Ugrás a fő tartalomra

"A magyar Hercule Poirot"

Sziasztok!

Azt hiszem, már párszor elmondtam, hogy nem vagyok nagy könyvvásárló. Amikor olvasok azt ebookon, könyvtárból származó vagy kölcsönkért könyvvel teszem. Valójában sajnálom a pénzt rájuk, ahogy majdnem mindenre, viszont nem is olyan rég megszállt az ördög, és az én szememben rengeteg pénzt költöttem könyvekre. Kockázatos vállalkozás volt, mert ne
m lehettem bizonyos abban, hogy ezek mindegyike tetszeni fog, és ismervén magamat, úgy gondoltam, biztos csalódás fog érni. Így is lett.









Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei - Leányrablás Budapesten

A történet 

Hangay Emma a millenniumi ünnepségekre utazott fel Pestre zord modorú nagynénjéhez és gőgös unokabátyjához, ám a főváros izgalmas forgatagában nem is sejti, hogy milyen kalamajkába fog keveredni...Négy évvel később, Hangay Mili is Pestre érkezik, hogy nővére eltűnésének körülményeiről többet megtudhasson, de ott tartózkodása nem várt fordulatokat vesz, és a végén Ambrózy báró fényűző budai villájában találja magát, ahol egy igen szövevényes ügy kinyomozásába kezd. 

Hatalmas reményekkel kezdtem a könyv olvasásába. Szeretem a krimiket, a régi időkben játszódó történeteket is, ennek a kettőnek az ötvözetét pedig nehezen lehet úgy kivitelezni, hogy ne tetsszen. Már régóta érdekelt ez a könyv, konkrétan azóta, hogy először hallottam róla. Kíváncsi voltam, hogy milyen lehet egy 19-20. századi magyarországi történet, amiben ráadásul bűnügyi nyomozást is találhatunk. 

Kép forrása
Az elején még élveztem, aztán jött az első kiábrándító rész. Váltott szemszögben lett megírva, ráadásul úgy, hogy az egyik E/1 a másik E/3. Eleve nem szeretem, ha váltogatják a narrátort, de így még rosszabb volt. Ennek ellenére nem hagytam magam, hősiesen folytattam az olvasást.

A múlt eseményeit elmesélő fejezeteket is untam, de végigküzdöttem magamat rajtuk, tudván, hogy minden szó fontos lehet, hiszen mégis egy krimiről beszélünk. Figyeltem, vártam, hogy a könyv utolsó oldalai elkápráztassanak.

Az viszont nem történt meg. Egészen az utolsó szóig tűkön ülve vártam, hogy jöjjön egy csavar, valami, ami más színben fogja feltüntetni a gyilkosságot és az emberrablást, ami után tátva marad a szám, és el akarom majd olvasni a következő kötetet... Azonban a várt csavart elmaradt. Amit a könyv elején gondoltam, ami olyan hatalmas titoknak számított, a valóságban is az volt. Nem lepett meg. Nem csigázott fel. Nem lettem kíváncsi. És nem, nem akarom elolvasni a következő kötetet, még az utolsó jelenet ellenére sem. 

Állítólag volt benne egy szerelmi szál is, ami gondolom abban merült ki, hogy Mili "az én bárómnak" nevezte magában Ambrózyt. Tulajdonképpen már akkor furcsálltam ezt, amikor először olvastam, a későbbiekben pedig teljességgel erőltetettnek éreztem. Nem hiszem, hogy jól lett érzékeltetve a bimbózó szerelem.

Néhány esemény pedig csak azért lett megírva, hogy ne kétszáz, hanem háromszázötven oldal legyen a könyv terjedelme. A bűntettek le lettek zárva, és nem csavartak egyet a cselekményen, maximum annyiban járultak hozzá a történethez, hogy megerősítették a szereplőket abban, hogy Ambrózynak van igaza. Kár, hogy az olvasó már a legelejétől fogva tudta, hogy ez így van.

És nem, a végén nem lesz tisztázva minden, csak hogy a kíváncsiságtól felfűtve (haha) megvedd a következő kötetet. Persze, lehet, hogy túlságosan hozzászoktam az egykötetes krimikhez, és elkényeztetett engem Agatha Christie, és ezért nem értékelem ezt a könyvet.

A karakterek

Hangay Emmáról szinte semmit nem tudunk meg, szerintem az egyetlen meghatározó jellemzője az a titok, amit a könyv felénél árultak el, és egy cseppet sem lepett meg. Szép volt és bátor, meg makacs, de mivel keveset szerepelt a könyvben, ezt nem igazán tudnám biztosra mondani.

Hangay Emília talpraesett, vidám, néha kissé szemtelen lány, és ezért szerettem is. A tettei egészen különösek voltak, és szerintem eredeti karaktert sikerült megalkotni vele. A humorát csak az elején csillogtatta meg, a későbbiekben pedig ha az író többször hagyta volna fecsegni vagy szurkálódni, akkor sokkal érdekesebb lett volna a könyv.

Schützer Ottóról folyton csak azt hajtogatták, hogy gazember és ezt minden mennyiségben és formában el tudták mondani róla, de érdemleges információt nem kaptunk. Sajnáltam, mert egészen remek szemétládát lehetett volna teremteni belőle.

Most pedig következzék az általam legutáltabb karakter, méghozzá az, akiről ennek az egész könyvsorozatnak szólnia kellene. (Kár, hogy egyébként keveset tudunk meg róla, ráadásul nem is rajta, hanem Milin van a hangsúly) Ambrózy Richárd gazdag, és elég fura hobbinak hódol, folyton belefolyik a rendőrségi nyomozásokba. Érdekes, látszólag felbogozhatatlan eseteket old meg, amiről persze csak annyiban értesülünk, hogy egyszer-kétszer felsorolják ezt. A fél karja hiányzik, ám hogy miért, azt az olvasó képzeletére bízzák. Lenézi a nőket, mondhatom ez rendkívül szimpatikussá tette, és rendkívül hűvösen viselkedik Milivel szemben.

Olvastam egy cikket, amiben őt a magyar Hercule Poirot-nak nevezték, és ezért is voltam annyira kíváncsi rá. Most a feldühödött rajongó is fog szólni belőlem, de csak a józan eszem támogatásával. Először nagyon örültem, hogy Ambrózy nem olyan, mint Poirot. Örültem, hogy egy önálló karakterről van szó, mivel azonban beharangozták, hogy ő olyan zseniális, mint Agatha Christie belga nyomozója, azt hiszem, joggal várhattam, hogy tesz majd valami értelmeset. Nem tett. Egyetlen következtetése volt, ami meglepett, de az is csak azért, mert annyira felesleges volt. Arra szolgált, hogy megmutassa, milyen profi nyomozó is ő, meg persze okos ember. A furcsa szokásait idegesítően tálalták, folyton mondogatták, hogy á, de hogy különös, hogy eltűnik pár napra, nem kell aggódni érte. Nem kedveltem, viszont ha jelen volt, akkor legalább történt is valami.

Ezenkívül az is zavaró volt, hogy Böszörményi ahelyett, hogy saját mellékszereplőket teremtett volna, olyan embereket helyezett bele a történetbe, akik valóban Budapesten éltek akkor. Szerintem ez felesleges volt.

Az viszont jól látszik, hogy rengeteg munka volt a könyvben, komoly kutatások állnak a hátterében. A nyelvezet szép, a stílusa jó, gyönyörűen fejezi ki magát, ezzel is emelve a könyv színvonalát. A karakterek mind másképpen beszélnek, mindnek van valami jellegzetessége, néhányan elég ízesen beszélnek, van benne humor is. A karaktereket szépen kidolgozták. A borítója pedig nagyon szép, egyszerű, figyelemfelkeltő. Szerintem, ha nagyobb hangsúlyt fektettek volna a szerelemre, mint a bűntényekre, akkor élvezhetőbb lett volna, vagy pedig az esetet kellett volna kissé érdekesebbre formálni.

Mivel tudom, hogy rengeteg mindenkinek tetszett ez a könyv, így nem mondhatnám azt, hogy óvakodjatok tőle, mert egyre biztosabb vagyok abban, hogy bennem van a hiba, de azért ne fűzzön hozzá senki nagy reményeket, és aki Agatha Christie krimijeihez szokott annak nem lesz túl kiszámíthatatlan.

Megjegyzések

  1. ezen az oldalon rengeteg ingyenes könyvet találtok, nagyon hasznos:)
    https://pdflillakonyvei.blogspot.com/

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Sorozatajánló - My mad fat diary

Sziasztok! A mostani sorozatajánlót csak az első évad alapján írom meg, és nem csak azért, mert még nem tudtam végignézni (lehasználtam az adatforgalmat mindenhol a házban), hanem azért is, mert maximálisan biztos vagyok abban, hogy a következő két évadot is imádni fogom. 

Fandom, ship, canon avagy legyünk fangirlök együtt!

Sziasztok! Kriszti vagyok, 17 éves és fangirl. Legalábbis félállásban biztosan. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi tesz valakit fangirlé és az is kérdéses, hogy mitől lesz valaki könyvmoly. Tulajdonképpen annyira szubjektív minden ilyesmi, hogy inkább kívülállónak tekintem magam, meg amúgy is: miért kéne mindent és mindenkit kategorizálni? Az viszont igaz, hogy néha nem árt, ha egy kicsit elrendezzük magunkban a dolgokat. Mielőtt még abba a hibába esnétek,  hogy netán egy kedves kis oktató jellegű bejegyzéssel érkeztem, figyelmeztetek mindenkit: ez a poszt elsősorban arról szól, hogy mit gondolok én azokról a dolgokról, amik egy fandomban teljesen természetesek és/vagy amikről folyton megy a vita. Essünk is neki, mert ez egy hosszú-hosszú bejegyzés lesz! Lényeges megemlíteni, hogy a következő kifejezések többnyire a fanfictionökre jellemzőek, de sokszor használatosak azok körében is, akik például nem írnak vagy olvasnak ilyet, csak szeretnek egy-egy sorozatot/könyvet st