Ugrás a fő tartalomra

Utoljára Tag

Sziasztok!

Őszintén szólva én komoly élvezetet találok abban, ha kérdésekre válaszolhatok, és azt is szeretem, ha mások teszik ezt. Sosem ódzkodtam attól, ha kíváncsiskodnom kellett, legalábbis, ha a baráti köröm szűkében tehettem meg. Emiatt állítólag nagyon idegesítő vagyok. (Meg még néhány más dolog miatt is) 

Mivel engem otthon és a suliban is megelégeltek, most rajtatok töltöm ki a haragomat, ha szabad így fogalmaznom, és kitöltök egy taget.


1.) Mit csináltál utoljára?

Eldöntöttem, hogy zeneileg felfejlődöm, de miután csak hallgathatatlan marhaságokat találtam, egy középszerű számnál maradtam. 

2.) Mit ettél utoljára?

Sült krumplit. 

3.) Mit ittál utoljára? 

Vizet. Tulajdonképpen legtöbbször vizet iszom. Az oltja a legjobban a szomjat. 

4.) Mit néztél utoljára?

Szégyellem bevallani, de a Családi titkok című sorozat azon részét, ahol egy nő próbálja titokban tartani, hogy egy ideig pornószínész volt. Bocs a spoilerért...

5.) Mit énekeltél utoljára?

Emlékeztek még az első kérdésre? Hát, úgy adódott, hogy Carly Rae Jepsen Call me maybe című számát is lejátszották... Azt hiszem, már sejtitek a választ.

6.) Mit vettél utoljára?

Nem is emlékszem rá... Talán múlt héten valami kaját. Nem tudom.

7.) Mit tanultál utoljára?

Matekot. Annál pontosabban a gyököket.

8.) Mit kerestél utoljára?

Az életemet. Valójában egy ezüst tollat a barátnőmnek. 

9.) Mit kapcsoltál be utoljára?

A laptopot.

10.) Mit vittél fel az arcodra legutoljára?

Korrektort. Igen, sminket használtam. Lépjetek túl rajta.

11.) Mit kaptál utoljára?

Ötös töri dolgozatot és könyveket. 

12.) Mit tettél el utoljára?

A nyelvtan füzetemet az íróasztalom fiókjába.

13.) Mit nyitottál meg/ki utoljára?

Az ablakot a szobámban.

14.) Mit fújtál be/le utoljára?

A hónaljamat.

15.) Mit vittél ki utoljára?

Az udvarra? Egy adag macskakaját. 

16.) Mit hallgattál utoljára?

Anyukám kiabálását.
Alexandra Stan: Get back
(Elég pocsék) 

17.) Mit sütöttél utoljára?

Krumplit.

18.) Mit főztél utoljára?

Levest.

19.) Mit törtél utoljára össze?

Egy poharat.

20.) Mit tettél másért utoljára? 

Kölcsönadtam az egyik osztálytársamnak az irodalomfüzetemet.

Mit mondjak, elég szegényes ez a tag, de ezekre a kérdésekre majdhogynem lehetetlen épkézláb felelettel szolgálni. 
Hát ennyi lettem volna mára. További szép napot! 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)