Ugrás a fő tartalomra

2016. Augusztus - Kiolvasott könyvek

Sziasztok!

Tudom, most mindenki biztosan fáradtan, üveges tekintettel nyomogatja a gépet, hiszen ma végre (aha) elkezdődött az új tanév! Ne aggódjatok, én sem vagyok valami energikus, tekintve, hogy az ofőm már ma letompított agyilag, pedig még nem is volt matekunk vele, ezenkívül még a drága tesitanárom is beszólt, pedig kikérem magamnak, igenis jól állt a rúzs. (És nem is piros, hanem rózsaszín. Ez a nő komolyan színvak?) Arról inkább nem is beszélek na jó, de, hogy az irodalomtanárok már most befogtak egy országos versenyre, ja, és hogy rám erőltettek valami idióta ÖKO-DÖKÖS posztot, amihez az égvilágon semmi kedvem nincs. Mondjuk ez amúgy is csak formalitás, ugyanis így is, úgy is én végzem az osztálybeli feladatok oroszlánrészét. A lényeg a lényeg: nekem sem volt jobb napom, mint bárki másnak (cáfoljatok rá, kérlek!), szóval ebben a bejegyzésben csak rövidebb jellemzéseket adok majd a könyvekről, tekintve, hogy a legtöbbről hosszabb bejegyzésre is számíthattok. Tehát kezdjünk is neki, ha már ilyen remek bevezetőt írtam!



1. Lesley Pearse: A múlt nyomában (moly.hu)

"Lebilincselő ​​történet a bátorság, a barátság és a szerelem erejéről.
1953. június 2-át írunk, Anglia II. Erzsébet királynő koronázását ünnepli. Molly Heywoodnak azonban egészen máshol járnak a gondolatai. A húszas éveiben járó lány, aki apja vegyesboltjában dolgozik Somerset egyik aprócska falujában, az ünnepséget hátrahagyva barátnője házához siet. Az erdei lakban rettenetes tragédia fogadja: Cassie-t meggyilkolták, és hatéves, félvér kislánya, Petal nyom nélkül eltűnt.
Bár az országos lapok is felkapják a tragikus ügyet, senki nem tud semmit a kislányról. Cassie múltját rejtély övezi. Az egyetlen nyom, ami elvezethet a lány családjához, egy levél, melyet Cassie Londonból kapott. Molly elhatározza, hogy Londonba költözik, hátha ott sikerül a kislány nyomára bukkannia. A nagyvárosba érkezve azonban keserűen tapasztalja meg, milyen nehezen boldogul egymagában egy vidéki lány. És minél közelebb kerül az igazsághoz, annál veszélyesebbé válik az útja. Molly mindent feladott – az otthonát, a boldogságát és esélyét a szerelemre – azért, hogy megtalálja Petalt. Lehet, hogy az élete is veszélyben forog?
„Egy újabb magával sodró történet, amely oly jellemző Lesley Pearse-re, és biztosan el fogja ragadtatni seregnyi olvasóját.” (Daily Mail)"

Jóval érdekesebben hangzik a fülszöveg, mint amilyen a könyv. (Elvégre ez a lényege, nem?) Szépen felépített történetről beszélünk, de... mégsem nevezném jónak. Inkább kalandregény ez, mint krimi, a bűnügy mellékes, mondhatni elhanyagolható. A karakterek sablonosak, a nyelvezet pedig egyszerű, de azért élvezhető. Nem különösebben ajánlanám, de ha megtenném, akkor is csak a romantikus, happy end-mániásoknak.

2. Agatha Christie: A Listerdale-rejtély (moly.hu)


"A kötet a krimi klasszikusának tizenkét novelláját tartalmazza. A címadó történetben az elszegényedett nemesi család kedvező bérleti feltételekkel birtokba vesz egy hatalmas házat. A beköltözés után a fülükbe jut, hogy az előző tulajdonos talán a ház téglái közé van befalazva, mert komornyikja, Quentin eltette láb alól. A Fülemüle villa boldognak látszó, fiatal házaspárja, Alix és Gerald közé a lány gyanúja ver éket: egy régi újsághír láttán nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy férje gyilkos. A lány a vonaton című elbeszélés főszereplője, George Rowland életművész, aki a vonaton megismert, szép, fiatal lányt titkos küldetéssel bízza meg. Az Énekeld el a hat penny dalát című történetben mind a négy unokahúg gyanúba kerül a nagynéni meggyilkolása miatt, mert ki más juthatott volna be rajtuk kívül a bezárt házba? A Baleset című novella főszereplőinek meggyőződése, hogy szomszédasszonyuk férjgyilkos. A történeteket az írónő sajátos humora és feszültségteremtő ereje kapcsolja össze."

Christie novellái mindig is tetszettek, most is élveztem őket. Nem mondhatnám, hogy olyan fantasztikusak, mint a regényei, de azért tudom mindenkinek ajánlani. Rövid, szórakoztató és különleges hangulatú elbeszélésekről van szó, amelyeken könnyen túlteszi magát az ember.

3. Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság (moly.hu)

"King's Abbot békés falucska. Mindenki ismeri egymást, mindenki mindenkiről mindent tud, vagy tudni vél. Ám egyszer csak rejtélyes gyilkosság kavarja fel az álmos hétköznapokat. Vajon kinek állt érdekében meggyilkolni a környék leggazdagabb emberét? A számtalan gyanúsított egyikének sincs alibije, s rendre kiderül, hogy titkok lappanganak a nyugodt felszín alatt. Hercule Poirot, a belga mesterdetektív előtt semmi nem maradhat sokáig rejtve, holott nyomozása során nem használ más eszközt, csupán „szürke agysejtjeit”.
Agatha Christie regénye változatlanul lebilincselő olvasmány."

Christie méltán lett világhírű ezzel a könyvével. Fantasztikus, szinte letehetetlen olvasmány, amiben egy fondorlatos gyilkossággal állunk szemben, ahogy azt már megszokhattuk. Nekem ez az egyik kedvenc Poirot-történetem.


4. Anthony Horowitz: A Selyemház titka (moly.hu)


"Az események, amelyeket leírni készülök, túl szörnyűségesek, túl döbbenetesek voltak ahhoz, hogy nyomtatásban megjelenhessenek. Még ma is azok. Ha elkészültem, már amennyiben lesz erőm bevégezni a munkát, becsomagoltatom a kéziratot, és azt az utasítást adom mellé, hogy a csomagot száz évig tilos kinyitni. El sem képzelhető, milyen lesz akkor a világ, meddig jut el addigra az emberiség, de a jövőbeni olvasók talán edzettebb lélekkel viselik majd el a romlottság elborzasztó képeit, mint az én közönségem tenné. Az utókornak hagyom hát örökül Sherlock Holmes utolsó portréját és a valóság egy olyan arcát, ami mindeddig rejtve volt.Dr. Watson"

Nem Doyle írta, de pontosan olyan. Karakterhű, csodálatosan megtervezett és kivitelezett történet, amelyen nem lehet nem csodálkozni. Szerintem fantasztikusan sikerült, és tényleg, külön dicséret jár érte Horowitznak, ugyanis még sosem találkoztam ilyen szuper Holmes-fedolgozással.

5. Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja (moly.hu)


"John ​​Wayne Cleaver démonokra vadászik: megölték a szomszédait, a családját, és a lányt, akit szeretett, mégis mindig győzelmet aratott fölöttük. Most egy titkos kormányzati elitcsapatnak dolgozik, és arra használja az adottságait, hogy a lehető legtöbb szörnyeteggel végezzen…
…csakhogy a szörnyetegek rájöttek, hogy üldözik őket, és a csendes macska-egér játék totális természetfeletti háborúvá készül kirobbanni.
Johnnak nem tetszik ez az életmód. Nem akar az FBI bábja lenni, nem akarja, hogy egyetlen barátját egy elmegyógyintézeti szárnyba zárják, nem akar szembenézni a magát A Vadásznak nevező, rettenetes kannibállal és legfőként nem akar embereket ölni. De ahogy a mondás tartja, nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz. Ezt a saját kárán tanulta meg, ahogy azt a ruháján egyre csak szaporodó vérfoltok is bizonyítják.
Amikor John ismét szembeszáll a gonosszal, tudni fogja, mit kell tennie.
Az ördög egyetlen barátja a New York Times bestseller-szerző Dan Wells új John Wayne Cleaver-trilógiájának első darabja"

Nem is tudom kifejezni, mennyire vártam a John Cleaver-sorozat 4. részt, ami komolyan mondom, remekül sikerült.  Mondjuk csak erősebb idegzetűeknek ajánlom, igaz, hogy engem egyáltalán nem rémisztett meg vagy akasztott ki egyetlen jelenet sem, de láttam már olyanokat, akiket igen, szóval jobb óvakodni.

6. Molnár Krisztina Rita: Kréta-rajz (moly.hu)

"A Naphegy jelentette meg a szerző első, nagysikerű meseregényét, a Maléna kertjét. Az igényes, kifinomult, képekben és jelképekben bővelkedő történet a Kréta-rajzban folytatódik, és ismételten magával sodorja gyermek és felnőtt olvasóját. Simonyi Cecília nagy részletgazdagsággal kidolgozott illusztrációi különleges harmóniában élnek a szöveggel, és nagyon sokat adnak hozzá ahhoz a hangulathoz, melyben örömmel elmerülhet az olvasó."

Egy felemelő, mégis némi komolysággal telített könyv, amit elsősorban gyerekeknek írtak, de azért a felnőtteknek is szórakoztató olvasmány lehet, nekem speciel kimondottan tetszett, szóval tudom ajánlani mindenkinek, aki szeretné gyermek szemmel látni a világot. 

7. Rick Riodan: A titán átka (moly.hu)

"Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabethre ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától.
A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden.
A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak.
A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával…"

Nem akarok gonosz lenni, de a legkevésbé sem tetszett. Lapos volt, és messziről látszott rajta, hogy az alapkoncepció konkrétan megegyezik a Harry Potterével. Nem olyan nagy gond ez, főleg, mert a görög mitológiával valami egész nagyot újított az író, de... azonkívül nem igen látok túl sok fantáziát benne... 


8. Andrew Lane: Halálfelhő (moly.hu)

"A világ leghíresebb nyomozója. A legzseniálisabb elme az irodalomban. De ki is volt Sherlock Holmes, mielőtt a nagy detektívvé vált volna? 1868-at írunk, Sherlock Holmes 14 éves. Élete teljesen átlagos egy katonatiszt fiaként: bentlakásos iskola, jó modor, klasszikus műveltség a Brit Birodalom gerincoszlopa. De hamarosan mindez megváltozik, Hampshire-be küldik, hogy különc nagybátyjával és nagynénjével éljen. Így kezdődik az a nyár, amelynek során Sherlock nyomára bukkan élete első gyilkosságának, egy emberrablásnak, korrupciónak és egy zseniálisan rosszindulatú és különlegesen gonosz bajkeverőnek. Egy új sorozat letehetetlen első kötete, mely hűen követi az eredeti Sherlock Holmes-történetek szellemiségét. Méltó előzmény. Két holttest. Egy felejthetetlen hős. Egy legenda születése."

Az ifjú Sherlock Holmes kalandjai... Nos, meglepő, de ez is tetszett. Találtam benne egy-két olyan dolgot, amivel nem értettem egyet, de azért ez sem volt rossz. 


9. Madách Imre: Az ember tragédiája (moly.hu)

"A ​​tizenöt színből álló költemény első három színe (I. A mennyekben, II. A Paradicsomban, III. A Paradicsomból kiűzetve) és az utolsó szín (XV. A Paradicsomból kiűzve) keretbe foglalják a köztük lévő tizenegyet. Ezért az első három és az utolsó színre Keretszínekként vagy Biblikus színekként, míg a közrefogott tizenegy színre Történeti színekként szokás utalni.
A Tragédia színeiben Madách (a lírai hős, Ádám, illetve kalauza, Lucifer szemén keresztül) végigvezet a biblikus és földi világtörténelem művészi szándékai szerint kiemelt és értelmezett „nagy pillanatain”, s látnia kell: az emberiség kiemelkedő alakjai új meg új eszmékkel, hanyatló s megújuló erkölcsi felbuzdulással küzdenek az emberiség tökéletesedéséért, a jobb sorsért, az mégis bukásból bukásba hanyatlik. A földi történelem vége pedig magának a Földnek és egyúttal lakóinak teljes tönkremenetele. Látomásai hatására Ádám úgy dönt, nem érdemes az életre és már-már eldobja azt magától; társa, a gyermekük megfoganását megjelentő Éva szavára, valamint az Úr biztatására úgy dönt – bár továbbra is kételyek mardossák – vállalja a küzdelmet, amit az egyes ember és az egész emberiség sorsának beteljesítése jelent."
Inkább hagyjuk. 


10. Nényei Pál: Az irodalom visszavág (moly.hu)

"Ez ​​a könyv azoknak szól, akik azt hiszik, hogy őket aztán egyáltalán nem érdekli az irodalom:
– akik magyarból ketteseket kapnak – és a kettes nekik már jónak számít
– akiknek piszkos és gyűrött a füzetük – ha el nem veszett már év elején
– akik egyszerűen nem képesek olvasónaplót írni
– akik kizárólag szomszédjukról, illetve a füzetükből másolják a dolgozataikat
– aztán gátlástalanul puskáznak
– akik a „kötelező olvasmány” kifejezés elhangzásakor heveny undort éreznek, és azonnal internetes összefoglalások, meg Kötelezők röviden című kiadványok után néznek
– akik a memoriterek magolása közben szitkozódnak, és a költő meg a tanár édesanyját emlegetik
– akik olyanokat mondanak, hogy minek foglalkozni olyan dologgal, aminek semmi értelme
Nényei Pál középiskolai tanár és irodalomtörténész megírta az irodalom történetét kamaszoknak, és nemcsak azoknak, akiket már eddig is érdekeltek a versek és a regények. A szerző szerint az irodalom nem tantárgy, hanem egy izgalmas terület, ahol érdemes egész életünkben kalandoznunk. A jó tanulók persze használhatják „segédtankönyvként” is, a többiek viszont csak élvezzék a könyv humorát, és nézzenek valami klassz dologként az irodalomra!"
Remek humorral megírt, hasznos kötet volt, aminek a folytatására nagyon kíváncsi vagyok. Mindenkinek tudom ajánlani, ha másért nem, azért, hogy nevessen egy jót. 


11. Jeli Viktória - Tasnádi István - Vészits Andrea: A holnap ostroma (moly.hu)

"A ​​mennyezeten Széth isten képe díszelgett: tátott szájával a föld felé fordult, és e hatalmas nyílásba úgy repültek a holt lelkek, mint bogarak a gyertya lángjába. A falak mellett nagy, fonott kosarak pihentek, bennük tucatnyi különféle színű és méretű, tekergőző kígyó. A kígyók alattomos sziszegése elkeveredett a hadron halk búgásával, mely a templom közepén állt a maga nemes egyszerűségében.Hőseink számára lassan világossá válik, miféle sötét erők kapcsolják össze az ókori Rómát a tizennyolcadik századi Béccsel és a Nagy Háború utáni jövendővel. Mi több, a sötét erők egyesítése és a végső visszaszámlálás már el is kezdődött. Innentől világunk sorsa néhány sikeres vagy sikertelen randevún múlik. Ezért aztán jelentősen megnő a kereslet az időgépek iránt. Egyesek még pokolra is hajlandók menni érte. Az események szédítő sebességgel követik egymást, és mindenkit a végsőkig próbára tesznek. Rómából csak Róma pusztulása árán menekülhetnének el hőseink, és Tibi királynak is döntenie kell, hogy Buravárost áldozza fel, vagy Zsófit. De Hanna még nehezebb választás elé kerül… Hőseink egymásnak is randevút adnak a jelenben Budapest egy forgalmas pontján, de nagy kérdés, hogy mindenkinek sikerül-e odaérnie.
A Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits-kvartett rádiójátékából született regény 6., befejező része!
LETEHETETLEN, IZGALMAS, VICCES, MAI! "

A színvonal csökkent, de még mindig izgalmas és vicces történetnek számít, amit szerintem nem kell túlságosan komolyan venni. Azzal csak elrontanánk a kedvünket... 


12. Katherine Paterson: Híd Terabithia földjére (moly.hu)

"Jess Aarons hőn áhított vágya, hogy ő legyen az ötödik évfolyam leggyorsabb futója. Egész nyáron edz, és alig várja, hogy lássa osztálytársai arcát, amikor mindegyiküket legyőzi. Az iskola első napján azonban egy új lány átmerészkedik a fiúk felére a játszótéren, és mindenkit maga mögött hagy.
Ez bizony nem túl ígéretes kezdet egy barátságnak, Jess és Leslie Burke mégis elválaszthatatlan társakká válnak. Leslie hatalmas képzelőerővel rendelkezik. Ő és Jess megalkotják Terabithiát, a varázslatos erdei királyságot, ahol ők ketten királyként és királynőként uralkodnak, és ahol az egyedüli korlátot fantáziájuk szabja. Aztán egy reggel szörnyűséges tragédia történik. És amikor Jessnek meg kell birkóznia ezzel a borzalommal, hirtelen ráébred, mekkora erőt és bátorságot adott neki Leslie.
A KÖNYV A NEWBERY DÍJ NYERTESE
AZ AZONOS CÍMŰ FILM ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ BESTSELLER"

Csodálatos, megható és... kegyetlen. Borzasztóan kegyetlen. Komolyan. Ne is próbáljátok megérteni, miért, de az.
13. L. Frank Baum: Óz, a  csodák csodája (moly.hu)
"A kansasi rónaság közepéről Dorkát és Toto kutyát a forgószél csodás vidékre repíti, a mumpicok országába. Kiderül, hogy a kislány messzire elkerült otthonától. A jóságos Északi Boszorkánytól megtudja, hogy Smaragdvárosba kell eljutnia Ozhoz, a legnagyobb varázslóhoz, mert csak az ő segítségével juthat vissza az otthonába. A hosszú vándorút során Dorka igaz barátokra talál: a Madárijesztőre, a Bádog Favágóra és a Gyáva Oroszlánra, ők is a Bölcsek Bölcse segítségére vágynak. Számtalan kaland után elérkeznek Oz fényes palotájába. A nagy varázsló „megajándékozza” a Madárijesztőt ésszel, a Bádogembert szívvel s a Gyáva Oroszlánt is bátorrá teszi. De Dorkát csak a jó Déli Boszorkány útmutatása segíti haza szeretett otthonába."

Klasszikus.

14. Guus Kuijer: Mindörökké együtt (moly.hu)

"Polli költő szeretne lenni. Mert az apukája is az. De költőnek lenni nem egyszerű. Mimún szerint, aki Polli szerelme, egy lánynak nem is való egyáltalán. Micsoda hülyeség! Apa pedig hiába költő, egy verset se írt még. Az meg mindennek a teteje, hogy Polli szuper anyukája, aki mindenen tud nevetni és mindig megvédi a lányát, épp Polli osztályfőnökével jön össze.
Még szerencse, hogy hétvégén el lehet utazni a nagyszülőkhöz, ahol Pollinak saját kis bocija van, és ahol nyugodtan merenghet az élet dolgain egy tizenkét éves költő.
Guus Kuijer regénye nem meg­oldani akarja a problémákat, hanem megmutatni, hogy mit lát és mit érez Polli, miközben küzd a körülötte lévő
világgal. Egy nem átlagos lány magával ra­ga­dó, gyönyörűen megírt, kivételes
története."

Egy gyerektörténet, ami nem gyerekeknek szól. Érdekes és komolyan lebilincselő olvasmány. 

15. Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 6. (moly.hu)

"Két hónap nem túl hosszú idő, mégis elegendő lehet egy megfejthetetlen érzés kifejlődéséhez, egy régi barátság megingásához, vagy épp egy szilárdnak hitt kapcsolat szétrobbantásához. Na és persze mindezek mellett olyan életbevágóan fontos tanulságok elsajátítása is belefér, mint például hogy tél közepén simán kitörhet a tavasz, hogy tesiórán nélkülözhetetlen kellék a váltózokni, hogy a bőrfeszesítés alapos körültekintést igényel, csakúgy, mint teaivásban fogadni, vagy hogy – bár ez igen meglepő – a legrettegettebb tanár is emberből van.
A HŰVÖSVÖLGYI SULI immár tizenhét éves ikrei gőzerővel haladnak az énekesi, illetve írói pálya felé vezető rögös úton, melyet titkok, félreértések, szerelmi háromszögek, valamint felelősségteljes döntések öveznek."

Hajjaj. Gondban vagyok. Nem tudom, hogy mit írjak róla, mert tetszett is, meg nem is. Olyan semmilyennek éreztem. 

16. Kalapos Éva: D.A.C. 3. Kéz a kézben (moly.hu)

"A sorozat harmadik részében Flóra és barátai ismét olyan helyzetekkel találják szembe magukat, amilyenekkel még sosem találkoztak. Végre megtörik a jég, és Flóráéknál talán lassan helyreáll a családi béke, ezzel párhuzamosan azonban a lány magánélete egyre zűrösebbé válik. Flóra és Dani barátsága tovább mélyül, és fény derül arra, kik és miért zaklatják a fiút. Vajon hogy reagál a D.A.C. ebben a helyzetben? És mit tegyen Flóra, ha közben ő maga is egyre jobban összezavarodik a saját érzéseivel kapcsolatban? A hosszú, közös balatoni nyaralás alatt, tisztázódnak a dolgok vagy még jobban összekuszálódik minden? Születnek-e új szerelmek, lesznek-e nagy szakítások, hogyan alakul a társaság élete? Tarts te is Flórával, Zsanival és a többiekkel, és légy részese a D.A.C. 3. fergeteges nyári kalandjainak!"
A D.A.C. sosem volt a kedvencem, de most... Kiábrándító. A szexen  és az ezzel kapcsolatos problémákon kívül körülbelül semmiről sem szól, viszont nagyon szépen megtanítja nekünk azt, hogy csak azzal feküdjünk le, akit szeretünk, na meg azt, hogyha valami gond adódik egy kapcsolatban, akkor azonnal szakítani kell, mert minek megbeszélni az ilyesmit? Hm. Remek. 

17. Irene Adler: Utolsó felvonás az operában (moly.hu)

"Irene, Sherlock és Lupin megbeszélik, hogy Londonban találkoznak. Lupint azonban hiába várják a barátai, mert apját, Théophraste-ot lopás és gyilkosság vádjával letartóztatták. Azzal gyanúsítják, hogy ő ölte meg Alfredo Santinit, a nagy zeneszerző, Giuseppe Barzini titkárát. A három gyerek tisztázni akarja a vádak alól, ezért nyomozni kezdenek. Fordulat fordulatot követ – többek között a mocskos Bethnal Green negyedben megmentik a híres szopránénekesnő, Ophelia Merridew életét –, végül pedig Sherlock és társai leleplezik a bűnöst, akire soha senki sem gyanakodott volna."

Kreatív és pörgős történetről beszélhetünk ezen könyv kapcsán. Az írónő ügyesen mozgatta a szálakat, bár a rejtély maga nem volt különösebben izgalmas. Három kiváló alakot hozott össze, akikről érdemes olvasni. Mind Irene, mind Sherlock kamaszkori karaktere tetszett. 


18. J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (moly.hu

"Harry remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt.
Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!"

Szerintem erről a könyvről nem kell sokat beszélnem, ugyanis mindenki ismeri a stílust, a karaktereket és a történetet. Ezredjére újraolvasni ugyanakkora élmény volt, mint elsőre, vagy legalábbis én nagyon úgy éreztem. 

Az augusztus ugyan mozgalmasabb hónap volt számomra, mint a július vagy a június, sikerült 18 könyvet kiolvasnom, ami igencsak nagy szám, tekintve, hogy olyan 5-10 az átlagom. (Azt hiszem, de ezt majd év végén kiszámolom.) Eleinte még nem igazán találkoztam jó írásokkal, de később, amikor egy kicsit belevetettem magam a gyerekkönyvek világába, több igencsak érdekes kötetre is rábukkantam. Kedvencet most nem tudok választani, de néhány kiemelkedő olvasmányt azért felsorolnék. A Selyemház titka számomra egy rendkívül pozitív csalódás volt, nem számítottam arra, hogy valaki ilyen jól tudja utánozni Doyle stílusát. A Polli sorozat első része, azaz a Mindörökké együtt, szintén nagy benyomást tett rám, egy egészen más világba kalauzolt el, és csodálatos költeményeket ismerhettem meg. A Híd Terabithia földjére egy sokkoló olvasmány volt, amin nem egészen tudtam még túltenni magam. Nényei Pál könyvét pedig muszáj lesz megszereznem magamnak. Hát... így alakult az én augusztusom...

Ti miket olvastatok a nyáron? Milyennek értékelitek a nyaratokat könyvek és egyebek szempontjából? Vártátok már a sulit? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! Köszönöm a figyelmet :) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)