Ugrás a fő tartalomra

KÖNYVAJÁNLÓ Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja (John Cleaver 4.)

Sziasztok!

"Én vagyok a démonvadász. Gyere és kapj el!
Ma egy nagyon kedves könyvsorozatomról fogok nektek írni, vagyis inkább a Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógia negyedik részéről. Igen, jól hallottátok. Igazából ez már egy új trilógia első kötete, de mivel a főszereplő ugyanaz, így tulajdonképpen ugyanarról a sorozatról(És az újraolvasás lehetősége is megszűnt: elromlott az e-book olvasóm...) Így hát be kell érnetek néhány célzással és magyarázattal. Az ajánlás az egész sorozatra és konkrétan erre a kötetre is vonatkozik. Jó olvasást!
beszélünk. Régóta terveztem, hogy írok összefoglalóan, vagy akár külön-külön a sorozatról, de valahogy sosem úgy jött ki a lépés, és sajnos, sokat felejtettem.

Információk
Innentől kezdve: SPOILER főként az előző részekre nézve


Az íróról

Hiába imádom Dan Wellst, egyelőre semmit sem tudok róla azonkívül, hogy milyen könyvei jelentek meg, illetve, hogy egyébként tényleg rajong a sorozatgyilkosokért (nem olyan John Cleaver-ös módon), és hogy egyszer viccből azt tanácsolták neki, hogy ha annyira szereti őket, akkor írjon egy könyvet róluk. Így született meg a John Cleaver sorozat. (Ne kérdezzétek, hol olvastam. Nem emlékszem rá, de ez megragadt bennem.) A már említett trilógián kívül még egyet írt, a Partials-t, ami egy posztapokaliptikus világban játszódik. (Hamarosan kiolvasom az első részt, és akkor majd írok róla véleményt. Eddig ígéretesnek tűnik.) Ezenkívül magyarul még nem jelent meg két könyve, amelyekről azt állítják, nem túl jók. Ezek egy Mirador című sorozat tagjai, de sokat nem tudok róluk. Elnézést a kevés információért.

A könyvről

Eredeti cím: The Devil's Only Friend
Műfaj: misztikus, thriller, krimi (?) 
Szemszög: E/1
Kiadó: Fumax
Eredeti kiadás éve: 2015
Magyarul megjelent: 2015
Fordította: Rusznyák Csaba
Oldalszám: 310/312
Ár: 2995 Ft
A sorozat további/előző kötetei: Nem vagyok sorozatgyilkos, Szörnyeteg úr, Nem akarlak megölni
Molyértékelés: 94% (166 szavazat)
Fülszöveg: 

"John ​​Wayne Cleaver démonokra vadászik: megölték a szomszédait, a családját, és a lányt, akit szeretett, mégis mindig győzelmet aratott fölöttük. Most egy titkos kormányzati elitcsapatnak dolgozik, és arra használja az adottságait, hogy a lehető legtöbb szörnyeteggel végezzen…

…csakhogy a szörnyetegek rájöttek, hogy üldözik őket, és a csendes macska-egér játék totális természetfeletti háborúvá készül kirobbanni.

Johnnak nem tetszik ez az életmód. Nem akar az FBI bábja lenni, nem akarja, hogy egyetlen barátját egy elmegyógyintézeti szárnyba zárják, nem akar szembenézni a magát A Vadásznak nevező, rettenetes kannibállal és legfőként nem akar embereket ölni. De ahogy a mondás tartja, nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz. Ezt a saját kárán tanulta meg, ahogy azt a ruháján egyre csak szaporodó vérfoltok is bizonyítják.

Amikor John ismét szembeszáll a gonosszal, tudni fogja, mit kell tennie.

Az ördög egyetlen barátja a New York Times bestseller-szerző Dan Wells új John Wayne Cleaver-trilógiájának első darabja"
Idézetek:

"- A rohadt életbe, John, hol a pokolban voltál?
- Titkos táncleckéket vettem. Mi a helyzet?"


A véleményem

A történet

Az előző részek tartalmából: 

FOKOZOTT SPOILER VESZÉLY!

"John Wayne Clevarnek hívnak, és egy Clayton nevű kisvárosban születtem, a semmi közepén. Tudod, egy olyan útszéli városkában, amely mellett anélkül hajtasz el, hogy egyáltalán észrevennéd, vagy, ha esetleg megállsz ott tankolni, azt gondolod magadban: micsoda koszfészek, mégis ki képes egy ilyen helyen élni? Hát, például én, méghozzá tizenhat évig. És bárcsak azt mondhatnám, hogy dögunalom volt az egész, hogy soha nem történt semmi, és hogy csak a naiv ártatlanság álmos ködében tengettük napjainkat, távol a modern világ bajaitól, de nem tehetem."

John szociopata, édesanyja és nagynénje Clayton egyetlen halottasházát vezetik. A különc fiú meg sem próbál beilleszkedni, sőt, szabályokat állít fel magának, hogy elkerülje azt a sorsot, amely minden sorozatgyilkosnak kijár. Egy napon aztán egy súlyosan összeroncsolt holttestet találnak, aztán még egyet és még egyet. Johnnak kétsége sincsen afelől, hogy egy sorozatgyilkossal áll szemben, azonban az még számára is hatalmas meglepetést okoz, hogy nem egy emberről, hanem egy démonról van szó. Bár sikerül legyőznie a Claytoni Gyilkost, még koránt sincsen vége a játéknak. A férfi halála újabb démonokat vonz a csendes kisvárosba, és John úgy érzi, az ő feladata elbánni velük. A Senki nevű démon legyőzése azonban nem tűnik olyan egyszerűnek, a harc közben John visszavonhatatlan veszteségek érik, édesanyja és a barátnője, Mary meghal, Brooke pedig maradandó károsodásokat szenved. 

KEVÉSBÉ SPOILERES RÉSZEK

John, a Gyilkosfiú és Brooke, a Démonlány elhagyják Clayton városát, és a Sorvadtak nyomába erednek. Főhősünk nemsokára egy különleges FBI csapatban találja magát, akikkel démonvadászatra indulnak az országban. Ténykedésünk azonban nem maradhat titokban, és vadászból hamarosan prédává válnak. Egy különösen veszélyes és titokzatos Sorvadttal találják szemben magukat. Mindeközben John továbbra is önmaga és mégsem, a benne munkálkodó szörnyeteg továbbra is pihen, de vajon meddig? 
Egy: Nekem is kell egy ilyen póló
Kettő: Egyébként az, csak jól titkolja

OFF: Rájöttem, hogy Dan Wellsnek társulnia kéne a BBC-vel, Moffat-tel konkrétan szerintem rokonlelkek. Hogy miért?

- zseniálisan meg tudják ragadni a szociopaták érzéseit
- szerethetővé teszik az őrülteket (empátiás képzés)
- mindenkit kinyírnak, akit mi szeretünk
- meg azt is, akit nem

Ebben a kötetben sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a természetfeletti szálra. Míg az első három részben John lelkivilága, a belső vívódások és a külvilággal való harca állt a középpontban, addig Az ördög egyetlen barátjában a démonokkal való küzdelem volt meghatározó. Ebből adódóan az események pörgősebbek lettek, ennek ellenére nem lett izgalmasabb, de túlzsúfolt sem. Nekem speciel hiányoztak John magánakciója, de tényleg korlátozva volt az FBI által, igazából nem hibáztathatom érte. Az alapötlet továbbra is remek, a Sorvadtak képességei, az eredetük és a múltjuk eredetiek, érdekesek. Egyre többet tudunk meg róluk, de továbbra is ugyanolyan titokzatosak. 

Számomra nem volt túl rejtélyes vagy meglepő a vége, valószínűleg azért nem, mert már hozzászoktam Dan Wells fordulataihoz. Mindazonáltal merem állítani, hogy izgalmas és lebilincselő olvasmány volt, a stílus és a történetvezetés megfogott és a markában tartott az utolsó oldalakig. Megemlítendő még a humor, a néhol kissé morbid, máskor szarkasztikus, de mindig tökéletesen időzített humor, ami feloldja a legfeszültebb helyzeteket is. 

"Annyit tudok felhozni a védelmemben, hogy a szabadság illúziója az egyik kedvenc illúzióm. A másik az, amikor előhúznak egy negyeddollárost valaki füle mögül. Azt imádom."

A karakterek

Mivel Wells kiszakította Johnt a megszokott környezetéből, és a cselekménnyel együtt áthelyezte egy Fort Bruce nevű városba, legalábbis ideiglenesen, rengeteg új karaktert ismerünk meg, míg a régieket kezdjük szépen, lassan elfelejteni. Claytonból tulajdonképpen csak Brooke maradt meg Johnnak, de az emlékeiben az édesanyja és Mary is gyakran felbukkannak.

"A céljaim érdekében felhasznált eszköz volt, ahogy mindenki más, de idővel megváltoztak a dolgok. Talán még nem is az ő életében. Nem tudom. De többé vált számomra egy információforrásnál, egy ismerősnél vagy a tájkép egy részénél. Egy emberré vált, akivel törődtem."

[John Maryről]

Összességében véve azt tudom mondani a karakterekről, hogy kidolgozottak, érdekesek és egészen emberiek, de mind kiállhatatlanok, legalábbis John szemén keresztül. Igazából az ő narrálása miatt elég nehéz bárkit is megkedvelni. Kivétel Mary és egyeseknek talán Brooke. Engem speciel nem győzött meg, de ezt inkább hagyjuk.

Az FBI csapata: Kelly Ishida volt gyilkossági nyomozó, huszonkilenc éves, és elég óvatos. Alapos és a "projektek" során ő tartja a kapcsolatot a rendőrséggel, hiszen ő is ott szolgált. Nem sokat tudok róla mondani, de alapvetően egy elég szimpatikus karakter. Potash tulajdonképpen egy hivatásos bérgyilkos, aki a kormánynak köszönhetően legálisan végezte a munkáját. Mogorva, kifejezéstelen arcú fickó, akit mondanom sem kell, John nem igazán kedvel. Diana régebben katonaként szolgált, akivel csodák csodájára John egészen jól kijön. Ostler a vezetőjük, róla nem sokat tudunk meg. Nathan Gentry a csapat tudóslelkű tagja, aki könyvtárprofesszor vagy micsoda, és John egyszerűen gyűlöli. (Lőjetek fejbe, de nekem akkor is Anderson jut róla eszembe...)

"A csapatunk összes tagja közül Nathannal a legkönnyebb végezni. Nem mintha bármelyiküket is meg akarnám ölni, nem feltétlenül, de szükség esetére azért kidolgoztam rá egy tervet. Sosem lehet tudni. Nathan puha, de nem kövér, vagy nincs formában, de nem is szigetelt: létfontosságú szervei ott vannak a felszín közelében, sem izom, sem zsír nincs az útjukban. A többiekhez elő kellett állnom egy tervvel, de Nathanhez csak egy késre volt szükségem: belevágok a gyomrába vagy a lábába, hogy lelassítsam, aztán közvetlen közelről elmetszem a torkát. Persze ellenállna, de úgyis én győznék. Ha pedig éppen nem figyelne, hanem, mint általában, beletemetkezne egy könyvbe, fülében fülhallgatóval, makkor még inkább megkönnyítené a dolgom."

[Olvastam ezt a részt a buszon, fülhallgatóval a fülemben, úgy belemélyedve a könyvbe, hogy majdnem elfelejtettem leszállni a buszról. Kétszer is körülnéztem az utcán.]

Brooke Watson már az első könyv óta állandó szerepel. Vékony, szőke, ha jól emlékszem, fogszabályzós lány, aki amíg azok a borzalmak meg nem történtek vele, nagyon kedves és vidám volt. Helyesnek tartotta Johnt, és igen, randiztak is. Eleinte nagyon kedveltem, de később, amikor bejött Mary a képbe, annyira már nem. Úgy éreztem, túlságosan elvonja a srác figyelmét Maryről. Ebben a részben szegény lány azonban már tulajdonképpen megőrült, az emlékei összekeveredtek Senkijével, már nem is önmaga. John ettől függetlenül ragaszkodik hozzá, és a maga módján törődik is vele. Ő az utolsó darabkája a régi életének, és ezért meglepő módon, szinte megszállottan védelmezi. 
John Wayne Cleaver
(Sajnos nem tudom, ki játssza a filmben, de ez egy részlet
belőle. Szerintem tökéletesen megfelel a srác,
róla simán el tudom képzelni, hogy macskákat
gyújtogat. Csak az a haj nem kéne...)

"A pszichiátriai foglalkozásaim tükrén át visszanézve pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy Brooke egy eszményképének váltam a megszállottjává, egy olyan eszményképnek, amelynek semmi köze nem volt magához Brooke-hoz. Arra vágytam, amit Brooke jelképezett számomra - a szépség és az ártatlanság plátói koncepciójára -, de nem azért, hogy osztozzam rajta, hanem azért, hogy birtokoljam."
És végül, akit anélkül tudok megemlíteni, hogy nagyobb spoilerbe ütköznék, John Wayne Gacy Cleaver, a második legjobb szociopata, akiről valaha hallottam. (Segítek: az első BBC Sherlock Holmes és... hm, Moriarty. Akkor csak a harmadik? Nem, nem. Ez így nem lesz jó. Inkább legyenek mindannyian elsők. Ők az én kedvenc őrültjeim.) Intelligens, megfontolt tervező, néha elkövet hibákat, de mindig azon van, hogy helyrehozza azokat. Az önuralma csodálatra méltó, és bár vannak beteg gondolatai, a tettei vagy inkább az indítékai nem mindig elfogadhatóak, olykor meghökkentően emberien viselkedik. Egyértelműen őt kedvelem a legjobban, bár ha egy helyiségben kéne lennem vele, azt hiszem, nem mernék hátat fordítani neki. 
"Régen volt egy listám azokról az
emberekről, akiket egy nap meg fogok ölni.
Ez ellenkezett a szabályaimmal, de néha tényleg
nagyon hiányzik ez a lista."


Kinek ajánlom? 
- mindenkinek
- aki bírja a bizarr gondolatokat
- aki szereti a thrillert
- aki szereti a misztikus, természetfeletti regényeket
- aki kedveli az őrült karaktereket

Megjegyzések
- A történet olykor egy kicsit elment a Dexteres irányba. (nem negatívumként mondom)
- Úgy hallottam, az első részből már készítik a filmet, képeket és jeleneteket már tettek közzé

Ti olvastátok már a trilógiát? Várjátok a filmet? Ismeritek a Partials tirlógiát? Mit gondoltok róla? Melyiket szeretitek jobban? Ki a kedvenc szereplőtök? Mit gondoltak az ilyen típusú könyvekről? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Back To School #2 Tippek, amiket (talán) még nem hallottál

Sziasztok!

Ez a második Back To School bejegyzésem, amelyben próbálok olyan tanácsokat, amelyeket talán még nem hallottatok! A szeptember elkezdődött: ez a nagy tervezgetések időszaka, tudjátok, amikor elhatározzátok, hogy na, akkor ebben az évben tanulni fogok! Hogy ez meg fog-e történni vagy sem, az nagyban múlik rajtatok, illetve azon, hogy milyen tanácsokkal próbálnak segíteni titeket. A tervek mellett ugyanis fontos, hogy tudd, hogyan állj hozzá, mit tegyél és mit ne tegyél. Hát... most nézzük át, mit javaslok én!

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.