Ugrás a fő tartalomra

5 függőségem

Sziasztok!

Mint tudjátok, mindenkinek vannak függőségei. Némelyik komolyabb hatással van az ember életére, mint például az alkohol vagy a drogok, de a legtöbb, apró, szinte jelentéktelen addikció csak kisebb frusztrációt okoz. Akármelyik elfajulhat, viszont valljuk be, több láncdohányos tüdőrákosról hallottunk már, mint megszállott gumicukor-függőt. A mai listámban 5 függőségemet ismertetem. 
1.) Kávé

Tudom, nem túl egészséges tizenhat évesen kávézni
, de a családomban mindenki koffein-imádó, és ez meg is látszik a kiszuperált kotyogós kávéfőzőnkön. Szeretem az erős kávét, bár tejjel iszom, mert úgy kevésbé átható az íze, de napi szinten abból jó párat felhajtok. Egyébként gyakran placebóként használom, ugyanis a dédim szerint a kávé elmulasztja a fe


jfájást. Ezt elhitetem magammal, és tényleg hat.

2.) Sorozatok

Tudom, hogy azokat szokták sorozatfüggőnek nevezni, akik folyamatosan néznek valamit, és bármit megemlítesz neki, ő már látta, de én más értelemben fogom fel ezt. Én olyan értelemben vagyok sorozatfüggő, hogy egy általam nagyon kedvelt szériát olyan szinten képes vagyok szeretni, hogy az néha beteges. Utána nézek a szereplőknek, képeket töltök le, tűkön ülve várom a részeket, rengeteget beszélek ezekről, írok róluk (például egy bejegyzést), és folyamatosan ezen jár az agyam. 

3.) Könyvek
Ugyanaz, mint a sorozatoknál. Néha egyszerűen kész vagyok a könyvektől, legszívesebben bezárkóznék egy szobába, és elbeszélgetnék a szereplőkkel, mint tényleg léteznének. Ez furán hangzott? 

Maradjunk annyiban, hogy néha egyszerűen képtelen vagyok máson gondolkozni, mint könyveken. Mondjuk szerintem ez egy átlagos moly szokás, de sosem lehet tudni. Elég fura vagyok. 




4.) Tollak, füzetek

Ez inkább mánia, de nevezhetjük függőségnek is. Képtelen vagyok úgy bemenni egy papír-írószerbe vagy egy olyan áruházba, ahol van ilyen részleg, hogy ne vegyek valamit. Egy új tollat vagy ceruzát, egy post-itet, egy füzetet, színes papírt, vagy BÁRMIT. Nem tudom, miért, de egyszerűen imádom ezeket. Engem így bármikor le lehet kenyerezni. 

5.) Szempillaspirál

Ez is inkább mánia. Annyi van belőle, mint a nyű, még húsz év múlva sem fogyok majd ki belőle, de egyszerűen mindig van újabb, amit anyával meg kell rendelnünk vagy vennünk. És az a legdurvább, hogy mindet használom. Mindet. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)