Ugrás a fő tartalomra

Rick Riodan: A titán átka (Percy Jackson és az Olimposziak 3.)

Sziasztok!

A következő könyvvel már régóta szemezgettem, egészen pontosan azóta, hogy anyukám teljesen belelkesülve várta, hogy a tévében leadják valamelyik filmet. Én akkor csak unottan konstatáltam, hogy oké, ilyen is létezik, de aztán, ahogy anyukám elkezdett burkoltan célozgatni arra, hogy a könyv, merthogy van belőle az is, talán tetszhetne nekem, gyanúsan méregetve lapoztam bele a könyvesboltokban. Sosem vettem meg. Később megismerkedtem Csecse Attila vlogjával. Mivel többnyire egyetértettem vele a könyvekkel kapcsolatban, és még szimpatizáltam is vele a Harry Potter-rajongása miatt, úgy döntöttem, most már mindenképpen muszáj lesz elolvasnom ezt a sorozatot. Hónapokkal később pedig kikölcsönöztem a könyvtárból. (Ezért kezdtem az egész sorozatot a 3. résszel. De ez nem befolyásolja a véleményemet, ugyanis az író tökéletesen érthetően elmagyaráz mindent, szóval nem maradt túl sok lyuk a történtben. Meg a Harry Pottert is ezzel a résszel kezdtem... Én már csak ilyen fura lény vagyok.) Az eredményt lentebb olvashatjátok.


Információk

Az íróról

Rick Roidan 1964-ben született Amerikában, regényíróként és tanárként dolgozik. Magyar nyelven megjelent könyvei: Percy Jackson és az Olimposziak, Az Olimposz hősei, 39 kulcs. Kétszer megnyerte a Mark Twain Díjat. 

A könyvről

Eredeti cím: The Titan's Curse
Műfaj: fantasy, urban fantasy, kaland, ifjúsági
Szemszög: E/1
Korhatár: 12+
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti kiadás éve: 2007
Magyarul megjelent: 2013, 2015
Fordította: Acsai Roland
Oldalszám: 286/288
Ár: 2699 Ft
Molyértékelés: 94% (469 csillagozás)
A sorozat további kötetei: A villámtolvaj (Percy Jackson és az Olimposziak 1.), A szörnyek tengere (Percy Jackson és az Olimposziak 2.), Csata a labirintusban (Percy Jackson és az Olimposziak 4.), Az utolsó olimposzi (Percy Jackson és az Olimposziak 5.)
Fülszöveg:

"Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabethre ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától.
A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden.
A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak.
A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával…
Vicces és pörgő… Percy az a hős, akivé minden srác válni akar.
– Sunday Express"

A véleményem
A borító és a cím

Igen, megint voltam olyan bátor, hogy ezt a pontot is belevettem. Ez annak köszönhető, hogy tulajdonképpen az egész könyvben a borító és a cím tetszett a legjobban. A cím eredeti, figyelemfelkeltő, és nem utolsósorban tökéletesen ráillik a történetre. A borító maga nekem nagyon tetszik, a kék az egyik kedvenc színem. A különböző árnyalatok alkotta sejtelmesség megfogott, a távoli város képe pedig felcsigázott. 

A történet

"– Árész szerény értelmi képességei ellenére most az egyszer a lényegre tapintott. – Végre! – mondta Árész, aztán leesett neki a tantusz, mit is halott az imént. – Hé, várj egy pillanatig! Ki vagy te, hogy degeneráltnak nevezz?!"

Az alaptörténet szerint Percy Jackson Poszeidón fia, félisten, vagy más néven hős. Belecsöppen egy nem túl kedvező helyzetbe, ugyanis kiderül, hogy a trónról régen letaszított Kronosz ismét munkálkodni kezd. Ezenkívül egy prófécia szerint a főistenek egyik leszármazottja akkora hatalmat szerez majd, hogy letaszítja őket az Olimposzról. (Elnézést, ha félreértelmezem, de valami ilyesmiről volt szó.)

Nem mondom, a könyv elején még a sötétben tapogatóztam, ami érhető, hiszen a harmadik kötetnél kezdtem a sorozatot. Szerencse, hogy nem éreztem egyedül magam, ugyanis Percy legalább annyira értetlen és bamba volt, mint én. (Rosszindulatú megjegyzés, elnézést érte.) Szörnyen hahahaha lassan indul be a történet, ami egyébként pörgős, és csak nagy ritkán lassít le, hogy kifújjuk egy kicsit magunkat. Mivel én nem vagyok a kalandokban dúskáló könyvek rajongója, ezért engem borzasztóan zavart, hogy minden második oldalon egy harcjelenetre bukkanok, de ez túl szubjektív ahhoz, hogy felróhassam az írónak. 

Ami igazán szúrta a szememet, az a stílus volt. Percy laza, könnyed hangnemben meséli el az eseményeket, egész jó narrátora a történetnek, viszont... Egy: Szörnyen kevés a leírás. Én sem vágyom olyan hosszú oldalakra kiterjedő leírásokra, mint amilyeneket mondjuk Jókai műveiben olvashatunk, de nekem, akinek egyébként könyvmoly létére szörnyű vizuális képességei vannak, szükségem van arra, hogy ne csak annyi legyen odaírva, hogy "díszes vázák" (nem tudom, van-e ilyen rész, csak egy hirtelen jött példa volt), hanem az is, hogy fekete és bronz színű volt, körülbelül húsz centi magas és öblös. (Oké, ez egy hülye leírás volt, de értitek, ugye?) Igaz, az író néha nagyon szépen megragadja a szavakat, és az is tény, hogy képszerű, olvasmányos stílusban adja elő a lényeget, de néha túlságosan is egyszerű. Kettő: A humor, ami nem humor. Ez ismét egy nagyon szubjektív dolog, ezért nem is várom el, hogy egyetértsetek velem. Szerintem Percy nem vicces. Sem a kígyóbika vagy mit tudom én micsoda, sem a ló, sem Grover. (Pedig ő a kedvencem.) Hozzám nem áll közel az a humor, amit Percy képvisel, összesen vagy kétszer vigyorodtam el rajta. Az egyik a fentebb idézett résznél fordult elő. 

Azt viszont nem vitathatom, hogy a mitológiai része rendben volt. Igaz, bántott, hogy Dionüszoszt, akit egyébként nagyon kedvelek a könyvön kívül, ilyen unszimpatikusan állították be. A könyv legnagyobb erőssége egyébként az, hogy tényleg jól feldolgozza a görög mitológia alakjait, bár néha számomra túlságosan groteszk és elrugaszkodott néhány elképzelés.

A karakterek

Logan Lerman a Percy Jackson című filmsorozat főszerepében
(Kék szem, fekete haj... Hm. Deja vu.)
Nem tudom, miért, de felszínesnek éreztem őket. Még Percyt is, pedig rajta keresztül láttam a történteket. Egyébként nem kedveltem meg, bár tény, hogy hősiesen viselkedett. Fura karakter volt, akit szerintem túlságosan elhanyagolt az író. Annyira az eseményekre koncentrált, hogy valójában nem is ismertetett meg minket vele. Persze a szükséges információkat megtudtuk, visszaemlékezések és utalások formájában. Thalia egy antipatikus méregzsákként szerepelt, aki folyamatosan elhamarkodott döntéseket hozott. Ezenkívül nem sok tulajdonságára derült fény. Annabeth, akit érzéseim szerint kedveltem volna, alig szerepelt.
Grover vált a kedvencemmé, bár róla sem tudok meg többet annál, minthogy érzelmes és idétlen, de természetesen feltétlen hűséggel viseltetik Percy iránt. (Ugye nem csak nekem jut róla eszembe Dobby?) 

Kinek ajánlom?

- aki érdeklődik a görög mitológia iránt
- aki szereti a fantasyt
- aki nem kedveli a leírásokat
- aki szereti, ha pörögnek az események
- aki fiúszemszöget szeretne olvasni

Megjegyzések:  Tényleg nem szőrszálhasogatásként, de van egy listám arról, hogy miben is hasonlít a Harry Potter-sorozat meg a Percy Jackson-sorozat. Ez a lista több szempontból sem fair. Az egyik dolog, ami miatt szemétség tőlem, hogy közzéteszem az az, hogy csak egyetlen könyvet olvastam (még) a Percy Jacksonból, tehát nem alkothatok az egész sorozatról átfogó képet, a másik pedig az, hogy bár a párhuzamok csupán az alapokat és a jelentéktelen részeket érintik, sokak kedvét így is elvehetem ettől a könyvtől. Ennek ellenére leírom, mert azt sem szeretném, ha valaki olyasformán csalódna ebben a könyvben, mint én. Ezt a részt, a saját felelősségetekre olvassátok!

- a srác, aki csak később kerül bele a mágikus világba
- ebből adódóan sokkal tudatlanabb, mint a többiek, ezért egy csomó mindent el kell magyarázni neki
- egy prófécia kimondja, hogy ő bizony minden fogyatékossága ellenére fontos személyiség
- van egy visszatérni készülő gonosz, aki megdöntheti a hatalmat
- a főszereplő képes beszélni egy bizonyos állatfajjal (ló/kígyó)
- láthatatlanná tévő ruhadarab (sapka/köpeny)
- mágikusan hatalmasra tágított táska
- a főszereplő rendelkezik egy nála hivatalból magasabb rangú ellenséggel, aki előszeretettel az orrára köti, hogy ő pont ugyanolyan, mint a többiek (Mr. D/Piton)


Ti mit gondoltok erről a könyvsorozatról? Láttátok a filmet? Ajánlanátok? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Back To School #2 Tippek, amiket (talán) még nem hallottál

Sziasztok!

Ez a második Back To School bejegyzésem, amelyben próbálok olyan tanácsokat, amelyeket talán még nem hallottatok! A szeptember elkezdődött: ez a nagy tervezgetések időszaka, tudjátok, amikor elhatározzátok, hogy na, akkor ebben az évben tanulni fogok! Hogy ez meg fog-e történni vagy sem, az nagyban múlik rajtatok, illetve azon, hogy milyen tanácsokkal próbálnak segíteni titeket. A tervek mellett ugyanis fontos, hogy tudd, hogyan állj hozzá, mit tegyél és mit ne tegyél. Hát... most nézzük át, mit javaslok én!

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.