Ugrás a fő tartalomra

KÖNYVAJÁNLÓ: Agatha Christie - A titkos ellenfél (Tommy és Tuppence 1.)

Sziasztok!

Ülök a szobámban, gondolkodom az életemen, de inkább azon, hogy miért nincs, bámulom a sherlockos posztert a falon, megállapítom, hogy Cumberbatch mennyire előnytelenül fest rajta, és próbálom magam rávenni arra, hogy porszívózzak... És ekkor jön egy impulzus: írjunk könyvajánlót! Én mint az ösztönlények ösztönlénye természetesen engedek a kísértésnek, és íme, itt is vagyok. 

Néha komolyan elfilozofálok azon, hogy humoristának kellene mennem. Elvégre hányan szerepelnek úgy a tévében, hogy közben totál tehetségtelenek abban, amit csinálnak? Na, ugye! Elég lenne markánsan felszólalnom egy tabutémát illetőleg, és máris akkor nézettségem lenne, mint az Éjjel-nappal Budapestnek. Nem lenne rossz üzlet. Amúgy, igen, befogtam, és elkezdem az ajánlót. 

Információk

Az íróról...

Agatha Christie, a krimi koronázatlan királynője 1890-ben látta meg a napvilágot. 1912-ben megismerkedett első férjével, Archibald Christie-vel, akivel 1914-ben összeházasodtak. Egy gyermekük született, Rosalinda Margaret Clarissa Christie, 1919. augusztus 19-én. (Csak azért említem, mert én is augusztus 19-ei vagyok, csak nyolcvan évvel későbbről egy másik országból másik szülőktől...) A háború alatt kórházakban segédkezett. 1926-ban Archibald bejelentette, hogy válni akar, ugyanis beleszeretett egy másik nőbe, bizonyos Nancy Neele-be, akivel még azon a hétvégén el is utaztak. Aznap este Agatha eltűnt. Azonnal kutatást indítottak utána, amely tizenegy napig semmilyen eredménnyel nem járt, mikor is egy yorkshire-i hotelben azonosították az írónőt, ahová Mrs. Teresa Neele néven jelentkezett be. Az orvosok amnéziát diagnosztizáltak, ám eltűnésének oka még ma is kétséges. Egyesek szerint idegösszeomlás kapott, mások szerint csak férjét akarta bosszantani. Akárhogy is legyen, 1928-ban elvált Archibaldtól. Két évvel később találkozott Max Mallowan-nel, egy fiatal régésszel, akivel nemsokára össze is házasodott. Christie gyakorta segédkezett férjének a közel-keleti ásatások során.  1976. január 12-én halt meg Wallinfordban. (Férje 1978. augusztus 19-én halt meg... Csak, hogy érezzétek.)

Írói munkásságát mai napig nagyra becsülik, művei világhírűek. Könyveinek legismertebb alakja Hercule Poirot, a belga magándetektív, illetve a viktoriánus vénkisasszony Miss Marple

A könyvről...

Eredeti cím: The Secret Adversary
Kiadó: Európa Kiadó, Hungalibri
Kiadás éve: 1922
Magyarul megjelent:1998, 2012, 2015
Fordította: Neményi Róza, Zeyk Adéle
Oldalszám: 334
Ár. 2490 Ft
Moly értékelés: 86% (100 szavazat)

Fülszöveg: 

"Tommy Beresfordnak és Tuppence Cowley-nak, mint az első világháború után a legtöbb fiatalnak, nincs se pénze, se munkája. Elhatározzák hát, hogy magándetektívek lesznek, megalapítják az Ifjú Kalandorok Rt.-t, amely így hirdeti magát: 'Bármire kaphatók, bárhová elmennek'.
Első megbízatásuk máris időzített politikai bombát rejt: azt a szigorúan titkos iratot hajkurásszák, amely rejtélyes körülmények között eltűnt, amikor a Lusitania gőzös elsüllyedt. És arra is választ keresnek, kicsoda Jane Finn. A megfoghatatlan és kegyetlen Mr. Brown szándéka pedig mindenhova követi őket.
Agatha Christie-nek ez az első, izgalmas és Tuppence-regénye, tele nemzetközi cselszövéssel és gyilkossággal."

A sorozat kötetei:
1. A titkos ellenfél
2. Bűnszövetkezetben
3. N vagy M
4. Balhüvelykem bizsereg
5. Sors-rejtekajtó

Idézet:

"A fiatalság olyan hiba, amit hamar kinövünk."

A véleményem

A történet:

Előrebocsátom, hogy bár igyekszem a lehető legobjektívebb szemszögből nézni a történetet, de mivel Agatha Christie írta, ezért lehet, hogy akarva akaratlanul is elfogultabb leszek a kelletnél, így kérlek, ne vegyétek minden egyes szavamat készpénznek. (Azért persze bízom abban, hogy vagytok elég naivak ahhoz, hogy valamilyen bízzatok az értékítéletemben. Ha már én nem teszem meg, legalább ti legyetek oly szívesek...:) 

Tommy és Tuppence egy elég kellemetlen kalandba keverednek, méghozzá nem véletlenül, hanem a saját elhatározásuk szerint. Tisztában vannak az ügy veszélyes voltával, mégis belemennek, hiszen két fiatalról beszélünk, akik vágynak az izgalomra, na meg a szükség is nagyúr... Szerencsére találnak maguknak szövetségest, éppen eleget ahhoz, hogy elinduljanak a szerencse által odavetett nyomokon. Igen, csupán véletlen volt, hogy bizonyos információk birtokába jutottak, ám azután, hogy megszerezték ezeket, már nem engedik ki a kezükből az ügyet, és a saját módszereikkel, életüket kockáztatva, sokszor elvesztve a nyomozás fonalát fényt derítenek a rejtélyre, és a titokzatos Mr. Brown kilétére is...

Agatha Christie kiváló gyilkosságokat eszel ki, és bár az elkövetés módja nem mindig eredeti, a cselekmény végig izgalmas és különleges. Ebben a történetben a gyilkosságok szerepe majdhogynem elhanyagolható, ezért felmerül az emberben a kérdés, hogy így is megállja-e a helyét Agatha Christie? Természetesen igen. (Tegyük hozzá, hogy a valóban gyilkosságokra alapuló könyveiben sem azok az igazán hangsúlyosak, hanem mikor mi.) 

Nem sok kémregényt olvastam (egyet sem), de azt hiszem, ez tényleg ahhoz hasonlatos volt. Hogy mennyire volt sablonos, azt éppenséggel nem tudom meghatározni, ugyanis, mint mondottam, nem sokat ilyesféle könyvvel volt dolgom, és... bevallom, egyetlen James Bond filmet sem láttam. Ennek ellenére merem állítani, hogy az olyan alapdolgokon kívül,  mint a megfigyelés, követés és hallgatózás, egészen egyedinek tűnt a történet, bár ugye a fontos háborús iratok, amelyek kiválthatják a második világháborút (mert ugye, akkor az még nem történt meg) egy kicsit mintha ismerős lenne, de tekintve, hogy eredetileg 1922-ben adták ki, szerintem akkor még elég különleges ötletnek számított ez. 

Hogy ne tűnjek megbízhatatlannak, szeretném elmondani, hogy már egy hónapja húztam-halasztottam az elolvasását. Belekezdtem, eljutottam a harmadik fejezetig, aztán abbahagytam, mert nem kötött le. Nem tudom, hogy ez annak volt-e köszönhető, hogy egy kis válságba kerültem május környékén, és semmit sem tudtam lenyelni, vagy annak, hogy az eleje vontatott volt, ami Christie nem egy, nem két művénél fordult már elő, tudjátok be annak, aminek akarjátok. 

Az viszont biztos, hogy amikor ismét kézbe vettem, valami történt, mert utána már képtelen voltam lerakni. Izgalmas, rejtélyes történettel álltam szemben. Mondjuk nem sok fajta érzelmet váltott ki belőlem azonkívül, hogy folyton idegeskedtem és aggódtam a főszereplőkért, és találgattam, hogy mi lehet a következő lépés. Nem volt különösebben megható, vicces vagy szomorú, de az, hogy az utolsó percig nem egy pillanatig sem állt le az agyam, az tuti. Az Agatha Christie-re jellemző fordulatokkal teli cselekményt megfűszerezte még egy kis bújtatott romantikával, ami valahogy mindig a háttérben van, és mégis valahogy annyira erős, hogy az ember tudat alatt is szurkol a szerelmespárnak. 

A megfejtéssel kapcsolatban még annyit, hogy Christie nem ad túl sok választási lehetőséget nekünk, ugyanis egy bizonyos jelenetben szörnyen leszűkíti a kört, utána pedig már egyre egyértelműbb, hogy ki is Mr. Brown. 

A karakterek: 

Tommy Beresforddal kezdek, habár egyáltalán nincs jelentősége a sorrendnek. A két kalandor közül egyértelműen ő képviselte a földhözragadt, pesszimista, de éppen ezért megfontolt és alapos tagot, aki éppen ugyanúgy hozzájárult az ügy felderítéséhez, mint Tuppence. Nem volt különösebben szimpatikus, viszont teljesen életszerűen viselkedett. A végére megkedveltem, mert okosan cselekedett, és azt is bebizonyította, hogy méltó az Ifjú Kalandor címre.

Tuppence Crowley a másik főszereplőnk, aki a férfivel ellentétben az optimizmus híve és imádja a kalandokat. Inkább ösztönlény, aki a megérzéseire hallgat. Szerencsére ez nagy segítségére van az ügy megoldásában, és abban is, hogy előre lássa a veszélyt. Vakmerő, kevés mindentől riad vissza, és általában véghez viszi azt, amit kitervel. Kedves, élénk, és főleg tevékeny lány, akinek egyetlen ellenszenves tulajdonsága nagyon ki volt élezve, méghozzá a pénzéhsége. Ettől kellemesen életszagúvá vált az egyébként a tökéletes felé közelítő nő képe. Őszintén szólva vele sem volt különösebb bajom, bár néha az idegeimre ment a folyamatos derűlátásával. Hál' égnek, hogy ilyenkor többnyire megjelent Tommy, aki lehűtötte a kedélyeket. 

Julius P. Hersheimmer szintén tevékenyen részt vesz az ügy megoldásában. Kőgazdag amerikai, akinek magánjellegű indokai vannak arra, hogy felkutassák azt a bizonyos Jane Finn kisasszonyt. Róla tulajdonképpen nem tudunk meg sok mindent, azonkívül persze, hogy sok pénze van. Ezt nem szívesen hányom Christie szemére, de a mellékszereplőivel ezúttal nem sokat foglalkozott, ennek ellenére még így is megfoghatóbb volt mondjuk Julius, mint sok más könyvben a főszereplők. 

Mr. Carter is a két kalandor segítségére volt, bár ő inkább a nagy vezető szerepében tetszelgett. 

Sir James az ügyvéd annál többet tett, kimértségével és hideg éleslátásával mindig ügyesen terelgette az önkéntes nyomozókat. Befolyásos, gazdag, és "hallgat, mint a csuka", ahogy Julius mondaná. Az ő alakja valahogy nem nyerte el a tetszésemet, bár voltak pillanatok, amikor hálát adtam azért, hogy ott van a kalandoroknak, hogy segítse őket. 

Utoljára hagytam nektek a legmarkánsabb szereplőt, akiről mégis alig tudunk valamit, aki olyan tünékeny, mégis mindenütt ott van, azt, akit Mr. Brown. Senki se látta még, csak néhány kiválasztott. Ő mozgatja odafentről a szálakat, ő irányít, holott senki sem tudja, ki ő, mit csinál, hol van. Mindenki meg van bizonyosodva hatalmáról és kegyetlenségéről, félnek tőle, pedig... Nekem egy kicsit Moriartyra hajazott, csak figyeljétek:


"- Ebben bizonyára Mr. Brown keze van! Tudják kivel állnak szemben? Valószínűleg korunk legkiválóbb bűnöző elméjével."

Igen, ilyesféléket mondanak róla, és még sok mást is, amitől szerintem olyannál válik, mint Moriarty. Persze, lehet, hogy ez már csak belemagyarázás. Meg egyébként is, ti hogyan jellemeznétek egy főgonoszt? Nyilván nem úgy, mint egy piti bűnözőt, szóval... 

Miért ajánlom?

- könnyed
- lebilincselő
- életszerű karakterek
- fordulatos
- Agatha Christie írta

A titkos ellenfél nem teljesen olyan stílusú könyv, mint amilyen eszünkbe jut, ha Agatha Christie egyik művére gondolunk. Nincsen benne fondorlatos gyilkosság, családi intrika vagy zárt helyiségben történt haláleset. Sőt, még bajszos belgák és viktoriánus vénkisasszonyok sem nyomoznak benne, csupán két ifjú kalandor, akiknek úgy tűnik, jövedelmező lesz a vállalkozásuk.


Ti szeretitek Agatha Christie-t? Miss Marple vagy Poirot? Kit szerettek jobban? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

  1. Uhhh, én nagyon imádom Agatha Christie-t és a regényeit is. :) Példaképemnek is őt tartom. Anyukámnak köszönhetem, hogy megszerettem (ő is hatalmas AC fan, rengeteg regénye van meg hála nekünk).
    Én leginkább Poirot-ot szeretem, bár lehet az miatt van, mert Miss Marple regényeket nem igazán olvastam. Poirot jobban vonz, meg valahogy mindig sikerül olyan könyvbe a polcon beletalálnom, amiben Poirot van, és nem Marple. :)

    Tommy és Tuppence regényeket még nem olvastam, de ezután biztos valamelyikbe bele fogok olvasni. :) Felkeltetted az érdeklődésemet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nekem nincs példaképem, de ha lenne, akkor biztosan ő lenne az :) Itthon nekem is elég sok könyvem van tőle, jelenleg is gyűjtöm (igen, álmom, hogy meglegyen az egész Agatha Christie-életmű) őket. Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésedet :)
      Köszönöm a kommented!

      Törlés
  2. Ú, szia!

    Annyira jó olvasni, hogy még vannak rajtam kívül is emberek, akik ennyire odavannak Agatháért, mert én is teljesen beleszerettem a könyvei hangulatába. :D
    Megint nagyon tetszett az értékelésed, mindenre kitértél, nem csak dicsértél, ugyanakkor nem kötöttél bele mindenbe, és akármit mondasz, szerintem jó a humorod. :3
    Nekem a Tíz kicsit néger után a Titkos ellenfél volt a második AC-élményem, és nagyon tetszett. Lendületes volt, gyors, izgalmas, és egyszerűen beszippantott. Ezek után nekem a szokványos, nem kémes krimijei voltak a furcsák, mert mindig ehhez viszonyítottam. :D Tommy és Tuppence szerintem nagyon jó páros, és ha majd lesz időd, mindenképp olvasd el a többi róluk szóló könyvet.
    Én amúgy Poirot-párti vagyok. Miss Marple-t később ismertem meg, és Poirot-hoz képest kevésbé kidolgozott karakter szerintem, na meg azért lássuk be, a belga tényleg egy igazi egyéniség. Nem mintha Miss Marple nem lenne az, de ő inkább a csendes megfigyelő típus, Poirot viszont szeret villogni. De amúgy a kedvenc Agatha-alakom, Mr. Quin. Azt hiszem, csak egy novelláskötet szól róla, de az fantasztikus, kicsit misztikus, nagyon más, mint a szokványos Agatha, viszont megéri megismerni ezt az oldalát is.

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik a humorom. Nem szeretnéd ezt elmondani a barátaimnak is? :D
      Éppen mostanában szereztem be az N vagy M című könyvet, ami ugye Tommy és Tuppence, és már eléggé izgatott vagyok miatta, csak sajnos még nem jutottam odáig, hogy el is olvassam.
      A Mr. Quin című novelláskötetről már hallottam, és tervezem is megvenni. Nagyon érdekelnek még Christie álnéven írt romantikus könyvei is, ugyanis én nem vagyok az a típus, aki szereti az ilyesféle történeteket, de mivel az ő stílusát imádom, szerintem ezek is tetszenének. Egyébként én is inkább Poirot-s vagyok, és különös, de a legtöbb ember, akivel erről beszélgetek akár itt, a blogon, akár civilben (hű, de jól hangzik ez így :D) osztja a véleményemet.
      Köszönöm a kommentedet :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

A karácsonyról #7 Reszkessetek betörők! - avagy 5 karácsonyi film

Sziasztok!
Először is boldog karácsonyt szeretnék kívánni nektek! Remélem kellemesen telnek az ünnepek, hogy családi béke és otthonos melegség uralkodik mindenütt és hogy ha máskor nem is, a mai napon egy kicsit kikapcsolódhattok. Mint említettem az előző bejegyzésben, kissé elmaradtam az aktuális posztokkal, ezért elnézést szeretnék kérni, Ma az én kedvenc karácsonyi filmjeimről írnék, hátha sikerül még elcsípnetek egyet ezek közül.

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.