Ugrás a fő tartalomra

Irene Adler (Lara Pulver)

Sziasztok!
Mostanában hanyagoltam Sherlock Holmest és mindent, ami vele kapcsolatos, helyette pedig inkább Agatha Christie-vel foglalkoztam. Nehéz ám megosztani az időt a két nagy detektív között, főleg úgy, hogy mindkettőről szeretnék többet megtudni, és, nem tudom, hogy mondtam-e már, de egy kettejükről szóló cikksorozattal is készülök ide, a blogra, de ahhoz, hogy akárcsak egyetlen egy  igényes cikket is megírjak ebből még rengeteget kell olvasnom. Sherlock Holmes esetében még van egy-két könyv, novelláskötet, amit meg kell ismernem, Poirot-nál pedig ugyanez a helyzet, csak még az emlékezetemet is fel kell frissítenem. A lényeg tehát az, hogy nehezen találom meg az egyensúlyt. 


Ahogy nézegettem a bejegyzéseket és vázlatokat, észrevettem, hogy mostanában méltatlanul hanyagoltam Sherlockot, mint sorozatot. Úgy gondoltam, hogy ezúttal Irene-ról írok, a könyvbéli alakot teljesen kizárva, ugyanis ehhez kapcsolódóan még végzem a kutatást, így neki is látok. 

Miért szeretjük Irene-t?

1. Szemtelen

Nem tudom biztosan, hogy ez-e a legjobb szó rá, de lássuk be, elég merész és szerintem pimasz húzásai vannak. Imádom, ahogy flörtöl Sherlockkal, szándékosan húzza az agyát, miközben pontosan jól tudja, hogy mennyire ráillik a mi kis detektívünkre a Moriarty által ráaggatott becenév, a Szűz.

Na meg, ha elvonatkoztatunk Sherlocktól, és belegondolunk, mit művel a háttérben... Mekkora pofátlanság az, hogy olyan előkelő embereket zsarol méghozzá olyan felvételekkel? Ugye, ugye? 


2. Intelligens

Irene nem elég, hogy szemérmetlen (hát, ez a legeslegjobb szó, amit vele kapcsolatban használhatok) zsaroló, aki a lehető legbosszantóbb módokon flörtöl Sherlockkal, ennek tetejébe még okos és agyafúrt nő is. Sherlockot is sikerült átvernie, igaz, hogy ott bevetette női bájait is, de azért ügyesen taktikázott. 

3. Johnlock shipper

Igaz, hogy csak a Johnlock shipperek szeretik ezért Irene-t, de na. 

4. Mindig eléri, amit akar

Nem kevés állhatatosság kelhetett ahhoz, hogy Irene megteremtse magának azokat a körülményeket, amelyeket láthatunk, és azt az ügyfélkört sem lehetett egyszerű összeszedni. Erős jellem. 

5. Végtelenül nőies

Azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom. Gyönyörű nő, aki a szexuális kisugárzásával igen gyakran vissza él igencsak gátlástalanul. 

6. Mégis előre tör a férfiak világában is

Mindenki tudja, mire gondolok. Simán átráz mindenkit a fentebb felsorolt tulajdonságai segítségével. 




 És akkor most néhány kép:

Egy kis Adlock


Irene kemény nő benyomását akarja kelteni. Sikerült neki.


Sherlock dedukciója


Irene SMS-ei Sherlocknak


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)