Ugrás a fő tartalomra

10 fura szokásom

Sziasztok!

Szerintem nagyon érdekes, hogy a való életben kissé zárkózott vagyok, vagy legalábbis az emberek ezt a bélyeget sütik rám többek között, viszont így, névvel, de arc nélkül sokkal nyíltabban viselkedem, és semmilyen módon nem frusztrál az, hogy személyes szokásaimat, intim gondolataimat vagy éppen csak az én egyébként teljesen publikus véleményemet vadidegenekkel osztom meg. Talán azért, mert a reakciók (sem negatív, sem pozitív) nem hatolnak el hozzám, így a közléseim következménye számomra nem is valóságos, kézzelfogható. Nem tudom, hogy ez mennyire jó vagy rossz, nem mintha ez a két fogalom olyan behatárolt és egymástól elkülönített volna, hogy választhassak közülük. Ebből tulajdonképpen csak annyit akartam kihozni, hogy hiába vagyok hallgatag a való életben, itt igenis ki merem mondani, mit gondolok, és nem félek leírni a személyes dolgaimat. Így fordulhat elő, hogy a listáim ilyen jellegűek. 


Tehát ma ismételten egy listát hoztam, amin nem kevesebb, mint 10 fura szokásomat írom le nektek. Az, hogy ezek valóban különcségről árulkodnak, azt nem tudom, de még én is úgy gondolom ezek miatt, hogy bogaras vagyok. Íme:

1.) 32-szer megyek végig a fogaimon a kefével

Ez a szokás szerintem akkor ragadt rám, amikor gyerekként a Lazy Town néztem. Ha az emlékezetem nem csal, akkor még egy dal is róla. Az a legdurvább, hogy most már egyenesen idegesít, ha kevesebbszer csinálom vagy ha eltévesztem a számolást. Különben is, ez egy nehéz szokás, mert nem tudok olyan gyorsan sz
ámolni, mint ahogy fogat mosni...


2.) Ha oszlopot látok, nem engedem be a sorba

Még az unokatestvérem ragasztotta rám ezt a szokást. Kisebb koromban, ha mégis megtörtént ez a szörnyűség, akkor háromszor balra fordultam, hogy ne legyen balszerencsém. Mára már felhagytam ezzel, de ha tehetem, akkor most sem engedem be az oszlopot a sorba.

3.) Mindent lekopogok...

Még azt is, amit nem kell. Egyszerűen berögzült ez a mozdulat, és ha valaki állít valami, egyszerűen megkoppintok valamit. Többnyire fát, merthogy hátha más felületen nem válik be. (Egyébként nem vagyok babonás, mondjuk a létra alatt sem megyek át...)

4.) Sosem az elsőt választom

Ez is a már említett unokatestvéremtől elkapott babona. Emlékszem, akkor hallottam ezt először, amikor Tokio Hoteles párnát vett magának. Azóta bármit is kell vásárolnom vagy húznom, sosem az elsőt, mindig a másodikat vagy az utolsó választom. (Kivéve, ha kör alakban van valami elhelyezve. Akkor nagy dilemmában vagyok, mert hát annak nincs kijelölt kezdőpontja)

5.) Tükör előtt gyakorlom a mosolygást

Ez egy féltett titkom volt. Nem tudom, miért csinálom. Csak állok ott, és mosolygok magamra, hol teli szájjal, hol csak félszegen, összezárt ajkakkal.
Gyakorlom a gúnyos, a kedves, a szomorú és a csalódott mosolyt, és néha még grimaszolok is.

6.) Kincsemnek szólítom a macskámat

Ez mindössze egy féléves szokásom, de meg kell hagyni, ez fura. Az egyik barátnőm nevezte egy időben mindig így a barátját, és nekem nagyon megtetszett ez a becézés. Csak hát én forevor alone vagyok, így a macskámat szólítom így. Sad story. (Remélem értékelitek az angoltudásomat.)

7.) Beszélgetek magammal

Azt hiszem ezt nem kell magyaráznom. Nem csak, hogy mormolok magamban vagy a gondolataimat hangosítom ki, de válaszolok is rájuk. Ez kicsit olyan, mint az írás, csak szóban. Ezt azért jól összehoztam. 

8.) Hazudok, hogy kiderítsem, mennyire figyelnek rám

Ez egy, a bizalmatlanságomból fakadó cselekvés. Néha tényleg úgy érzem, hogy senkit nem érdekel, amit mondok, és ez egyébként többnyire így is van. Az ismerőseim nagy része csapong a témák között, míg én szeretek jobban belemélyedni egy beszélgetésbe, egy témát addig boncolgatni, amíg csak lehet. Ez engem néha nagyon rosszul érint. A barátaim érdeklődése sokszor minden előjel nélkül alábbhagy, és ilyenkor áttérnek valami más témára, vagy éppen elkezdenek valami mást csinálni. Ez szerintem nagyon irritáló, és ilyenkor mindig összezavarodom. Sokszor magamra is veszem a dolgot, de ahogy elnézem őket, azt veszem észre, hogy ez nem személyre szabott érdektelenség. Azt hiszem, a mai emberek többsége egyáltalán nem mélyed bele egy dologba, hanem megosztja vagy mindig másfelé irányítja a figyelmét. 

Tehát füllentek. Elmondok magamról valamit, aztán a szöges ellentétét szövöm bele a beszélgetésbe, és figyelem, hogy észreveszik-e. Nem szokták. Tudom, hogy becstelenség, és a hazugság nem szép dolog, de ez nálam egy teszt, egy szokás, ami nem túl etikus, de nálam már rögzült. (Ez nem azt jelenti, hogy nem akarok változtatni rajta, csak azt, hogy nehéz lesz...) Egyébként ezt a szokásomat utálom a legjobban. 

9.) Néha félbehagyok egy-egy mondatot, és csak magamban fejezem be

10.) Mindig minden vesszőt, ékezetet és pontot kiteszek, és minden szót leírok ha sms-t vagy facebook üzenetet írok

Egyszerűen zavar, ha nem így teszem. Igaz, így sokkal több időbe telik, mire megírom az üzenetet, de megéri. 

Kivétel: Ha Bettivel beszélek

És a végére a Lazy Town főcímdala:

Fülbemászó, nem? 


Remélem, tetszett a lista. Neked vannak fura szokásaid? Írd meg kommentben, ha van kedved, kíváncsian várom :) 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!