Ugrás a fő tartalomra

Miért imádom az Agymenőket? - 100. pont

Sziasztok!

Mint a bemutatkozásban is említettem, nagy rajongója vagyok az amerikai szituációs komédiának, az Agymenőknek. Annyira, hogy még pólóm is van. Mivel néha ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy a sorozattal, vagy az imádatom más tárgyával, foglalkozzak, ezért előfordul, hogy gyártok egy listát, amely beteges rajongásról árulkodik, pedig semmi más, csak egy kis szórakozás. Mivel végigszenvedtem egy fél napot azért, hogy összehozzak egy 100-as listát arról, miért imádom az Agymenőket, úgy gondoltam, nem hagyom kárba veszni a befektetett energiát, és szépen sorjában kirakom a pontokat a blogra. Nem tudom megmondani, hogy milyen időközönként fog ez megtörténni, ugyanis nem vagyok egy rendszerető típus, de remélhetőleg egy héten legalább egyszer lesz időm foglalkozni a bloggal. A pontokhoz egyébként rövid leírás is tartozik, úgyhogy a posztok rövidségük ellenére valamiféle tartalommal is fognak rendelkezni. 




100.  Amy büntetése

Szürke 50 árnyalata Agymenők módra? Naná! Amy egy kis fizikai kontaktusért betegséget színlel, Sheldon pedig ápolja, mint egy példás barát. A terv egy ideig beválik, de Amy nem számít arra, hogy Sheldon mintát vesz tőle, amiből kiderül, hogy már egészséges. A férfi megpróbál megfelelő büntetést találni barátnőjének, az apja módszerét használja, de a fenekelés nem fájdalmat és szégyent okoz Amynek, inkább örömet. Nem csak a jelenet, a bakik is roppant szórakoztatóak!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azo...

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok! Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a  Sherlock  és a  My mad fat diary  után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Kedvenc verseim #1 Tóth Krisztina: Dal a titkos életről

Sziasztok! Igen, ez megint egy új bejegyzés-sorozat, amit tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy miért kezdek el. Oké. Ez így nem igaz. A helyzet az, hogy magyar fakton akarva-akaratlanul is szembesülök a líra szépségével, így, még akkor is, ha még mindig az epika felé húz a szívem, kezdek egyre inkább érdeklődni a különféle versek iránt. Ezenkívül rengeteget olvasok, ugyanis, mint már néhány tucatszor említettem, jelentkeztem az OKTV-re, ahol rengeteg idézetet kell felismerni. Szóval tényleg sok-sok verssel találkozom mostanában, így óhatatlanul is egyre több kedvencem lesz. Az ellenállhatatlan késztetés pedig nem hagy nyugodni: muszáj megosztanom veletek ezeket a költeményeket.