Ugrás a fő tartalomra

Miért jó rossz könyvekről írni?

Sziasztok!

Gondolom, észrevettétek már, hogy amikor egy hosszabb bejegyzést írok egy könyvről, általában nem vagyok jó véleménnyel róla, sőt... Akadtak ugyan olyan posztok is, ahol tényleg azt fejtettem ki, hogy miért tetszik, miért fantasztikus és miért ajánlom mindenkinek, de mégis csak a kellemetlen vélemények felé billen a mérleg.

Ennek az egyik oka feltehetően az, hogy az írással le tudom vezetni azt a feszültséget, amit a könyv okozott. Tehát, ha felidegesítem magamat egy pocsék vagy legalábbis túlértékelt könyvön, akkor nagy eséllyel fogok róla írni egy hosszabb cikket, hogy megóvjak másokat is a csalódástól, illetve, hogy akkora terjedelemben kifejthessem a véleményemet, amekkorában csak akarom. 

A másik ok pedig az, hogy szerintem ezerszer könnyebb egy alacsonyabb színvonalú alkotásról írni, mint egy fantasztikus, sokak által elismert, és valóban megfelelően értékelt könyvről. A legegyszerűbb pedig a fanatikusan körülrajongott, ám annál unalmasabb és rosszabb regényekről írni.

Gondoljunk csak bele, hogy milyen érzéseket hagy bennünk egy jó könyv: izgatottságot, örömet vagy éppen letargiát (attól függ, miről szól), kíváncsiságot, valamiféle elfojtott indulatot, kitörni készülő lelkesedést, és az utána maradt ürességet... Ezeket rettentő nehéz meghatározni, és azt, hogy miért is érezzük ezeket, még bonyolultabb. 

Egy kevésbé összeszedett, érdekes mű azonban puszta felháborodást, sértett csalódottságot és végső esetben komoly dühöt éleszt bennünk. Ezeket könnyebb megindokolni, szavakba ölteni, mert bár ugyanolyan komplikáltak, valamivel megfoghatóbbak érzések is.

Ezenkívül megemlíteném azt is, hogy az ember hajlamos arra, hogy túlzásba vigye a kritizálást, vagy legalábbis előnyben részesítse azt a dicséretekkel szemben. (Most természetesen  nem az építő jellegű kritikáról beszélünk, hanem a destruktívról) Én speciel folyamatosan kritizálok mindent, még akkor is, ha tudom, vajmi kevés közöm és jogom van hozzá főleg azokkal a képességekkel vagy inkább hiányosságokkal, amelyekkel én rendelkezem. 

Hát, tulajdonképpen ennyi lett volna a "cikk", bár ez messze áll egy erőteljes, filozofikus gondolatokkal teli bejegyzéstől, és nem is olyan igényes, de remélem azért elgondolkoztok majd ezen. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Sorozatajánló - My mad fat diary

Sziasztok! A mostani sorozatajánlót csak az első évad alapján írom meg, és nem csak azért, mert még nem tudtam végignézni (lehasználtam az adatforgalmat mindenhol a házban), hanem azért is, mert maximálisan biztos vagyok abban, hogy a következő két évadot is imádni fogom. 

Fandom, ship, canon avagy legyünk fangirlök együtt!

Sziasztok! Kriszti vagyok, 17 éves és fangirl. Legalábbis félállásban biztosan. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi tesz valakit fangirlé és az is kérdéses, hogy mitől lesz valaki könyvmoly. Tulajdonképpen annyira szubjektív minden ilyesmi, hogy inkább kívülállónak tekintem magam, meg amúgy is: miért kéne mindent és mindenkit kategorizálni? Az viszont igaz, hogy néha nem árt, ha egy kicsit elrendezzük magunkban a dolgokat. Mielőtt még abba a hibába esnétek,  hogy netán egy kedves kis oktató jellegű bejegyzéssel érkeztem, figyelmeztetek mindenkit: ez a poszt elsősorban arról szól, hogy mit gondolok én azokról a dolgokról, amik egy fandomban teljesen természetesek és/vagy amikről folyton megy a vita. Essünk is neki, mert ez egy hosszú-hosszú bejegyzés lesz! Lényeges megemlíteni, hogy a következő kifejezések többnyire a fanfictionökre jellemzőek, de sokszor használatosak azok körében is, akik például nem írnak vagy olvasnak ilyet, csak szeretnek egy-egy sorozatot/könyvet st