Ugrás a fő tartalomra

Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa

Sziasztok!

Nicholas Rowe, tipikus Sherlock Holmesként.
Előrebocsátom, hogy az alábbi bejegyzés hirtelen felindulásból íródott meg, tehát már most elnézést kérek azért, ha átlépek néhány határt, és némileg megengedhetetlen stílusban fogok beszélni az imént látott filmről, amelyet így jellemeznék röviden: Másodhegedűssé (érted, ugye) avanzsált Harry Potter, érzelmi zsarolás, egyiptomi szekta, párás üvegre írt szerelmes üzenetek... és Sherlock Holmes?  Nyugi, én sem értem, hová kerültem, de hamarosan elmondom, hogy milyen fantasztikus hely ez. Egyébként meglepő, hogy egy remek Sherlock Holmes könyv után sikerült találkoznom egy ilyen hatalmas nagy baromsággal. Ez is egy olyan véletlen, amit nagyon szeretek. Jó olvasást!

Információk

rendező: Barry Levinson
forgatókönyvíró: Chris Columbus
zeneszerző: Bruce Broughton
operatőr: Stephen Goldblatt
jelmeztervező: Raymond Hughes
producer: Mark Johnson, Henry Winkler
látványtervező: Norman Reynolds
vágó: Stu Linder

Szereplők:

Nicholas Rowe (Sherlock Holmes)
Alan Cox (John Watson)
Sophie Ward (Elizabeth Hardy)
Anthony Higgins (Rathe)
Susan Fleetwood (Mrs. Dribb)
Nigel Stock (Waxflatter)
Freddie Jones (Cragwitch)

Megjelent: 1985
Besorolás: angol-amerikai kalandfilm
Játékidő: 109 perc

A történet: 

Felnőtt Sherlocknak nem nagyon tetszik az ötlet...
Mi lenne, ha John Watson és Sherlock Holmes nem férfikoruk legszebb éveiben találkoznának? Mi lenne, ha egy különös véletlen hozná össze őket? Milyen sors várt volna rájuk, ha egy iskolába járnak? Szerencsére nem kell használnunk a fantáziánkat, ugyanis a történet szerint John Watson bizonyos okok miatt iskolát vált. Már az első napon találkozik a hórihorgas, de zseniális Holmesszal, akivel egy rejtélyes bűnügybe csöppennek bele. Vajon hogy boldogul az ifjú Sherlock és az őt árnyékként követő Watson? 

A véleményem

Ja, hogy mi ez? Hát... Valami repülő izé, amit egy volt tanár rakott
össze a suli tetőterében. Nálunk is mindennapos látvány, nem?
Lenne néhány kérdésem az alkotókhoz, de mivel egy kicsit elkéstem vele, inkább nem tenném fel őket, csak egyet említenék meg: Mégis hogy gondolták ezt a filmet? 

Naná, hogy telerakom a bejegyzést
Sherlockos gifekkel. Ez a minimum.
(OFF. Imádom Lestrade-t)
Először is kezdeném a történettel, ami egyszerűen... egyszerűen borzalmas. Unalmas, semmitmondó, kusza, és mégis mindvégig kiszámítható. SPOILER: Komolyan hogy a fenébe nem jött rá Sherlock, hogy a tanára, aki olyan szinten arabnak néz ki, hogy igazán csodálkozom azon, hogy nem robbantott fel semmit előítéletért bocs, nem vagyok rasszista, még a bevándorlókkal sincs bajom, csak ez előtört mérgemben, elnézést!? SPOILER VÉGE. Ne haragudjatok, de képtelen vagyok hosszabban írni róla. Ez a film egyszerűen nemcsak, hogy nem fogott meg, de utána késztetést éreztem arra, hogy tovább olvassam a Faustot. Igen, a Faustot. 

Tele volt bugyuta jelenetekkel, amiket elszörnyedve bámultam, miközben vártam, hogy legyen egy-két humoros, vagy legalább érdekes rész, de nem, semmi ilyen nem volt benne. A fárasztó dialógusoktól konkrétan egyre idegesebb lettem, miközben már azt sem tudtam, mit csináljak kínomban. Nem akarok kegyetlen lenni, főleg, mert nem említek túl sok konkrétumot egyet se, de komolyan úgy éreztem, mintha az alkotók kiválasztották volna a legszánalmasabb kliséket, és abból ollózták volna össze a történetet.  Bár, legalább el lehet mondani róla, hogy van sztorija. Nem mintha a rejtély olyan hű, de érdekes lett volna, mégsem kezdhetem ki. Azonkívül, hogy minden lépést előre lehetett tudni, nagy hibája nem volt. 

Csak én gondolom úgy, hogy ez nagyon, de nagyon
nem romantikus?
A legfájóbb viszont az volt az egészben, hogy az alkotók egyértelműen nem ismerik azt a fogalmat, hogy karakterhűség. Értem én, hogy nem az alapművekből választottak ki egyet, és azt ültették át Sherlockék gyerekkorába, sőt, azt is, hogy valójában ez egy Doyle-mentes film volt, de miért kellett Sherlock-mentesnek lennie? Merem állítani, hogy Nicholas Rowe, bármennyire is jól játszotta a rászabott szerepet, nem "az ifjú Sherlock Holmest" alakította, hanem valaki egészen mást. Szeretném tudni, hogy mégis miért kellett az a szerelmi szál? Miért hitte bárki is a világon, hogy jó ötlet, ha Sherlock Holmes reménytelenül romantikus módon beleszeret Elizabethbe, akivel össze is hozzák, hogy aztán SPOILER megöljék, mert az úgy milyen szörnyen tragikus! SPOILER VÉGE. Nem akarok kötekedni de, akarok, viszont meg kell jegyeznem, hogy Sherlock Holmes idegenkedett a nőktől, és az egyetlen, aki felkeltette az érdeklődését, az Irene Adler volt, de ezt szerintem már párszor átrágtuk ezen a blogon. Valószínű, hogy voltak gyermekkori fellángolásai, na de azért úgy szerintem nem, mint ahogy azt ebben a filmben láthattuk. Vagy talán ti el tudjátok képzelni, ahogy Holmes szerelmetesen elmosolyodik, amint meglátja, hogy a szőke szirén egy üzenetet lehel az ablakra? Na ne már! Ezeken kívül még találtam apróbb eltéréseket Holmes személyiségében, amik zavartak. (Megjegyzem, tény, hogy néhány tulajdonságát el kellett hagyniuk Holmesnak, elvégre nem egy harmincas férfiról szólt a történet, hanem egy tizenévesről, ennek ellenére butaságnak tartom, hogy a főbb jellemvonásokat sem tartották tiszteletben.)

Csak nekem tűnik fel a hasonlóság mini-Watson
és Harry Potter között? Ugye nem?
És most beszéljünk egy kicsit Watsonról is. Azt említettem már, hogy Doyle elég rútul bánt vele. Kezdjük ott, hogy elintézte, hogy meglőjék, aztán azt, hogy megbetegedjen, majd pedig megfosztotta az anyagi biztonság luxusától is. Ennek köszönhetően találkozott Holmesszal, aki színt és örömöt vitt a magányos életébe, ezenkívül megajándékozta még egy törődő feleséggel is. De nem, Doyle nem volt ilyen kegyes a karakterével, ugyanis megölte a legjobb barátját (mondjuk vissza is hozta), aztán a feleségét is. Persze Holmes visszatért, és Watson újraházasodott, na de azért valljuk be, Doyle nem kímélte. Mindezek tetejébe pedig azt is hozzá kell fűznöm, hogy szegény Watson tulajdonképpen  egy mellékszereplő a saját történeteiben. No de ez csak a körítés. Szóval Watsonnak ugyebár elég nehéz sora volt, ha úgy tetszik, viszont ettől lett olyan, amilyen. Mivel a történet még azelőtt játszódik, hogy bármilyen jellemformáló eseményen átesett volna, ezért a karakterén nyilvánvalóan változtatni kellet. Ennek ellenére egyszerűen nem tudok elmenni amellett, hogy mit műveltek szegénnyel. Mondjátok meg nekem, hogy miért kellett mohó, buta, ügyetlen, használhatatlan és teljesen nélkülözhető szereplővé degradálniuk? Ezenkívül miért kellett a kettejük barátságot úgy bemutatniuk, mintha Watson csak egy utánfutó volna? Mintha Holmesnak ő csak egy pótolható segéd volna, akit akármikor leszúrhat? Miért kellett tönkretenniük a kapcsolatukat? Tény, hogy Watson mindig is csodálta Sherlockot, de most komolyan, szükséges volt úgy alakítani a dolgokat, hogy Holmes folyamatosan lenéző sértésekkel traktálja szegény Johnt, aki ennek ellenére is úgy bámul rá, mintha egy istent látna, hogy aztán befaljon egy fánkot? Ráadásul miért kellett szegényt megalázni azzal, hogy még a narkotikumok hatása alatt is süteményekről fantáziál, míg mindenki más valamilyen ijesztő látomásokat kerget? (Vagy éppen azok kergetik őt.) Egyszerűen nem vagyok képes felfogni, hogy miért kellett átlépni azokat a bizonyos határokat... 

John sem örül annak, hogy átírták a karakterét...
Azért írok erről a drágalátos filmről, mert szeretném, ha senki nem ringatná magát olyan csalóka illúziókba, hogy az ifjú Sherlock Holmesnak bármi köze van az eredeti Holmes-történetekhez. Még gondolatjátéknak is szörnyű volt. Az egész olyan volt, mintha az alkotókat is belőtték volna azzal a szerrel, amivel lényegében öngyilkosságba kergették az áldozatokat, csak sajnos ők nem estek ki egyetlen ablakon sem, hanem inkább elkészítették ezt a remekművet. Khm, irónia. 

Ti láttátok már ezt a filmet? Mit gondoltok a Sherlock Holmes feldolgozásokról? Láttatok már igazán jó Sherlock Holmes filmet? Melyik a kedvenc feldolgozásotok? Szerintetek mennyire fontos a karakterhűség? Írjátok meg kommentben!

Ez pedig csak egy bónusz gif, mert nagyon szeretem :)
(Mármint a gifet)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!