Február 29. - Nem vagyok suliban

 Sziasztok!

Mielőtt a lényegre térnék, szeretném leszögezni, hogy ez nem egy uszító jellegű cikk, és nem is a politikai ellentétekre van kiélezve. A téma, bár tulajdonképpen társadalmi problémáról van szó, óhatatlanul magával húzza a politikát is, ahogy azt láthatjuk, hallhatjuk, olvashatjuk. Szeretném, ha politika semlegességben látnátok engem is és az ügyet is.

Gondolom, senkinek sem újság, hogy a mai napon, február 29-én, több (tíz)ezer diák kerüli az iskolát, méghozzá szülői kérésre. Akinek mégis, annak itt egy rövid összefoglaló az elmúlt pár hét eseményeiről, de tényleg csak dióhéjban: A facebook-esemény (Nem leszek suliban)  másfél-két hete alakult, és már akkor 2400 résztvevőre tett szert. A későbbiekben ez a szám egyre csak növekedett, és mostanra 33 ezren csatlakoztak hozzá. (De ki tudja, hányat félemlített meg ezek közül egy tanár...) Idő közben, elindult a Kockás inges diákmozgalom  (FORRÁS) (az ötletet Klighammer adta) is, ahol a tanulók kiállnak elégedetlen, tüntető tanáraik mellett, és szolidaritást vállalnak. A facebookot ellepték a kockás inges fotók, tanárok, szülők, diákok, egész osztályok és iskolák öltöztek ebbe a szimbolikussá vált ruhadarabba, és még néhány kockás kokárda is készült. Természetesen egyetlen mozgalom sem létezhet, ellen mozgalom nélkül (Suliban leszek). Kiderült az is, hogy a 29-e ugyanolyan tanítási napnak minősül, mint a több, illetve, hogy egyetlen diákot sem érhet hátrányos vagy éppen előnyös megkülönböztetés. Különböző kreatív, oktató jellegű programokat is szerveztek, hogy ez ne csak egy „igazolt lógás” legyen, hanem valami értelemmel bíró tiltakozás. És végül elérkezett a szökőnap, kíváncsian várjuk a hatásokat, következményeket.

Engem sosem érdekelt a politika. Tizenhat éves vagyok, de annyira magamtól is rájöttem már, hogy javarészt hazudozásból és irányításmániás diplomások szóbeli csatározásáról szól az egész (lehet, hogy csak én látom sötéten, meg egyébként is mit tudhatok én a világról?). De mindegy is, nem szeretnék ebbe belemenni. Annyit akartam ebből kihozni, hogy abszolút nem szoktam felfigyelni a tüntetésekre, sztrájkokra vagy bármely más politikai eseményre, mert egyelőre nem foglalkoznék ilyenekkel.  Erre viszont igenis felfigyeltem, mivel ez egy igazán érint engem, a kimenetele (nem konkrétan a mai napé, hanem az egészé) meghatározza a jövőmet.

Maximálisan egyetértek abban, hogy változtatni kell. Szerintem a legtöbb diák így van ezzel, hiszen ők mindig elégedetlenek a sok tanulnivalóval, a koránkeléssel és a többivel. Ez természetes, viszont akkor már gond van, ha ez komolyra fordul. Hogyha ez már nem csak üres panaszkodás, hanem a szülők, a tanárok, a rokonok is igazolják, hogy mennyire leterhelik őket.  Azt hiszem, ez a szöveg már ismerős.

Heti 36 órám van, ami tulajdonképpen manapság egészen kevésnek számít. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért nincsen semmilyen különórám vagy mert nem kell korrepetálásra járnom, és így van időm pihenni. Az a vicc, hogy még így is marha fáradt vagyok. Sosem voltam magolós típus, mondhatni elég fogékony vagyok mindenre, ráadásul viszonylag nagy mennyiségű lexikális tudást tudok elraktározni, ami a jelenlegi elvárásoknál tényleg hasznos. Jó tanuló is vagyok, mégis van, hogy két és fél órát kell tanulnom naponta, és nem azért, mert magát a szóbelit tömöm a fejembe. Megírom a rengeteg házit, amit azért kapunk, hogy gyakoroljunk, mivel erre nincs idő a tanórákon.Egy kicsit átláthatóbban:

Magas óraszám

Mint már említettem, heti 36 órát vagyok bent a suliban. Ez egy elég kedvező szám, annak ellenére, hogy így is negyed háromkor kerülök ki a padból. Persze, én megint csak szerencsés vagyok, hiszen tíz percnyire lakom az iskolától, de vannak, akiknek több, mint egy órát kell utaznia, hogy hazajusson, és akkor még nem volt különórán, korrepetáláson, nem tanult, és nem élt társasági életet, holott ezt mind-mind elvárják egy egészséges kamasztól.

Ami igazán érint engem ennek kapcsán, az az, hogy csak egy fakultációt lehet felvenni, mert nem fér bele az óraszámba. Hiába esik ki jövőre egy csomó tantárgy, mindössze heti kettő faktunk lehet majd. Esetemben ez elég kínos, ugyanis történelemből és magyarból is szerettem volna emeltezni, ráadásul az, hogy márciusban már el kell döntenem, melyiket választom, azt jelenti, hogy most ki kell találnom, hogy hova megyek továbbtanulni. És még azt mondják a felnőttek, hogy van még idő addig… Ez persze egyéni szociális probléma, de a példát értitek, nem?

Rengeteg felesleges tananyag

Szerintem mindenki tudja, mire gondolok. (De azért kifejtem) Az irodalom, a történelem, a matek anyagot a tanáraim szerint lehetetlen olyan ütemben leadni, ahogy kérik. Irodalomból (bár alapból le vagyunk maradva tanárváltás okok miatt) több kisebb részt is ki kellett hagynunk, nyelvtanból úgy szintén, és csak az érettségihez szükséges részeket vettük át. Történelemből nemrégiben (nem tudom, pontosan mikor, melyik évben) a felvilágosodás korát a tizedikes tananyaghoz pakolták, hogy a következő két évben a 20. Századdal foglalkozzunk. (Remek felosztás)

Régóta téma, hogy a matek, fizika, kémia tananyag legnagyobb része felesleges és nem hasznosítható. Ez bizonyos szinten igaz, hiszen én, )mint remélhetőleg) későbbi muzeológus vagy irodalomtörténész, valószínűleg sosem fogok másodfokú egyenleteket megoldani rögtön azután, hogy a kovalens kötés fogalmát a tisztítószerek között kutatva mormolnám magamnak, és a Boyle-Mariotte törvény rendkívüliségén töprengenék. Oké, ez egy eléggé elnagyolt példa, viszont igaz. A matek mondjuk tanít a logikus gondolkodásra (vagy valami ilyesmi), a természettudományoknak pedig elég nagy gyakorlati jelentősége van, amiről jó, ha tud az ember. Kár, hogy a dolgozatokban helyette azt kérdezik, hogy:

 "Egy 600 menetes 10 négyzetcentiméter keresztmetszetű tekercsben a mágneses indukció 0,2 s alatt egyenletesen növekszik zérusról 0,1 T-ra. Mekkora áram folyik a tekercsen, ha a végeit 20 ohmos ellenállással zárjuk, és a tekercsnek is van 12 ohm ellenállása?"

(Fizika 10. Elektromosságtan, hőtan, Mozaik kiadó)

Nem azt mondom, hogy olyan bonyolult lenne kiszámítani vagy hogy egyenesen lehetetlen, de szerintem nem túl hasznos. Ezenkívül kevés idő van gyakorolni, hogy is volna lehetséges eltöprengeni néhány hasznos dolgon vagy érdekességeket tanulni? Ráadásul van az az anyagmennyiség (nem, nem a mértékegység), amit már képtelen befogadni az agyad, van, amikor már hiába tanulsz, magolsz, jegyzetelsz, nem megy.

Kísérleti tankönyvek

Nekünk a tavalyi évben volt szerencsénk kísérleti tankönyvekből tanulni. Igaz, még az első fél év sem múlt el, amikor a matektanárok úgy döntöttek, hogy rendelünk régi, jól bevált Mozaikokat, merthogy használhatatlanok voltak a kapott könyvek. (Konkrétan olyan mondatot találtunk benne, ami értelmezhetetlen volt, ráadásul néhány feladat nem is volt helyes) A nyelvtant sem használtuk túl sokat, a tanár szóban adta le az anyagot, aminek a fele sem volt benne… Idén már Mozaikból tanulunk, és ezerszer könnyebb a tanulás, a tankönyv érthetőbb, összeszedettebb és használhatóbb.

Felszerelés

Ha jól emlékszem, akkor a Teleki vagy Hermann közzétett pontjaiban szerepelt az is, hogy biztosítsák a mindennapi testneveléshez szükséges felszereléseket is. Erről is lenne egy-két gondolatom, de én ezt kibővítem az összes tantárgyra.

Idén a sulimban voltak bizonyos felújítások. Kicserélték az ablakokat, ugyanis nem zártak rendesen. (Sehogy sem) Az udvart is „felújították”. (Ez azt jelenti, hogy lebetonozták, de ugyanúgy ott a Mariana-árok, ahogy mi nevezzük; egy körülbelül egy méter átmérőjű aszfaltdarabokkal teli csík, ami miatt elég nehéz a kinti tesi, de nincs kilátás arra, hogy ez megváltozik, ugyanis nem fér bele a költségvetésbe. Ez elég igazságtalan, hiszen a sulin legalább húsz éve nem faragtak) A tesi felszerelések annyira nem szörnyűek, bár néha félő, hogy a gerenda összecsuklik a diákok alatt… Ilyen szempontból szerencsések vagyunk.

A többi tantárgyat tekintve nem bővelkedünk eszközökből.  A töri térképek szakadtak, de azért használhatóak, de földrajzra nincsen megfelelő. Matekból nincsen nagy vonalzó, körző, szögmérő, így a feladatokat nem tudjuk ott megoldani. A fizika kísérleteket rendre nem tudjuk elvégezni, mert még a tanári eszközök is töröttek, rosszak, elnyűttek, mert már vagy húsz-huszonöt éve nem vettek újat, hiszen nincs rá pénz, diákkísérletekre pedig nem is álmodhatunk. Ugyanez a helyzet kémián. A suli pedig másfél éve gyűjtött egy szintetizátorra, mert arra sem volt pénz, hogy az ünnepségeken ne a diákoknak kelljen bevinniük a sajátjukat, hogy megtarthassák az előadást, ugyanis csak egy zongoránk van, aminek a pedálja rossz.

A mi sulink nem lepukkant, szegény és koszos, ráadásul még csak a teljesítménye sem rossz, de elég sok mindenben hiányt szenvedünk. Ha csak a mi iskolánk lenne ilyen helyzetben, akkor még azt mondanám, hogy a vezetőségnek vagy esetleg az önkormányzatnak kellene valamit másképpen csinálnia, de ahogy az ismerőseimtől hallom, a híradóban látom vagy az interneten olvasom, nem csak nálunk van ez így. És ha ez országos szintű, akkor nyilván nem az önkormányzatokat kell hibáztatni…

A tanárok

Nem, velük nincs semmi baj. Azaz van, de nem azért, mert ők nem végzik jól a dolgukat, hanem azért, mert fáradtak, túlterhelt, frusztráltak, ahogy a diákok is. Sosem utáltam a tanáraimat, nem is nagyon szidtam/szidom őket, hiszen nekik akkor is az a munkájuk, hogy leadják az anyagot, ha az a duplájára nő, erről pedig nem tehetnek. Sokszor ők is bevallják, hogy nem értik, ezt miért kell megtanulnunk, mikor ők, mint szaktanárok, ezt emelten vették.

Abba belegondoltatok már, hogy nekik mennyit kell dolgozniuk? Nem állítom, hogy másoknak nem rossz, nem kell hajnalban kelnie, megerőltető fizikai munkát végeznie, és hogy ők nem érdemelnék meg a megfelelő fizetést, de mivel most az oktatásról van szó, ezért mellőzném őket, ha ez nem túl nagy pofátlanság. Tehát a tanároknak a mi sulinkban speciel négyig bent kell maradniuk (ha helyesek az információim). Nekik is vannak hét-nyolc óráik, persze több a lyukas órájuk, mint nekünk. Sokan azt gondolják, hogy nekik tulajdonképpen ennyiből áll az egész. Napi öt-hat óra, négyig dolgozatjavítás, és már mehetnek is haza. Kár, hogy ez nem így van. A legtöbb tanár még otthon is dolgozik, összeállítja a témazárót, javítja a dolgozatokat, óratervet készít ki tudja hány osztálynak. És akkor még nem beszéltünk a korrepetálásokról, amik igenis elvesznek az idejükből, vagy a tanítás utáni programok szervezéséről, a diákönkormányzat igazgatásáról, a szakkörökről, amik ugyebár az ő feladataik.

Nekik is jár a pihenés. A fizetésről nem tudok túl sokat, nincsen személyes tapasztalatom, de jó néhány osztálytársam tanárgyerek, és az ő állításaik szerint nem túl fényes a helyzet.

Felsoroltam tehát jó néhány dolgot, de ennél még több és bonyolultabb probléma is létezik. Ezeknek a taglalásába nem kezdenék bele, ugyanis már így is hosszúra nyúlt a cikk, pedig még nem is beszéltem a mai napról.

Ha valaki megnézi az időt a bejegyzés alján, láthatja, hogy bizony tanítási időben írom ezt a bejegyzést, tehát támogatom az ügyet. Ez így is van. Saját döntésemből csatlakoztam az eseményhez, a szüleim semmilyen módon nem befolyásoltak, csak annyiban van ehhez közük, hogy igazolják a hiányzásomat.

Ez utóbbit azért éreztem szükségesnek leírni, mert nagyon sokan támadják a szülőket, amiért nem engedik iskolába a gyerekeiket, azaz zsarolják a kormányt, és szeretném, ha mindenki tudná, hogy az én esetemben ez nincs így. (Véleményem szerint máshol sem) Nem is értem, hogy miért gondolják, hogy ez zsarolás, vagy hogy a gyereket belevonják a politikába. Szerintem a legtöbb diák, aki a mai napon nem ment iskolába, saját döntéséből tette ezt. A kisebb gyerekek talán nem, de szerintem tíz éves kortól már képesek vagyunk bizonyos módon önállóan mérlegelni ezt az egészet, és szülői ráhatás nélkül is dönteni. Az pedig, hogy ez egy zsarolás a szülők részéről, butaság. A szülő eszközként használná fel a gyerekét azért, hogy a tanároknak jó legyen? Szerintem ez egy kicsit sántít. Nem inkább arról van szó, hogy a szülők a gyerekeikért és a gyerekeikkel karöltve tiltakoznak?

Azt remek ötletnek tartom, hogy programokat szerveztek a mai napra, hogy a diákok most is tanuljanak, fejlődjenek, ne pedig lógjanak. Én is szívesen vennék részt egy ilyen programon, viszont úgy döntöttem, hogy inkább írok egy bejegyzést erről az egészről, aztán tételeket dolgozok majd ki, majd pedig közösségi szolgálatra megyek, azaz sajátos módon töltöm hasznosan az időmet.

Az viszont kérdéses, hogy mit is érhetünk el ezzel a „csendes tiltakozással”. Sokan úgy gondolják, hogy ez a nap is csak arra szolgál, hogy a gyerekek ne tanuljanak. (Ez már csak azért sem igaz, mert rengeteg oktató jellegű programot szerveztek) Mások azt mondják, ahogy már fentebb is említettem, hogy ez zsarolás, a gyerekek eszközként való felhasználása. Hogy ezt miért nem tartom valósnak, azt már kifejtettem. Néhányan inkább azzal jönnek, hogy úgysem lesz eredménye, végül is mit harcolhatnának ki így? Erre csak azt tudom mondani, hogy fogalmam sincs. Talán nem is az a lényeg, hogy konkrétan ezzel a mozgalommal, mit lehet elérni. Inkább az, hogy mit is indít el, milyen hatást kelt az emberben, és mekkora lesz a sajtóvisszhang. Elvégre az, hogy az internet ettől zeng, hogy a tiltakozás benne van a tévében, az újságokban, hogy szinte napi téma az oktatási rendszer, tulajdonképpen azt segíti elő, hogyne évüljön el az egész, és hogy minél több ember figyelmét felhívja a változás szükségességére és a tiltakozás jogosságára.

Az én szavam nem túl mérvadó, a véleményem nem feltétlenül bölcs, és lehet, hogy nem látom át a teljes képet, hiszen még nem vagyok elég jártas a politikában vagy a médiában, de tartom magam az elképzelésemhez. Szerintem jó és fontos ez a megmozdulás, a változás pedig ha nem is feltétlenül szükséges, de ajánlott volna.

Remélem tetszett ez a „cikk”, és hogy nem üldöztelek el ezzel a témával! Senkire sem szeretném rábeszélni az  véleményemet, nem ilyen céllal írtam meg ezt a bejegyzést, viszont kíváncsi vagyok a ti gondolataitokra, ha szeretnétek, írjatok nekem kommentben!

További szép napot!