Ugrás a fő tartalomra

Agatha Christie: Egy marék rozs (Miss Marple 7.)

Sziasztok!

Mostanában valahogy kedvem támadt hosszabb bejegyzéseket írni bizonyos könyvekről, például Agatha Christie műveiről, amint azt A titkos ellenfél című posztomban is láthattátok. Ezúttal nem könyvajánlóként hirdetem, ugyanis találtam némi kivetnivalót benne, ami nagy szó, hiszen megrögzött Christie-fanatikus vagyok. Ha kíváncsi vagy, mi bírt rá engem arra, hogy kedvezőtlen véleményt alkossak erről a könyvről olvass tovább!

Információk

Az íróról

Agatha Christie, a krimi koronázatlan királynője 1890-ben látta meg a napvilágot. 1912-ben megismerkedett első férjével, Archibald Christie-vel, akivel 1914-ben összeházasodtak. Egy gyermekük született, Rosalinda Margaret Clarissa Christie, 1919. augusztus 19-én. (Csak azért említem, mert én is augusztus 19-ei vagyok, csak nyolcvan évvel későbbről egy másik országból másik szülőktől...) A háború alatt kórházakban segédkezett. 1926-ban Archibald bejelentette, hogy válni akar, ugyanis beleszeretett egy másik nőbe, bizonyos Nancy Neele-be, akivel még azon a hétvégén el is utaztak. Aznap este Agatha eltűnt. Azonnal kutatást indítottak utána, amely tizenegy napig semmilyen eredménnyel nem járt, mikor is egy yorkshire-i hotelben azonosították az írónőt, ahová Mrs. Teresa Neele néven jelentkezett be. Az orvosok amnéziát diagnosztizáltak, ám eltűnésének oka még ma is kétséges. Egyesek szerint idegösszeomlás kapott, mások szerint csak férjét akarta bosszantani. Akárhogy is legyen, 1928-ban elvált Archibaldtól. Két évvel később találkozott Max Mallowan-nel, egy fiatal régésszel, akivel nemsokára össze is házasodott. Christie gyakorta segédkezett férjének a közel-keleti ásatások során.  1976. január 12-én halt meg Wallinfordban. (Férje 1978. augusztus 19-én halt meg... Csak, hogy érezzétek.)

Írói munkásságát mai napig nagyra becsülik, művei világhírűek. Könyveinek legismertebb alakja Hercule Poirot, a belga magándetektív, illetve a viktoriánus vénkisasszony Miss Marple.

A könyvről

"Hat hatosról énekelj,
Egy marék rozs a zsebben, ó,
A pástétomban két tucat
Feketerigó."

Eredeti cím: A Pocket Full of Rye
Kiadó: Európa Kiadó
Kiadás éve: 1953
Magyarul megjelent: 1977, 1987, 2002, 2005
Fordította: Borbás Mária
Oldalszám: 232, 256
Ár: 30 ft az én példányom, de a moly szerint 560-780 Ft-tól lehet megrendelni
Molyértékelés: 87% (330 szavazat)

Fülszöveg:

"Rex Fortescue-t, a nagystílű üzletembert senki sem szerette, sőt: sokan akadtak, akik legszívesebben eltették volna láb alól. Olyan sokan, hogy amikor egy nap a közutálatnak örvendő férfiú valóban mérgezés áldozata lesz, a rendőrséget a gyanúsítottak tömege valósággal megbénítja. Szerencsére azonban segítségükre siet a bájos, rózsás arcú, ősz hajú falusi vénkisasszony, Miss Marple, és így aztán mégiscsak horogra akad a valódi tettes."

A véleményem

A történet

Ha fülszövegből nem derült volna ki, egy rettenetesen ellenszenves üzletember haláláról, és az azt követő gyilkosságokról szól a könyv. A rendőrség a halál gyanús hirtelensége miatt kezd nyomozni, Neele felügyelő azonban biztos abban, hogy szándékos emberölés történt. Elmélete beigazolódik, így elhatározza, hogy alaposabban szemügyre veszi a Tiszafa-kunyhó népét. Nemsokára már meg is találják az elkövetőt, de bizonyos váratlan fordulatok következtében az kicsúszik a kezeik közül, így kezdhetik elölről az egészet. Szerencsére megérkezik Miss Marple is, aki csendesen, óvatosan, de mégis tevékenyen részt vesz a gyilkos kilétének felderítésében, és a végén ő oldja meg az ügyet.

Agatha Christie híres csavaros, rejtelmes történeteiről és utánozhatatlan történetvezetéséről. A legtöbben az utolsó oldalakig nem tudják ki a valódi tettes, mert Christie olyannyira ügyesen manipulálja az olvasót, hogy folyton tévútra vezeti.

Ez a történetet annak ellenére, hogy egy pillanatra sem állt le, én egy kicsit semmilyennek éreztem. Talán azért, mert hiányzott belőle egy határozott, markáns alak, mint Poirot vagy a Tommy és Tuppence sorozat hölgytagja. Miss Marple soká kapcsolódik be a nyomozásba, és akkor sem igazán tesz semmit, aztán meg persze elénk tárja a tényeket.

A gyilkosságoknak vannak olyan rejtélyes vonásaik, amelyek miatt az ember értetlenül áll előttük és töri a fejét, mégsem jön rá, hogyan függenek össze. Marple persze egyből kitalálja, de nemsokára ignorálja is a felfedezését. Ezt a tettét szükségesnek tartom, főleg azért, mert maga a hamis nyom sem illik a képbe. Nemcsak több ponton hibádzik, de még a történetből kilépve is erőltetettnek tűnik. Mintha Christie az izgalom és a rejtély kedvéért beleszuszakolta volna a könyvbe, hogy még véletlenül se lehessen olyan egyszerű a megoldás, hogy legyen benne egy különös és sosem látott momentum, ami miatt nem boldogul vele a rendőrség.

Nem tudom azt mondani, hogy tetszett volna. Az első pár fejezetet kínszenvedés volt végigolvasni, főleg úgy, hogy Miss Marple talán csak a felénél jelenik meg. Vártam, hogy történjen valami váratlan, meglepő, ami ha nem is kapcsolódik szorosan a megoldáshoz, de legalább egy kis spirituszt csempész a könyvbe, de ilyesféle esemény nem következett be. Miss Marple már az elején sejtette, ki áll a gyilkosságok mögött, és utána már csak a gyanúját kellett bebizonyítania. Emiatt megint csak unalmasabbá vált a történet.

A karakterek

Rex Fortescue, az áldozat szinte nem is szerepel, a jelleméről és a múltjáról vajmi keveset tudunk meg. Dörzsöl üzletember, aki egy évvel a halála előtt meglehetősen furcsán kezdett el viselkedni. A családja ki nem állhatta, és volt egy fiatal felesége, aki köztudottan megcsalja. Bővebben nem tájékoztattak minket róla, még a vallomásokban sem, így nehéz volt egész képet alkotni róla.

A Miss Marple sorozat Egy marék rozs
című epizódjából
Percival Fortescue az elhunyt egyik fia, az örökös, aki híresen fukar és merev. Felesége, Jennifer ápolónő volt, apja nem nézte jó szemmel a házasságukat. Róla rengetegszer hangoztatták, hogy mennyire sajnálja a pénzt, hogy a cég ügyeivel mennyit foglalkozik, és azt, hogy ha kell, képes morális megkérdőjelezhető lépéseket tenni a vagyon érdekében, viszont olyan dolgokba sosem keveredne, amelyekkel megboldogult édesapja szívesen foglalkozott. Kedveltem, és a feleségével is szimpatizáltam. 

Lance Fortescue, a tékozló fiú, ahogy mindenki nevezi, egy lecsúszott arisztokrata család sarját, Patriciát vette el. Bár az apja kirúgta egy múltbéli hibája miatt a cégből, és ezért ő Kelet-Afrikába utazott, ez a lépése igencsak megtetszett az öreg Fortescue-nak. Jóképű, magas férfi, igazi gazfickó alkat, akinek a szemtelensége minden határt átlép. Igazán szereti a feleségét, aki egyébként egy igazán kedvelhető figura.

Mrs. Fortescue, azaz Adele, igazi bombanő, Christie is valahogy így fogalmaz. Csinos, férfifaló asszony, aki nyilvánvalóan a pénzért ment hozzá az idős Fortescue-hoz. Senki sem kedveli, de a házasságot senki nem ellenezte.

Elaine Fortescue a férfi egyetlen lánya. Sportos, szeret túrázni, és van egy vőlegénye, Gerald. Az apja nem szerette volna, hogy hozzámenjen ehhez az alakhoz, meg is tiltotta neki. A halála után azonban már szabad az út. Ő meglehetősen keveset szerepelt a könyvben, holott ő is gyanúsított volt.

Mary Dove az elegáns, higgadt nő, aki egyáltalán nem illik abba a képbe, amelyet Neele felügyelő teremtett a házvezetőnőkről. Nem kedveli a munkaadóit, sem pedig a beosztottjait, viszont a busás fizetség érdekében nem átallja elviselni őket. Megvetően nyilatkozik mindenről és mindenkiről. Elsőre szerethető, aztán viszont egyre mélyebb utálatot vált ki az emberből. Ellenszenves alak.

Gladys Martin ostoba, fiatal teremtés, aki nem tudja mi fontos és mi nem. Cselédlányként szolgál a Tiszafa-kunyhóban, de a munkáját felületesen, ügyetlenül végzi. Csúnyácska, így hát mindenki nagy döbbenetére udvarlója van. Az esetlensége és szerencsétlensége miatt ő volt a lehető legkedvelhetőbb karakter az egész történet során.

Neele felügyelő vezeti a nyomozást, ő kérdezi ki a cselédeket, a szakácsnőt, a házvezetőnőt, és természetesen a családtagokat is. Kedvenc szava az "aha", amit legalább harmincféle hangsúllyal képes kiejteni. Az elméje egy igazi nyomozóé, pillanatok alatt képes több elméletet is felépíteni, amelyeket nem sajnál földig rombolni sem, ha úgy látja, az alapja túlságosan ingadozik. Okos, gyors, azonban tanácstalan is. Nem látja mindig át a helyzetet, így igencsak rászorult Miss Marple segítségére. Nem egy rossz zsaru, magánszemélyként azonban nem tudom értékelni, ugyanis csak egyenruhában jelenik meg a regényben. (Képletesen értve.)

Miss Marple alig szerepel a könyvben, mindössze néhány rövid beszélgetést bonyolít le az ügy fontosabb szereplőivel. Tudakozódik az ügy felől Neele-nél, aztán kedélyesen társalogni kezd azokkal, akikről azt feltételezi, hogy a segítségére lehetnek. Hamar összerakja a képet, aztán amikor az utolsó darabka is a helyére került, elmondja az ő elméletét, ami egyenlő a valós történésekkel, a felügyelőnek, aki azonnal intézkedik. A szerepe egyértelmű a regényben. Nemcsak azért van ott, hogy helyes irányba terelje a nyomozást, hanem azért, hogy meg is fejtse. Ez aljas húzás volt Christie-től, ugyanis Neele is megfejthette volna, amennyiben Miss Marple nem hallgat el előle néhány létfontosságú információt, amelyek ha nem is fedték volna fel teljes mértékben a rejtélyt, de legalább fogódzót nyújtottak volna neki. Ahelyett azonban, hogy ilyesféle módon segítette volna az ügyet, legelőször tévútra vezette a nyomozót. Ez meglehetősen zokon vettem. Alapjáraton egy kedves, törékeny idős hölgy szokatlan éles ésszel, aki szeret kötni, pletykálkodni, és élvezi, ha mindenbe beleütheti az orrát. Christie kedvelte a furfangos öreg hölgyet, míg Poirot olykor ki nem állhatta, azonban én nem ezen a véleményen vagyok. Nem utálom, de a módszerei számomra kissé túl... Egyszerűek? Hétköznapiak? Inkább unalmasak.

Agatha Christie a legtöbb művében szinte élő, lélegző karaktereket teremtett, akiket olyan mesterien formázott, hogy az ember olykor észre sem veszi, hogy nem valóságosak, hanem csupán egy regény szereplői. Nem csupán papírmasé jellemek voltak, érzelmi mélységgel,  váratlan gondolatokkal léteztek a történetben és a fejünkben is. Mindig is csodáltam ezért Christie-t.

Ebben a könyvben viszont kevésbé érződött ez a fajta karakteralkotás. A gyanúsítottak keveset szerepeltek, a nyomozóról pedig csak mint hivatali személyről tudtunk meg valamit is. (Egy-két információmorzsát leszámítva, amit a múltjáról kaptunk.) Miss Marple sem ügyeskedett úgy, ahogy szokott, a vénkisasszonyos meglátásai pedig még nekem is hiányoztak.

Miért ajánlom?

- Agatha Christie
- Egészen jó rejtély
- A krimikre való ráhangolódásnak jó
- Kikapcsolódásnak jó
- Christie rajongóknak jó
- Miss Marple

Miért NEM ajánlom? 

- unalmas történetvezetés
- papírmasé karakterek
- Miss Marple

Ti olvastátok már? Mit gondoltok róla? Poirot vagy Miss Marple? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!