Ugrás a fő tartalomra

Janne Teller: Minden

Sziasztok!

Az előző bejegyzésemben sikerült megfogalmaznom egy olyan véleményt, ami tulajdonképpen nem is létezik, mivelhogy annyira meghatározatlan. Az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni cím könyvről mondtam jót és rosszat is, de mindvégig megmaradtam a semlegesség támadható, de többnyire biztonságos szakaszán, mert egyszerűen képtelen voltam megragadni a könyv lényegét. Valahogy így vagyok a Mindennel is, csak itt tudatosan törekszem arra, hogy sem egyik, sem pedig a másik irányba ne menjek el, ugyanis egyszerűen... egyszerűen tanácstalan vagyok. Lentebb kifejtem, miért is. 


Információk

Az íróról

Janne Teller 1964-ben született Koppenhágában. Eredetileg makro-közgazdaságtannal foglalkozott, 1995 óta azonban kizárólag fiction írással foglalkozik. Több országban is élt már, és olyan városokat látogatott meg, mint Brüsszel, Párizs vagy Milánó. Leghíresebb regénye a Semmi, amelyet hol betiltottak, hol pedig kötelezővé tettek. 

A könyvről

Eredeti cím: Alt
Műfaj: jó kérdés... kortárs novelláskötet, mást nem tudok mondani
Korhatár: 12+-osnak mondanám
Kiadó: Scolar
Eredeti kiadás éve: 2013
Magyarul megjelent: 2016
Fordította: Weyer Szilvia
Ár: 2495 Ft
Oldalszám: 178
Molyértékelés: 75% (127 csillagozás)
Fülszöveg:
"Miért ​​vannak előítéleteink? Miért közösítünk ki bárkit, vagy éppen miért emelünk zsarnokká? Miért hatalmaskodunk a kiszolgáltatottak felett? Miért vagyunk erőszakosak? Miért élünk vissza a bizalommal?
Janne Teller elsősorban fiataloknak szóló népszerű és sikeres könyvei élénk vitát kavarnak a világban. Elég, ha csak a Semmi körüli nemzetközi botrányokra gondolunk (a ma már kötelező olvasmánnyá avatott regényt először betiltották még a toleranciáról híres Dániában is!). A dán írónő Minden című novelláskötetében ismét olyan konfliktusokat helyez a középpontba, melyek mindnyájunkat érintenek, s életünk folyamán egész biztosan találkoztunk velük. Mi kényszerít például egy fiatalembert arra, hogy erőszakot alkalmazzon? Meg lehet-e érteni az intoleranciát és a szélsőségességet? A bosszú mikor elfogadható indíték, egyáltalán erkölcsileg elfogadhatóvá lehet-e tenni a bosszúállást? Janne Teller új, fontos és provokatív könyvében súlyos és kényelmetlen kérdéseket tesz fel, miközben szembesít tetteink legszörnyűbb következményeivel is.
Teller tömör, szófukar, nyers prózájával és a metafora erőteljes használatával kényszeríti az olvasót az állásfoglalásra, nem ad kibúvót, minden egyes novellában döntenünk kell helyes és helytelen, jó és rossz között.
Nyolc történet, ami élesen belénk vág – asszimilációról és kirekesztésről, előítéletről és intoleranciáról, gyilkosságról és halálbüntetésről, erőszakról és bosszúról, integrációról és kulturális sokféleségről."
A kötetben található novellák: Miért?; Ahogy úgy ringatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve; A török szőnyeg; Sárga fény; Míg a halál el nem választ; Madarak, virágok, fák; Nyalóka; Minden

A véleményem
Figyelem! A következő részben SPOILER található.
Csak saját felelősségre olvassátok!

"A szavak, melyek elhagyják a szánkat, csupán egydimenziós vonalak, nincsenek sorok, melyek közé beférkőzhetne az élet."

Mielőtt belekezdenék az ezúttal sem egészen átfogó kritikába, több dolgot le szeretnék szögezni. Az első az, hogy még nem olvastam a Semmit, ami az írónő egyértelműen leghíresebb könyve, ami bizonyos mértékig kihúzta a gyufát bizonyos helyeken bizonyos embereknél, viszont teljesen másoknál meg éppen az ellenkező hatást érte el. Én egyelőre nem tudom, melyik csoportba tartozom, mert nem ismerem, de higgyétek el, attól függetlenül, hogy miket írok lentebb, szeretném a kezembe venni és elejétől a végéig elolvasni azt is. 

A másik az az, hogy már meglehetősen sokszor fordult elő velem, hogy bizonyos könyvek kapcsán felmerült bennem a kérdés: Mi bajom van nekem? Ezt úgy értem, hogy sokszor nem értem meg egyből a főbb mondanivalóját a könyveknek. Sajnos művészetileg analfabéta vagyok, de igyekszem fejlődni, elvégre az irodalom általában arról szól, hogy mi bújik meg a sorok között. Persze, általában azért észreveszem a mélyebb, rejtett üzeneteket, csak van, hogy ezek elkerülik a figyelmemet. Mivel elég rossz passzban voltam, amikor olvastam ezt a könyvet, előfordulhat, hogy elszalasztottam néhány fontos momentumot, de az is lehet, hogy csak kevés vagyok ahhoz, hogy felfogjam a magasabb dolgokat is. 

Először összefoglalóan a műről: 

Tetszett és nem tetszett. Az eleje jó volt, megfoghatatlan és elgondolkodtató, de később ellaposodott. A stílus nem győzött meg. Tudjátok, hogy szeretem azt, ha valaki egyszerűen fejezi ki magát, miközben tökéletesen a lényegre tapint. Sajnos, Janne Teller stílusa nem ilyen. Túlságosan sallangmentes, túlságosan... unalmas. Legalábbis számomra. Szerintem nincs meg benne az a lendület, ami engem magával ragad, az az érzelmi töltet, ami miatt úgy érzem magam, mintha egy hullámvasúton ülnék, miközben csupán a fotelemben olvasok. Ezenkívül felületesnek, sőt, olykor értelmetlennek is találtam a novellákat. Itt jön képbe az én rendellenességem. Ha ti esetleg értettétek, minden gúny nélkül kérlek titeket, hogy magyarázzátok el nekem, mert kissé zavarosnak éreztem a mondanivalóját. 

Az egyik gondolat, ami felmerült bennem az az, hogy értelmező szándékkal íródtak meg a novellák. Az erőszak jellegét, eredetét próbálja kitalálni, meg akarja érteni a lélek mélyén rejtőző indulatot, ami egyesekben egy egész életet elemésztő erővé növi ki magát. Ez viszont egyáltalán nem passzol a novellákhoz. Tény, hogy mindegyikben van szó erőszakról, kivéve a Mindenben, de mégsem jó a fentebbi elméletem. Az okokat és az összefüggéseket nem keressük, nem soroljuk, maximum a sorok között találunk egy-egy célzást rájuk. A másik tippem az, hogy... bevallom, nincs más tippem. Egyszerűen nem értem. Lássuk egy kicsit részletesebben.

Miért? 

Az első történet egyetlen egy dialógusból áll, amely rendkívül hatásvadász módon indít, fogalmunk sincs róla, hogy mire is kérdez rá a beszélő, és miről is magyaráz a válaszadó. Később kiderül, hogy egy majdnem halálos kimenetelű erőszaktevésről van szó, amelyet egy fiatal követett el, állítása szerint azért, mert a társadalmilag meghúzott határok nem voltak elég élesek, túlságosan áthághatónak találta őket. Én speciel azt szűrtem le belőle, hogy amolyan mert miért ne?-alapon verte meg azt az embert, de nem tudom, ki hogy van vele. Az üzenet gondolom az akart lenni, hogy túlságosan szabadon kezelik a fiatalokat vagy valami ilyesmi, de az is lehet, hogy teljesen félreértelmeztem az egészet. Szóljatok, ha így van. 

Ahogy úgy ringatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve

Tulajdonképpen ez egy maliciózus hangvételű novella a rasszizmusról meg úgy összességében véve mindenféle diszkriminatív nézetekről. Nekem ez volt a kedvencem, ugyanis volt abban valami különlegesség, ahogy az írónő bagatellizálta a tulajdonságokat, hogy még élesebbé tegye az előítéletek bigottságát. 

A török szőnyeg

Teljes képzavar. Az elbeszélő személyének kiválasztása tökéletes, a stílus kivételesen nem bosszantott, és még a hossza sem volt feltűnő ennek a novellának, azonban azt, hogy miről szól, nem tudom. Komolyan. Elképzelésem sincs. Talán arról, hogy mit meg nem tesznek a gyerekek a figyelemért? Most komolyan, ha van egy nálam filozofikusabb lélek errefelé, akkor ugorjon már be, hogy elmagyarázzon nekem egyet s mást, mert őszintén szólva utálom, ha sötétben tapogatózom, viszont most pont erre kényszerültem. 

Sárga fény

Ez tipikusan az a történet, ami tetszett volna, ha nincs elcseszve. Az alapötlet jó, a mondanivaló többnyire érthető, a felépítése pedig klassz. De apám, a végét hogy lehetett ennyire elcseszni? Mármint a szándék világos, de... a végére odabiggyesztett "Jössz?" olyan, mint amikor a német/angol fogalmazásom zárásaként egy abszolút elhamarkodott, oda nem illő mondatot írok le, mert nincs több ötletem, de fogalmam sincs, hogy tudjam le minél gyorsabban a feladatot. Szemet szúr az embernek, hogy az ott nagyon nem jó... Pedig tényleg olyan jól indult!

Míg a halál el nem választ

Ezen  novella alapja egy erkölcsi dilemma, amire még én is keresem a választ: A halálbüntetés miben más, mint az önbíráskodás? Ez egyébként egy nagyon érdekes kérdés, ugyanis sokáig úgy gondoltam, hogy aki elveszi egy másik ember életét, az megérdemli a halált. Mostanában viszont kezdek arra rájönni, hogy ez egy nagy marhaság. Először is azért, mert előbb-utóbb mindenki meghal. Ha egy gyilkost ölünk meg, aki általában azért nem egy, nem két embert tett el láb alól, és nem is a finomabb módszerekkel, akkor vajon kiknek és mekkora törést okozhatunk? Ráadásul, ha már úgyis elkapták, letartóztatták, elítélték, akkor mit segít másokon az, hogy megölik? Vajmi kevés esélye van annak, hogy megszökik a börtönből, úgyhogy ez nem lehet indok. Másrészt ott van az a kérdés is, hogy aki beadja a méreginjekciót az elítéltnek, vagy éppen beindítja a villamosszéket, az nem ugyanolyan gyilkos? Akkor neki is járna a korai halál? Mert attól még, hogy valaki gyilkos, még mindig ember, és attól még, hogy államilag felhatalmaztak rá, te még mindig gyilkos vagy, ha kioltasz egy emberi életet. Oké, befejeztem. Tehát ez egy tényleg érdekes kérdést vetett fel, amin érdemes elgondolkodni. Ebben a novellában az zavart a leginkább, hogy rossz a stílusa. Liszt és margarin. Hét év, hét perc. Ezek az ismétlések nem a feszültséget keltették fel bennem, hanem a haragot és az értetlenséget. Most komolyan. Irritálóak voltak.

Madarak, virágok, fák

Megint homályos foltok  vannak csupán  előttem, amikor erre a történetre gondolok. Mégis mi akart ez lenni? Önmagában jó, csak nem szól semmiről. A végén csupán az a gondolat maradt meg bennem, hogy MI? Nem éreztem át Mich érzéseit, így nem is érthettem meg a mondanivalóját.

Nyalóka

Jól indult, a végére viszont ugyanolyan nagy baromság lett, mint... mint mondjuk a Sárga fény. Oké, akkora baromság nem volt, de azért... szóval a hangulatfestés katasztrofális volt, de azért értettem, hogy a kislány megjelenése, a fa boldogsága meg a napfény hogyan függenek össze, na de azért mégis. Elég kegyetlen dolog volt egy rohadt gyilkost csinálni a különc srácból. Elnézést kérek, a rohadt szó csak az indulataim kiélésére szolgál. De akkor is. Az E/3-as szemszög meg egyszerűen idegen volt. Teljesen kívül álltunk, mintha nem is akartak volna minket belevonni a történetbe. Nem, nem, ez sehogy sem tetszett.

Minden

Ez egy olyan... olyan semmilyen novella lett. Az írásról szólt, de mégsem. A Minden az tulajdonképpen az ihlet, csak sokkal menőbben hangzik, meg különlegessé is teszi az írónőt, amiért ezt a szót használja rá. Egyes részek annyira jól összejöhettek volna benne, mert meg volt az a szószerkezet, az a kifejezés, az a lendület, amitől úgy éreztem volna magam, mint akinek éppen most olvasták ki az érzéseit a lelkéből, de aztán az írónő sikeresen elrontotta. Túl darabos, kapkodó és sietős volt a szöveg, amitől nem lehetett rendesen átvenni azt az ihletett hangulatot, ami megpróbált megmutatkozni a novellában. Kár, mert volt néhány momentum, amit nagyon meg tudtam érteni. 


Kinek ajánlom?
- aki szereti a mélyebb tartalmakat és meg is érti őket
- aki rövid olvasmányt szeretne
- aki bölcsésznek készül, mert miért ne
- aki imádja a novellákat
- aki nincs kibékülve a gördülékeny stílussal
- aki csak úgy olvasna valamit

Megjegyzések: Most nincsenek, azt hiszem... Maximum annyi, hogy nem igazán kedvelem a novellákat, nem nekem való műfaj. 

Nektek mi a véleményetek erről a könyvről? Olvastátok a Semmit? Mit gondoltok róla? Jobban szeretitek a novellákat, mint a hosszabb lélegzetvételű műfajokat? Véleményeiteket, gondolatitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! Köszönöm a figyelmet :) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!