Ugrás a fő tartalomra

KÖNYVAJÁNLÓ: Szabó Tünde - Balla Adrienn: Az alibi (Balla Adrienn 1.)

Sziasztok!

Lassan már én is unom, hogy folyton bűnügyi regényekkel jövök, hát még ti! Viszont most egy kis ínyencséget is becsempésztem nektek, ugyanis a Balla Adrienn-sorozat az én fogalmaim szerint valahol félúton jár a krimi és az ifjúsági regény között, vagyis mindkét műfaj bizonyos jellemzőit tartalmazza és különösen csavarosan és jól adagolva vegyíti őket. Sajnálom, hogy egyelőre csak az első részt sikerült megszereznem, és jelenlegi anyagi helyzetem miatt valószínű, hogy egy ideig nem is tudom majd elolvasni a folytatást, de azért reménykedek abban, hogy minél hamarabb kézhez kapom a második részt. Szurkoljatok ti is!

Információk

Az íróról (FORRÁS)

Ami azt illeti, kissé zavarban vagyok, ugyanis csak a forrásban jelölt interjúra hagyatkozhatok Szabó Tünde személyét illetően, akiről valamiért nem találok lényegi információt az interneten. Az interjú szerint Szabó Tünde Budapesten nőtt fel, bár nem ismeri ki jól magát a városban, kedveli Agatha Christie Öt kis malac című könyvét (amiért pluszpont jár neki), és hogy hisz a fiú-lány barátságban. Lehet, hogy nem pont a legfontosabb információkat emeltem ki, szóval ha valakit érdekel, a linkre kattintva elolvashatja az interjút. 

A könyvről

Eredeti cím: -
Műfaj: ifjúsági krimi
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 456
Ár: 2990 Ft
Molyértékelés: 84% (122 szavazat)
Folytatások: Balla Adrienn: Dopping, Balla Adrienn: A hacker, Balla Adrienn: Gázolás
Fülszöveg:
"A cseppet sem átlagos természetű Adrienn, a Bébé tizenegyedikes diákja egy nap borítékot talál a küszöbön. A benne lapuló pendrive Adrienn osztálytársa, Balázs eltűnésének nyomozati anyagát tartalmazza, vagyis annak egy részét.
A helyes, de szemétkedésre hajlamos Balázs pár hónappal korábban lelépett otthonról, mindenki szerint azért, hogy megszabaduljon utált szüleitől.
Adrienn az újonnan felfedezett tények nyomába ered, miközben egyéb gondja is akad. Egyik este a parkban rajtakapja romantikus értelemben foglalt osztálytársát, Katát, a suli fenegyerekével, Janóval.
Másnap egy lány az évfolyamról megvádolja Janót, hogy leütötte és kirabolta, Adrienn viszont tudja, hogy ez képtelenség. Ki kell derítenie az igazságot, bár ellenségeinek száma egyre szaporodik."

Idézetek: (Nyomokban SPOILERT tartalmazhat)

"- Egyik sem bűnös - emlékeztettem. - Én tudtam, amikor odamentem, szóval semmit sem kockáztattam. - Kolozsvári szemhéja megrezzen, amivel arra késztetett, hogy belegondoljak, talán feleselésnek élte meg az elhangzott mondatomat. Sebaj. Szobafogságra nem ítélhet, egyest sem oszthat, a többi mit érdekel?"

[Balla Adrienn magabiztosan szembeszáll Kolozsvári nyomozóval]

"Karesz a legjobb fiatalítószer számomra, csak az a gáz, hogy nem testben fiatalít, hanem értelmi színvonalban."

[Igaz barátság]

"- Mit csinálsz, édes gyermekem, egy vadidegen fiúval a szobádban, zárt ajtók mögött?
- Épp a jéghideg, éltettelen testét darabolom. - Mellé sorjáztam és figyeltem, ahogy kíméletlenül ellátja a baját az uborkának. Anyának eltartott pár másodpercig, amíg helyrerakta a válaszomat.
- Tudod, hogy hol vannak a szemetes zacskók és a hipó, ugye?
- Persze, hogy tudom - nyugtattam meg. - Nem először csinálok ilyet."

[Mindenki ilyen anyát szeretne magának]

"- Tudod mit szeretnék? Egy olyan csajt, mint te... csak ő nézzen ki jól... - és már szélesen vigyorgott - ... meg legyen normális... meg ne beszéljen hülyeségeket. - Hát végül is mit kívánhatnék, mint hogy felvidíthassam a legjobb barátomat a szerelmi gyötrődése kellős közepén, méh ha a saját egóm bánja is? De legalább leszállt szegény Saciról.
- Vicces - jegyeztem meg szárazon.
- Ja, és legyen humora - fűzte hozzá máris Karesz."

[Tudom, hogy kettejük közt nincs semmi, de azért...]

"- Túlélem - rántotta meg a vállát Vica, majd rám villantotta a pillantását. - Te túléled?
Hát most erre mit lehet mondani?
- Bozótvágó késsel és sok csokival."

[Adrienn humora kitűnő]

"- Na, mégis szomjas vagyok - közölte egyszerűen Karesz, és becélozta a konyhát. - Anna néni, vodkát! - kurjantotta el magát.
- Oroszt vagy lengyelt? - érkezett a válasz a konyhából, de a párbeszéd folytatása számunkra titok marad, mert az ajtó csapódott."

[Amikor a két kedvenc szereplőd találkozik]


A véleményem

A történet

Amikor legelőször hallottam erről a regényről, egyből éreztem, hogy ez a könyv nekem való lesz. Elsőnek ott volt a borítója, ami valami megmagyarázhatatlan módon megfogott, pedig abszolút semmi különleges nincs benne. Aztán a fülszöveg és a műfajmegjelölés következett, ami egyre inkább megerősített abban a hitemben, hogy ezt a könyvet nekem nemcsak el kell olvasnom, de meg is kell szereznem. A pontot az i-re az első oldal tette fel, amelyet elolvasva konstatálhattam, hogy a stílusát imádni fogom. Szóval senki se csodálkozzon azon, hogy agyba-főbe fogom dicsérni a könyvet.

Sokan felróják Szabó Tündének, hogy bár elsőkönyves író, és ahhoz képest tökéletes a regénye, túlírta és túlbonyolította a történetet. Ezzel nem kívánok vitatkozni. Csűrte-csavarta a mondatokat, és amikor azt hitted, hogy lassan pontot tesz a végére, odabiggyesztett még egy vesszőt, és folytatta. Tudom, hogy sokak szerint ez nagy hiba, de be kell vallanom, én imádtam. Egyébként is szeretem, ha egy könyv terjengős, azzal pedig egyenesen le tudnak venni a lábamról, ha valamit olyan szókészletet felhasználva írnak meg, mint amilyennel Szabó Tünde rendelkezik. A szóismétlés engem az átlagosnál is jobban idegesít, ha pedig valaki sikeresen kikerüli, akkor olyan örömet tud nekem okozni, hogy szinte ugrálni támad kedvem. A lényeg a lényeg, engem nem keserített el ez a hiba,  még csak nem is untatott, hanem egyenesen elkápráztatott.

A történet valóban kissé bonyolultra sikeredett, elsősorban azért, mert nemcsak a jelenlegi ügyet sűrítették bele, hanem a sorozat főszálát képező cselekmény kezdetét is, ráadásul Adrienn alapjáraton is sok mindennel ügyködött, és igyekezett mindent rendben maga mögött hagyni, így az ő kis magánjellegű ténykedéseit is nyomon követhettük. Ettől nehezen követhetővé válik a történet, ezenkívül sok szereplőt is mozgat. Szerencsére az elején van egy lista a főbb karakterekről, ami tényleg hasznomra vált, ugyanis olykor én is belekavarodtam, hogy most ki kicsoda és miért teszi azt, amit. 

Az alapsztori kétségkívül eredeti és izgalmas, a történetvezetés ugyan vontatott és zavaros egy kicsit, de mindent egybevéve csavaros, emészthető. Az eleje, amíg nem indul be igazán a nyomozás, meglehetősen unalmas, ezért hónapokkal ezelőtt, amikor megvettem a könyvet, abba is hagytam. Az első száz oldalon látszik meg leginkább a túlírtság, szükségtelenül hosszúra lettek nyújtva az előzmények. Később azonban Adrienn mélyebben beleássa magát az ügybe, elkezd kíváncsiskodni, faggatózni, gondolkodni, és onnantól kezdve nem állt le egy percre sem, ahogy én is csak akkor tettem le a könyvet, ha muszáj volt. A terjengős stílus nem változott sokat, de a valós cselekmények előbukkanásával mégis gördülékenyebb lett. 

Egyetlen dolgot azonban nem tudok nem megemlíteni, mint negatívumot. A könyv vége, mivel egy sorozatról van szó, nyitott maradt, azonban a megválaszolatlan kérdések nemcsak a főszállal voltak kapcsolatosak, hanem az aktuális könyv bűntényét illetően merültek fel. Ez rettenetesen zavart, mert nem szeretem a befejezetlen dolgokat. Ezt leszámítva azonban remek könyv volt.

A karakterek

Mint már fentebb is említettem, a könyv rengeteg szereplőt mozgat, ami miatt olykor nehéz kiigazodni rajta, és hogy a könnyebb megértés érdekében az elején van egy kisebb ismertető, amelyben a főbb karaktereket sorolják fel. 

Balla Adriennel kezdem, aki a sorozat főszereplője és elbeszélője is egyben. Mivel ifjúsági regényről van szó, örültem, hogy E/1-ben íródott, így sokkal közvetlenebb volt a narráció. Mint tudjátok, kevés főszereplőt szeretek, de bármennyire is fáj bevallanom, Adrienn elnyerte a tetszésemet. Kedves, okos, tehetséges lány, aki olyan magabiztossággal és hozzáértéssel nyomozza ki a bűntény részleteit, hogy csak ámulok és bámulok, azonban egy pillanatra sem merül fel bennem a kétség, hogy valóban megtette-e, mert abszolút hiteles és valóságszerű. Kosarazik, szereti a történelmet és író szeretne lenni. Van tehát jövőképe, jelene, és a legjobb az, hogy Szabó Tünde nem felejtette el felruházni múlttal sem. 

Domonkos Károly, akit inkább úgy emlegetnék, hogy Karesz Adrienn legjobb barátja. Ikertestvére Márk, aki bár szerepel a könyvben, és igen, jelentősebb szerepe is van, inkább nem írnék hosszabban. Gazdag, helyes fiú, akinek volt már egy-két barátnője, de egyetlen lányt nem hagyott még hátra soha, ez pedig nem volna más, mint Adrienn. Az interjúban Szabó Tünde Karesz és Adrienn kapcsán azt nyilatkozta, hogy hisz a fiú-lány barátságban, tehát nem érdemes túlpörögni ezt az ügyet, bár lássuk be, mindketten potenciális partnerek egymás számára. Egyébként ő volt a kedvencem, Adrienn anyján kívül. A srác gúnyos, csipkelődő humorú, befelé forduló, és soha nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem arra, hogy baráti élcelődés gyanánt valamit benyögjön Adriennek. 

További szereplők, akiket csak annyira méltatok, hogy pár sorban megemlítsem őket, de ez nem azt jelenti, hogy nem fontosak a történet szempontjából:

Csányi Balázs Adrienn egy volt osztálytársa, aki a nagyközönség legjobb tudomása szerint eltűnt. Hogy miért és hová ment, azt senki sem tudja, bár vannak bizonyos elméletek. De hogy mi köze van ehhez az egészhez Adriennek, azt egyelőre senki sem tudja...

Janó az iskola fenegyereke, ráadásul a legvalószínűbb gyanúsított Gyöngyi kirablásában. Annak ellenére, hogy Adrienn segíteni próbál neki, elég ellenségesen viselkedik, egy pillanatra sem szimpatikus. 

Ádám Adrienn anyjának az élettársa, aki nem mellesleg egy karót nyelt ügyvéd. Adriennek abszolút nincs kifogása ellene, jóban vannak, és ez szerencséje, ugyanis a későbbiekben még nagy szüksége lehet a férfi segítségére. 

Gyöngyi az a lány, akit hátulról fejbe ütöttek, aztán kiraboltak. Ő azonosítja Janót és a bátyját, Petit, mint a támadóit, és elsősorban az ő vallomása alapján indítanak nyomozást ellenük. 

És a többiek, akikről egyszerűen nem tudok sokat fecsegni: Balla Dávid, Balla Iván, Márk, Atesz, Mike, Dani, Kata, Móni, Sziszi, Vica, Laura, Timi, Saci, Bennett, Olivér, Rebeka, Réka, Rita, Hajni, Szomorjai Lajos tanár úr, Vajda igazgató úr, Toni, Motyó, Fodor Annamária, Ambrus Krisztián, Zsidai Dóra, Pethő Peti, Domonkos Viktor, Tordai Viktória, Lóri, Elvira néni, Kolozsvári nyomozó, Szuha nyomozó, Haraszti nyomozó

(Igen, tényleg ennyien vannak)

Miért ajánlom?
- csavaros
- jó stílusa van
- izgalmas
- életszerű
- ifjúsági
- nyomozós

Miért NEM ajánlom?
- túl terjengős
- kicsit kusza
- nyitottan marad a vége

Ti olvastátok már? Mit gondoltok a sorozat többi részéről? És az ifjúsági krimikről? Ajánlanátok ezt a könyvet? Írjátok meg kommentbe!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)