Ugrás a fő tartalomra

Andrew Lane: Halálfelhő (Ifjú Sherlock Holmes 1.)

Sziasztok!

Miután a múlt héten egy kissé elragadtattam magam, és kicsit sem kedvező kritikával illettem Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa című filmet, ezúttal egy sokkal szerencsésebb feldolgozásról írok majd nektek, amely ugyan nem volt olyan jól kivitelezett, mint Anthony Horowitz könyve, de azért élvezhető és szépen felépített történet volt. Ezt bővebben kifejtem lejjebb: 
Információk


Az íróról


Andrew Lane 1963-ban született, angol író és újságíró. Van valami köze a BBC Doctor Who című sorozatához, azt hiszem írt néhány történetet róla, ezenkívül tanult fizikát is, és(Bocs a kevés információért, de angol oldalról fordítottam, és egyelőre még nem vagyok valami ügyes ebben.)
egyik legsikeresebb könyvsorozata az Ifjú Sherlock Holmes.

A könyvről

Eredeti cím: Death Cloud
Műfaj: krimi, ifjúsági
Szemszög: E/3
Besorolás: 12+
Kiadó: Lybrum
Eredeti kiadás éve: 2010
Magyarul megjelent: 2010
Fordította: Hudácskó Brigitta, Bajkán László
Oldalszám: 284
Ár: 2590 Ft
Molyértékelés: 81% (43 csillagozás)
A sorozat további kötetei: Vörös pióca (Ifjú Sherlock Holmes 2.), Fekete jég (Ifjú Sherlock Holmes 3.)
Fülszöveg:

"A világ leghíresebb nyomozója. A legzseniálisabb elme az irodalomban. De ki is volt Sherlock Holmes, mielőtt a nagy detektívvé vált volna? 1868-at írunk, Sherlock Holmes 14 éves. Élete teljesen átlagos egy katonatiszt fiaként: bentlakásos iskola, jó modor, klasszikus műveltség a Brit Birodalom gerincoszlopa. De hamarosan mindez megváltozik, Hampshire-be küldik, hogy különc nagybátyjával és nagynénjével éljen. Így kezdődik az a nyár, amelynek során Sherlock nyomára bukkan élete első gyilkosságának, egy emberrablásnak, korrupciónak és egy zseniálisan rosszindulatú és különlegesen gonosz bajkeverőnek. Egy új sorozat letehetetlen első kötete, mely hűen követi az eredeti Sherlock Holmes-történetek szellemiségét. Méltó előzmény. Két holttest. Egy felejthetetlen hős. Egy legenda születése."
A véleményem

A borító és a cím

Tudom, nem jellemző rám, hogy ezt a két, egyébként egészen fontos, tulajdonságát elemezzem egy könyvnek. Ha jól emlékszem, legutoljára A múlt nyomában című könyvnél csináltam ilyet. Most azonban szintén szükségét érzem annak, hogy mondjak valamit erről a két dologról, ugyanis nagy szerepük volt abban, hogy egyáltalán kikölcsönöztem a könyvtárból. 

Nehezen, de bevallom, hogy a borító nagyon tetszik. Mondjuk engem egy animére emlékeztet. Mármint nem egy konkrét animére, csak úgy általánosságban arra. A stílus egyébként jó, a sötét színek és a rejtélyes háttér felkelti az ember érdeklődését, a néhány színes rongy, amiknek egyébként nehéz kivenni az alakját, odavonzzák a tekintetet. A cím szintén titokzatos, de szerintem jól ráillik a történetre, bár másképpen, mint ahogy azt első hangzásra az ember gondolná. 

A történet

Mivel a fülszöveg nagyon szépen és mondhatni, kissé túl részletesen leírja, hogy miről van szó, így egyből nekivágnék annak, hogy mit gondolok róla. 

Az elején kissé döcögősen haladtunk előre, az alap csak nagy sokára készült el, de amint ez megtörtént, már volt mire építeni azt a sok eseményt. Őszintén szólva, én sokszor már csak kapkodtam a fejem, úgy sorjáztak a kalandok, szinte alig volt időnk megállni és megpihenni. Pörgős, izgalmas könyv volt.

Az író folyton csavart egyet a történeten, de sajnos így is nagyon kiszámítható volt minden. A sikeres kimenetelnek egy pillanatig sem kételkedtünk, elvégre tudjuk, hogy Sherlock Holmes életben marad, tudtuk, hogy van következő kötete a sorozatnak, és tudtuk azt is, hogy mindennek jól kell elsülnie. Ez volt az egyik, számomra emlékezetes hibája a könyvnek.

A fiatal Sherlock néha ilyen módon ugrott neki a kalandoknak, amik
csak jöttek és jöttek és jöttek.
A másik a stílus, vagy inkább a fordítás. Tény, hogy a könyv nyelvezete egyszerű volt, könnyen olvasható, gördülékeny, ami jó, hiszen a célcsoport szerintem olyan 10-12 év körüli lehet, és inkább fiúkból áll, mint lányokból. Ennek ellenére szörnyen fordították. Bocsánat, én tényleg nem szeretek kötekedni hanem imádok, de igazán nem értem, hogy miért nem küszöbölték ki az olyan mondatokat, amelyekben legalább négyszer szerepelt a "volt" szó, és miért nem lehetett valami szinonimát találni a "mondtára"...

A végén szépen lezárul a történet, de azért joggal várhatjuk az újabb kalandokat. Ennek ellenére nekem egy kicsit komikus és futurisztikus volt az utolsó néhány fejezet. Túl elrugaszkodottnak találtam.

A karakterek

Sherlock Holmes gyerekkoráról nagyon keveset tudni. Doyle nyilvánvalóan tudott egy-két dolgot róla, és ezek közül néhány információt velünk is megosztott, azonban ezek tényleg csupán morzsák voltak. Tudjuk, hogy vannak francia felmenői, van egy bátyja, Mycroft, aki tulajdonképpen a brit kormány, illetve, hogy nemesi családból származik. Egyetemre is járt, hiszen az első esete is egy iskolatársához kötődik. Ezt az utóbbi pontot Andrew Lane önkényesen ignorálta, ami miatt egy kicsit haragszom rá. 

Arra akartam kilyukadni, hogy keveset tudunk csak arról, milyen gyerekkora volt, sok részlet tehát a képzeletünkre van bízva. Szerintem az egy jó koncepció, hogy a magániskolában nem talált barátokat, és még azt is el tudom képzelni, hogy nem kedvelte a tanárokat sem. Az viszont nekem már egy kicsit túlzás, hogy ilyen kívülállóként azonnal összebarátkozik Mattyvel. Aztán ott van egy lány, Virginia is, aki egyébként feleannyira sem kellemetlen, mint a már említett filmben Elizabeth, de azért... Miért kell mindenképpen románcba üldözni szegény Sherlockot? 

"- Szóval kockára tetted az életedet, arra alapozva, hogy szerinted mindenki más tévedett, és te ezt be tudod bizonyítani. - Igen."
[Igen, ez egy nagyon eltalált jelenet volt.]

Ezt csak úgy... 
Ezenkívül nem értek egyet azzal sem, hogy Sherlock ilyen... hogy is mondjam, élénk gyerek volt. Bár nem igazán kedvelte a szépirodalmat, azt el tudom képzelni róla, hogy sok időt töltött a könyvtárakban, hogy mindenféle tudományos írást elolvasson. Sajnáltam ezenkívül azt is, hogy a vegyészet iránti érdeklődése nem mutatkozott meg. Azt is fájlaltam, hogy Sherlock néha olyan buta volt, mintha nem is róla lett volna szó... El kell mondanom, hogy szerintem Sherlock egyébként sem olyan volt, mint ahogy Andrew Lane lefestette. Számomra egy kicsit túlságosan lebutította a karakterét. Oké, elismerem, nem lehetett akkora zseni már tizennégy évesen, mint amikor találkozott Watsonnal, na de azért az már erős túlzás, hogy mindent a szájába kelljen rágni! A családi háttér viszont tetszett. Mogorva nagybácsi, fura, magában beszélő nagynéni, egy beteges anya és egy szintén valamiféle problémával küszködő lánytestvér. Ezt szépen összehozták. Igaz, hogy semmi nem bizonyítja, hogy Sherlocknak lett volna bármilyen más testvére Mycrofton kívül, de sosem tudhatjuk. Tetszett az is, hogy Mycroft, mint a legidősebb, atyáskodott Sherlock felett az apjuk távollétében.  És pluszpont azért, amiért a méhekről volt szó, ugyanis így Sherlock Holmes karrierje tulajdonképpen velük kezdődött el és velük is fejeződött be. 

Én valahogy ilyesformán képzelem el Sherlockot.
Nehéz gyerekkora volt, az iskolatársai bántották, a családja pedig valamiért
nem foglalkozott vele eléggé, talán érzelmileg elnyomták.
Szerintem jó, hogy Mycrofttal szoros kapcsolatban voltak, de
lehet, hogy többet ért volna el az író azzal, ha Sherlock testvéri szeretetét
valamiféle irreális rajongással töltötte volna fel, amit Mycroft, mint idősebb testvér,
mint felnőtt férfi nehezen viselt volna, és ebből kialakulhatott volna valamiféle
nem végzetes, de kettejüket szétválasztó konfliktus. Jó, ez már tényleg túlzás, bocsi.
A legtöbb karakter sajnálatos módon nem volt túlságosan kidolgozva. Például sokakról csak egy-két dolgot tudtunk meg. Számomra Crowe volt a legidegesítőbb, legunszimpatikusabb karakter, akivel a könyv során találkoztam, és igen, még a főgonoszt is jobban kedveltem. Az álláspontom mellett többek között azt tudom felhozni, hogy az író, ha úgy tetszik, az ő rovására írja Sherlocknak azt a rossz és egészségtelen szokását, hogy míg egy ügyön dolgozik, addig nem törődik az evéssel és az ivással. 

"Stresszes dolog hazudni, mert két különböző dolgot kell egyszerre fejben tartani: az igazat, amit megpróbálsz eltitkolni, és a hazugságot, amit elő akarsz adni."

Kinek ajánlom?

- aki szereti a folyamatosan pörgő eseményeket
- aki elmerengene azon, milyen volt Sherlock Holmes gyerekkorában
- aki rövid, de izgalmas olvasmányt szeretne
- aki kedveli az egyszerű nyelvezetet
- aki kedveli a krimiket

Megjegyzések:
Tulajdonképpen ezúttal csak annyit szeretnék elmondani, hogy ez a könyv valójában nem volt rossz feldolgozás. Aki nem annyira megszállottja a karakterhűségnek meg magának Sherlock Holmes-nak, annak szerintem szórakoztató olvasmány lehet, de aki hasonlóképpen szőrszálhasogató, és nem mellesleg Sherlock-fan (nem csupán a BBC sorozatra értem, hanem magára a karakterre), annak akár spontán dührohamot is okozhat. Szerencsére ezt ezúttal megúsztam. 

Ti ismeritek ezt a könyvsorozatot? Mit gondoltok, milyen volt Sherlock gyerekkora? Gondolkodtatok már ezen? Melyik volt a legjobb Sherlock Holmes feldolgozás, amit olvastatok/láttatok? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

A 10 legfontosabb dolog, amit 18 év alatt megtanultam

Sziasztok!
A világon két fajta ember létezik: aki szereti a szülinapját és aki nem. Ennek alapján én valami szuper képességű mutáns lehetek, mert engem nem érdekel különösebben ez az egész. Az ajándéknak persze örülök, de nem visítozom és nem ébredek gyomorgörccsel a születésnapomon. Ez valami gyári hiba lehet nálam, el kell fogadni. Azt viszont nem tagadhatom, hogy kicsit izgatott voltam, amikor végre valahára nagykorú lettem. Fura ebbe belegondolni, főleg úgy, hogy előttem az érettségi, az egyetem, az egész élet. Olyan ez, mint egy folyton pörgő körhinta, amiből legszívesebben azonnal kiszállnék. Mindazonáltal nem hagyhatlak titeket bejegyzés nélkül, még akkor sem, ha történetesen ma van az én nagy napom. Összeszedtem nektek 10 dolgot, amit én kevéske éveim alatt megtanultam.

Back To School #2 Tippek, amiket (talán) még nem hallottál

Sziasztok!

Ez a második Back To School bejegyzésem, amelyben próbálok olyan tanácsokat, amelyeket talán még nem hallottatok! A szeptember elkezdődött: ez a nagy tervezgetések időszaka, tudjátok, amikor elhatározzátok, hogy na, akkor ebben az évben tanulni fogok! Hogy ez meg fog-e történni vagy sem, az nagyban múlik rajtatok, illetve azon, hogy milyen tanácsokkal próbálnak segíteni titeket. A tervek mellett ugyanis fontos, hogy tudd, hogyan állj hozzá, mit tegyél és mit ne tegyél. Hát... most nézzük át, mit javaslok én!