Ugrás a fő tartalomra

Tavaszi lázban égek, avagy hogyan lettem gazdagabb 13 könyvvel két nap alatt?

Sziasztok!

Tudom, nem látjátok, de jelenleg kimondhatatlanul boldog vagyok. Hogy miért? Lássuk csak: Talán azért, mert egy frenetikusan fárasztó napot tölthettem el az anyukámmal és a legjobb barátnőmmel? Azért, mert állhattam végig a sort a New Yorkerben néhány, megjegyzem aranyos pólóért? Vagy mert emberek ezreit kellett elviselnem a közelemben, miközben Ariana Grande szólt mindenfelől? Azt hiszem ti is sejtitek már, hogy ezek közül egyik sem okozott nekem nagyobb örömet, mint egy matekdolgozat. A kérdés tehát: Akkor miért ér fülig a szám?
Igen, a Glamour-napok engem is kimozdítottak otthonról. Anyukámmal és az én drága, egyetlen barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy veszünk egy mély lélegzetet, és bebuszozunk az Arénához, hogy végigvánszorogjunk a tömegen annak reményében, hogy olcsóbban bevásárolhatunk a melegebb hónapokra. 

Nem szeretném ecsetelni a Glamour-napok viszontagságait, mert az egy kissé hosszú lenne, ráadásul nem is lenne fair, hiszen én, mint vásárló még mindig jobban jártam, mint mondjuk a New Yorker kasszásai. Különben pedig a végén egészen élveztem a dolgot, hiszen négy könyvvel, pár pólóval és a gyomromban kínai kajával értünk haza. 

A lényeg tehát az, hogy elengedtem magam, és anya jóindulatát ezúttal kihasználva sikerült négy könyvet is megvetetnem vele. Nem is kell mondanom, hogy nem volt olcsó menet, ismeritek az árakat. Nem lepődtem meg, viszont elgondolkoztam rajta, hogy az elmúlt két napban milyen különböző árfekvésű könyveket szereztem meg, ugyanis tegnap a régi általános iskolámban sikerült jó néhány, szám szerint 9 könyvre szert tennem. 

Úgy döntöttem végül, hogy írok erről egy bejegyzést, ugyanis ritkán veszek magamnak saját könyveket. (Megjegyezném, hogy mióta blogolok háromszor annyi pénzt adtam ki könyvekre, mint mielőtt elkezdtem.)

A szerzeményeim tehát a következők:

1. Leslie Pears: A múlt nyomában (Moly.hu)

"Lebilincselő történet a bátorság, a barátság és a szerelem erejéről.
1953. június 2-át írunk, Anglia II. Erzsébet királynő koronázását ünnepli. Molly Heywoodnak azonban egészen máshol járnak a gondolatai. A húszas éveiben járó lány, aki apja vegyesboltjában dolgozik Somerset egyik aprócska falujában, az ünnepséget hátrahagyva barátnője házához siet. Az erdei lakban rettenetes tragédia fogadja: Cassie-t meggyilkolták, és hatéves, félvér kislánya, Petal nyom nélkül eltűnt. 

Bár az országos lapok is felkapják a tragikus ügyet, senki nem tud semmit a kislányról. Cassie múltját rejtély övezi. Az egyetlen nyom, ami elvezethet a lány családjához, egy levél, melyet Cassie Londonból kapott. Molly elhatározza, hogy Londonba költözik, hátha ott sikerül a kislány nyomára bukkannia. A nagyvárosba érkezve azonban keserűen tapasztalja meg, milyen nehezen boldogul egymagában egy vidéki lány. És minél közelebb kerül az igazsághoz, annál veszélyesebbé válik az útja. Molly mindent feladott – az otthonát, a boldogságát és esélyét a szerelemre – azért, hogy megtalálja Petalt. Lehet, hogy az élete is veszélyben forog?

„Egy újabb magával sodró történet, amely oly jellemző Lesley Pearse-re, és biztosan el fogja ragadtatni seregnyi olvasóját.” (Daily Mail)"

2. M. J. Arlidge: Ecc, pecc (Moly.hu)
"Ez él, az meghal. 

Más választás nincs.

A lány félholtan jött ki az erdőből. 

A története hihetetlen volt. Mégis igaz. 
Minden egyes iszonyú szava.


Pár nap múlva előkerül egy másik kétségbeesett megmenekült – lassan összeáll a séma. Az áldozatokat kettesével rabolják el, és szörnyű választás elé állítják őket: ölsz vagy megölnek.

Az életedet vagy az eszedet veszítenéd el inkább?
Helen Grace felügyelő a démonait legyűrve kapaszkodik fel a csúcsra. 
A láthatatlan szörny utáni nyomozás során felmerül, hogy a megoldás kulcsa a túlélőknél – a gyilkos eleven névjegyeinél – lehet.

És hiába jár sikerrel, újabb ártatlanok halnak meg…


M. J. Arlidge tizenöt éve dolgozik a televíziós dráma műfajában. Az utóbbi öt évben olyan bűnügyi sorozatok gyártásában vett részt az ITV számára, mint a Torn vagy a The Little House, legújabban pedig az Undeniable, amelyet 2014 tavaszán sugároztak. Jelenleg A néma szemtanú epizódjait írja, de eredeti bűnügyi sorozatokon is dolgozik angol és amerikai tévécsatornáknak. 
Bemutatkozó thrillere, az Ecc, pecc iránt világszerte érdeklődtek a kiadók. Ebben lépteti színre Helen Grace felügyelőt, aki a folytatásban – Pop Goes the Weasel – is főszerepet kap."

3. Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes emlékiratai (Moly.hu)


"Kockás utazósapka, kurta szárú angol pipa és a nyeles nagyító – ezek az utolérhetetlen Sherlock Holmes, minden idők legnagyobb detektívjének örök kellékei, no meg az elmaradhatatlan Dr. Watson, Holme hűséges barátja, jobbkeze, krónikaírója. Doyle, maga is kalandos pályát futott be. 1859-ben született Edinburghban, ugyanott végezte egyetemi tanulmányait, az orvoskaron. Jólértesültek szerint egyik egyetemi professzorának diagnosztikai módszereiből merített ihletet Sherlock Holmes alakjának és nyomozási szisztémájának megteremtéséhez. Conan Doyle orvosként kezdte pályafutását, és mert kezdetben gyéren szállingóztak southsea-i rendelőjébe a páciensek, üres óráiban írogatott. Szenvedélyesen pártjára kelt mindazoknak, akiket szerinte ártatlanul ítéltek el; sportolt; műkedvelő módra detektívkedett; katonaorvos volt a búr háborúban; de volt prédikátor, sőt misszionárius is. Nevét azonban Sherlock Holmes közvetítésével ismerte meg a világ; a mesebeli Sherlock Holmes rezidenciáját, a Baker Street 221/b-t máig is megkeresik a turisták – még a komoly angol útikönyvek is megemlítik. Sherlock Holmes, aki az elszórt cigarettahamuból megállapította a dohányos korát, nemét, hajszínét és kedvenc ételét, aki ellopott versenylovakat csakúgy megtalált és visszaszármaztatott jogos tulajdonosának, mint ellopott titkos államszerződéseket, akinek megfigyelőképességével csak a kombinációs és következtetőkészsége versenyezhet, aki nem ismer reménytelen és megoldhatatlan esetet, egyszóval minden idők legnagyobb detektívje – az a Holmes e könyv utolsó esetében magával ragadja legyőzhetetlen ellenfelét a halálba; ám hogy mennyire nincs számára lehetetlen, azt mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy milliós olvasótáborának elkeseredett követelésére Conan Doyle kénytelen volt hősét teltámasztani, és a jó Dr. Watsonnal megíratni Sherlock Holmes tucatnyi újabb esetének krónikáját."

4. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby (Moly.hu)

"Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?

Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz”."

5. Lessing: Bölcs Náthán (Moly.hu)

"A Bölcs Náthán, Lessing főműve, a felvilágosult ember költészetté nemesített hitvallása. Időtálló vitairat a vallási és faji előítéletek, mindenfajta korlátolt és kicsinyes, az igazán emberi szellemhez nem méltó gondolkodás, az erőszak, a sötétség ellen. A Bölcs Náthán hőse az emberségében, szabadságában teljes ember, maga a béklyótlan emberi szellem."

6. Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (Moly.hu)

"Az Obsidio Szigetiana, amelynek magyar címét – Szigeti veszedelem – Kazinczy Ferenc adta az eposz Az olvasónak címzett előszava alapján, Zrínyi egyetlen, életében nyomtatásban megjelent kötetében látott napvilágot Bécsben 1651 szeptemberében a költő lírai verseinek társaságában. A kötet az Adriai tengernek Syrenaia címet viseli. Az Adria, amely Magyar- és Horvátországot Itáliával köti össze, Zrínyi európai magyarságának jelképe. Előképei, mintái között nemcsak az előszavában említett Homérosz és Vergilius, hanem a modern keresztény hősi eposz mintája és legmagasabb rendű alkotása, Torquato Tasso (1544-95) A megszabadított Jeruzsálem című hőskölteménye is szerepel, és hatottak rá az olasz barokk reprezentatív költőjének, Giovan Battista Marinónak (1569-1625) lírai és kisepikai művei is, számos egyéb kisebb szerzővel együtt, akiknek művét Zrínyi forrásként használta. Merített a magyar és külföldi történetírók műveiből, a törökellenes harcokat megéneklő délszláv hősi énekekből, a magyar históriás énekek hagyományából, Balassi Bálint és Rimay költészetéből, a reformáció gazdag bibliai és hitvitázó kultúrájából, Pázmány Péter nyelvi vívmányaiból. Vallási érzülete, amely határozottan elvetette, sőt kimondottan károsnak tartotta a vallási türelmetlenséget, mély istenhiten és bibliai kultúrán alapult; mindez egyéni és megrázó módon fonódott össze a költő és politikus hazája iránti elkötelezettségével, korára, „az magyar romlásnak seculumjára" vonatkozó és egyre mélyülő hősi pesszimizmusával, magas rendű erkölcsiségével és személyes végzettudatával. Jelmondata is erre utal: Sors bona, nihil aliud – Jó szerencse, semmi más. Az ember minden dolgán lehet úr: erény, okosság, vagyon, rang, vitézség, hírnév legalább részben tőle függ, de a sors kiszámíthatatlan, szeszélyes, katasztrófával fenyegeti a legkiválóbbakat is."

7. Nagy László: A rossz hírű Báthoryak (Moly.hu)

"Báthory István híre-neve sem képes feledtetni a család „rossz hírű" tagjainak emlékét, amely a szerző szerint – torzkép. Négy szereplője van a könyvnek, s az első mindjárt a csejtei vár úrnője, Báthory Erzsébet, aki asszonyi szörnyként él az utókor emlékezetében. De mi történik akkor, ha a korabeli dokumentumokkal szembesítjük a legendákat? Mi más oka lehetett, hogy a holdsarlóvá fogyott királyi Magyarországon a nádor parancsára elevenen falazták be Nádasdy Ferenc, „az erős fekete bég" özvegyét ? És Báthory Zsigmond meg Gábor is fejedelmi zsarnokok, továbbá aberrált személyiségek? Ismét a szálkás betűkkel rótt eredeti okmányokban keressük a választ. Végül az „ecsedi boszorkány", Anna is másként jelenik meg előttünk, mint akár a „Tündérkert", akár az „Ördögszekér" lapjain. A korabeli Magyarország és Erdély erkölcstörténetébe ágyazott négy portré vitairat. Vita a köztudattal."

8. Kampis Antal: A magyar művészet a XIX. és a XX. században (Moly.hu)

9. Agatha Christie: Gyilkosság a paplakban (Moly.hu)

"Amikor a közutálatnak örvendő veterán hadfit a paplakban holtan találják – kétség nem férhet hozzá, hogy gyilkos kéz fegyverétől –, voltaképpen senki sem csodálkozik. Hiszen maga a galamblelkű pap is kijelentette, méghozzá népes társaságban, hogy ha valaki netán meggyilkolná Protheroe ezredest, ugyancsak nagy szolgálatot tenne az emberiségnek. Bizony, sokan örültek volna, ha az ezredes nem áll az útjukban – kezdve fiatal feleségén, aki első perctől fogva boldogtalan volt mellette. Vagy nézzük például az első házasságából való lányát, aki szerint, ha apjában volna annyi tisztesség, hogy beadja a kulcsot, megoldódna minden probléma, nem beszélve a sikkasztással és pápista szimpátiákkal vádolt ifjú káplánról, akit az ezredes nyilvánosan megszégyenített, avagy a fiatal festőművészről, aki Protheroe lánya körül legyeskedik, de a feleségét szeretné megszöktetni.


A rejtélyes gyilkosság kivizsgálásával megbízott Slack felügyelő roppant rossz modorú ember; nem is megy semmire a kihallgatott falubeliekkel. A nyomozás már-már zsákutcába jut, amikor közbelép Miss Marple, a finom, törékeny öregkisasszony, az emberi lélek nagy ismerője. Előbb derűsen közli, hogy legalább hét olyan személyt tud, aki nagyon örült volna, ha Protheroe ezredes jobblétre szenderül, majd (a tőle megszokott finom tapintattal) kezébe veszi a dolgot, és nem is nyugszik, amíg ki nem deríti az igazságot, ám a tettes leleplezésének dicsősét átengedi Slack felügyelőnek: hátha ettől egy kicsit megjavul a modora."


10. Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában (Moly.hu)

"Elszántam magamat, hogy elmondom… az egészet! Valakinek el kell mondanom, különben beleőrülök… Tudja, mitől félek? HOGY MEG FOGNAK ÖLNI! Kaptam egy levelet… Fredericktől, a HALOTT FÉRJEMTŐL! Azt írta, ha valaha hozzámegyek egy másik férfihoz, MEGÖL! Én mégis hozzámentem Erichez… És két nappal az esküvőnk után kaptam ezt a levelet:Nem engedelmeskedtél. Nem menekülhetsz. Te csak Frederick Bosner felesége lehetsz! Meg kell halnod. Megrémültem… de Eric mellett biztonságban éreztem magam. Aztán megkaptam a második levelet:…"

11. Agatha Christie: Halál a Níluson
(Moly.hu)

"Ki irigyelhette szépségét, gazdagságát, boldogságát? Mindenki. Kinék lehetett több-kevesebb oka a gyilkosság – sőt gyilkosságsorozat elkövetésére? A hajón szinte mindenkinek. S ha már Egyiptomban, régészeti leletek felkeresésére indult útnak gazd

ag utasaival a hajó, a „véletlenül” fedélzetén tartózkodó Poirot is régészeti módszerekkel kezd a bűntény felderítéséhez: először minden zavaró, fölösleges elemet eltávolít, aztán minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy az a gyilkos, akire (természetesen) a legkevésbé sem gyanakodhatunk."

12. Agatha Chrstie: A vörös sál (Moly.hu)

"Részlet a könyvből: Nincs még egy olyan vonzó tengerparti város Anglia déli részén, mint St. Loo. Igazán találóan nevezték el a tenger királynőjének és nagyon emlékezteti az embert a Riviérára. Ugyanezt jegyeztem meg Hecule Poirot barátomnak, aki csak maga elé mosolygott, s nem felelt mindjárt a kérdésemre. Újból megkérdeztem tehát. – Ezer bocsánat, Hastings – mondta –, a gondolataim messze jártak: pont a világnak azon a részén, amelyet az imént említettél. – Dél-Franciaországban? – Ott. A tavalyi télre gondoltam, amit ott töltöttem el, meg a sok érdekes eseményre. Jól emlékeztem a dologra. A Kék expresszen gyilkosság történt, s a rejtély, amely bonyolult és megdöbbentő volt, Poirot oldotta meg csalhatatlan éleslátásával."


13. Agatha Christie: Nyílt kártyákkal (Moly.hu)

"Ebben a krimiben négyre korlátozódik a gyanúsítottak száma. De ne higgyük, hogy így kevésbé izgalmas a történet. Mind a négy embernek volt oka és lehetősége is a tett elkövetésére. Ismét Poirot szürke agysejtjeire vár a feladat, hogy kiderítse az igazságot."



Ti is őrültetek már meg ennyire? Olvastatok valamit a fentiek közül? Mit gondoltok róluk? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)