Ugrás a fő tartalomra

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!

Az íróról


Szűcs Vandáról nem sok mindent tudtam kideríteni, azonkívül, hogy egyidős velem, viszont... Ezt mindenképpen el kell mondanom, bár egyáltalán nincs jelentősége.

Történt ugyanis, hogy naiv kilencedikesként barátkozni próbáltam (azóta sem fordult elő), és egy okosnak tűnő osztálytársammal beszélgetni kezdtem a könyvekről. Megemlítettem neki ezt a fantasztikus irományt, és már javában benne voltam a szapulásában, mikor a lány halkan, félve, óvatosan közölte velem, hogy nemcsak ismeri az írót, de még jóban is van vele. Gondolhatjátok milyen kínosan éreztem magam, de ez a kis malőr mégsem nyomta rá a bélyegét a barátságunkra. (Ez már tényleg teljesen lényegtelen a bejegyzés szempontjából, de nem szeretném, ha aggódnátok.) Azonban nem itt ért véget a mese, ugyanis... nem bocsátkoznék részletekbe, de ugyanennek a lánynak a révén találkoztam egyszer Vandával. Egyetlen szót sem váltottunk, mert:

A) Féltem, hogy lányos zavaromban megemlítem, hogy olvastam könyvét, mire ő megkérdezi, mi a véleményem róla, én meg nem leszek képes hazudni, és megmondom neki az igazat. Na, ez egy nem kívánt helyzet volt.
B) Nem szeretek ismerkedni. Főleg nem unszimpatikus emberekkel.

Viszont jó a zenei ízlése.

A következőkben nem tüntetem fel külön, hogy SPOILER, az egész bejegyzésre vonatkozik. 

A véleményem

A cím: Egyetlen dologban biztos vagyok a címmel kapcsolatban, mégpedig azzal, hogy tényleg ráillik a történetre. Mondjuk én jobb szerettem volna, ha valóban titokban marad a napló, de már nem tehetek ellene semmit. Nem figyelemfelkeltő, nem kreatív és nem érdekes. Az alcímek egészen jók lennének, ha nem emlékeztetnék az embert folyton valamilyen másik műre. 
A borító: Ronda. Nem tudom másként jellemezni, egyszerűen csak ronda. A színek nem illenek össze, az alakok furák rajta, és semmi érdekes nincsen bennük.
Egyéb: Szerintem nincs olyan ember, aki nem tudja, hogy milyen remekül megoldották a könyv szerkesztését. Tekintve, hogy egyik kötet sem tenne ki egy normális könyvet sem, hatalmas betűmérettel, különös, néha olvashatatlan betűtípusokkal és indokolatlan kihagyásokkal orvosolták a problémát. Egyetlen aprócska hibát azért mégis vétettek: elfelejtették sorkizártba tenni a szöveget. Kellemetlen. Na meg Luca pontozása is olyan ismerős...

Az első rész: Kezdetek (moly.hu)

Eredeti cím: -
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2013
Magyarul megjelent: 2013
Oldalszám: 288
Ár: 2699 Ft
Moly értékelés: 35% (208 szavazat)

Fülszöveg:
"Vajon ki állítja azt, hogy az egypetéjű ikreknek belülről is hasonlítaniuk kellene? Hát, nem!Ott van például Feltser Luca, aki színötös tanuló, cserkészetre jár, és sohasem hazudik. És Feltser Zita, akit leginkább csak a csinos ruhák és Nagy Marci smaragdzöld tekintete érdekel.Ez a könyv az ő titkos, párhuzamos naplójuk, melyet a hetedikes tanév kezdete óta vezetnek: Luca dátumozva és az élményeket pontozva, ahogy kell; Zita pedig csak úgy, ahogy érzi…Ha hiányzott már, hogy első kézből értesülj a tinik életéről, a suliban és azon túl, akkor neked találták ki ezt a könyvet, amelynek szerzője ugyanúgy tizenhárom éves, mint főhősei, és akikkel együtt fog felnőni a titkos napló további fejezeteiben!"

Mivel rettentő sok mindent lehet mondani erről a könyvről, és ezt a rengeteg dolgot még összeszedni is nehéz, ezért idézetekkel szemléltetném és támasztanám alá a véleményemet.  Felteszem hát a kérdést, amire mindenki tűkön ülve várja a választ: 

Miért szeretjük az Egy ikerpár titkos naplóját?

1. Eredetiség
Milyen csodálatos dolog a fantázia! Szerencse, hogy Vanda is meg van áldva vele, különben nem jöhetett volna létre ez a fantasztikusan egyedi, utánozhatatlan könyv, amelynek minden mozzanata bizonyára az ő fejéből pattant ki: 

"Végül, de nem utolsósorban Atlasz (Takácsné Iványi Erzsébet) a biosz- és föcitanár, kinek haja a ciklámen és a vörös skáláján van valahol, a ruháit mintha lehányta volna egy szivárvány." (11. oldal)

"Még a kis temetőmre sem tudtam koncentrálni, sem arra, hogy lerajzoljam Marcit mangafiguraként a leckefüzetembe." (107. oldal)

2. Humor
A humor az egyik legfontosabb jellemzője egy könyvnek. Az Egy ikerpár titkos naplójától garantáltan potyogni fognak a könnyeid!

"Penna Szilvia nagyon kedves nádszál kisasszony, vagyis inkább pennakisasszony." (10. oldal)

3. Hiteles képet fest a mai fiatalokról, az iskoláról, a szerelemről, az életről
Fontos, hogy egy ifjúsági könyv életszerű legyen, hogy az olvasó bele tudjon helyezkedni a szituációkba, hogy úgy érezhesse, ő is a történet része. Az Egy ikerpár titkos naplója olyan helyzeteket tár elénk, amelyek mi is átélhetünk a mindennapokban, bevásárlásnál, a kórházban, vagy éppen az egyik barátnőnkkel társalogva.

"- Ez a csizma annyira király! - lelkendezett Kriszti. - És ráadásul nem is olyan drága. Csak - pillantott az árra. - 21000? Micsoda? - Idegesen feltépte a pénztárcáját, és megszámolta a benne lévő zsét. - Hát van nálam ennyi, valószínűleg a tegnapi bevásárlásból maradt még visszajáró." (56. oldal)

"- Nem érdekel!!! - rikácsolta az ápolónő. - Fogd be a lepénylesődet, és ne finnyáskodj nekem. Hát csak tűrjél, tűrjél! Én is tűrtem, mikor össze kellett varrni az ujjamat, és nem volt érzéstelenítő. Na, add csak a lábadat!" (77. oldal)

"Mivel Paula (aki nem túl éles eszű) nem volt velünk (mert rögtön tanítás után fogorvoshoz ment), nyugodtan beszélgethettünk az ózonréteg elvékonyodása okozta problémáról." (177. oldal)

4. Csodálatos szavakkal írja le az első szerelmet
Szűcs Vanda magáénak tudhatja azt a ritka képességet, mely segítségével az emberek lelkéig tud hatolni. A következő sorokat olvasván akárki szerelmesnek érezheti magát, hiszen olyan pontosan meghatározza a szerelem jól ismert aspektusait és az azokkal együtt járó érzelmi állapotokat, hogy képtelenség nem együtt érezni Felster Zitával, a 21. század Júliájával.


"Aztán az első óra utáni szünetben kiderült, hogy ez a szürkének tűnő hétköznap egyáltalán nem mondható átlagosnak. Mert:

A... szünetben... Marciii... szemezett... velem!

A SZÜNETBEN MARCI SZEMEZETT VELEM!!!" (27. oldal)

"Nagy MARCELL ÉS Felster ZITA JÁRNAK!!!!!!!!!!!" (103. oldal)

"De ezen kívül nagyon :( szomorú :( vagyok, mert sajnos Marci Miamiba utazik, ugyanis megszületett a másod-unokatestvére vagy mittudomén. A lényeg az, hogy nem lesz itt. :( :( :( :(" (146. oldal)

"MAARCIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!" (149. oldal)

5. Nincsenek érdektelen információk, következetlenségek, a fogalmazás példás

"Bocsánat, kedves Naplóm, hogy már az első oldalon folt esett, mert a papírra mászott egy hangya, és véletlenül szétnyomtam a kézfejemmel, miközben e sorokat írtam. Azt kérded, hogyan került ide a hangya?" (13. oldal)

"Viszont a táblánk egészen más. Nincs többé a zöld óriás, és a kréta csikorgó hangja is eltűnt az életünkből. A tábla INTERAKTÍV lett. Ezen azt kell érteni, hogy a táblára alkoholos filccel írnak, és ki lehet rá tenni, mi történik a számítógépen."(22. oldal)

"- Nem hinném, hogy az a "hamarosan" tényleg hamar telne el." (75. oldal)

"Hústorony ismét a mikrofonhoz lépett:
- MEGVANNAK AZ EREDMÉNYEK! - üvöltötte. Ha nem lett volna frissen kilakkozva a körmöm, tuti elkezdtem volna rágni az izgalomtól. - 3. HELYEZETT KOVÁCS RITA ARANKA 5. C OSZTÁLYOS TANULÓ! - Egy tünde tipegett a színpadra, és átvette az oklevelet és a jutalmat. - 2. HELYEZETT NAGY MARCELL 7. A, ÉS TÁRSA CZIP PATRICK 7. B OSZTÁLYOS TANULÓK! - Ahogy a két zombi felvonult, Patrik karja (direkt) leesett, amin mindenki jót nevetett. - ÉS AZ 1. HELYEZETT, A JELMEZVERSENY GYŐZTESE FELSTER ZITA... - elégedetten mosolyogtam - ... HOLTVERSENYBEN VAJNOVSZKY MARIANNAL, MINDKETTEN 7. A OSZTÁLYOS TANULÓK! - Erre az arcomra fagyott a mosoly. Na ne! - GRATULÁLUNK! KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!"


"Amúgy hivatalosan a suliban már két napja elkezdődött az őszi szünet (a parti óta, amit Zita nyert!), de nekem ez mindegy, mert így is, úgy is párnák közt fekszem." (115. oldal)

6. Tele van kedves, szerethető, kidolgozott karakterekkel
Felster Zita a maga határozott, lobbanékony természetével elsöprő hurrikánként vágtat végig a történeten, miközben testvére, a higgadt, okos, de ambiciózus Luca áldott nyugalomban hömpölygő folyóként halad előre. A kapcsolatuk árnyalt és mély.

"Zita: 3/3 - egész rendes volt, és megengedte, hogy igyak az Emotion vizéből, mert az én narancslevem már elfogyott :)" (49. oldal)

"A zsebpénzemből - amit KIZÁRÓLAG MAGAMRA akartam költeni - vehetek szülinapi ajándékot idegesítő, leendő 6 éves öcsémnek, Dávidnak." (92. oldal)

Viccet és a rám jellemző, enyhe rosszmájúságot félretéve, látszik, hogy fiatalon írta ezt a könyvet, és sajnos az is, hogy egyáltalán nem gondolta át. Nem szeretném azt mondani, hogy Vandának nincsen érzéke az íráshoz, mert erről igazán nem tudhatok sokat, de az biztos, hogy nem veszi eléggé komolyan. Ha így lenne, akkor egy nyár alatt könnyedén megtanulhatta volna az írás csínját-bínját, vagy legalábbis olyan praktikákat sajátíthatott volna el, amik egy kicsit emelhették volna a könyve színvonalát. Sőt, tovább megyek, akár át is olvashatta volna az írást, amit kiad a keze közül, ugyanis akkor egyből észrevett volna néhány alapvető logikai vagy stilisztikai hibát.

Sokan várták a fejlődést, remélve, hogy a kritikák, kommentek és egyéb vélemények miatt Vanda egy kicsit összeszedte magát, és sokan látni is vélték a változást a második kötetben, én viszont nem tartozom azok közé az emberek közé.

Hogy miért maradt el a fejlődés? Talán emiatt:


"Az interneten sok vélemény és komment megjelent, de azokra azt mondták, hogy ne olvassam el, mert még a végén még túlságosan befolyásolnának."  FORRÁS

A második  rész: Szívzűrök (moly.hu)

Eredeti cím: -
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2014
Magyarul megjelent: 2014
Oldalszám: 382
Ár: 2699 Ft
Moly értékelés: 44% (73 szavazat)

Fülszöveg:
"Barátság, szerelem, csalódás, reménykedés, megmérettetések – a tizenhárom éves Feltser lányok története tovább folytatódik. A hetedikesek második féléve izgalmasan alakul, az osztályfarsang botrányba fullad, Zita és Marci kapcsolata váratlan fordulatot vesz, és felbukkan egy új osztálytárs, Vili. Luca sokáig önmaga előtt sem meri beismerni, hogy talán többet érez az új fiú iránt, mint barátság. A Feltser szülők eközben továbbra is külön élnek, a biztos családi fészket válságok remegtetik meg. De lehet, hogy a megpróbáltatások és nehézségek az olyannyira különböző lelkületű lányokat kicsit közelebb hozzák egymáshoz?"

Most, ha megengeditek, mellőzném az előző résznél tanúsított szarkasztikus hangvételt, mert lássuk be, az már egy kicsit sok lenne a jóból. 

"A zacskóban megleltem a blokkot. Hogy ez a narancs mennyire drága! A gazdasági válság uralomra tör. Hurrá :(
Ügyetlenül próbáltam meghámozni a gyümölcsöt, miközben a hasam jelzett, hogy sürgősen kaja kell. Belehúztam, hogy minél előbb megehessem, de ennek csak az lett a vége, hogy belevágtam az ujjamba, és keresgélhettem a Betadine-t. Arról, hogy hol van a Betadine, természetesen fogalmam sem volt, úgyhogy hamarosan feladtam, majd egy hosszabb korgás után azt gondoltam, most jöhet az élvezet, és belemélyesztve a fogaimat, egy pillanat alatt felfaltam a narancsot." (7-8. oldal)

Ez az idézet arra világít rá, hogy Vanda, bár rájött, hogy a leírások színesítik és nem mellesleg meghosszabbítják a könyvet, nem nagyon tudja, hogy mit írjon. Ez egy teljesen lényegtelen, hovatovább, felesleges epizód volt, ami majdnem egy oldalt kitett a könyv betűtípusának köszönhetően. Ilyen és ehhez hasonló részek a későbbiekben is előfordulnak a második kötetben, valószínűleg ugyanabból a célból, mint ez. 

"ÉS MINDIG ÉN ETTEM AZ EPRESEKET, AMIBEN PIROS ÉTELSZÍNEZÉK, AZAZ TETŰ VAN!!! FÚJJJJJJ!" (21. oldal)

Zita egyébként sem az intelligensebb ikerként volt feltüntetve, de ez... Nemcsak értelmetlen részlet, amit ki tudja, miért írtak bele, hanem még nevetséges is. 

"- Megkérhetnélek titeket, HOGY AZ ISKOLA TERÜLETÉN TÖBBET NE MUTASSÁTOK KI ILYEN FORMÁBAN A TÚLSÁGOSAN AKTÍV HORMONJAITOKAT?!!!" (60. oldal)

A két könyv alatt nem nevettem annyit, mint ezen az egy mondaton. nem elég, hogy tele van nagybetűkkel és halmozott írásjelekkel, de még teljesen értelmetlen is. Elképzeltem, ahogy a rettegett tanár elkezd üvölteni, és ezt a mondatot ilyen formában kiejti a száján... Illúzióromboló természet lévén kijelenteném, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy nevettem a könyvön.

"Elegem van abból, hogy nem érzi a dolgok fontossági sorrendjét!" (78. oldal)

"Hogyan lehetséges, hogy egy hete még itt sem volt, és mégis tudja a választ Atlasz nehéz dogáinak egyikére?" (89. oldal)

"Valami unalmas, száraz dokumentumfilmet szeretett volna nézni, de meggyőztem, hogy inkább romantikus vígjátékot nézzünk, és online megnéztük a Kellékfeleséget." (121. oldal)

Ezek is hasonlóan értelmetlen mondatok, tele szóismétléssel. Nem ragoznám túl, ha Vanda átolvasta volna az írását, szerintem rájött volna, hogy ez így nem stimmel.

"Mikor az emberek tesznek valamit, talán nem bántani akarnak valakit." (125. oldal)

Értem én, hogy szeretne általános igazságokat meg nagy bölcseleteket megfogalmazni, amiket aztán szépen leírhat a könyvében, de ez azért nem kicsit esetlen.

"Tök király ez a terápia... A végén még pszichológus leszek! Na jó, az talán mégsem, mert irritálnak a nyomi embere a jelentéktelen problémáikkal." (167. oldal)

"Nagyon sokat smároltunk, aminek rettentően örültem, mert a suliban sajnos vissza kell fognunk magunkat. Egyre jobban nyelvezik." (238. oldal)

"Az meg tény, hogy elég kövér, szóval arról ne próbált lebeszélni, hogy lefogyjon, úgy talán valami emberi formát öltene..." (276. oldal)


Az utolsó három idézet Zita hihetetlenül ellenszenves karakteréről adnak átfogó és pontos képet.

Összefoglalóan a két könyvről

A történet
Körülbelül semmiről sem szól. A főszál szerintem Marci és Zita románca, ami lehetetlenül unalmas. A kisebb-nagyobb történések nem izgalmasak, sőt... A szülők válása nagyobb szerepet is kaphatna, de inkább csak úgy mellékesen van megemlítve a dolog. Luca eleinte próbál tenni valamit ellene, utána viszont már Vilivel van elfoglalva. A kettejük kapcsolata szintén nem túl nagy szám, és a végén a fordulat... nem túl meglepő. Vanda megpróbált néhány komolyabb kamasz problémát is becsempészni, de annyira gyengére sikerült neki, hogy inkább nem is említeném meg. 

A karakterek
Az ikrek, Zita és Luca tényleg sok mindenben különböznek, de ha arról van szó, akkor mindketten ugyanolyan idegesítőek tudnak lenni. Luca a jó kislány, mégis bosszút forral a testvére ellen, Zita pedig... Zita utálatos, önző, tapintatlan és lehetetlenül nagyképű is. Két legjobb barátnője, akikkel ha olyan kedve van, még emberként is bánik, Vera és Kriszti. A hármójuk kapcsolatát egyébként nem nevezném barátinak, mert Zita akárhányszor bajban volt, egyikőjük sem volt ott, és fordítva is igaz ez. Lucának szintén két barátnője van, az egyikőjük Tiffany, aki azt hiszem, amerikai gyökerekkel rendelkezik. Na, ő az első kötetben többször is megszólal angolul, a másodikban meg... Fogalmam sincs, mit csinál. Ami Paulát illeti, ha jól emlékszem, neki voltak bizonyos gondjai a súlyával, de ettől nem lett árnyaltabb karakter. Marci egy halovány Cortez utánzat, aki körülbelül annyiban különbözik tőle, hogy egy szemét tuskó. (Mondjuk a helyében én sem viseltem volna el sokáig Zitát.) Vili okos és helyes, na meg külföldről jött, de Lucának persze semmi sem jöhet össze...

Összességében véve egyetlen karakter sem szerethető, mert vagy unalmasak és kidolgozatlanok, vagy olyanok mind Zita, önzőek, álszentek és flegmák. 

És tudjátok, hogy miért írtam erről? Mert igazságtalannak tartom, hogy pénzért kiadnak egy ilyen művet, miközben más, sokkal tehetségesebb, de gazdag szülőkkel nem rendelkező írók jó regényeit visszautasítják. Mert sokan úgy gondolják, hogy a kemény kritikát megfogalmazó bloggerek felnagyítják a problémákat. És legfőképp azért, mert szeretném, ha megkímélhetnék másokat attól, hogy erre pazarolják az idejüket vagy felidegesítsék magukat rajta. 

Mielőtt befejezném, szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Igen, irigylem Vandát. Velem egykorú, és mégis van már egy háromrészes könyvsorozata. Rosszabbul ír nálam, és még ki tudja hány bloggernél, és mégis híres, mégis kiadták a könyvét. Hogy ne lennék rá irigy? Viszont az nyilvánvaló, hogy nem azért, mert tehetségesebb nálam, csak azért, mert ő sikeres és elismert, mondjuk talán nem teljesen érdemtelenül. Ezt a bejegyzést viszont nem rossz szándékból írtam meg, nem őt akartam szapulni, nem a személye ellen irányul ez az egész, ezért szeretném, ha emiatt nem gondolnátok engem szemétnek.

Ti mit gondoltok Vanda könyveiről? Szerintetek jó ötlet ilyen fiatalon publikálni? Vajon mennyire van befolyással egy, az első, rossz könyv az író karrierjére? Szerintetek mitől lenne jobb ez a sorozat?

Megjegyzések

  1. Szia!
    Én nem olvastam ezeket a könyveket, ezért nem tudok véleményt nyilvánítani róla, de a te kritikád valami fantasztikus lett.
    Az eleje vicces, aztán egyre komolyabb, és összeszedettebb. Jól megfogalmaztad.
    A végével viszont egyetértek. Én is irigylem Vandát, amiért neki sikerült, ugyanakkor dühös is vagyok, mert ahogy látom a könyv tele van nagybetűkkel, értelmetlen írásjelhalmozásokkal, és felesleges részekkel. Amíg kiadják, több ezer kötetre lenyomtatják ezt, addig nagy külföldi írók műveit az istenért sem adnák ki. :c

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen a kommented:) Valóban nagyon bosszantó ez az igazságtalanság, de minél többet beszélek róla, annál inkább beletörődöm. Többet sajnos nem tehetünk. (Azonkívül persze, hogy minél több embert lebeszélünk arról, hogy elolvassa)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

A 10 legfontosabb dolog, amit 18 év alatt megtanultam

Sziasztok!
A világon két fajta ember létezik: aki szereti a szülinapját és aki nem. Ennek alapján én valami szuper képességű mutáns lehetek, mert engem nem érdekel különösebben ez az egész. Az ajándéknak persze örülök, de nem visítozom és nem ébredek gyomorgörccsel a születésnapomon. Ez valami gyári hiba lehet nálam, el kell fogadni. Azt viszont nem tagadhatom, hogy kicsit izgatott voltam, amikor végre valahára nagykorú lettem. Fura ebbe belegondolni, főleg úgy, hogy előttem az érettségi, az egyetem, az egész élet. Olyan ez, mint egy folyton pörgő körhinta, amiből legszívesebben azonnal kiszállnék. Mindazonáltal nem hagyhatlak titeket bejegyzés nélkül, még akkor sem, ha történetesen ma van az én nagy napom. Összeszedtem nektek 10 dolgot, amit én kevéske éveim alatt megtanultam.

Back To School #2 Tippek, amiket (talán) még nem hallottál

Sziasztok!

Ez a második Back To School bejegyzésem, amelyben próbálok olyan tanácsokat, amelyeket talán még nem hallottatok! A szeptember elkezdődött: ez a nagy tervezgetések időszaka, tudjátok, amikor elhatározzátok, hogy na, akkor ebben az évben tanulni fogok! Hogy ez meg fog-e történni vagy sem, az nagyban múlik rajtatok, illetve azon, hogy milyen tanácsokkal próbálnak segíteni titeket. A tervek mellett ugyanis fontos, hogy tudd, hogyan állj hozzá, mit tegyél és mit ne tegyél. Hát... most nézzük át, mit javaslok én!