felébredni, rosszabb esetben viszont megölik őket. Az Odaát alkotóinál kevesebben űzik jobban és kegyetlenebbül ezt a sportot, bár az általuk teremtett univerzumban, semmi sem lehetetlen, mindig megvan az esély arra, hogy a szétmarcangolt, Pokolba száműzött szépfiú visszareppenjen a Földre, méghozzá angyaltaxival. (Vicces: létezik olyan szó, hogy angyaltaxi, vagy legalábbis a  blogger helyesírás ellenőrzője nem talál benne kivetnivalót.) Most összegyűjtöttem nektek azt az 5 karaktert, akit mindenképp visszahoznék.

5 oldal, amit rendszeresen látogatok

Sziasztok!
Nem mondom, hogy az interneten élem az életemet, de az tény, hogy a blog, a szociális érintkezés és sokszor a tanulás miatt is szerves része a mindennapjaimnak az, hogy leülök a laptop elé, és pötyögök valamit: rákeresek egy-egy szóra a bab.la-n vagy éppen wikit olvasgatok. Ne feledjük azonban, hogy az internetet manapság elsősorban nem információszerzésre vagy kapcsolattartásra használjunk, hanem szórakozásra. Hogy ez jó-e vagy sem, azt most nem fejteném ki bővebben. Nyilván mindenkinek vannak olyan oldalai, blogjai, amiket szívesen látogat. Én is összeszedtem nektek 5-öt, a listát a "Tovább olvasokra" kattintva láthatjátok.

Az Odaát keresztény vonatkoztatásairól

Sziasztok!
Az európai művészet alapját az antik kultúra, illetve a Biblia szolgáltatta, azonban a bibliai motívumok nemcsak az irodalomban, a festészetben és a szobrászatban jelentek meg, hanem átjárta, átjárja a mindennapjainkat is. Vallási nézetektől függetlenül, akarva akaratlanul is közünk van a könyvek könyvéhez. A kisbabát mózeskosárban hordozzuk, a szülők hegyi beszédet tartanak és vannak, akik szeretnek tamáskodni. Nem meglepő hát, hogy a mai modern irodalomban és a filmművészetben is  megjelenik a Biblia világa; kiapadhatatlan forrásként szolgál a film- és sorozatkészítőknek, íróknak, költőknek.  A mai egyik legnépszerűbb sorozat, az Odaát (Supernatural) is előszeretettel használja ezt a gazdag alapanyagot, méghozzá ügyesen vegyítve azt a saját elképzelésükkel. 

KÖNYVAJÁNLÓ Graeme Simison: A Rosie projekt - Ésszerű szerelem (Don Tillman 1.)

Sziasztok!
Mivel eddig olyan kevés könyves bejegyzést hoztam, gondoltam ismételten írok nektek egy ajánlót. Azt hiszem, könnyebb lett volna könyves blogot indítani ahelyett, hogy most lassan azzá alakul át az oldal. Késő bánat, eb gondolat. Ha kíváncsiak vagytok egy izgalmas, humoros és mindenek felett lebilincselő történetre, olvassátok tovább a bejegyzésemet :)