Ugrás a fő tartalomra

Sir Arthur Conan Doyle legjobb Sherlock Holmes történetei

Sziasztok!
Komolyan kezdem azt érezni, hogy kellene egy kis változatosság az életembe. Elvégre, oké, hogy mostanában folyamatosan könyves bejegyzéseket írok, na de az már tényleg kicsit túlzás, hogy egyetlen műfaj remekeit elemzem! Persze, ha jobban belegondolunk, az is elég nagy változtatás, hogy ezúttal nem Christie könyveinek valamelyikéről írok, hanem Doyle válogatott novelláiról... Mit gondoltok, ennyi elegendő lesz úgy egy hónapra? A rohamos változások mindig kikészítenek. 



Információk

Az íróról

Sir Arthur Conan Doyle 1859. május 22-én született Edinburgh városában, apja angol, édesanyja pedig ír származású volt. 1976-tól orvosnak tanult, szabadidejében szívesen írt. Első novellája, a "The Mistery of Sasassa Valley" 1879-ben jelent meg egy helyi lapban. Az 
egyetem után szolgált egy bálnavadász- és kereskedelmi hajókon, mint orvos. Ezután Plymouth-ban praktizált. Első feleségét, Louise Hawkinst 1885-ben vette el. Az "A Study in Scarlet" című könyve, melyben először bukkant fel a mára legendássá vált Sherlock Holmes és hű segítőtársa, Dr. Watson, nagy feltűnést keltett, több író elismerését is elnyerte, köztük például Kiplingét. Később történelmi regényeket is írt, például 1888-ban a Micah Clarke-ot, amely a monmouth-i lázadásról és II. Jakab uralmának megdöntésére tett kísérletről szól. Első felesége 1906-ban bekövetkezett halála után egy évvel nőül vette Jean Elizabeth Leckie-t, akihez egészen addig plátói viszony fűzte. 1918 körül Doyle elvesztette fiát, két sógorát és két unokaöccsét, amely annyira megrázta, hogy a spiritizmus felé fordult. A halottlátás, spiritizmus ezután több regényében is feltűnt. Mivel Doyle többször is hangoztatta, hogy nem tartja magát kereszténynek, 1930-ban, halála után nagy bonyodalmat keltett a temetése. Először egy rózsakertben helyezték el, később azonban maradványait elvitték egy hampshire-i temetőkertbe. Sírkövén ez a felirat olvashat:


"Igaz acél, erős penge - Arthur Conan Doyle, lovag és hazafi, orvos és a betűk mestere"


A könyvről

Eredeti cím: -
Műfaj: krimi
Kiadó: Szukits
Kiadás éve: 2013
Magyarul megjelent: 2013
Fordította: Ádám Szilvia, Boronkay Zsuzsanna, Ferencz Anna, Katona Tamás, Nikowitz Oszkár, Szolga Emese, Takácsy Gizella, Tiborszky Péter
Válogatta, szerkesztette, és az utószót írta: Szántai Zsolt
Oldalszám: 432
Ár: 2990 Ft
Molyértékelés: ? (8 csillagozás)
Fülszöveg:

"Sir Arthur Conan Doyle (1859-1930), számos történelmi regény és spiritualizmussal foglalkozó mű szerzője azzal, hogy megteremtette Sherlock Holmes alakját, olyan eredményt ért el, amely rajta kívül csak kevés írónak sikerült: főhőse az irodalom, a filmes világ és általában véve a kultúra szerves részévé vált. Az időnként hóbortosnak és rigolyásnak tűnő karakter ma már a logikusan gondolkodó, a tények mozaikjait mesterien összeillesztő nyomozó szimbólumává vált, esetei pedig az évek során klasszikus, „békebeli” detektívtörténetekké nemesültek.
Jelen kötetbe azokat a novellákat gyűjtöttük össze, amelyek a legérzékletesebben rajzolják meg a nyomozó portréját. Noha a hasonló válogatások mindig szubjektívek, a kötetbe beválasztott rövidebb-hosszabb elbeszélések egytől egyig a rajongók kedvencei, a kritikusok által leginkább méltatott művek közül kerültek ki, és így, együttesen vitathatatlanul a Holmes-ciklus esszenciáját képviselik."
Idézetek:

"Kérem önt, barátom, üljön a karosszékbe, közvetlen oda az ablak mellé, hacsak nem dönt úgy, ésszerű ember lévén, hogy nem vesz részt a kísérletemben. Ó, tehát látni akarja a hatást ön is! Tudtam, hogy így lesz, éreztem, hogy önben nem csalódhatok!"

[Az ördög lába]

"Mindig is volt valamiféle titkolódzó hajlam ebben a rendkívüli emberben, amivel mesterien tudott drámai hatást kelteni. Ezt még velem, a legközelebbi barátjával szemben is szívesen alkalmazta, így sok esetben találgatásokra kényszerültem valódi tervét illetően. Rendkívüli módon ragaszkodott ahhoz a megállapításhoz, hogy az igazi tervező mindig egyedül dolgozik. Közelebb voltam hozzá mindenki másnál, mégis tudatában kellett lennem a köztünk lévő szakadéknak, melyet időnként meg sem próbált áthidalni."

[John Watson Sherlock Holmes-ról, avagy a bekezdés, amelyet olvasván minden Johnlock-fan szíve összeszorul]

"Mikor közeledtünk utunk céljához, hirtelen mégis leült szembe velem - ketten voltunk az első osztályú kocsiban -, térdemre tette a kezét, és a virgoncabb perceire olyannyira jellemző dévaj tekintettel nézett a szemembe."

[A mondat, amit nem lehet nem félreérteni...]

"Intellektuális dedukcióról van szó, és amennyiben az eredeti hipotézist egymástól független események pontról pontra beigazolják, a szubjektívből objektív lesz, és ez esetben már bízvást kijelenthetjük, hogy elértük a célunkat. Eddig tulajdonképpen már a Baker Streeten is eljutottam, a többi csupán megfigyelés kérdése volt, illetve az eredeti feltételezés helyességének tényekkel való megerősítése."

[És akkor most elemezzük!]

"Nézzék a lelógó fülű, kushadt farkú vadászkutyát, amint a ketrecében henyél, és ugyanazt a kutyát csillogó szemekkel, feszülő izmokkal, amint a zsákmánya után ered, nos Holmes is ilyen változáson ment keresztül reggel óta. Semmiben sem hasonlított ahhoz a petyhüdt, henyélő alakhoz, aki egérszürke házikabátjában fáradhatatlanul zsörtölődött a ködös reggelen."

[John Watson Holmes-ról]

A kötetben található történetek:  A Vörös Liga, Az öt narancsmag, A ferde szájú, A tőzsdeügynök titkára, Az utolsó eset, A lakatlan ház, A norwoodi tűzeset, A zsarolók királya, A hat Napóleon, Az eltűnt hátvéd, Az Apátsági Major, Az ördög lába, Lady Frances Carfax eltűnése, Egy nevezetes személy története, A Thor-híd rejtélye, A visszavonult festékkereskedő, A sussexi vámpír esete, A Bruce-Partington-tervek története + Utószó

A véleményem

A történetek

Mivel elég sok történet található meg ebben a kötetben, túl hosszadalmas volna mindegyikről írni néhány szót, ezért kiválasztottam párat közülük, amelyekről, mint kedvencekről beszélni fogok. Előtte azonban szólnék néhány szót arról is, hogy miképp vélekedem arról, hogy éppen ezeket a történeteket válogatták be. 

Tudom, mint írták, ezeket rajongók választották ki, ahogy azt is, hogy ez tényleg teljesen szubjektív dolog, de ha már a blogomon írok erről, úgy gondolom, abszolút nem származhat bajom abból, ha leírom, nekem mik a kedvenceim, és hogy mennyiben értek egyet a többiekkel. Annyi hozzáfűznivalóm még van, hogy a hátrébb lévő történeteket nem ismertem, úgyhogy azok még az újdonság erejével hatottak rám, tehát ne lepődjetek meg, ha többségében azok közül kerülnek ki a kedvencek.

Sajnos, még nem ismerek minden Holmes történetet, azonban elég határozott véleményem van arról, hogy melyek is azok a történetek, amelyek egy ilyen válogatás-kötetbe bekerülhetnének:

1. Botrány Csehországban
2. A mérnök hüvelykujja
3. A Vérbükkös tanya
4. A sárga arc
5. A Gloria Scott
6. Az utolsó eset
7. A táncoló figurák
8. Az öt narancsmag
9. A zsarolók királya
10. A hat Napóleon
11. Az ördög lába
12. A Thor-híd rejtélye
13. A visszavonult festékkereskedő
14. A sussexi vámpír esete
15. A görög tolmács

A kedvenceim ebből a kötetből:

Az utolsó eset: A BBC Sherlock rajongók ezt a részt Reichenbach vízesés címen ismerhetik. Igen, ez az a szomorú rész, amelyben Sherlock Holmes lezuhan, magával rántva a gonosz Moriarty professzort, egyik, ha nem a legnagyobb ellenségét. Nem hiszem, hogy taglalnom kell, miért szeretem ezt a részt. Nem, nem azért, mert Holmes meghal benne, az egyszerűen szívszorító. Viszont minél tragikusabb a halál, annál örömtelibb a visszatérés. Legalábbis Sherlock esetében mindenképpen így volt.

Az öt narancsmag: Igazából nem is tudom megmondani, hogy miért szeretem ezt a történetet. Talán azért, mert annyira tipikusan Holmes-os, vagy mert egy kicsivel rejtélyesebb a többi. 

A zsarolók királya: Ebben az elbeszélésben Holmes egy közismert és rettegett zsarolóval találja szemben magát, akinek az a passziója, hogy nők életét teszi tönkre. A Sherlockianek Magnussenként ismerik, de Doyle Milvertonnak keresztelte el. Annak ellenére, hogy gonosz és tulajdonképpen egy igazi szemétláda, én bírtam a karakterét. Meg egyébként is jó látni, hogy a nagy detektív nemcsak a feldolgozások során jár tilosban, hanem a viktoriánus korban is elkövet egy-két szabálytalanságot.

A hat Napóelon: Ezzel megint csak úgy vagyok, ahogy Az öt narancsmaggal. Általános elmondható, hogy élvezem a Holmes-novellákat, de azért akad egy-két kivétel, amelyet unok, és bizony vannak olyanok is, amelyeket sokkal jobban kedvelek, mint a többit. A hat Napóleon az utóbbiak közé tartozik, valószínűleg azért, mert nagyon egyedi. Mivel Doyle tulajdonképpen megteremtette a hagyományos nyomozó személyét, és a bűnügyek változatos sorával állt elő, nem csoda, hogy a későbbi filmesek évről évre még egy bőrt lehúztak róluk. Azonban A hat Napóleon koncepciója mintha elkerülte volna a figyelmüket, vagy legalábbis a feldolgozásaik az enyémet, mert elég eredetinek tartom mai napig az ötletet. 

Az ördög lába: Ez is egy olyan történet volt, amelyet egészen idáig nem ismertem. A rejtély nagyon eredeti, izgalmas és különleges, ezért nem csoda, hogy lekötötte a figyelmemet. Ezenkívül örültem annak, hogy Doyle ebben egy kicsit többet írt Holmes személyéről, mint a legtöbb novellájában, mert engem, mint ti is tudjátok, izgat Sherlock személyisége, és ha már itt tartunk, minden más karakter is. 

A sussexi vámpír esete: Nem vagyok egy vámpír-őrült, talán azért, mert alapjáraton nem kötnek le a misztikusabb történetek. Mindazonáltal Doyle novellája tetszett, valószínűleg azért, mert került minden közhelyet és felesleges sallangot, amelytől néha falra tudok mászni az efféle történeteket olvasva. Külön öröm volt számomra az is, hogy meg tudtam fejteni a rejtélyt, bár nyilvánvalóan nem voltak olyan érveim, mint Sherlocknak.

A visszavonult festékkereskedő: Nem nagyon tudok úgy írni erről a történetről, hogy ne spoilerezzek, szóval elégedjetek meg annyival, hogy azt mondom, egyszerűen fantasztikus. Csavaros és egy kicsit beteg is. 

Az utószó

A könyv végén található egy utószó, amelyet Szántai Zsolt írt, aki maga válogatta és szerkesztette a kötetet. Erről azért szeretnék néhány szót ejteni, mert egyrészt nagyon hasznos volt számomra az irománya, ugyanis a fenti információkat Doyle-ról mind abból vettem, másrészt pedig azért, mert vannak bizonyos pontok, amelyek szerintem érdekesek, még ha nem is értek velük egyet. 

Az utószóban Szántai leírja Doyle életrajzát és munkásságát többé-kevésbé részletesen, ezután pedig Holmes alakjáról beszél. Érdekes meglátásai vannak, amelyekkel többnyire mindenki egyetérthet, de azért egy-két helyen szerintem egy kicsit hibádzik. Persze én nem vagyok szakértő, melyből egyenesen következik az, hogy az én szavam nem is érhet annyit, mint Szántai Zsolté, aki ha az internet jól tájékoztatott, egyébként író, viszont ez nem állíthat meg abban, hogy elmondjam, mit gondol. (Hú, sosem tudtam, hogy ilyen határozottan kiállok a szólásszabadság mellett...) 

Azt még elmondanám, hogy (szerencséjére) semmi rosszat nem mondott a BBC sorozatáról, sőt, úgy vettem észre a sorok között olvasván, hogy egészen jó véleménnyel van róla. Ezenkívül nagyon szépen összeszedi, milyen is valójában Sherlock Holmes. Egyik legjobb meglátását idézem:

"Doyle szerint Sherlock 'bohém' stílusban él. Nos, ez talán nem a legmegfelelőbb szó. Holmes inkább öntörvényű nonkonformista, aki bizonyos esetekben csakis és kizárólag azért különcködik, mert nem hajlandó beállni a sorba, amelybe tartozik. (...) Olyan lázadó ő, aki sokszor - megfelelő kihívások híján - szenved a saját intellektusától."

És akkor az a rész, amivel nem nagyon tudok egyetérteni, és az alábbiakban el fogom mondani, miért:

"Sherlocknak a saját Sancho Panzájának tekinthető Watsonon kívül nincsenek barátai, időnként nőgyűlölőnek tűnik (bizonyos filmfeldolgozásokban teljes mértékben aszexuálisnak állítják be), ám a 'Botrány Csehországban'-ból kiderül, hogy erről szó sincs. Irene Adlernek sikerül felszítania benne a szerelmet, és időnként másik nőnemű ügyfele iránt is érdeklődést mutat, bár ezek többnyire kérészéletű fellobbanások, amelyek semmiféle következménnyel nem járnak, semmiféle folytatásba nem torkollanak. Irene Adler az egyetlen, a pótolhatatlan, az elérhetetlen, valami olyasmit jelenthet Sherlock számára, mint Doyle-nak Jean Elizabeth, akit tíz hosszú éven keresztül imádott, mígnem feleségül is vette."

Az elejével még csak-csak ki tudok egyezni, ugyanis ha azt vesszük, Sherlock tényleg azonosítható Don Quijote-val, bár csak felületesen. Sancho Panza és Watson között több a párhuzam, tehát egészen elfogadható a dolog. Még az is rendben van, hogy nincsenek barátai, mert ez tény. Azt viszont már nem értem meg, hogy miért is gondolná bárki nőgyűlölőnek, mikor erre abszolút semmi okot nem ad. Igaz, Watson többször is megemlítette, hogy Sherlock természeténél fogva idegenkedik a nőktől (szinte szó szerint így), de ez még nem jelenti azt, hogy olyan megnyilvánulásai volnának, amelyek arra engednek következtetni, hogy bármiféle ellenséges érzelmeket táplál a nők irányában. És, ha valóban az volna, miért mondaná ezt egy gyilkosság kapcsán? 

"... és nem tudom, hogy az, amivel őt vádolják, súlyosabb bűn-e, mint az, amit ön az imént beismert: a házában élő védtelen lány megrontásának kísérlete."

Menjünk tovább, hiszen maga Szántai is elismeri, hogy erről szó sincs, elvégre a Botrány Csehországban című történetben Sherlock gyengéd oldalát is megmutatja. Azt mondja, Sherlock szerelme feléled, vágyainak tárgya pedig nem más, mint Irene Adler. Mielőtt elkezdeném leírni, hogy miért nem gondolom ezt igaznak, szögezzük le, hogy most eltekintek minden Johnlock-teóriától, csakhogy ne legyen ebből probléma. 

Tehát tény, hogy a viktoriánus korban a prüdéria a médiában eléggé fontos volt, így nem várhatjuk el Watsontól, hogy bármi konkrétat leírjon Sherlock Irene-hoz fűzött viszonyáról, de azt azért megtehetné, hogy egy kicsit világosabban fogalmaz. De nem teszi. Elmondja, hogy ő volt számára az örökasszony és hogy csak a nagybetűs Nőként emlegette, azt viszont nem, hogy gyengéd érzelmeket táplált volna iránta. Nem tagadom kategorikusan, hogy ez így lett volna, ugyanis hajlok arra, hogy Sherlock valóban érzett valamit Adler iránt, de az inkább tisztelettel vegyes csodálat lehetett, mint szerelem. 

Azt pedig megint csak nem értem, mit ért az alatt, hogy néhány hölgy ügyfele felkeltette az érdeklődését. Erre én nem emlékszem. Persze nem olvastam minden történetet, tehát lehet, hogy emiatt nem figyeltem még fel ilyesmire, vagy csupán elsiklottam egy-két semmitmondó utalás fölött, azonban ilyen tényleg nem rémlik, pedig én még alá is húzogatok a könyvekben, ha valami olyanra bukkanok, ami segíthet a készülőben lévő cikksorozatomhoz, amelyet már hányszor, de hányszor megemlítettem nektek! Az igaz, hogy Holmes megemlítette egy-két női klienséről, hogy szép, elragadó vagy netán szemet gyönyörködtető, de nem hiszem, hogy ezeket fellobbanásnak lehetne minősíteni. 

Mindössze ennyit szerettem volna leírni, nem tudom, hogy ti egyetértetek-e velem, vagy inkább Szántainak adtok igazat. Lehet, hogy én látom rosszul a dolgokat, ez gyakran előfordul velem. 

Miért ajánlom?
- rejtélyes
- rövid
- információdús

Miért NEM ajánlom?
- nem csak a legjobbak vannak benne

Ti hogyan vélekedtek a fentebbi idézetekről? Nektek mik a kedvenc Holmes történeteitek? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Még 10 aranyköpés, mert csak

Sziasztok!
Az első ilyen posztomat még augusztusban tettem ki, de elég népszerűnek bizonyult. Most, hogy már vége a tanévnek, arra gondoltam, hogy hozok nektek még 10 aranyköpést, amit az én drága osztályomnak köszönhetek, illetve egy kis újítás által a családomnak is. Ha készen álltok arra, hogy teljes lefáradjatok, olvassátok tovább!

A 10 legfontosabb dolog, amit 18 év alatt megtanultam

Sziasztok!
A világon két fajta ember létezik: aki szereti a szülinapját és aki nem. Ennek alapján én valami szuper képességű mutáns lehetek, mert engem nem érdekel különösebben ez az egész. Az ajándéknak persze örülök, de nem visítozom és nem ébredek gyomorgörccsel a születésnapomon. Ez valami gyári hiba lehet nálam, el kell fogadni. Azt viszont nem tagadhatom, hogy kicsit izgatott voltam, amikor végre valahára nagykorú lettem. Fura ebbe belegondolni, főleg úgy, hogy előttem az érettségi, az egyetem, az egész élet. Olyan ez, mint egy folyton pörgő körhinta, amiből legszívesebben azonnal kiszállnék. Mindazonáltal nem hagyhatlak titeket bejegyzés nélkül, még akkor sem, ha történetesen ma van az én nagy napom. Összeszedtem nektek 10 dolgot, amit én kevéske éveim alatt megtanultam.