Ugrás a fő tartalomra

Cumberbatch-filmajánló

Sziasztok!

Mint tudjátok, van néhány egy csomó fura szokásom. Nem kezdeném el felsorolni őket, mert akkor sosem érnénk a végére, meg nem is ez a lényeg. Egyike ezeknek a különös szokásoknak az, hogy amikor tetszik egy sorozat, utánanézek a színészeknek, és ha úgy ítélem meg, hogy jól játszanak és mind a valós, mind az alakított énjüket kedvelem, akkor elkezdem a régi és új filmjeiket megnézni. Gondolom azon már meg sem lepődtök, hogy a Sherlock című sorozat fantasztikus színészeivel is így jártam. Miután jó néhány olyan filmet végigültem, amiben Cumberbatch kisebb-nagyobb szerepeket játszik, úgy döntöttem, csinálok belőle egy rövid filmajánlót. (Gondolkodom egy Freeman-filmajánlón is, de egyrészt ő általában tényleg csak mellékszerepekben tűnik fel, másrészt egy kicsit megrendült benne a hitem, amikor végignéztem miatta az Igazából szerelem című filmet, és... Na igen, aki látta, tudja miről beszélek. Nem, nem a játékával volt a gond. A játékával, érted.)
1. Vágy és vezeklés

"Anglia, 1935. A tehetős családba született Briony a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott kislány írónő szeretne lenni. Amikor az egyik hétvégén összejön a család, a rekkenő hőség hatására a régóta elfojtott érzelmek veszélyes robbanóelegyként törnek felszínre. Egy sor félreértés következményeként Briony ártatlanul meggyanúsítja Robbie Turnert, a nővére, Cecilia szerelmét egy bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítás is elég ahhoz, hogy tönkretegye kettejük bimbózó szerelmét, és örökre megváltoztassa mindannyiuk életét."
Játékidő: 130 perc
Műfaj: dráma
Színészek: Keira Knightley (Cecilia Tallis), James McAvoy (Robbie), Vanessa Redgrave (Briony idősen), Benedict Cumberbatch (Mr. Marshall)

A helyzet az, hogy mindenképpen ajánlom ezt a filmet, annak ellenére is, h
ogy a közepét halálra untam, és lényegében minden egyes szereplőt meg tudtam volna fojtani. A film hangulatában volt valami szívszorító, de kissé túljátszott dráma, ami nekem betett, de van, akinek szerintem pont ez tetszik. Igaz, hogy egyébként is elég szkeptikus voltam vele kapcsolatban, ugyanis Keira Knightley-t sosem szerettem (nem rossz színész, de lehetetlenül unszimpatikus), és a tizennyolc éves Briony-t alakító nő is ellenszenvet váltott ki belőlem, a személyiségük pedig pláne. James McAvoy remek színész, legalábbis én nagyon szeretem a játékát, de az általa megformált karakter sem volt kedvelhetőbb, mint a többi. És akkor most SPOILER:

Tudom, hogy Marshall a gonosz, aki megerőszakolta azt a lányt, akit később egyébként feleségül vett, mert ilyen jó fej, de egy: lehet nem nevetni azon, hogy milyen bajsza van? Kettő: Még soha nem láttam úgy elmondani egy vészjósló, egyértelműen perverz mondatot, mint őt, úgy, hogy közben majd' megpukkadtam a nevetéstől. Idézem: "Kapd be! Be kell kapni." Egyszerűen olyan komolyan és hihetően játszotta, de a jelenet meg az a bajusz... Na jó. Befejeztem. Oké, még egy információ: Csokigyára van. Érted, cukros bácsi. 

SPOILER VÉGE
Igen, ez Keira Knightley és Benedict Cumberbatch nagyon vicces, régimódi fürdőruhában... Miket nem tesz meg egy ember egy szerepért!

2. A nagy kvízválasztó

"Amióta csak az eszemet tudom, okos akartam lenni - hallható Brian Jackson vallomása A nagy kvízválasztó elején. A munkáscsaládból származó diáknak sok bizonyítanivalója van a Bristol Egyetem elsőéveseként. Bulik, tüntetések, bűzös koleszszobák és állandó fűszag közepette Brian nagyra törő terveket dédelget: részt akar venni az évek óta futó televíziós kvízjátékban, ahol egyetemisták mérik össze tudásukat, és meg akarja hódítani álmai nőjét, a gazdag és csinos Alice-t. Az életét azonban tovább bonyolítja a lázadó Rebecca, aki legalább olyan vonzó, de sokkal nehezebb eset."

Játékidő: 92 perc
Műfaj: romantikus dráma
Színészek: James McAvoy (Brian Jackson), Rebecca Hall (Rebecca Epstein), Alice Eve (Alice Harbinson),  Benedict Cumberbatch (Patrick Watts)

Igen, ebben is benne van James McAvoy, akit bevallom, egyre jobban bírok. Nekem nagyon tetszett ez a film, valószínűleg azért, mert bár tele volt közhelyekkel és kiszámítható fordulatokkal, ráadásul már az elején mindenki tudta, hogy ki kivel fog összejönni, hozott valami új, magával ragadó, mégis hétköznapi hangulatot. A színészeket remekül válogatták, és Benedict Cumberbatch... Csak én érzem úgy, hogy szándékosan vállalt mindig ilyen röhejes szerepeket? Oké, Paul Marshall meg Khan annyira nem volt az, meg Alan Turing sem, sőt, de... de néha mégis. 

Cumberbatch Patrick Watts szerepében

3. Start Trek: Sötétségben

"Amikor az Enterprise legénységét hazahívják, kiderül, hogy egy a szervezeten belülről jövő megállíthatatlan erő felrobbantotta a flottát, és mindent, amit a flotta képviselt, és ezzel a világunkat válságba sodorta. Kirk kapitánynak személyes elszámolnivalója is van, elindítja az embervadászatot a háborús zónába, hogy elkapja az embert, aki maga egy tömegpusztító fegyver. Miközben hőseinket beszippantja az élet és halál világméretű sakkjátszmája, szerelmek kerülnek veszélybe, barátságok szakadnak szét, és áldozatokat kell hozni az egyetlen családért, ami Kirknek maradt, azaz a legénységért."
Játékidő: 132 perc
Műfaj: sci-fi
Színészek: Chris Pine (James T. Kirk), Zachary Quinto (Spock), Simon Pegg (Scotty), Benedict Cumberbatch (John Harrison/Khan)

Senki sem nevezhet engem sci-fi rajongónak, még a legnagyobb jóindulattal sem. Bár már évek óta tervezem, hogy belenézek a Star Trek sorozatba, még sosem jutottam el odáig. A mozifilm viszont felkeltette az érdeklődésemet. Amikor először ültem le a tévé elé, még nem szerettem a Sherlockot, és Benedict Cumberbatch neve is ismeretlen volt számomra. Tetszett, de nagyon nem fogott meg. Most azonban, hogy a harmadik Star Trek filmet is bemutatják, elkezdték lejátszani az első kettőt. Kapva kaptam az alkalmon és mindkettőt megnéztem. Izgalmas és dinamikus film volt, ahol egy percre sem múlt el a feszültség. Spock és Kirk kapcsolata (még nem is vagyok rajongó, de már tudom, hogy a fanok őket is shippelték) megindító, szoros barátságra enged következtetni. Cumberbatch Khan szerepében is nagyot alakított. (Észrevettétek már, hogy legtöbbször egy okos seggfejet alakít, úgy, hogy mindig ki tud hozni belőle valami mást? Nagy vonalakban az általa alakított karakterek jó része megegyezik, de ő mindig talál egy olyan sajátságos vonást, amelyet felnagyítva különlegessé, a többitől eltérővé formálja az adott szerepet. Mi ez, ha nem színészi zsenialitás? Nem vagyok amúgy elfogult rajongó...) 

4. Hadak útján

"A Hadak útján egy Albert nevű fiú és Joey névre hallgató lovának elsöprő erejű története. Nehéz idők járnak, nemsokára kitör az I. világháború. Albert édesapja eladja Joey-t a brit lovasságnak, akik rögtön be is vetik őt a frontvonalakon túl - így megkezdődik Joey kalandos utazása, háttérben az első világháborúval. A temérdek akadály ellenére Joey mindig bátran szembenéz a veszéllyel, megérinti az embereket, és megváltoztatja mindenkinek az életét, akivel útközben találkozik. Albert azonban képtelen elfelejteni hű hátasát és egyben legjobb barátját, így hátrahagyva otthonát, a francia harcmezőket veszi célba, hogy meg
találja, és hazavigye az ő csatalovát."
Játékidő: 146 perc
Műfaj: dráma
Tom Hiddleston és bajszos Benedict a Hadak útja c. filmben
Színészek: Jeremy Irvine (Albert), Benedict Cumberbatch (Stewart őrnagy), Tom Hiddleston (Nichols százados), Emily Watson (Rose Narracott)

Gyűlölöm az állatos filmeket. Nem azért, mert nyálasak, bár kétségkívül azok, hanem azért, mert vagyok olyan érzékeny hülye, hogy mélyen megérintsen egy állat intelligenciája és hűsége. Ez a film komolyan próbára tett engem, ugyanis egyszerűen gyönyörű. Vontatott és hosszú ugyan, de megható, és Cumberbatch-nek már megint bajusza van benne. 

5. Kódjátszma
"A második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hőse a tragikus sorsú Alan Turing, aki nélkül ma lehet, hogy egészen máshogy nézne ki Európa és a világ térképe. A zseniális matematikus 1912-ben született, napjainkban pedig a modern számítógép-tudomány egyik atyjaként tisztelik. A második világháború alatt a brit Bletchley Parkban működő kódtörő központ munkatársaként dolgozott és kulcsszerepe volt a német Enigma nevű titkosító gépek jeleinek megfejtésében. Ez a becslések szerint legalább két évvel rövidítette le a második világháborút és elősegítette a németek legyőzését. A teljes titokban zajló műveletről egyébként a hetvenes évekig senki sem tudott. Ez a tény szomorú szimbóluma is lehetne Turing életének, akinek homoszexualitása miatt rejtőzködő életmódot kellett folytatnia, Nagy-Britanniában ugyanis az azonos neműekhez való vonzódást ez idő tájt még betegségként kezelték. 1952-ben lelepleződött és választania kellett a börtön, vagy a hormonkezelés között. 1954-ben találtak rá holtan, az pedig a mai napig nem ismert, hogy öngyilkosság vagy merénylet áldozatává vált-e."
Játékidő: 114 perc
Műfaj: életrajzi dráma
Színészek: Benedict Cumberbatch (Alan Turing), Keira Knightley (Joan Clarke),
Matthew Goode (Hugh Alexander), Charles Dance (Commander Denniston)

Cumberbatch ezért a szerepéért Oscar-jelölést kapott, és nem hiába. Maga a film is nagyon érdekes, hiszen valóságos alapja van, Alan Turing valóban egy létező személy volt, aki annyi, de annyi mindent tett Angliáért és a háború befejezésének érdekében. Engem komolyan megrendített, hogy ezek után képesek voltak azt tenni vele, amit. Végig élvezhető volt a film, bár Keira Knightley néha nekem sok volt. 

Ti milyen filmjeit ismeritek Cumberbatch-nek? Melyeket ajánlanátok? Láttátok a fent említett filmeket? Mit gondoltok róluk? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)