Ugrás a fő tartalomra

Legutálatosabb pillanataim

Sziasztok!

Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy vezessem fel a listát. Ez kicsit személyes, hiszen mégis csak a mindennapi bénázásaimról, de talán mások is kerültek már olyan helyzetekbe, mint én. Ami azt illeti, ennek nagyobb esélye van, mint gondolnám. Szóval ez a lista néhány olyan pillanatról szól, amit elképesztően tudok utálni:

  1. Amikor éppen a jólesően dörgölöm a szememet, hogy az álom délre megmaradt szikrái is egészen biztosan eltűnjenek belőle, akkor kissé késleltetve ugyan, de eljut az agyamig az információ, miszerint reggel nem kis időt töltöttem a sminkeléssel, aminek az előző cselekvéssornak hála csak egy fekete, pandaszerű nyoma maradt.
  2. Vicces ember vagyok, legalábbis én jól szórakozom a saját poénjaimon. Ráadásul hatalmas öniróniával rendelkezem, vagy legalábbis a legtöbb egoista emberhez mérve. Kár, hogy a körülöttem élő emberek nem értenek sokat a szarkazmushoz és az iróniához. Előfordul bizony, hogy némi öniróniával jellemzem magam, talán kicsit túlozva is. Azt várnám, hogy ilyenkor a barátaim, vagy hogy is nevezzem őket, ellenkeznek, nevetnek és hasonlók, de legtöbbször helyeslően bólogatnak. A pillanat több, mint kínos.
  3. Amikor egy hatalmas ostobaságot szarkasztikusan értek, de a banális, túlzó hangsúly nélkül valaki komolyan veszi. Szerintem néhány osztálytársam komolyan elhiszi, hogy szerintem a nőknek a konyhában a helyük.
  4. Amikor az irodalom tanárom, legyen szó bármilyen csupaszív nőről is, kiosztja a fogalmazásokat, és szembesülök azzal, hogy az írói szabadság nem létezik az iskolán belül.
  5. Amikor a tanár fennhangon közli az osztállyal, hogy csak egyes és kettes dolgozatok születtek, csak az enyém lett ötös. Azok a tekintetek…
  6. Amikor szembesülök azzal, hogy negyvenöt percet ki kell bírnom a fiúkkal tesin.
  7. Amikor a matekdolgozat beadása után hirtelen háromszor annyit tudok, mint az írása közben, ráadásul fejben kiszámolom az eredményt.
  8. Amikor rosszul toldalékolok egy szót, és egy szörnyű helyesírású ismerősöm kijavít.
  9. Amikor a varrás a zoknimon félrecsúszik.
  10. Amikor szembesülök azzal, hogy fejben megint előrébb járok, és nem is péntek, hanem szerda van.
  11. Amikor ki tudja, miért, de egy ostoba helyesírási hibát követek el. Például a sebességet két b-vel írom.
  12. Amikor életem legprecízebben rótt betűit egy balfasz ügyetlen személy lökése miatt egy határozott tollvonással egészítem ki. 
Ismerősek nektek ezek a pillanatok? Ti mivel egészítenétek ki a listát?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)