Ugrás a fő tartalomra

Kegyes csapás

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy ismét közzéteszek egyet az iskolai fogalmazásaim közül. A mostani egyébként szokatlanul szörnyen sikerült, a feladat ugyanis egy novella írása volt, amelyben egy Villon idézetnek is szerepelnie kellett. Ennek alapján én ezt a történetet tudtam kiötölni:

A kisfiú ügyet sem vetett a rögös föld okozta horzsolásra, elszánt arccal rohant az izgatottan suttogó tömegben, amely a város főtere köré gyűlt. Gyorsan furakodott előre, de senki sem figyelt rá, az emberek mintha szemellenzőt viseltek volna, a közvetlenül előttük elterülő métereken kívül semmit sem láttak, mi több, a tolakodó fiút sem érzékelték, aki így joggal számíthatott néhány elcsenhető csecsebecsére.
*A tömeg tagjai összehangolt mozdulatokkal fordultak a tér közepére hurcolt rönktől a szélről bevezetett nő felé. Megvetően mérték végig rongyos, szakadt öltözetét és meggyötört vonásait, amelyeket dacos kifejezésbe erőltetett. Oldalán két jól megtermett férfi vonult, mintha a közrefogott alak bármiféle okot adott volna a fokozott elővigyázatosságra.
 – Amerie* Hugo – zengett egy életunt hang. A tömeg egy emberként kapta oda a fejét, és pillantott meg egy kemény, már-már kegyetlenül érdektelen arcot, a hang tulajdonosát. – bűnösnek találtatott Mortimer Delon, kereskedő ellen elkövetett gyilkosság vádjában. – Undorító fintorok csapták arcul Amerie-t. – Ítélete fővesztés általi halál.
Amerie szíve összeszorult, de arckifejezése mit sem változott, csupán a mellkasa emelkedett fel és süllyedt alá kényszerű nyugalommal. Sajgó kezeit ökölbe szorította, körmeivel a tenyerébe mart, szándékosan fájdalma okozott magának. A közönyös férfi vontatott léptekkel közelebb sétált hozzá.
  – Kötelességem megkérdezni, mi az utolsó óhaja, ugyanakkor ettől akár el is tekinthe…
 – Beszélni akarok – fojtotta belé a nő a szót. A férfi leküzdötte az Amarie szemtelensége okozta felháborodását, egy biccentéssel jelezte a két monstrumnak, hogy jóváhagyta a kívánságot, aztán a háttérbe vonult. A nő a körülöttük kialakult kör széléhez sétált, kihúzta magát, és egy egy gyilkostól túlzott finomságú mozdulattal a kiseperte homlokából a haját.
 – Nem az ártatlanságomat akarom bizonygatni, hiszen bűnös vagyok, s nem csak a maguk és a magam szemében, hanem Isten színe előtt is. Ítéletemet tőlem telhető méltósággal viselem. – A hangja gyönge, remegő volt, mégis elért a kör utolsó rétegeihez is. Szemeit ide-oda járatta az ismerős arcok közt. – Vér tapad a kezemhez, egy mocskos ember vére. – Várta a szavak hatását, de a tömeg konokul hallgatott. – Monsieur Delon befolyásos ember volt. – Nyelt egyet, de a torkában keletkezett gombóc nem mozdult a helyéről. Amint kimondta, hogy ő már nincs, hirtelen üresnek érezte magát. Egy pillanatig csak arra tudott gondolni, hogy Mortimer halott, és örökre az is marad, de tudta, hogy ez az utolsó esélye arra, hogy tisztázza a történteket, így mély levegőt vett, majd folytatta. – Becsületességét kétségbe vonni komoly sértés lett volna számára, így azok, akik ismerték az életét, a valódi, szégyenteljes életét, féltve a szavahihetőségüket és a saját jó hírüket elnéző némaságba burkolóztak, hiszen őszinteséggel csak maguknak ártottak volna. – Ezt szinte szemrehányóan mondta, homlokán ráncok jelentek meg, tekintete zavartságot tükrözött. – Nem vagyok arra hivatott, hogy bárkit elítéljek, vagy hogy erkölcsi példát statuáljak, legfőképp itt, – Ezzel a markáns kiállású, sötét arcú hóhérra pillantott. – a halál torkában.  – Keserűen felnevetett, bizarr hahotájának a szeméből kicsorduló könnyek vetettek véget. Remegő ajkait összeszorította, aztán mély levegőt vett.
– A szeretője voltam. – A tömegen zúgolódás hulláma söpört végig. Becsmérlő felkiáltások hallatszottak, mire Amarie felemelte a hangját. – Álszentek mind! Hiszen mindenki tudta! Tudják azt is, hogy nem én voltam az egyetlen. Vagy talán mind olyan vakok volnának, hogy nem vették észre, mit művelt? Vagy süketek és némák tán, hogy nem hallották és adták tovább a szóbeszédet? Azt hiszik, az ember nem veszi észre az ilyesmit? Összesúgnak a hátuk mögött, fecsegnek róluk, kellemesen megbotránkoznak a tetteiken, miközben maguk is pont ugyanazt cselekszik! – Amarie arca piroslott a haragtól, fekete szemei szinte szikráztak. Kiabált, de ez nem az indulatainak csillapítására szolgált, inkább figyelemfelkeltés volna a célja.
 – Mortimer minden bűne ellenére sem érdemelt erőszakos halált – szólt higgadtabban. – Birtokolni akart engem, és amikor ezt megelégeltem, amikor rájöttem, hogy tisztességtelen és ocsmány dolog az, amit teszek, megtámadott – mondta, és a durva emlékekre ismét könnybe lábadt a szeme. – Én csak védekezni akartam… – Most nem a tömeget szemlélte, hanem az égre nézett, ahol a gúnyosan nevető nap sárgállott. – Kést ragadtam, és… – Hangosan felzokogott. Képtelen volt megálljt parancsolni előre tololó érzelmeinek, a bűntudatnak, az ürességnek és  a maró fájdalomnak. A tömeg különös zsibongásba kezdett.
 – Szerettem – suttogta úgy, hogy csak azok érthették, akik előtte álltak, a szó ennek ellenére futótűzként terjedt. – Szerettem – ismételte. – Megöltem azt, akit mindennél jobban szerettem. – Akkor tudatosul benne, mit is tett. Amarie arcán a kínlódás és a remény furcsa egyvelege játszott, szemei a távolba révedtek. A tömeg egyre zajosabbá vált, egy kar pedig egyenesen a nő sovány kezei felé nyúlt, de akkor valaki hátrarántotta őt fakó hajánál fogva. Amerie botladozva tántorgott a rönk felé, a szörnyű felismerés kábulatba ejtette, az érzelmek, amelyeket beszéde elején még rendben tartott, most őrülten kavarogtak egész lelkét betöltötték. Percekig azt sem tudta, mit tesz. Egy erős tenyér kényszerítette a térdelésre, majd lenyomta a tarkójánál fogva. Amarie homloka hangosan koppant a fa felületén. Lehunyta a szemét, nem törődött a fejébe nyilalló éles fájdalommal.
A hóhér két lépéssel mellette termett, aztán magasba emelte pallosát. A pengén orvul csillogott a napfény, a tömeg döbbenten figyelte a látványt, senki nem mert mozdulni. Amarie érezte, hogy itt a vég, de nem bánta. Morimer-n kívül senkire sem számíthatott, egyedül volt. Arra a meggyőződésre jutott, hogy számára ez a legmegfelelőbb befejezés. A hóhér pedig lecsapott. Voltak, akik elkapták a fejüket, mások  a szemüket meresztették az áldozatra. Vérre számítottak, rettenetes reccsenésre és a nyaktól leváló koponya jellegzetes hangjára, amint az földet ér, de más történt.
Amerie felemelkedett térdeplő helyzetéből, arcán már nem látszott az iménti reménytelenség. Felszeget fejét, mert tudta, hogy nem a szerencse mentette meg az életét. Végigsimította a tarkóját, bőrén még mindig érezte a penge jegyes érintését. Dacos kifejezés ült az arcára, pont olyan, mint amit a térre lépve is megláthattak az emberek, s ezt mondta magának, Mortimer-nek, elítélőinek, a tömegnek, az egész világnak:

 – S emberfia te, ne mulass felettünk!


Ez lett volna az én fogalmazásom, remélem tetszett! Szerintetek hozzak még ilyen bejegyzéseket? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

*a mondat, amit a tanárnő értelmetlennek nyilvánított, bár nem tudom, miért. Szerintetek? 
**ejtsd: Ameriö, jelentése: kegyes csapás
***ejtsd: Mortimé

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

A karácsonyról #7 Reszkessetek betörők! - avagy 5 karácsonyi film

Sziasztok!
Először is boldog karácsonyt szeretnék kívánni nektek! Remélem kellemesen telnek az ünnepek, hogy családi béke és otthonos melegség uralkodik mindenütt és hogy ha máskor nem is, a mai napon egy kicsit kikapcsolódhattok. Mint említettem az előző bejegyzésben, kissé elmaradtam az aktuális posztokkal, ezért elnézést szeretnék kérni, Ma az én kedvenc karácsonyi filmjeimről írnék, hátha sikerül még elcsípnetek egyet ezek közül.

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.