Ugrás a fő tartalomra

James Hilton: Gyilkosság az iskolában

Sziasztok!

Visszatértem, és ismét egy könyvről írok most nektek. Nem, ezúttal nem egy Agatha Christie-ről, műfajilag viszont nem igen térek el a megszokottól, ugyanis James Hilton Gyilkosság az iskolában című alkotását fogom nektek bemutatni.
Információk


Az íróról

James Hilton Oscar-díjas, angol sci-fi szerző 1900. szeptember 9-én született. Cambridge-ben tanult, majd írással kezdett foglalkozni. Évekig különböző újságoknak dolgozott, majd 1935-ben Amerikába költözött. Világhírű regénye az Isten vele, tanár úr!-ról az a pletyka kering, hogy négy nap alatt írta meg. Több bestsellert is írt, legjobb munkájának A Kék Hold völgyében című könyvet tartják, mely magyarul először 1936-ban jelent meg. 1937-ben filmet készítettek belőle. 1954 decemberében James Hilton elhalálozott. 

A könyvről

Eredeti cím: Murder at School
Műfaj: krimi
Kiadó: K.U.K. Kiadó
Kiadás éve: ?
Magyarul megjelent: 2016
Fordította: Bartos Zoltán
Oldalszám: 236
Ár: 2400 Ft
Molyértékelés: ? (2 szavazat)

Fülszöveg:

"A lépések egészen a közelében hangzottak; az ismeretlen támadó már csak pár méternyire lehetett tőle. Végül borzadva érezte, hogy a sötétben kinyúlik egy kar, és óvatosan végigtapogatja kezét, karját, vállát, nyakát.
Az angol iskola volt diákja, amatőr módjára nyomoz több haláleset után. Egy tanulóra álmában rázuhan egy gázcső. Bátyja szörnyethal egy üres medencében. Egy tanár a szobájában öngyilkos lesz. Lehetséges, hogy ugyanabban a bentlakásos iskolában mindhárman véletlennek tetsző körülmények között veszítik el életüket? Vagy talán gyilkosságok történtek az iskolában?
A szerző meseszövése páratlan, érdekes és izgalmas. Egyetlen pillanatra sem hagy tévhitben. Lenyűgöző, hogyan oldja meg az oldalról oldalra egyre bonyolódóbb kérdéseket.
A klasszikus detektívtörténetekre jellemző módon a rejtély csak az utolsó oldalakon oldódik meg."

A véleményem

A történet

Colin Revell huszonnyolc éves fiatal férfi, aki tanulmányai befejeztével írt egy könyvet, azóta pedig különböző témákban újságcikkeket ír. Egy napon váratlan levelet kap régi iskolájának új igazgatójától, bizonyos Roseveare-től, melyben a segítségét kéri egy kínos ügyben. Revell leutazik Oakington-ba, és megtudja, hogy az egyik fiúra álmában egy gázcső esett, és meghalt. Mindenki balesetnek véli az ügyet, ám az igazgatónak kételyei támadtak, ezért kéri Revell tanácsát, aki nyomozni kezd. Néhány nap múlva azonban az igazgató kérésére távozik az iskolából. Eltelik egy kis idő, és a halott fiú testvérével szintén vérfagyasztó baleset történik, mely arra ösztökéli Revellt, hogy ismét felvegye az ügye szálait. Találkozik a Scotland Yard egyik emberével, Guthrie-val. Ketten vannak hát a feltételezett gyilkos nyomában, amikor azonban nem számítanak újabb meglepetésre, az egyik tanár öngyilkosságot követ el. Veronáltúladagolás, állapítják meg a vizsgálat során. Idegenkezűségnek nincsen nyoma. Elfelejteni látszik az ügy, ám Revell úgy érzi, még mindig nincs lezárva. Vajon mi történhetett valójában?

Unalmas, vontatott, kiszámítható. Ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni röviden a történetet. A fülszöveg minden halálesetet előrevetít, így aztán egyáltalán nem lepődik meg rajta az ember. Az elbeszélésmód nem a legjobb, E/3-ban íródott,  a szókincs átlagos, nincsen benne semmi különös, de az biztos, hogy olvastatja magát. Ez az egyetlen szerencséje a könyvnek, a stílus gördülékennyé teszi az olvasást, míg a történet csak megnehezíti azt. 

A bűnügyekről annyit kell csak tudni, hogy kézzelfogható bizonyíték senki ellen sincsen, mindenki feltételezésekbe bocsátkozik, és azokat is mozgó alapra helyezik, ugyanis senki nem tud semmi biztosat. Ettől teljesen értelmetlenné válik az egész, ugyanis Revell folyton találgat, miközben mi csak egyre kevésbé vagyunk tisztában a helyzettel. Minden eset után valamilyen szinten történt lezárás, ami miatt mi már teljesen befejezettnek tekintettük az ügyet, habár volt, hogy még száz-százötven oldal hátra volt a könyvből. Újra és újra kezdődött minden, Revell pedig semmi mást nem csinált csak elméleteket gyártott.

Ami a megfejtést illeti... Annak ellenére, hogy lényegi információt nem kaptunk, egyáltalán nem volt nehéz kitalálni, ki a tettes. Egyértelmű volt. A sorok között annyi célzás, annyi egyértelmű jel rejlett, hogy igazán nem volt nehéz kikövetkeztetni ki gyilkolt, holott Revellnek ez egyáltalán nem ment. Az indítóok ugyan nevetséges volt, de azért elfogadható. 

A karakterek

Colin Revell volt a főszereplő, de semmi izgalmasat nem tudtunk meg róla. Állítólag amatőrként oldott már meg ügyeket, és van érzéke ehhez. Ez nem igazán derült ki a könyv során. Semmit sem vett észre, ami nyilvánvaló volt, az észjárása meglehetősen lassúnak bizonyult, ráadásul személyes benyomásai elhomályosították az ítélőképességeit. Író, ami miatt alapjáraton szimpatikus volt, de későbbiekben csak tétlen szemlélője a nyomozásnak, egyedüli mérvadó tette az utolsó fejezetekben található. Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen az ő szemszögéből láttuk az eseményeket, nem rajzolódott ki előttem a jelleme, csupán homályos körvonalakból állt. 

Roseveare doktorról sajnos akarva akaratlanul is kedvező kép alakult ki bennem, ugyanis Revell nem győzte hangsúlyozni, hogy milyen tekintélyt parancsoló, csodálatraméltó ember. A későbbiekben rájöttem, hogy valójában túlzottan nyájas, a modora behízelgő, és hogy csak a botrány elkerülése érdekli, az egyáltalán nem, hogy a gyilkos kilétére fényt derítsenek. 

Lambourne különc alak, tanár, aki nem tud fegyelmet tartani. A háborúban sok mindent átélt, gránáttalálat érte, és ettől idegileg tönkrement. A feje gyakran fáj, és olykor különösen levert állapotba került, teljesen legyengül. Gyanakvó férfi, aki fülig szerelmes Mrs. Ellingtonba. Kedveltem őt, nagyon is, főleg a gúnyos humora miatt, amiből sajnos nem kaptunk túl sokat. 

Mrs. Ellingtonról Revell szavaival: elragadó, csinos, fantasztikus, nem túl művelt, de éles eszű, szép, elbűvölő. Mrs. Ellington volt a lehető legutálatosabb személy az egészben. Minden mozdulata, minden szava olyan mesterkélt volt, és olyan egyértelmű céllal tette mindezeket, hogy csodálom, nem szúrta ki Revell szemét. A kettejük románca katasztrofálisan nyálas és kiszámítható volt. Már az első találkozásuk során tudtam, hogy ez lesz belőle. 

Mr. Ellington a feleségével ellentétben csupán destruktív kritikát kapott, morcos, barátságtalan, szótlan ember, aki egy nála jóval fiatalabb nőt vett feleségül. A Marshall-fiúk, az első két áldozat, unokatestvére, így ő örökli tőlük a rengeteg pénzt. Revell folyamatosan szapulja, pedig szegény szinte nem is szerepel a könyvben. 

Guthrie nyomozóról illene még szót ejtenem, de annyira jelentéktelen szereplő volt, hogy igazán nem tudom, mit mondjak. Titokzatos nyomozó volt a Scotland Yardtól. Ő derítette ki a gyilkos, remekelt, de hát ha egyszer ez a dolga!

Miért ajánlom?
- könnyen olvasható
- viszonylag rövid
- klasszikus krimi

Miért NEM ajánlom?
- vontatott
- kiszámítható
- a legkevésbé sem csavaros
- jelentéktelen szereplők
- unalmas jelenetek

Ti olvastátok már? Szeretitek a klasszikus krimiket? Mit gondoltok a modernebb krimikről? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Back To School #2 Tippek, amiket (talán) még nem hallottál

Sziasztok!

Ez a második Back To School bejegyzésem, amelyben próbálok olyan tanácsokat, amelyeket talán még nem hallottatok! A szeptember elkezdődött: ez a nagy tervezgetések időszaka, tudjátok, amikor elhatározzátok, hogy na, akkor ebben az évben tanulni fogok! Hogy ez meg fog-e történni vagy sem, az nagyban múlik rajtatok, illetve azon, hogy milyen tanácsokkal próbálnak segíteni titeket. A tervek mellett ugyanis fontos, hogy tudd, hogyan állj hozzá, mit tegyél és mit ne tegyél. Hát... most nézzük át, mit javaslok én!

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.