Ugrás a fő tartalomra

Vélemény 5 - A bogyósgyümölcskertész fia

Sziasztok!

Egy könyvről fogok írni, méghozzá egy olyanról, amit muszájból olvastam el.

Információk

Író: Háy János

Fülszöveg:

„Ez egy tiszta, megbízható érzés. Ebben minden benne van különben, meg mindenki. Én is például. Aki ezt elolvassa, azbiztosan tovább él. Azt most nem tudom, hogy mennyivel: egy vagy két évvel vagy tízzel, csak hogy tovább.”

Hogyan találkoztunk?

Tudniillik jelentkeztem egy (valójában két, de ez most nem fontos) irodalomversenyre, és annak keretében köteles vagyok átrágni magam hét könyvön november 9-ig. El is mentem a könyvtárba, gondolván ott mind meglesz. Na persze, megint túl sokat álmodoztam. Mindösszesen három könyvet tudtam kikölcsönözni, és ezek közt volt A bogyósgyümölcskertész fia.

A cím

Ezzel nyitottam a sort, ugyanis az imponálóan kevés oldalszámon (181) kívül a figyelemfelkeltő cím is megragadott. Úgy álltam hozzá, hogy a hétből talán ez lesz a legjobb meg a legérdekesebb, pedig a borítója annyira zavaró és unalmas, hogy ez alapján sosem vettem volna kézbe. A cím viszont tényleg jó, rá is illik a könyvre.

A történet

„Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, aztán gimibe Pestre. Ott aztán beleszeret a Napba, utána meg egy valódi lányba. Aztán lesz egy rockzenekara, az Originál Láger, meg kiugrik az ötödiken a konyhaablakból, meg jól belecsőröznek a gyomrába az Egyetempresszó előtt, meg kirúgja egy lány Bécsben, mert ez a fiú külföldön már nem olyan nagy szám, mint Magyarországon. Na most ilyenekről szól ez a könyv. És lehet rajta nevetni, még az ember könnye is kicsordul tőle. Vagy azért, mert sírni kell.”

Ez a könyv belső oldalán található szöveg lényegében teljes egészében elmondja a történetet. A főszereplő egy elég fura gondolkodású srác, legalábbis nekem az egész annyira különös volt. A fogalmazás összeszedetlen, körülbelül pont olyan, mint ahogyan az ember gondolkodik. Ez pozitívum, reálisabbá teszi a dolgokat. Az is fura volt, hogy a fiú gondolkodásmódja nem sokat változik az évek alatt, pedig a történet kezdetén kisiskolás vagy annál kisebb lehetett. Nekem kicsit kevés a konkrétum benne, sokszor azt sem tudtam, hogy hol játszódik a történet, mikor, hány éves benne, vagy éppen mi történik. Zavaros volt, ráadásul egy kicsit hétköznapi az egész történet. Egy srác életét beszéli el és ennyi.

Ráadásul sok a káromkodás és az olyan dolog, amit nem akartam tudni. Nem vagyok prűd, távol álljon tőlem, de a fiúk testének működését egyelőre nem akartam közelről vizsgálni. Nyilván nem volt részletes a leírás, csak meg-megemlítették, hogy a srác elélvezett meg ilyenek, de akkor sem érdekelt.

Annak ellenére, hogy azt írták, lehet rajta nevetni és sírni, én egyiket sem tettem. Egyébként nulla-huszonnégyben az érzelmeimet közvetítem a világ felé, de ha könyvekről, filmekről, sorozatokról van szó, képtelen vagyok jóízűen nevetni. Sírni könnyebb, de ezen most nem ment.


A szereplők

Nincsenek nevek. Azaz vannak, de csak olyanokét említik meg, akik valójában távol állnak a történettől, csak éppen megemlítik őket. „A faterom” és „ a haverom” meg „a lány”. Nekem ettől az egész olyan megfoghatatlan lett. Talán éppen azért, hogy akárki beleélhesse magát. Ha fiú lennék, esetleg sikerült is volna. A főszereplő idegesítő volt, nem értettem az érzéseit, a többi szereplőről meg képtelen vagyok normálisan írni, mert azt sem tudom ki kicsoda.


Összességében véve nekem nem tetszett. Öt napig rágódtam rajta nem tudtam rávenni magam az olvasásra. Vontatott volt és unalmas. Persze gazdagabb lettem egy könyvélménnyel, így nem bántam meg, hogy végigszenvedtem magam rajta. 

Kiegészítésképp megjegyezném, hogy azóta átbeszéltem az irodalomtanárommal a könyvet, és úgy, hogy néhány dolgot utólag megértettem benne, már nem tartom olyan szörnyűnek. Elgondolkodtató volt, amikor ez kellett, és átváltott könnyedségbe, amikor arra volt szükség. Sajnos, ez számomra nem volt izgalmas, és amúgy sem vagyok járatos a '70es, '80as években, így néhány utalás kifogott rajtam. 



Üdv: a blogger, aki szeret szenvedni

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!