Ugrás a fő tartalomra

KÖNYVAJÁNLÓ: Scott Turow - Ártatlanságra ítélve

Sziasztok!

Úgy tűnik, mostanában nagyon belejöttem a könyvajánlók írásába, így ha nem haragszotok, ma is egy meglepően jól sikerült, fordulatos, feszült menetű és mégis bő lére eresztett könyvről beszélek nektek.


Információk

Az íróról


Scott Turow 1949-ben született, ügyészi hírnevét pedig az 1970-es évek végén szerezte. Illinois egyik legismertebb védőügyvédjeként dolgozik, miközben bűnügyi regényeket ír. Első regényét, az Ártatlanságra ítélve című jogi krimijét 1987-ben írta meg, mely alapján Harrison Ford főszereplésével film is készült Alan J. Pakula rendezésében. Híres ügye volt Alejandro Hernandez felmentése, aki 2006-ban szabadult, miután 11 évet ártatlanul töltött a halálsoron. Regényeit több, mint 25 nyelvre fordították le. Jelenleg Chicago külvárosában él, és három felnőtt gyerek édesapja. 

A könyvről

Eredeti cím: Presumed Innocent
Műfaj: krimi, jogi krimi, szépirodalom
Kiadó: Agave Könyvek, Interjú
Kiadás éve: 1987
Magyarul megjelent:1991, 2013
Fordította: Huszár András, Fehér Katalin, Gömöri Judit, Körös László
Oldalszám: 478/512
Ár: 3280  Ft
Molyértékelés: 87% (39 szavazat)
Folytatás: Ártatlanság

Fülszöveg:
"Rusty Sabich helyettes főügyész egy közép-nyugati nagyvárosban. Amikor kolléganője, Carolyn Polhemus brutális gyilkosság áldozatává válik, főnökük, aki éppen ádáz kampányt folytat az újraválasztásáért, Rustyt bízza meg a nyomozás lefolytatásával. Sürgősen meg kell oldania az ügyet, ha lehet, még a választások előtt. Még mielőtt kiderülne, hogy viszonya volt az áldozattal. Az események azonban csakhamar nem várt fordulatot vesznek, amikor Rusty élete legszörnyűbb rémálmába csöppenve a vádlottak padján találja magát. Az amerikai igazságszolgáltatás útvesztőjében kibontakozó, lebilincselően feszült tárgyalótermi dráma lerántja a leplet az ambícióról, a megszállottságról, a képmutatásról, valamint az ember eredendő gyengeségeiről és legsötétebb titkairól. És mindvégig ott lebeg a kérdés: ki ölte meg Carolyn Polhemust?

A műfajteremtő, Magyarországon is nagy sikert aratott könyv - amelyből 1990-ben, azonos címmel film is készült Harrison Forddal a főszerepben - ezúttal új fordításban jelenik meg, amit hamarosan követ folytatása az Ártatlanság című regény is, amely újfent bizonyítja, hogy Turow a jogi krimi legnagyobb mestere."

Idézetek:

"Meghallunk egy frekvenciát, és minden repedezni kezd. Valami vibrálás, alaphang hatására megremeg az egész bensőnk. Tök mindegy volt, miről beszélgettünk, a tárgyalásról vagy az életünkről, elképesztően összetett ember benyomását keltette. Szimfonikus volt. Szimfonikus személyiség. Fegyelmezett és csillogó. Nevetése dallamos. Mosolya mértani szabályosságú, varázslatos. Sokkal szellemesebb volt, mint gondoltam; kemény, mint a híre, de nem rideg."

[Rusy Sabich Carolyn Polhemusról]

"Apám fia vagyok. Ez az örökségem, ez a sötét életszemlélet, mely onnan ered, hogy tudom, sokkal több kegyetlenség van a világban, mint amit egyszerű ésszel fel lehet fogni. Nem állítom, hogy egy sereg szenvedést éltem volna át, de túl sok mindent láttam már."

[Rusty Sabich önmagáról]

A véleményem 

A történet

Rusty Sabich nemrég elvesztette régi kollégáját, Carolyn Polhemust, akiről szoros kapcsolatuk ellenére is alig tud valamit. A nőt megerőszakolták, aztán megölték, legalábbis az előzetes jelentések ezt sugallják. Raymond Horgan, a főügyész helyettesét, azaz Rustyt bízza meg azzal, hogy a választások ideje alatt foglalkozzon az ügyésznő halálával. A kampány folytatódik, ám a haláleset és az ügyben el nem ért haladás rossz fényt vet Horganre, így ellenfele, Nico Della Guirda előnyt szerez. Sabich nemsokára ráébred, hogy őt gyanúsítják Carolyn Polhemus, volt szeretője és kollégája megölésével. Felesége és fia ugyan mindenben támogatja, de nem áll túl jól a szénája... 

Nem olvastam el a fülszöveget. Úgy vettem meg ezt a könyvet, hogy ránéztem, levettem a polcról, és betettem a kosárba, anélkül, hogy különösebb érdeklődést mutattam volna az irányában. A borítója jól nézett ki, én pedig spontán cselekedtem. Nem bántam meg. 

Turow olyan valósághű és anélkül, hogy túlzásba vitte volna, csavaros történetet alkotott, amely nem hagyja nyugodni az olvasót egészen addig, amíg az utolsó oldal utolsó mondatáig nem ér. Letisztult, alapos és mindeközben szépen formált stílusban feszültségtől sűrű, felkavaró légkört teremt, amely megragadja az ember képzeletét, holott végig a realitás talaján halad, aztán egyszerűen csak magába szippant, hogy utána megrágva, felborzolt idegekkel, az egész jogi hercehurcát átélve, átszenvedve köpjön ki, miközben érthetetlenül távolságtartó minden, mert nem érzel együtt Rustyval, Carolynnal vagy bárki mással. Nem sajnálod őket. Nem teheted meg, mert minden olyan kusza, minden olyan zavaros, minden olyan, mint a való életben, olyannyira, hogy képtelen vagy részvétet érezni valaki iránt, aki úgy viselkedik, mint Barbara, a feleség vagy Rusty. 


Az utolsó fejezetekig fogalmam sem volt róla, ki tette. Ki gyilkolta meg Carolynt, hogy miért tette, hogy mit akart elérni vele. Voltak pillanatok, amikor elfogott a bizonyosság, hogy most már kétségtelen, hogy az ölte meg, akire gondolok, de nem. Feszült figyelemmel olvastam végig a könyvet, miközben az agyam egy másodpercre sem állt le. Rusty gondolatai, érzései mögött folyton ott lebegett a kérdés: ki tette? És sokáig nem kaptam rá választ, de amikor végre valahára elmondták, annyira logikus volt, annyira kézenfekvő (obviously), és mégsem jöttem rá. Félreértés ne essék. Nem olyan volt, mint egy nyakatekert Agatha Christie. Nem voltak felsorakoztatva a lehetséges tettesek, ugyanis egyetlen egy emberre terelődött igazán rá a gyanú, az pedig maga Rusty volt. 


A történetvezetés fantasztikus volt. Néha hónapokat ugrott, anélkül, hogy néhány fontosabb momentumon kívül bármit megtudtunk volna arról az időszakról, máskor pedig egy másodpercet úgy felnagyított, elnyújtott, hogy a pillanatnyi érzések, Rusty benyomásai, hullámai valósággal megrohamoztak. 

Az, hogy az író ilyen lazán kezelte a szexualitást, a rasszizmust, hogy olyan tárgyilagosan és mégis valamilyen láthatatlan éllel közölte velünk a tényeket, a korrupciót, a romlott erkölcsöket, a rideg valóságot, egyszerűen letaglózott. Minden olyan magától értetődőnek tűnt, de a hangulat, a szavak által teremtett különös atmoszféra ráébresztett arra, hogy valójában mennyire kegyetlenek azok a tettek, amelyeket Rusty mintegy mellékesen, csupán tájékoztató célzattal elmesél nekünk. 

Nem tudom, hogy milyen változatos szóvirágokkal magasztaljam tovább ezt a történetet, mert a fejemben csakúgy özönlenek a dicséretek. A fordulatos cselekmény egyszerűen megunhatatlan, a stílus csodálatos, egyszerű, a történethez tökéletesen illik, és a karakterek... 

A karakterek

Imádtam, ahogy Turow a karaktereivel bánik. Tökéletesen kidolgozott seggfejekről írt, olyan emberekről, akik akár mellettünk is élhetnének. Úgy mozgatja őket, úgy játszadozik velük, mint velünk, olvasókkal. 

Rusty Sabich főügyész helyettes, és mint minden nagy embernek, neki sem volt fényes gyerekkora. Az apja bevándorló volt, egy pékséget vezetett, ahol már egészen kis korától segítenie kellett. Édesanyja visszavonult életet élt, és miután az apja elhagyta őket, megbetegedett. Intelligens, határozott férfi, felesége az elvont érdeklődésű Barbara, aki odavan a matematikáért, fia pedig a nyolcéves Nathaniel. Rusty szereti a feleségét, a fiát pedig még annál is jobban, mégis viszonyba kezdett Carolyn Polhemus-szal, akivel egy ideig közösen dolgoztak egy ügyön. Megvannak a hibái, például az, hogy képtelen értékelni a felesége rajongását, vagy hogy olykor túl lobbanékonyan viselkedik. Nem egy kimondottan kedvelhető karakter, de remek narrátor. 

Raymond Horgan, főügyész, Rusty főnöke és barátja. Hozzászokott a nyilvánossághoz, határozott, okos ember, aki megdolgozott a rangjáért. Róla főleg Rusty barátja és főnökeként hallunk, illetve úgy, mint a lehetséges főügyész-jelöltként. 

Nico Della Guirda Horgan és valamiféleképpen Rusty ellenségeként van feltüntetve, hiszen ő is indul a főügyészi állásért. Tenyérbemászó, sugárzóan magabiztos személyiségként emlegetik, a média imádja, és mindenki szép reményeket fűz hozzá. Különös ugyan, de hiába állítják be őt kellemetlen személyként, az én megítélésem szerint sokkal érdekesebb és azt hiszem, kedvelhetőbb is, mint Horgan vagy maga Rusty. Jobb keze Tommy Molto, szintén zenész ügyész. 

Carolyn Polhemus, az áldozat. Nem jó szó ez rá, ugyanis ettől automatikusan sajnála
Az Ártatlanságra ítélve c. filmből
tot ébreszt az emberekben, holott szerintem ha nem is érdemelte meg a halált, de azért megdolgozott érte. Igazi szőke, csinos, nagy mellű nő volt, aki az érzékiségével az ujja köré tekerte a férfiakat, hogy előrébb jusson. Egyetlen különbség közte és a sablonos buta libák között, hogy ő okos volt. Ezért lett élethű a karaktere. Gyönyörű volt, és nem átallott lefeküdni a fejesekkel azért, hogy feljebb jusson a szamárlétrán, de valóban intelligens és ravasz volt. Valószínűleg egyébként is sokra vitte volna, de úgy érezte szükséges a saját módszereivel felgyorsítani a folyamatot. Nem szerettem. Álnok csábító volt, akiről ha Rusty áhítattal beszélt is, engem nem győzött meg. A felszín alatt hiába volt több, mint egy szőke cicababa, nem lett tőle kedvelhetőbb. Minél mélyebbre ásott az ember, annál több taszító tulajdonsága került előtérbe. 

Miért ajánlom?
- csavaros
- életszerű
- érdekes
- csodálatosan van megfogalmazva (jár a dicséret a fordítónak is!)
- tanulságos
- tökéletesen kidolgozott
- hiteles képet fest a nyomozásról és a jogi csűrés-csavarásról
- letehetetlen 

Miért NEM ajánlom?
- kiábrándító
- egyeseknek talán túl vontatott
- és pesszimista
- és szókimondó
- és tárgyilagos
- idegesítő karakterek

Olvastátok a könyvet? Netán láttátok a filmet? Mit gondoltok róla? A könyv vagy a film a jobb? Mit gondoltok az ehhez hasonló jogi krimikről? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Back To School #2 Tippek, amiket (talán) még nem hallottál

Sziasztok!

Ez a második Back To School bejegyzésem, amelyben próbálok olyan tanácsokat, amelyeket talán még nem hallottatok! A szeptember elkezdődött: ez a nagy tervezgetések időszaka, tudjátok, amikor elhatározzátok, hogy na, akkor ebben az évben tanulni fogok! Hogy ez meg fog-e történni vagy sem, az nagyban múlik rajtatok, illetve azon, hogy milyen tanácsokkal próbálnak segíteni titeket. A tervek mellett ugyanis fontos, hogy tudd, hogyan állj hozzá, mit tegyél és mit ne tegyél. Hát... most nézzük át, mit javaslok én!

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.