Ugrás a fő tartalomra

Mészöly Ágnes - Darwin-játszma

Sziasztok!

Ma egy olyan könyvről fogok írni, amely igazán elgondolkodtatott. Tudjátok, mindig úgy tervezem, hogy egy újabb kiolvasott könyv után beiktatok egy-két órát arra, hogy átgondolhassam az egészet, hogy rendszerezhessem a történéseket a fejemben, hogy megfogalmazhassam az épkézláb véleményemet. Sajnos, sosem jön össze. Vagy azért, mert elhalaszthatatlan dolgom akad, vagy mert szorít az idő, vagy csak fáradt vagyok. Azt hiszem, ezért is olyan összeszedetlenek az írásaim. Mivel fáradhatatlanul azon vagyok, hogy napi rutint alakítsak ki, és a jellememet formáljam, talán egyszer egészen átlátható bejegyzéseket fogok közzétenni, és én magam is sokkal érthetőbb leszek, mind írásban, mind az életben. (Ez volt az a mondat, aminek a végén már nem bírtam tovább, kitört belőlem a röhögés)

Mielőtt nekikezdtem volna a felesleges körítésbe, azt akartam elmondani, hogy ez a könyv… érdekes érzéseket hagyott bennem. Szeretek írni, mindig is szerettem, de tudom, hogy ez nem elegendő ahhoz, hogy jó legyek benne, ahhoz meg pláne nem, hogy valami értékeset alkossak. Ahhoz kell valami, fantázia, kreativitás, nem tudom, de az biztos, hogy bennem nincs meg. Képtelen volnék egy olyan történetet kitalálni, megfogalmazni, leírni, amely bárkire olyan hatással lehetne, mint rám ez a könyv, vagy még tucatnyi másik. Az érdekes érzések között szerepel megrökönyödés, értetlenség, de legfőképp tisztelet az író iránt, amiért létrehozta ezt a művet. Hogy miért? Talán, mert megmutatta, hogy a diákok milyen gonoszak tudnak lenni? Vagy azért, mert ebben a könyvben megláthatjuk, hogy kisebbnek tűnő csínytevések (bár, amit ők műveltek, több volt, mint csínytevés), gyerekes játékok milyen hatással lehetnek egy ember életére? Nem tudom.


Információk:

Író: Mészöly Ágnes
Fülszöveg:

„Minden olyan bonyolult…Kata egy elitgimnáziumba jár, ő a legjobb matekos, rendszeresen maratoni távokat fut, a fiúkat le sem tudja vakarni magáról, és ráadásul az anyja is jó fej. Valami még sincs rendben az életében. Három barátnőjével együtt ő is úgy gondolja, minden könnyebb lenne egy másik osztályfőnökkel. Kata, Patrícia, Lidi és Zsófi titkos szövetséget köt: ők lesznek a Darwin’s Daughters, az evulóció titkos ügynökei. Az osztályfőnökük ellen indított, kamasz daccal teli bosszúhadjárat észrevétlenül durvul el. Ki tudja megmondani, hol a határ?Enek a történetnek tétje van. Itt és most, velünk, körülöttünk, bennünk játszódik és lüktet tovább a könyv szereplőinek élete.”

Merő véletlenségből akadtam rá a zsúfolt polcon. Éppen Méhes György Leleplezem a családomat című, egyébként a könyvtár kínálatából hiányzó, könyvét kerestem. Az más kérdés, hogy nem a jó helyen. Kissé összezavarodtam egyébként az elrendezésen, de mindegy. Szóval nézegettem a borítókat, és megláttam ezt. Elolvastam a fülszöveg, és némi habozás után, a  karomon tornyosodó könyvkupacra helyeztem.

A cím

Szeretek intelligensekről olvasni. Szeretem a tudálékos megfogalmazási módot. A cím ilyen történetet ígért, és többé-kevésbé meg is tartotta a fogadalmát. Frappáns, figyelemfelkeltő és többé-kevésbé jellemzi a történetet. 

A történet

A fülszöveg hiába ígéri az akció elfajulását, én nem következtettem arra belőle, ami történt. Nehéz spoilermentesen írnom róla, ugyanis annyira kegyetlen az egész. Az elején még egyetértettem a lányokkal, de később… Nem értettem őket. Nem voltam képes felfogni, hogy miért kell bántani azt az embert. Miért kell nekik kikészíteniük, tovább és tovább hajtaniuk? Miért kell egy gyámoltalan, bizonytalan, szétszórt tanárt addig hajszolni, hogy...? Miért? 

Remek történet. Kegyetlen, de remek. Szerintem sokkal jobban megmutatja a kamaszok életét, mint a Szent Johanna Gimi vagy bármely más, akár naplóregény feelingű könyv, ráadásul szót ejtenek benne komolyabb dolgokról is, olyanokat, amelyek tényleg részei az életünknek, foglalkoztatnak minket, és tényleg érdemes velük foglalkozni. A világ nincsen annyira lesarkosítva, mint az SZJG-ben, nincs mindenkinek tökéletes családja és jó anyagi háttere. Nincsenek benne erőltetett, tanító jellegű részek, mint a Hűvösvölgyi suliban.

Sosem voltam jó abban, amikor egy mű üzenetét meg kell fejteni, legyen az rejtett vagy teljesen egyértelmű. Szeretem az irodalmat, de ha azt kérdezik, mire gondolt a költő, frászt kapok. Ennél a könyvnél sem tudom megmondani, mi is volt a célja ennek az egésznek. Talán az, hogy példát mutasson. Mármint negatívat. (Ilyen van?) 

A megfogalmazás tetszett, összeszedett, választékos, mégis mai. Érzik belőle a főszereplő személyisége, hogy egy kamasz írja, de még sincs tele káromkodással, hibákkal, szóismétlésekkel és szlenggel. A főszereplő egy barátnőjének írja le a történetet, aki pszichiátrián van. Ebből is sejthető, hogy visszavonhatatlan következményei vannak a "játékuknak". Tetszett, hogy megjegyzésként a jelen eseményeibe is beletekinthetünk, láthatjuk az esetet követő történéseket, érezhetjük a hangulatot, illetve azt is megtudhatjuk, hogy utólag Kata hogy vélekedik erről az egészről.

A szereplők

Kata egészséges önképpel megáldott lány, és ezzel semmi gond nincs. Sajnos azonban néha az az érzésem támadt olvasás közben, hogy nem csak megfelelő mértékű önbizalommal rendelkezik, hanem egyenesen beképzelt. Ettől kissé antipatikussá vált a szememben, pedig a többi tulajdonságát tekintve rendes, összeszedett karakter, intelligens, szép és még sportol is.  A fülszövegben írtak ellenére nem kap annyi ajánlatot, mint hinnénk, nem kell rögtön azt feltételezni, hogy folyton körülötte lógnak a fiúk, vagy hogy olyan módon csorgatják utána a nyálukat, mint az amerikai filmekben. Ettől függetlenül nincsenek pasigondjai, legalábbis ami a jelentkezőket illeti. A szerelem terén azonban igenis akadályokba ütközik.  Az ő szemszögén keresztül olvashatjuk a történetet. Saját bevallása szerint kevés érzelemmel bíró, racionálisan gondolkodó személy, de akárhogyan is vizsgálom a történetet, nekem ez nem jön át. A megfogalmazás ugyan tarkítva van idegen kifejezésekkel, és említve van, hogy Kata jó tanuló, de ez még nem jelenti azt, hogy ő végtelenül racionális lenne. Persze, nem várhatom el, hogy ebben a történetben is olyasféle túlzásokba essen az író, mint például a Dr. Csont készítői Bones esetében, de azért jobban is érzékeltethette volna ezt az egyébként elég meghatározó tulajdonságot. Inkább a düh és a dac hajtja.  Ráadásul a történet elején érezhető az erős bosszúvágy, ami ugyan az események elindítója, de kissé zavaros számomra. Az empátia valahogy hiányzik belőle, legalábbis elég kevésszer mutatkozik meg nála. (Egyébként nem egy szociopata, az távol állna tőle, de a harag annyira elvakítja, vagy legalábbis szerintem ez tehet róla, hogy képtelen észrevenni, hogy mennyi szenvedést okoz másnak)

Patrícia egy kulcsfigurája az egésznek, az iromány is neki szól, majdhogynem fontosabb, mint Kata. Tényleg ő a legártatlanabb, mégis őt viseli meg legjobban az egész. Buta, de gyönyörű, fényes modellkarrier előtt álló lánynak van ábrázolva. Az értelmi képességeiről rögtön az első oldalon tájékozódhatunk, de a továbbiakban nem nagyon kerül szóba. Naiv, legalábbis szerintem, hiszen belement ebbe az egész játékba, könnyen irányítható, ami részben az apja hibája, aki szinte ránevelte erre. (Az író remekül kidolgozta a karaktereket, a családi hátterük igazán jól illeszkedik a személyiségükhöz, vagy éppen fordítva) Őt ezerszer jobban kedveltem, mint Katát, igaz, a végére mindenkit megutáltam, még őt is.

Lidi és Zsófi. Rájuk azért kerítek egyszerre sort, mert ők mozgatták a szálakat, de külön-külön nem igazán jelentős a személyük. Patrícia és Kata főleg őket követték, de kettejük közül is inkább Lidi a ludas. Egyébként is Zsófi karakterét jobban kedveltem, jóval intelligensebbnek tűnt, mint a többiek (még akkor is, ha Kata állítása szerint mind hárman, ugyebár Patrícián kívül, igazán okosak voltak), és írói mivolta is imponált. Sok szokásában magamra ismertem. Lidi manipulatív, ezt még azelőtt észrevettem, hogy beindultak volna az események. Sem őt, sem a bátyját nem kedveltem. Róla csak annyit, hogy nem okozott csalódást, mármint nekem. Nem hittem, hogy bármi jó fog kisülni az egészből.

Samu, nem a Kovács, hanem a Bernáth, egy szerethető karakter volt. Őt sem szerettem a végén, talán azért, mert… Na, mindegy. Szóval az elejétől kezdve nyilvánvaló volt, hogy SPOILER ők ketten össze fognak jönni.Folyton hajtott Katára. Nem okozott túl nagy meglepetést. SPOILER VÉGE.

Kecskeméti tanár úr egy mimóza alak, aki az elején jó nagyot hibázott. Nem vagyok egy nagy erkölcscsősz, de azért illett volna kiállnia a diákjaiért, és magára vállalnia a dolgot, főleg, hogy ő is hibás volt, ennek ellenére nem tudok egyetérteni a lányokkal abban, hogy megérdemli a bosszút. Ha minden szemét tanárral az történne, mint vele, akkor még kevesebben választanák a tanítást szakmájukul.  Sajnáltam, mert hiába tett rosszat, hiába volt sötét folt a múltjában, mégis egy finom lelkű ember volt, valaki aki nem érdemelte volna meg, hogy tönkretegyék. Amit az anyjával tett, azt egy kegyetlen lépésnek tartom. (Alapból érzékeny vagyok az idősekkel való bánásmódra, köszönhetően 90 éves dédimnek, aki felnevelt. Képtelen vagyok felfogni, hogy van lelke bárkinek is öregotthonba küldeni a saját szüleit, nagyszüleit, akármennyi gond is van velük.) Azt azonban, ami vele történt, senki sem érdemli meg. Senki. 

Kata anyukájáról csak annyit, hogy tényleg jó fej volt, bár sok mindent csinálhatott volna másképp is. Talán, ha őszinte Katával, akkor az egész nem történik meg, a lányok talán abbahagyták volna az egészet. Nyilván akkor nem lett volna történet, de azért gondoltam megemlítem eme, egyébként jól kialakított jellemhibáját.


Ez nem egy krimi, nincs benne sorozatgyilkos és durva kínzási módszerekkel sem találkozunk a lapjain. Nincsen benne árva, azaz van, de nem úgy, megkínzott sorsú gyerek. Ez egy átlagos (leszámítva az elitgimit) kamaszokról szóló történet, amely bármikor megtörténhet velünk is. (Ez esetben minden konfliktuskerülő, egyedülálló, határozatlan férfitanárt figyelmeztetek: SPOILER sose jöjjön össze egyetlen diákja anyjával se, és vállalja magára a hibáit SPOILER VÉGE.) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Gyilkosság az Orient Expresszen 2017

Sziasztok!



A Gyilkosság az Orient Expresszen 2017-es feldolgozása igazán különleges: a fantasztikus látványvilág és a fantáziadús akciójelenetek mellé kiváló színészi játékot és feszült cselekményvezetést kapuk. A rendhagyó kameramozgásnak köszönhetően a néző úgy érezheti, maga is egy potenciális gyilkosokkal teli vonaton utazik. A Gyilkosság az Orient Expresszen tehát egy izgalmas, fordulatokkal teli, zseniális mű teljesen kiforgatott feldolgozása. Hogy miért? Olvasd tovább, és rögtön megtudod!

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.