Ugrás a fő tartalomra

Irene Adler: A katedrális árnyéka (Sherlock, Lupin és én 4.)

Sziasztok!

Már írtam nektek Irene Adler, ez persze csak álnév, Sherlock, Lupin és én-sorozatáról. Most, hogy sikerült kiolvasnom a negyedik részt, úgy döntöttem megint leülök a gép elé, hogy még egy kicsit dicsérjem az írót, no meg magát a könyvet is. Egyébként úgy tűnik elég szerencsétlen vagyok, ami a kölcsönzéseket illeti, ugyanis megint sikerült kihagynom egy részt...
Információk


Az íróról


A valódi szerző neve Alessandro Gatti, aki egy olasz író, műfordító és forgatókönyvíró. A Sherlock, Lupin és én című könyvsorozaton kívül a nevéhez fűződik még a Klinkusz és a sárkány könnye gyermekkönyv is, illetve közreműködött a Macskadetektívek megírásában is. 

A könyvről

Eredeti cím: La cattedrale della paura
Műfaj: krimi, ifjúsági
Szemszög: E/1
Korhatár: - (maximum 10+)
Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti kiadás éve: 2014
Magyarul megjelent: 2014
Fordította: Todero Anna
Oldalszám: 256
Ár:  2990 Ft
Molyértékelés: - (8 szavazat)
Fülszöveg:

"Irene és családja átköltözött a normandiai Évreux-be, ahol a lányt megkörnyékezi egy ismeretlen hölgy. Rejtélyes szavakat súg a fülébe, figyelmezteti, hogy az anyja veszélyben forog, azután eltűnik. A különös epizódot további nyugtalanító események követik, Irene, Sherlock és Lupin pedig megpróbál utánajárni a dolognak. A három barát hamarosan Párizs titkos, föld alatti járataiban találja magát, ahol egy páratlan értékűnek tartott ősi ereklye után folyik a hajsza… Sok-sok évvel azelőtt, hogy Sherlock Holmes kalandjainak hősnőjévé vált volna, Irene Adler kíváncsi, értelmes és lázadó természetű tizenkét éves lány volt. Írni is nagyon szeretett, olyannyira, hogy elhatározta, könyvsorozatban örökíti meg azokat a hihetetlen rejtélyeket, amelyeket két barátjával, Sherlock Holmesszal és Arsene Lupinnel együtt fejtett meg. A fekete dáma, az Utolsó felvonás az Operában és A skarlátvörös rózsa rejtélye után ez a Sherlock, Lupin & én sorozat negyedik kötete."
A sorozat további kötetei: A fekete dáma (Sherlock, Lupin és én 1.), Utolsó felvonás az operában (Sherlock, Lupin és én 2.), A skarlátvörös rózsa rejtélye (Sherlock, Lupin és én 3.), A fehér kastély (Sherlock, Lupin és én 5.), A Szajna árnyai (Sherlock, Lupin és én 6.) A Kobra bosszúja (Sherlock, Lupin és én 7.)

A véleményem

A történet

Az Adler család ismét utazni készül, ezúttal azonban nem Párizsba mennek, hanem egy Évreux-be, egy vidéki birtokra, ahol Madame Adler kipihenheti a londoni füst okozta betegségét. Irene, a fiatal kalandornő szomorúan veszi tudomásul, hogy el kell szakadnia legjobb barátjától, Sherlock Holmestól, azonban nem ellenkezik. Franciaországban egy ideig álmosan kellemesnek bizonyul az élet, egy napon azonban egy különös üzenet, majd pedig egy titokzatos hölgy magával rántja Irene-t egy nagyszabású cselszövésbe, amelyet a hirtelen felbukkanó Arséne-nel és az elmaradhatatlan Sherlock Holmes próbál leleplezni. Az életük ismét veszélyben forog, az ifjú hölgy gondolatait azonban még így is lefoglalja két fiú megfoghatatlan lénye. Legjobb barátai lassan bajtársaivá, pártfogóivá és talán udvarlóivá válnak...

A stílus minimalista, könnyed és képszerű, de ez semmit sem vesz el az élményből, amit a könyv ajánl. A magával ragadó, gördülékeny szöveg körénk építi a történet díszleteit, valódi XIX. századi hangulatot árasztva magából. Semmi cicoma, semmi felesleges sallang, és mégis az emelkedett viktoriánus hangvétel végig megmarad. Nem győzöm dicsérni az írót, na meg a fordítót azért, amiért ilyen szépen megírt regényt hoztak össze. 

Maga a cselekmény is megütötte a mércét, a laza szerkezet ellenére az olvasót végig izgalomban tartja. A soha nem szűnő feszült sejtelmességet ügyesen elegyítik az Irene-Lupin-Sherock szerelmi háromszöggel és a lány magánéleti problémáival. A humor pontosan adagolják, sosem túlozzák el, de  hiányérzetünk sem marad utána.

"Lupin nyugtalanul forgolódott a mocskos takaró alatt, Sherlock viszont egyenletesen, szabályosan lélegzett, és mozdulatlanul feküdt a zsákjain, mint egy motor, amely leállt egy kis időre, de a legapróbb jelre is kész újra működésbe lendülni."

A karakterek

Ismét hangot kell adnom a megdöbbenésemnek, miszerint az író milyen szuperül felépítette a karaktereit. Többszörösen nehéz dolga volt, hiszen a főszereplők mindegyike egy-egy híresebb regény vagy novella szereplője, így bizonyos fokig meg volt kötve a keze. Arséne Lupin karakteréről sajnos most is csak ezen könyv alapján tudok bármit is mondani, ugyanis az eredeti műveket nem ismerem, de szerintem pofátlanul zseniális lett. Egyre jobban kedvelem, még akkor is, ha enyveskezű és láthatóan rivalizál Sherlockkal. 

Irene Adler gyerekként is nagyon belevaló lehetett, ezért nem igazán tudok belekötni Gatti írásába. Tényleg nagyon tetszett, hogy már most milyen gúnyosan tekintett bizonyos dolgokra, és milyen erős jellemről tett tanúbizonyságot. A legjobb mégis az, hogy az író nem esett túlzásokba, ugyanis Irene végig úgy viselkedett, mint egy bátor kamaszlány, voltak panaszai, nyűgjei, és igen, a fiúkról is esett egy-két szó. 

Sherlock Holmes ismét minizsenit játszott, ami nagyon jól áll neki.

"Az igazság olyan, akár az éjjeli lepke. Napvilágnál eltűnik - jelentette ki rejtélyesen Holmes."

Bemutatta a színészi képességeit, a már fiatalkorában is széleskörű tudását, illetve azt is, hogy milyen kamaszos kilengésekre képes egy ifjú szív... Ezt ne vegyétek nagyon komolyan, ugyanis Sherlock nem vált hirtelen hősszerelmessé. A maga gépies, hideg módján azonban éreztette Irene-nal, hogy törődik vele, félti vagy éppen becsüli őt. Tulajdonképpen hasonló módon kezelte a lányt is, mint a későbbiekben John Watsont, és ezért én nagyon hálás vagyok Gattinak. Tuti a kardomba dőltem volna, ha még egyszer azzal kell szembesülnöm, hogy bárki is azt gondolja, hogy Sherlok (vagy hímnemű) lény iránt. 
Egy ilyen gif nem maradhat ki... Sherlock ebben a sorozatban
is így viselkedik... 
ck Holmes szenvedélyes szerelemmel viseltetett Irene Adler vagy bármilyen más nőnemű

Összességében véve elégedett vagyok a karakterekkel is.

Kinek ajánlom?
- aki kíváncsi, milyen az ifjú Sherlock Holmes
- aki mindig is bírta Irene Adlert
- aki könnyed krimit keres
- aki rövid olvasmányra vágyik
- akinek elege van a rossz Holmes-feldolgozásokból

Megjegyzések:

1. Miért gondolja mindenki azt, hogy Sherlock Holmesnak van egy lánytestvére, pontosabban egy húga?

Ezt egyszerűen képtelen vagyok megérteni. Egyszer például olvastam egy nagyon jó fanfictiont, ami a BBC-s sorozathoz kapcsolódott. Komolyan szuper volt, a stílus, a karakterek, maga a történet... A címe Dottie hazatér volt (egy későbbi, fanfiction-ajánlómban majd belinkelem), és az speciel a Holmes-lányról szólt. Tényleg nagyon jól sikerült írás lett, nagyon imádtam. Na mármost, akkoriban nem tűnődtem még el azon, hogy mi ez az egész, ugyanis egy merengős fanfiction-nél bármi megtörténhet. Értitek. Aztán később olvastam Andrew Lane Halálfelhőjét, ahol szintén tulajdonítottak egy lánytestvért Sherlocknak. Ez már egy kicsit gyanús volt. Most pedig ebben is szintén a karakteréhez tartozik egy kislány, Viola, ha jól emlékszem. Elmondaná nekem valaki, hogy mi ez az egész? Tudtommal Sherlock Holmesnak nincs húga, még csak soha nem is tettek említést róla, pedig én azért elég sok oldalt böngésztem végig, és jelenleg is olvasom az eredeti történeteket. Akkor mégis miért szeretnék, ha lenne neki? Oké, a fanfiction-nél az egy jó húzás volt, mert egy női Holmes... huh!  De amikor csak említés szintjén van róla szó, akkor nem igazán értem, miért kell neki egy húg. Ettől felnőttesebb lesz? Aranyosabb, csak mert ő is egy bátyus, akinek van egy tündéri húga? Komolyan nem értem.

2. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mi is a helyzet az előző résszel, na meg mit gondolok a fiatal Irene-ról bővebben, akkor olvassátok el ezt a cikket: 

Ti mit gondoltok, Sherlock Holmesnak van húga? Mit gondoltok a fanficitionökről? Ismeritek ezt a sorozatot? Szerintetek melyik a legjobb Holmes feldolgozás? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! Köszönöm a figyelmet :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Sorozatajánló - My mad fat diary

Sziasztok! A mostani sorozatajánlót csak az első évad alapján írom meg, és nem csak azért, mert még nem tudtam végignézni (lehasználtam az adatforgalmat mindenhol a házban), hanem azért is, mert maximálisan biztos vagyok abban, hogy a következő két évadot is imádni fogom. 

Fandom, ship, canon avagy legyünk fangirlök együtt!

Sziasztok! Kriszti vagyok, 17 éves és fangirl. Legalábbis félállásban biztosan. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi tesz valakit fangirlé és az is kérdéses, hogy mitől lesz valaki könyvmoly. Tulajdonképpen annyira szubjektív minden ilyesmi, hogy inkább kívülállónak tekintem magam, meg amúgy is: miért kéne mindent és mindenkit kategorizálni? Az viszont igaz, hogy néha nem árt, ha egy kicsit elrendezzük magunkban a dolgokat. Mielőtt még abba a hibába esnétek,  hogy netán egy kedves kis oktató jellegű bejegyzéssel érkeztem, figyelmeztetek mindenkit: ez a poszt elsősorban arról szól, hogy mit gondolok én azokról a dolgokról, amik egy fandomban teljesen természetesek és/vagy amikről folyton megy a vita. Essünk is neki, mert ez egy hosszú-hosszú bejegyzés lesz! Lényeges megemlíteni, hogy a következő kifejezések többnyire a fanfictionökre jellemzőek, de sokszor használatosak azok körében is, akik például nem írnak vagy olvasnak ilyet, csak szeretnek egy-egy sorozatot/könyvet st