Ugrás a fő tartalomra

Lesley Pearse: A múlt nyomában

Sziasztok!

Ismételten egy könyves bejegyzéssel érkeztem, amelyben bár van valamiféle nyomozati szál, inkább a romantikus történetekhez áll közelebb. Még tavasszal vettem meg, nem is tudom, mi késztetett rá. Azóta csak néha lapoztam bele, de végre sikerült átrágnom magam rajtam. 

Információk


Az íróról

Hűha. A könyv hátulján lévő ismertetőben olvastam ugyan, hogy Lesley-nek nehéz élete volt, de most, hogy utánanéztem, egyszerűen csak ámulok. Édesanyja gyermekkorában meghalt, testvérétől elszakadt, és egy dickensi gyermekotthonba került. A magánélete viharosan alakult, háromszor ment férjhez, és egy fiúgyermekét nehéz körülményei miatt kénytelen volt örökbe adni. Eddig tizenöt könyvét adták, amelyek mind sikeresnek bizonyultak. Könyvei önéletrajzi ihletésűek. 


A könyvről

Eredeti cím: Without a Trace
Műfaj: krimi, kalandregény, romantikus 
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2015
Magyarul megjelent: 2016
Fordította: Morvay Krisztina
Oldalszám: 448
Ár:  3999 Ft
Molyértékelés: 84% (20 szavazat)
Fülszöveg:

"1953. június 2-át írunk, Anglia II. Erzsébet királynő koronázását ünnepli. Molly Heywoodnak azonban egészen máshol járnak a gondolatai. A húszas éveiben járó lány, aki apja vegyesboltjában dolgozik Somerset egyik aprócska falujában, az ünnepséget hátrahagyva barátnője házához siet. Az erdei lakban rettenetes tragédia fogadja: Cassie-t meggyilkolták, és hatéves, félvér kislánya, Petal nyom nélkül eltűnt.
Bár az országos lapok is felkapják a tragikus ügyet, senki nem tud semmit a kislányról. Cassie múltját rejtély övezi. Az egyetlen nyom, ami elvezethet a lány családjához, egy levél, melyet Cassie Londonból kapott. Molly elhatározza, hogy Londonba költözik, hátha ott sikerül a kislány nyomára bukkannia. A nagyvárosba érkezve azonban keserűen tapasztalja meg, milyen nehezen boldogul egymagában egy vidéki lány. És minél közelebb kerül az igazsághoz, annál veszélyesebbé válik az útja. Molly mindent feladott – az otthonát, a boldogságát és esélyét a szerelemre – azért, hogy megtalálja Petalt. Lehet, hogy az élete is veszélyben forog?"
Idézet(ek): 

"Nem szabad gyűlölni! Szánjuk az embereket tudatlanságát és előítéleteit, és példamutatással próbáljuk megmutatni a helyes utat, a gyűlölködéstől azonban csak mi érezzük rosszul magunkat, ráadásul semmilyen hasznos célt nem szolgál."

A véleményem

Most egy kicsit kiestem a komfortzónámból. Nem szokásom az általam kiolvasott könyvek borítóját, címét jellemezni, elmondani róluk a véleményem, mert szerintem ezek elég keveset mondanak el az adott történetről, vagy legalább ezek alapján nem is érdemes megítélni valamit, de most úgy érzem muszáj egy-két szót szólnom ezekről. (A végén még odáig is elmegyek, hogy pontozok majd.) 

A borító és a cím

Nem szeretnék senkit sem azzal áltatni, hogy a borító nem számít. Persze, én nem ez alapján választok, ugyanis akkor szinte egyetlen Christie-könyvet sem vásároltam volna meg, hiszen akárhány kiadását is látom, szinte mind kivétel nélkül szörnyű. De itt most nem ez a lényeg. 

Ennek a könyvnek tényleg fantasztikus borítója van. Egyszerű, letisztult, titokzatos és elegáns. A képen szereplő nőre határozottan ráillik a főszereplő leírása, már nem a külső jegyeket, hanem a személyiségét illetően. A háttér szürke, zavaros is kissé, de elég egy figyelmesebb pillantást vetni rá, és máris visszaröpít minket a 20. századi Londonba. Az, ahogy a nő kiemelkedik innen részben utalás a könyv cselekményére, részben pedig figyelemfelkeltésre szolgál. Nekem nagyon tetszik, valószínűleg éppen ezért vettem meg. 

A cím tulajdonképpen nagyon sok mindent rejthet, nem határozza meg igazán a történetet. Szerintem ez alapján senki sem következtetne arra, hogy egy falusi lány nyomozásáról lesz szó a későbbiekben, mint ahogy a fülszöveg is ígéri, ennek ellenére annyira nem áll távol a tőle. Viszont rettenetesen sablonos, és már előrevetítem a véleményemet azzal, ha azt mondom, pontosan emiatt tökéletesen illik a történethez. 

A történet

A fülszöveg nagyon szépen összefoglalja, hogy miről is kéne szólnia a könyvnek. De senkit ne tévesszen meg, nem arról fog szólni, hogy Molly milyen remekül boldogul a nyomozással, miközben egyre feszültebbé válik a légkör, és ő egyre többet tud meg a barátnőjéről, majd az összekuszálódó szálak pedig elvezetik őt a gyilkoshoz. Oh, nem. Ne legyetek naivak. 

Valójában minden Mollyról szól. Nem Cassie-ről, Patel-ről vagy a gyilkosságról, csak és kizárólag Mollyról meg az általa átélt nyomorúságos helyzetekről. A lány csöbörből vödörbe kerül, de végül csak elvergődik valahogy a megoldáshoz, de nem, még akkor sem jön rá, mi az igazság, amikor mi olvasók azt már ezer éve tudjuk, amire pedig még nem volt szerencsénk rájönni, arról csak az utolsó száz, vontatott és unalmas oldalon hallunk csak legközelebb, és akkor is zagyván és értelmetlenül adják majd elő.

Sajnálom, hogy ilyen rossz véleménnyel vagyok róla, de egyszerűen... Jó, bontsuk egy kicsit széjjel, mert ez így nem lesz jó. Túl sok mondanivalóm van vele kapcsolatban, és mivel még a könyv hatása alatt vagyok, úgy érzem, nem vagyok képes értelmes, összetett mondatokban fogalmazni. Merthogy a stílus meglehetősen egyszerű, korántsem szép vagy nem is tudom, hatásos, csupán egymás mellé rakosgatott betűk. Semmi sallang, semmi dísz, csupán egyszerű, semmitmondó szavak. 

A krimiszál: Nincs. Van gyilkosság, van nyomozás, de egyik sem érdekfeszítő. Ugyan ez a történet mozgatórugója, mégis rettenetesen jelentéktelen az egész, a rengeteg nyálas részlet teljesen háttérbe szorítja az egészet. A kislányról és a meggyilkolt édesanyáról olykor egészen meg is feledkezünk, mert folyamatosan Molly magánéletéről kell olvasnunk érdektelenebbnél érdektelenebb részleteket. Olykor az az érzésem támadt, hogy nincs is az egésznek jelentősége, mert hiába hangsúlyozták, hogy milyen fontos Petal megtalálása, nem érzékeltette senki, hogy komolyabban aggódna. Molly ugyan majdnem minden oldalon elsírta magát, de az ezzel kapcsolatos gondolait épp csak megemlítették. A nyomozás menetéről szintén csak néhány elejtett szóval néhány véletlenül beszúrt bekezdéssel kaptunk némi felvilágosítást. 

És még nem beszéltem a megoldásról és a "végjátékról". Mollynak fogalma sem volt mindarról, amit én már az elején sejtettem, így nem csoda, hogy SPOILER önként és dalolva besétált a csapdába. SPOILER VÉGE. A megoldás: erőltetett, unalmas, sablonos, kidolgozatlan és kicsit érthetetlen. Tipikusan olyan, mint amit csak azért találtak ki, mert muszáj volt. Nem mondom, a koncepcióból kihozhattak volna valami izgalmasat, ha az nem is lett volna egyedi. Ha nagyobb hangsúlyt fektettek volna a krimi részre, akkor ezerszer jobban élveztem volna, de így... A végjáték pedig a könyv közepe táján következett be, az utána következő száz-százötven oldal már felesleges szócséplés volt. 

A romantikus szál(ak): Molly személyéről nem szeretnék már ebben a pontban fecsegni, ugyanis ha összeszedetten tálalom majd az egyébként vérengző gondolataimat, akkor talán nem tűnök majd olyan rosszindulatúnak, és a stílusom sem lesz olyan indignált, mint amilyennek érzem. Nem szeretnék nagyon sokat spoilerezni, de a 450 oldal alatt Mollynak elég sok férfival dolga akad. Legalábbis én úgy érzem, hogy egy kicsit túlzásba vitte a pasizást, még ha nem is viselkedett úgy, mint mondjuk Cassie. Az a gond, hogy minden emberből a legjobbat nézte ki, a neki tetsző férfiakat meg majdhogynem idealizálta. Rettenetesen unalmas volt, hogy folyton valamelyik udvarlójára gondol, és ebbe is szerelemes lett meg abba is. Túlságosan sok volt ez a szál, egyszerűen csak rontott a könyv színvonalán. 

És még egy apró megjegyzés: rettenetesen közhelyes az egész. 

A karakterek

Mary Sue Molly Heywood: szép, csinos, okos, humoros, kedves, jó lelkű, segítőkész, szorgalmas, hiszékeny, maga a megtestesült jóindulat, alázatos, de határozott, ha kell, képes kiállni magáért, bátor, de olykor visszahúzódó, óvatos, de vidám természetű, optimista, erkölcsös, becsületes, érzékeny, TÖKÉLETES

Nála sablonosabb szereplővel még nem volt dolgom. Akik kedvelték, azok egytől egyig jó emberek voltak, akik viszont mertek ellene valami gonoszságot művelni, azok mind csúnya, rossz bácsik és nénik voltak, akikről sütött a bigottság. Az apja verte, az anyja eltűrte, a nővére elhagyta. Egyetlen modern barátnője Cassie volt, aki sokkal másképpen fogta fel az életet, mint Molly. Jobban jártunk volna, ha őt ölik meg, és Cassie kezd nyomozásba, csak az a kár, hogy akkor alig kétszáz oldalt tett volna ki a könyv, és nem lett volna ekkora szenvedés az egész. 

Állandóan bajba keveredett, annyira naiv volt, hogy SPOILER lazán elment egy vadidegen férfival egy köztudottan veszélyes helyen, bement egy gyanúsan lelakott házba egy gusztustalanul rumlis asszonyhoz, aztán megitta, amit kínáltak neki. Na ne már... SPOILER VÉGE. Ráadásul az írónő úgy állította be, mintha mindig mindenki szegény kis Mollynak akart volna keresztbe tenni. Idegőrlő. Inkább lépjünk.

Gary Sue, avagy George Walsh: kedves, udvarias, gyerekkori ismerős, aki természetesen fülig szerelmes Mollyba, de nem meri bevallani az érzéseit. Kitartó, mindig ott áll a lány mellett, néha féltékenykedik, de azért nem viszi túlzásba, és soha, de soha nem bántaná életének értelmét.

Inkább nem is kezdek bele abba, hogy miért is utáltam őt. A többiekről nem teszek említést, mert teljesen jelentéktelenek, kidolgozatlanok és érdektelenek voltak, akiknek három fajta szerepet tölthettek be a történetben:

A) Őrangyalként vigyázták Molly lépteit (Constance, Cassie, a Bridgenorth házaspár, Geroge)
B) Nyomorúságosabbá tették a lány életét, mint annak előtte volt (SPOILER: Molly apja, talán Molly anyja, Charley, Seb, Dora, Miss Stow, Miss Gribble SPOILER VÉGE)
C) Segítettek abban, hogy a lány perfekt személyisége még jobban megmutatkozzék (Dylis, Petal)

Miért ajánlom? 
HAHAHAHAHAHA Ki mondta, hogy ajánlom?

Egy Sherlock-gif mindenképpen kellett... Csak,
hogy kifejezhessem a nemtetszésemet. 

- egészen igényes
- romantikus (már aki szereti)
- az 1950-es években játszódik

Miért NEM ajánlom?
- unalmas
- a krimiszál kidolgozatlan
- túl hosszú
- vontatott
- túl romantikus
- tele van klisékkel

Ti olvastátok ezt a könyvet? Mit gondoltok róla? Szerintetek meg lehet írni egy kliséken alapuló történetet úgy, hogy az élvezhető legyen? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!