Ugrás a fő tartalomra

Irene Adler: Utolsó felvonás az operában (Sherlock, Lupin és én 2.)

Sziasztok!

El sem tudom mondani, mennyire megörültem annak, hogy végre egy olyan sorozatról írhatok, aminek az első részét olvastam... aztán kiderült, hogy ez már a második kötet, szóval a kedvem gyorsan elszállt. Mondhatom, hogy kétes érzésekkel fogadtam a történetet, hiszen a Holmes adaptációk általában katasztrofálisra sikeredtek (cáfolja ezt az, hogy már több ízben is dicsértem meg egy-két feldolgozást... na meg ugye, a Sherlock). Ez a könyv inkább vegyes érzelmeket keltett bennem, de ezt szeretném bővebben is kifejteni. (Ja, és Adlockosok figyelem!)


Információk

Az íróról

Az író valóban Irene Adler, de hogy ő kicsoda-micsoda, és miért lépett írói pályára, vagy hogy kiadott-e a kezei közül bármilyen más, irodalmi munkát, nem tudni. A nevéhez egyedül a Sherlock, Lupin és én című könyvsorozat fűződik. 

A könyvről

Eredeti cím: Ultimo atto al Teatro dell'Opera (Muci, fordíts!)
Műfaj: krimi, ifjúsági irodalom,
Szemszög: E/1
Korhatár: -
Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti kiadás éve: 2011
Magyarul megjelent: 2013, 2014
Fordította: Todero Anna
Ár: 2990 Ft
Oldalszám: 260, 264
Molyértékelés: 86% (15 csillagozás)
Fülszöveg:

"Irene, Sherlock és Lupin megbeszélik, hogy Londonban találkoznak. Lupint azonban hiába várják a barátai, mert apját, Théophraste-ot lopás és gyilkosság vádjával letartóztatták. Azzal gyanúsítják, hogy ő ölte meg Alfredo Santinit, a nagy zeneszerző, Giuseppe Barzini titkárát. A három gyerek tisztázni akarja a vádak alól, ezért nyomozni kezdenek. Fordulat fordulatot követ – többek között a mocskos Bethnal Green negyedben megmentik a híres szopránénekesnő, Ophelia Merridew életét –, végül pedig Sherlock és társai leleplezik a bűnöst, akire soha senki sem gyanakodott volna."

A sorozat további kötetei: A fekete dáma (Sherlock, Lupin és én 1.), A skarlátvörös rózsa rejtélye (Sherlock, Lupin és én 3.), A katedrális árnyéka (Sherlock, Lupin és én 4.), A fehér kastély (Sherlock, Lupin és én 5.), A Szajna árnyai (Sherlock, Lupin és én 6.), A Kobra bosszúja (Sherlock Lupin és én 7.)
Illusztrálta: Iacopo Bruno

A véleményem

A borító és a cím

Lassan, de nagyon lassan rászokom arra, hogy elemezzem ezt is nektek. Először a borítóval kezdeném, ami igazából így, se úgy se rossz, nekem tetszik, de valljuk be, hogy sokkal impozánsabb úgy, ha nincs rajta az a plusz papír. A címmel kapcsolatban csak annyi megjegyzésem volna, hogy remek, mert felkelti a figyelmet, illetve jól ráillik a történetre. 


A történet

Irene Adler halálra unja édesanyja udvarias színlelésből álló találkozóit és az azon résztvevő francia libákat, akiket csupán a ruhák meg a kalapok érdekelnek. Gondolatai egyre csak két különös barátján járnak; Sherlock Holmeson és Arsene Lupinen. Egy napon aztán édesapja egy hatalmas hírrel állít be hozzájuk: Londonba utaznak! Irene rögvest fellelkesül, és szívből reméli, hogy olyan kalandokban lehet részese, mint azon a bizonyos Saint Maló-i nyáron. Nem is téved, ugyanis a nagy zeneszerző titkárát megölik, és nem mást gyanúsítanak vele, mint Lupin édesapját, az akrobata betörőt. Sherlock és Irene elhatározzák, hogy segítenek barátjuk apján, de közben olyan veszélyek leselkednek rájuk, amikkel nem biztos, hogy meg tudnak küzdeni.

"- Megvárjuk - mondtam. - Ha Sherlock bent maradt, előbb vagy utóbb megtalálja a módját, hogy kijusson valahogyan.
 - Vagy, hogy letartóztassák - dünnyögte Lupin."

Hogy mit tudok mondani erről a történetről? Eredeti, összeszedett és izgalmas. A cselekmény lassan bontakozik ki, de ez nem gond, ugyanis Irene fejében olyan dolgok járnak, amelyek elszórakoztatnak és elgondolkodtatnak minket. A vak is látja, hogy egy különös, még kiforratlan szerelmi háromszögbe keveredett a két fiúval (hogy erről mit gondolok, majd lejjebb), ami tulajdonképpen érdekes v
onásokat kölcsönöz a történetnek. Az ebből fakadó, szinte észrevétlen feszültség megbújik a háttérben, de már kezdettől fogva érezhető.

Maga a gyilkossági ügy nem különösebben rejtélyes, bár lehet, hogy csak én szoktam már hozzá annyira ezekhez a dolgokhoz, hogy az ilyen, egyszerűbbnek mondható bűneseteket már néhány információ alapján ki tudom nyomozni. Egyébként az indítékra nem jöttem rá, az egészen különös volt. Az akciójelenetek kifejezetten tetszettek, pörgős és szépen felépített könyv volt, amelyben három különleges fiatalt ismerhettünk meg. 

A karakterek

A történetben: 

"Most őszintén megmondhatom: jobban kijöttem Nelson úrral, mint az anyámmal.
Kérem, ne botránkozzanak meg ezen! Egyikünk sem tehetett róla.
Én nem voltam afféle rendes kislány.
Ő pedig nem volt az anyám."

Irene Adler egy belevaló, élénk fiatal nő (muszáj így jellemeznem, bocsi), aki a nevelőszüleivel él Párizsban. Nem kedveli az udvariaskodó színjátékot, amit az olyan ifjú hölgyek szoktak alkalmazni, de az édesanyja mindennél jobban szeretné, ha bekerülne az előkelő társaságokba. Énekórákra járatja a lányát, azt mondják róla, hogy tehetséges, és a zene számára is sokat jelent. Éppen ezért olyan nagy öröm számára, amikor az édesapja Ophelia Merridew előadására viszi Londonba, na meg persze Sherlock és Lupin miatt. 

Doyle szerint: 
"Gondolkodni szexi."
Nem én fordítottam így, kérjétek számon a szinkronosokat.

"Irene Adler kisasszony minden környékbeli férfit elbűvölt, kedves barátom. Ő a legszemrevalóbb portéka, aki valaha is az útjukba került - ha jól emlékszem, valahogy így fogalmaztak azok a derék lovászlegények. Különben visszavonultan él, néha áriaesteket ad, minden délután ötkor kikocsizik, és pontban hétkor hazatér az otthonába, ahol csendesen elkölti a vacsoráját. (...) Csupán egyetlen férfi látogatója van, de azt igen sűrűn fogadja."
[A. C. Doyle: Botrány Csehországban: Sherlock Holmes a fiatal kalandornőről mesél barátjának, Dr. Watsonnak.]

Mint láthatjuk, igen kevés adatot kapunk róla, legalábbis ami a magánügyeit illeti. Tehát a karakterhűség szempontjából nem igazán lehet kifogásom, elvégre Doyle nem tájékoztatott minket Adler kisasszony további életéről, és a múltját is csupán néhány morzsával intézte el.

A történetben:

"Ő azonban hátat fordított nekem, és a 221B számú házat méregette érdeklődő tekintettel.
 - Jó kis hely - állapította meg."

Sherlock Holmes egy magas, vékony kamasz, akinek az apjával valami kellemetlenség történt. Bátyja, Mycroft politikai pályára készül, a húga, Violet pedig még egészen kicsi. Édesanyja éppen egy angol bentlakásos iskolába íratná be, de őt ez nem igazán érdekli. Fontosabbnak tartja, hogy kinyomozzák a bűnesetet, ami belecsöppentek. A következtetőképesség most is rendben van, de egyelőre még nem forrt ki. 

Doyle szerint:

"Azonkívül bármiféle ügy volt is, amelyben Holmes barátom éppen angazsálta magát, nekem mindig gyönyörűségem telt abban, hogy figyelhettem mesteri elemzéseit, csodálhattam kivételes helyzetfelismerő képességét, tiszta logikáját, és gyors, ugyanakkor végtelen körültekintést igénylő munkamódszerét, melynek segítségével még a legtalányosabb rejtélyt is sikerült kibogznia."
[Úgy szintén Doyle Botrány Csehországban című novellájából való a részlet, amikor Watson, mint oly sokszor, elragadtatással mesél Sherlockról.]

"Tűnj a fejemből, dolgom van!"
Sherlockot ugyebár nagyon nehéz úgy összerakni, hogy olyan maradjon, ahogy Doyle megalkotta, de még úgy is, hgoy csupán nagyon hasonlítson ahhoz a pipázgató, hórihorgas alakhoz az eredeti történetekben. Na mármost, ha gyerekként szeretnénk megalkotni megint nincs könnyű dolgunk, ugyanis életrajzi adatai leginkább felnőttkorára vonatkoznak. Ennek ellenére nem zárom ki, hogy Sherlock olyan volt gyerekként, mint ahogy Adler ábrázolta. Az ügyek során tanúsított önfegyelme, a megfigyelései és a szokásai utaltak az idősebb Holmesra, aminek nagyon örültem. A legjobb fogása az volt az írónőnek, hogy egy intimebb pillanatban Holmes ignorálni tudta Irene-t, és hel
yette az ügyre koncentrált. Ez... Ez végre valahára alátámasztja Doyle sorait:

"Tökéletes volt, mint okfejtő és oknyomozó masina; művészi fokon művelte a mesterséget - ámde a szerelmes férfi szerepe hiányzott a repertoárjából."

A történetben:

Arsene Lupin egy ügyes kezű tolvaj, akinek az apja akrobataként dolgozik egy cirkuszban. Édesanyja gazdag nő, de nem törődik vele, így a rablásokból élő apjával utazgat a világon. 

Eredetileg: 

Nos, nekem speciel fogalmam sem volt arról, hogy ki az az Arsene Lupin, de később utánanéztem. A Wikipédia szerint ő egy "úri betörő", akit Maurice Leblanc alkotott meg. 20 kötetnyi könyvet írt róla, amelyekből később sorozatokat és filmeket is gyártottak. Én egyelőre egyet sem láttam, de nagyon kíváncsi vagyok rájuk, illetve, ha fellelhetőek, akkor a könyveket is szívesen olvasnám. 

Kinek ajánlom?
- aki rövid olvasmányt keres
- aki szereti a pörgős jeleneteket
- akit érdekelnek a viktoriánus viszonyok
- aki szívesen olvas E/1-ben
- aki kedveli Irene-t
- aki Adlock-párti
- aki eljátszadozott már az ifjú Sherlock Holmes gondolatával
- akit érdekel egy minőségi ifjúsági könyv
- aki nem nagy krimirajongó, de olvasna valami hasonlót
- aki szereti a hosszú könyvsorozatokat

Megjegyzések:

Szerintem marha nagy ötlet volt Adlertől, hogy Adlerről ír egy könyvsorozatot. Jó, nem csak róla, hanem Holmesról és Lupinről is, de nem ez a lényeg. Az írónő nyilvánvalóan Adlockos, még ha nem is a BBC változatát tekinti alapnak. Kreatív, sőt hatalmas húzás volt tőle ez, és én nagyon örülök annak, hogy belevágott.

Mindazonáltal elgondolkodtam, hogy mennyire megalapozott a története. Elvégre Doyle szerint Holmes még nem hallott Adlerről, tehát az ő tervei közt nem szerepelt az, hogy gyerekkori bajtársak. Ennek ellenére szerintem könnyen belemagyarázható az az alap. Elvégre ez megmagyarázná az alábbiakat:

"Ő volt számára az örök asszony."
Ebben a megvilágításban az örök nemcsak a jövőre vonatkozik, az írónő kiterjeszti ezt Sherlock múltjára is. Az pedig, valljuk csak be bátran, hogy Sherlock kamaszkorától kezdve szerelmes legyen belé, romantikus. Én persze egyrészt Johnlock-párti vagyok, másrészt hajlok afelé is, hogy Sherlockot aszexuálisnak gondoljam, ezért nagyon nehéz eligazodnom a gondolataimon. Az utóbbi feltételezésemet, ami egyébként nem csak az enyém, hanem sok emberé is, a következő idézet is elég szépen alátámasztja:

"Ő csupán az eseteket látta a nőkben, s ha figyelemre méltatta őket, csakis azért, mert úgy tartotta, hogy ők  a mozgatórugói az eseményeknek; élő bűnjelek, akik nyomra vezethetik őt. De a nemek harcában mindvégig külső szemlélő marad, és ez érthető is: a hozzá hasonlóan képzett és kivételes elme nem engedheti meg magának, hogy váratlan viharok, kiszámíthatatlan érzelmi hullámok megzavarják érzékeny kedélyét, szabályos életritmusát."

[A.C. Doyle: Botrány Csehországban]

Nem tudom, ki hogy látja, de szerintem ez a viktoriánus leírása az aszexualitásnak. 

Irene Adlerrel viszont különös viszonya volt, ez tény. Watson nem is öntötte konkrétan szavakba azt, ami közte és a kalandornő közt történt, de még így is érezhető a novella stílusából, hogy ez egy kicsit több volt Holmes számára, mint egy ügy holmi közönséges nővel. Ez egy rejtély, egy játszma volt a Nővel. 

Elképzelhetőnek találom, hogy Holmes, amikor megkérte barátját, hogy keresse ki Adlert a névmutató
ban csupán el akarta titkolni ismeretségét azzal a nővel. Sherlock személyisége szerintem megengedi, hogy ilyesfélére következtessek, ugyanis ő szigorúan elzárkózott a másik nemtől (a magáétól is, azt hiszem, de ez szerintem örökre vita tárgyát fogja képezni), tehát lehet, hogy szerette volna véka alá rejteni a kapcsolatát az illető hölggyel. Akár az is előfordulhat, hogy nem akarta, hogy azt higgyék, segít neki elszökni. Egyébként ez is elképzelhető. Mármint az, hogy amíg Holmes bent volt, Irene tudtára adta, mi a helyzet, és egérutat adott neki. Persze a régi ismeretség azt is lehetővé teszi, hogy Irene túljárjon régi barátja eszén.

A múltbéli kapcsolat tehát egész szépen beleilleszkedik a Doyle által vázolt helyzetbe. Egy részlet azonban van még, amit szerettem volna a könyv javára fordítani. 

" - Az életemet köszönhetem önnek. Árulja el, mi az, amivel méltóképpen megjutalmazhatnám? Tessék ez a gyűrű...
Azzal lehúzott az ujjáról egy smaragdköves gyűrűt, és a nyitott tenyerén Holmes felé nyújtotta.
 - Fenséged birtokában van valami, amit én sokkal többre értékelek.
 - Nevezze meg, és máris az öné!
 - Az a fénykép.
 A király álmélkodva nézett rá.
 - Irene fotográfiája?"
Holmes sosem volt az a szentimentális típus, de néhanapján azért megmutatta az érző oldalát is. Nos, a fentebb olvasható idézetben fizetségként csupán Irene képét kéri, és meg is kapja. Emléket szeretne a Nőről, akivel alig volt valami kapcsolata, vagy...? Éritek már? A lényeg a lényeg, hogy ez a könyv nem olyan rossz, de nem is tökéletes... 


És jöjjön néhány gif, amit nem tudok kihagyni:








Ti hogy s mint vélekedtek Irene Adlerről? Ha nézitek a Sherlock sorozatot, melyik ship mellett vagytok? Mit gondoltok az eredeti Holmes szexualitásáról? Szívesen olvastok Holmes feldolgozásokat? Arsene Lupint ismertétek? Ha igen, mit gondoltok róla? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! Köszönöm a figyelmet :) 

U.i: Bocs, hogy lényegében alig beszéltem a könyvről...

Megjegyzések

  1. fú ez jól hangzik, főleg hogy én is nagy Sherlock fan vagyok:D

    VálaszTörlés
  2. Szia! Köszöönöm a kommentedet! De jó, hogy találkoztam még egy fannal :) Az ilyen mindig nagy öröm.
    Üdv: Kriszti :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!