Ugrás a fő tartalomra

2016-os tervek és inspiráló képek

Sziasztok!

Először is szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni, vagy legalábbis mindenképp boldogabbat, mint az előző volt!


Másodszor elnézést szeretnék kérni a kihagyásokért, de az ünnepek során inkább a családdal és a pihenéssel volta elfoglalva, de ha minden igaz, mostantól többet tudok a bloggal foglalkozni. 

Az új év beköszöntével úgy döntöttem, hogy több bejegyzést fogok hozni, keddenként és szombatonként. Persze az, hogy ezt a tervet sikerül-e kiviteleznem még kérdéses, hiszen a mai poszt is tegnapi lett volna, ha bizonyos problémákba nem ütközöm. (Csodálatos, baglyos pendrive-omat, amit alig két napja kaptam karácsonyra az egyik barátnőmtől, elhagytam, de meglett. Valójában egy remek, szem előtt lévő helyet találtam neki, de elfelejtettem, és csak nem rég bukkantam rá. A bejegyzéshez kellő anyagok pedig rajta voltak...)

Tulajdonképpen nem terveztem túl sok mindent, mármint a mai bejegyzéshez. Főleg a blog további működéséről szeretnék pár dolgot írni. 

Bevallom, nem vagyok egy pedáns ember, ami azt illeti rohadt trehány kissé rendszertelen vagyok, és ez meg is látszik a blogon. Nem volt fix időpontja a posztok érkezésének, és tulajdonképpen az írásaim is összecsapottak voltak, de igyekszem, hogy ez másképp menjen. Mint már fentebb is említettem előreláthatóan minden kedden és szombaton valamiféle bejegyzéssel érkezem majd. 

Szeretnék több hosszabb lélegzetvételű cikkeket közölni, komolyabb és könnyedebb témákban is. Már vannak ötleteim, amelyeket lassan, de biztosan valósítok meg. Havonta legalább egyszer szeretnék egy ilyet hozni, illetve minden hónap végén a kiolvasott könyvekről kisebb-nagyobb véleményeket, ajánlásokat. Ezenkívül listákat, közszereplők életrajzást, sorozat - és filmajánlókat is posztolnék továbbra is.

Mint láthatjátok nem sok változtatást eszközöltem, és azoknak sincs még látszatja, de remélem, és teszek is azért, hogy így legyen, pár hónapon belül sikerül majd a blogot fellendítenem, és ezt nem csak  a nézettségre értem, mert nem az számít. (Inkább az, hogy lássam, elértem a magam elé tűzött célt, hogy tartottam magam az elképzeléseimhez.)

És bár nem a télhez kapcsolódóan, de itt van néhány inspiráló kép. (Bevallom, ha nincs ihletem, gyakran nézegetem ezeket. Nagyon elgondolkodtatóak, és egy képből akár egy történetet is el lehet indítani. Gondolom, éppen ezért inspirálóak.)















Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

A karácsonyról #7 Reszkessetek betörők! - avagy 5 karácsonyi film

Sziasztok!
Először is boldog karácsonyt szeretnék kívánni nektek! Remélem kellemesen telnek az ünnepek, hogy családi béke és otthonos melegség uralkodik mindenütt és hogy ha máskor nem is, a mai napon egy kicsit kikapcsolódhattok. Mint említettem az előző bejegyzésben, kissé elmaradtam az aktuális posztokkal, ezért elnézést szeretnék kérni, Ma az én kedvenc karácsonyi filmjeimről írnék, hátha sikerül még elcsípnetek egyet ezek közül.

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.