Ugrás a fő tartalomra

Kemény Zsófi: Én még sosem


Sziasztok!
Az Én még sosem-et egész véletlenül találtam meg a könyvtár egyik eldugott zugában. Mivel az eldugott könyvek általában érdekesek szoktak lenni, fogtam magam, és nekiláttam. Nem mostanában olvastam, hanem még tavaly nyáron, de úgy gondoltam, hogy erről érdemes lenne írni. Ugyanis fogalmam sincs, hogy tetszik-e vagy sem. 

Fülszöveg:
Ágó:
„Ez most egy afféle búcsúbeszéd lesz, amit Ádámnál és Évánál fogok kezdeni. Tehát: Ádám és Éva. Most pedig rá is térhetek magamra. Isten nagyon bal lábbal kelt fel aznap, mikor a történetünk kezdődik.”
Eszter:
„Nagyon fel volt pörögve. Mármint Ágó. Jó, nem állítom, hogy én nem készültem végig kábé egy teljes napot, és nem öltöztem át hatszázhuszonhétszer (plusz egyszer, mikor Ágó visszaküldött, hogy vegyek fel valami feketét), meg nem sminkeltem halálra magam, meg nem sírtam le ezt a sminket, mikor olyan számokat hallgattam meg felkészülésül a jövő nagy érzelmeire , amik arról szólnak, hogy a szerelmünk el akar hagyni minket, vagy, urambocsá, már el is hagyott.”
Toma: „Ha az egész élet ilyen, hogy egy hónap alatt ennyi dolog megtörténik, akkor tizenkét hónap alatt tizenkétszer ennyi minden történik, ésaz mg rengeteg évig… hát az eléggé fárasztó lesz.”
A fülszöveg alapján mindenki ugyanarra következtet: ez a könyv egy könnyű, humoros, gimis történet, amiben a legnagyobb szerepet a szerelem kapja. Miután kiolvastam, rájöttem, hogy a látszat tényleg nem minden, az első benyomás pedig éppen nem a valóságot tükrözi, még akkor sem, ha ad egy kezdő löketet. 
Az írónő, mint a borító oldalán olvastam, elég fiatal, így sejtettem, hogy egészen reálisan fogja tükrözni a gimnazista életet. Persze, ahogy egyre csak haladtam, azt is kezdtem észrevenni, hogy az iskolai élet tulajdonképpen nem is központi téma benne. Az, hogy mi is a valódi téma, a központi elem, ne kérdezzétek, mert egyszerűen fogalmam sincs róla. A történet egyre kuszább ett.
Némi gondolkodás után, úgy döntöttem magamban, hogy Toma és Eszter kapcsolatának alakulása a lényeg, amely nem is lenne olyan különleges, ha ők ketten nem lennének a szokásosnál is jobban elcseszve, és Ágó  manipulatív, de minden rosszindulatot nélkülöző mozzanatai nem tenné komplikáltabbá a helyzetet. A végén már erőltetettnek tűnt ez a sok cselezés, kicsit untam is. 
A szereplőkről képtelen vagyok eldönteni, hogy annyira kidolgozottak-e, hogy elég felületesen is bemutatni őket, és úgyis átjön a személyiségük, vagy csak az írónő tudta úgy mozgatni a szálakat, hogy így tűnjön. 
Esztert a legkevésbé sem kedveltem. Ne értsétek félre, nem rossz lány, nem prűd, nem is túlságosan visszafogott, és azt hiszem, nem is lehet más, gimis történetek szereplőihez hasonlítani. 
Toma szerintem az a szereplő, akire azt szokás mondani, hogy elvont. Ettől függetlenül kedveltem, bár néhány gondolatmenetét nem értettem. A kettejük szerelme szörnyen esetlen, kínos és kényelmetlen, de ettől egészen kézzelfoghatóvá válik. 
Ágó tapintatlan, manipulatív és érthetetlen, de közel sem hasonlít a már unásig használt rossz fiú karakterekhez. A családi háttere, a személyisége, a gondolatai, mind érdekesek, különlegesek és mégis mindennapiak voltak. A lelke mélyén megbúvó kötelességtudat és jóindulat szimpatikussá tette, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a valóságban ki nem állhatnám. (Ő meg jól elszórakozna rajtam, és úgy irányítana, ahogy akarna.)
A megfogalmazás zűrzavaros volt, ami ugyan hűen tükrözi a kaotikus kamasz gondolatokat, de egy könyvhöz nem illik szerintem. A magyarosított angol szavak és a semmibe vesző mondatok nem engedték, hogy igazán élvezzem a könyvet. 
A könyv fontos eleme a slam poetry, ami tulajdonképpen értelmetlen szójátékokból és rövidebb-hosszabb sorokból áll, amelyeket rendszertelenül belső, néha sorvégi rímek tarkítanak. Valójában nem olyan gáz a dolog, de nekem nem jön be ez a műfaj. A könyvben viszont egészen lényeges.
Engem meglepett, hogy komolyabb témákkal is foglalkozik a könyv, és ez jó, de nem változtat azon a tényen, hogy a történetvezetés ugyanolyan összeszedetlen, mint a fogalmazás. Ez engem nagyon idegesített.
Rosszul kivitelezett könyv, de a története szerintem érdekes, egyszer elolvasni pedig nem tart sokáig, szóval azt hiszem, végül is ajánlom. 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!