Sziasztok!
Ha már olyan nagy lelkesedéssel emlegettem egy előző posztomban, pontosabban a Hűvösvölgyi suliról szóló szösszenetemben, gondoltam most, hogy egy kis időm akadt, írok nektek pár szót a D.A.C.-ról. Ezt a "pár szót" illene komolyan vennetek, ugyanis a bejegyzés legnagyobb részében nem magáról a könyvről, hanem inkább a benne felmerülő problémákról, és elsősorban a legszaftosabb, legkényesebb témáról: a szexről. (Döbbent kiáltások és felháborodott pillantások mindenütt, na meg az alapvető kérdés: Hogy merészeled te is kijátszani ezt a kártyát?) Ha magatokhoz tértetek, szerintem haladjunk is tovább, még akkor is, ha sokkal kevesebb ideig fogok rizsázni, mint amennyit feltételeztek. Tehát következzék a SPOILEREKTŐL HEMZSEGŐ, kissé savanyú, de azért nem teljesen hasznavehetetlen kritika:
A D.A.C.-cal sokáig szemeztem. Őszintén szólva napról napra jobban érdekelt, miről is szólhat ez az új, fiatalos, lendületes ifjúsági könyv, ami a való életről szól; fiúkról, a suliról, a szexről és az egyéb pubertáskori veszélyekről. Az erős késztetés ellenére sosem vásároltam meg egyetlen kötetét sem, hanem hagytam, hogy a kielégítetlen vágy ott lebegjen a levegőben. Később aztán megkaptam az ebookomat, és úgy gondoltam, letöltöm (bocsi Kalapos Éva, tudom, megrövidítettelek 3000 forinttal). Mivel Zsófi, az én sokat emlegetett osztálytársam és barátnőm, szívből ajánlotta, kíváncsian vártam, mi következik, de túl nagy elvárásaim azért nem voltak. Miután, körülbelül egy délutánnal később, kivégeztem, vegyes érzelmekkel vizslattam a második kötetet, amelyet bármennyire is szerettem volna kiolvasni, nem sikerült. Szeretném leszögezni tehát, hogy nem, nem ismerem teljesen a sorozatot, és ennek a cikknek a megírásakor még a negyedik kötetet sem olvastam el, szóval magától értetődő, hogy nem kell minden szavamat készpénznek venni. Ezenkívül elárulom azt, hogy a harmadik kötetet szerencsésen végigolvastam, ami azt jelenti, hogy némi fogalmam azért van a folytatásról.
Akkor most jöjjön a lényeg, ami mindenki fantáziáját izgatja már a bevezető óta: a szex. Tudjátok, jelenleg most a D.A.C. stratégiáját alkalmazom, ugyanis bármennyire is jó látni, hogy végre van egy olyan alkotás, amely nem alacsonyítja le a nemi aktust valamiféle állati ösztönné, de nem is emeli magasztos, szinte szent célok eszközévé, de sajnálom, ki kell mondanom: a D.A.C., vagy legalábbis a harmadik része egész biztosan a szex köré épül. Bezony. Lehet fejet csóválni, tiltakozni, vadul kommentelni, de előbb-utóbb mindenkinek be kell ismernie, hogy a harmadik rész mozgatórugója egyértelműen Flóra szüzességének az elvesztése. A körítés már-már elhanyagolható, a köztes események csupán arra szolgálnak, hogy ne érjünk azonnal célba, hogy izguljunk, vajon megteszi-e, és hogy ha igen, mégis kivel. Ezzel azt akarom mondani, hogyha a felesleges jeleneteket és párbeszédeket, amiknek elméletben sokkal fontosabbaknak kellene lenniük, mint amilyenek, kivesszük, akkor is tökéletesen teljes marad a sztori, viszont ha a szexet kivesszük, minden értelmetlenné válik. (Hú, ezt a mondatot ne vonatkoztassátok semmi másra, oké?)
És hogy erről én mit gondolok? Nehéz megfogalmazni, elvégre a szex egyébként is egy komplikált aspektusa az életnek. Az ember azt hinné, hogy a 21. századra már egy kicsit kevésbé kínos őszintének lenni a nemiséggel kapcsolatos kérdésekben, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt, de nekem néha olyan érzésem van, mintha még mindig hatalmas tabunak számítana a dolog. A szexualitást évről évre harsányabban hirdeti a média: zenében, könyvekben, filmekben, még a reklámokban is folyton folyvást előjön ez a téma, de az emberek 80% még mindig állatira furán viselkedik, ha valaki mondjuk nem az altesti humor válogatott poénjaival fejezi ki azt, hogy jó szeretkezni a párjával, hanem sallangmentesen kimondja a lényeget: jó szeretkezni a párjával.
OFF: Két rettenetesen kiakasztó reklám, amiben a szexualitás jelen van (oké, lényegében mindben van valami, ami erről szól, de mindegy.): Az egyik egy meg nem nevezhető kontaktlencse reklámja, amelyben az első használatot a szüzesség elvesztésével vonják párhuzamba, csakhogy felkeltsék az ember érdeklődését. Szörnyen átlátszó, na meg egy kicsit bosszantó is, elvégre minek kell így manipulálni minket? Ne válaszoljatok! A másik egy elég híres dezodormárka, amit nem a kigyúrt, fekete bőrű hapsi hirdet. Annak a reklámjában tulajdonképpen csak néhány másodperc erejéig villantanak fel egy képet, amin egy éppen szexuális örömöt élő nő van, a szöveg alatta pedig így hangzik: "Vagy ha jó vagy agyban, vagy tudod, ABBAN..." Egyébként ezt speciel még kedvelem is, mármint a reklámot, ugyanis tetszik a ritmikája, de ez lényegtelen. Ugyanúgy felhúzom magam ezen is, mint jó néhány másikon.
Egyébként nehogy abba az édes álomba ringassátok magatokat, hogy én ilyen szókimondó vagyok. Nem, ezt csak az internet arctalansága teszi. Nem is vagyok kimondottan prűd, sőt, nem is szeretnék az lenni, nem szeretem az alakoskodást. Tehát nem vagyok egy viktoriánus lelkű királykisasszony, de egy-egy beszámoló során, amit nem én szoktam előadni, azért el tudok pirulni. A humorom meg egyébként sem ilyen típusú, szóval például a káromkodások többségét is kerülöm, illetve óvatosan bánok a kétértelmű mondatokkal is. Ezt csak azért éreztem fontosnak elmondani, mert képmutatás volna, ha meghagytalak volna titeket abban a hitben, hogy totál nyitott vagyok minden témára, és hogy a buszon szívesen beszélgetek mondjuk a fogamzásgátlás alternatív formáiról...(Ugye Muci?)
Visszatérve az eredeti témához... Eleinte nagyon nehezen fogadtam, hogy Kalapos Éva ilyen szabadon fogalmaz, elvégre ez egy ifjúsági könyv, ami tíz-tizenkét éves lányok kezébe is kerülhet. Később aztán mindig rájövök, hogy ötödikesként én már rég tudtam, mit hova kell tenni és miért. Ráadásul látom az értelmét is annak, hogy az írónő ilyen közvetlen és nyílt. Én is szükségét érzem annak, hogy a mai tinédzserek más szájából hallják vissza a gondolataikat, és lássák, ahogy mások is elkövetik ugyanazokat az ostobaságokat, mint amiket ők. (Jézus, tizenhat vagyok, és úgy beszélek, mintha lennék legalább... nem is tudom, harminc?) Van célja a didaktikus gondolatsoroknak, a felvilágosító jellegű beszélgetéseknek, sőt, még annak a szexjelenetnek is, amit a végére beerőszakoltak. (Szerencsétlen megfogalmazás, de semmi pánik: csupán én bánok rosszul a szavakkal.)
Ennek ellenére néha kicsit túl soknak éreztem. Kalapos Éva szavakba önti az átlagos kamaszok gondolatait; a félelmet, a kíváncsiságot, a tévhiteket, amik a szüzesség elvesztéséhez és magához a szexhez kapcsolódnak, ami a fentebb említett okokból kifolyólag nem csak remek, de szerintem szükséges is. Viszont ott van az a bizonyos határ, amit nem ajánlatos átlépni. Igazán örültem volna, ha mondjuk nem minden a szex körül forog, hanem valódi események szerepet játszanak a karakterfejlődésben. Oké, nem vádolhatom a könyvet azzal, hogy nem történtek nagyobb dolgok is benne, mert ott volt például Flóra és az apja viszonyának hullámvasútszerű változása, na meg az öccsével való konfliktushelyzet is, ami egy kicsit feldobta a történetet, de ezek, amik szerintem valóban fontosak és érdekesek voltak, elhomályosultak a szex mellett, csupán mellékszálakként haladtak tovább.
Hogy magáról a könyvsorozatról is írjak egy kicsit, szeretném elmondani, hogy egyébként mennyire nem szeretem. Mert: Flóra egy idióta, folyamatosan panaszkodik és hülyeségeket csinál. A harmadik részben történt szakítása nálam totálisan kiverte a biztosítékot, és tudjátok, hogy miért? Mert pontosan azt mutatja, hogy mennyire rugalmatlan. Oké, Márk hibázott. Nem egyszer, többször. De nem annyiszor, hogy az megbocsáthatatlan legyen. Nem erőszakolta meg Flórát, még csak nem is erőszakoskodott igazán vele, később pedig felhívta és bocsánatot kért tőle. De nem, ő nem fogadta vissza, nem bocsátott meg neki, helyette lecserélte Danira. Róla persze nem tudok semmi rosszat sem mondani, ugyanis egyébként jó arc, sőt... Azért Flóra nem érdemelte meg, hogy ennyire rendes legyen vele az a srác. Ákost és Ágit kedvelem a legjobban, mert ők olyan karakterek, akikben ha nincs is túl sok fantázia, de szerethetőek. Nem olyan zsarnokok, mint Zsani, akit szerintem akármilyen szép meg találékony, már régen ott kellett volna hagyniuk, vagy mint Ginny, akiről igazából semmit sem tudok mondani, mert hiába akart különleges karakter lenni, egy kicsit jellegtelennek éreztem.
Hát, tulajdonképpen csak ennyit szerettem volna elmondani nektek. Ti mit gondoltok a D.A.C.-ról? Na és a hasonló könyvsorozatokról? Szerintetek mennyire vitte túlzásba Kalapos Éva, ha egyáltalán túlzásba vitte, a szex témát? Egyáltalán mit gondoltok erről? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! Köszönöm a figyelmet :)
Ha már olyan nagy lelkesedéssel emlegettem egy előző posztomban, pontosabban a Hűvösvölgyi suliról szóló szösszenetemben, gondoltam most, hogy egy kis időm akadt, írok nektek pár szót a D.A.C.-ról. Ezt a "pár szót" illene komolyan vennetek, ugyanis a bejegyzés legnagyobb részében nem magáról a könyvről, hanem inkább a benne felmerülő problémákról, és elsősorban a legszaftosabb, legkényesebb témáról: a szexről. (Döbbent kiáltások és felháborodott pillantások mindenütt, na meg az alapvető kérdés: Hogy merészeled te is kijátszani ezt a kártyát?) Ha magatokhoz tértetek, szerintem haladjunk is tovább, még akkor is, ha sokkal kevesebb ideig fogok rizsázni, mint amennyit feltételeztek. Tehát következzék a SPOILEREKTŐL HEMZSEGŐ, kissé savanyú, de azért nem teljesen hasznavehetetlen kritika:
A D.A.C.-cal sokáig szemeztem. Őszintén szólva napról napra jobban érdekelt, miről is szólhat ez az új, fiatalos, lendületes ifjúsági könyv, ami a való életről szól; fiúkról, a suliról, a szexről és az egyéb pubertáskori veszélyekről. Az erős késztetés ellenére sosem vásároltam meg egyetlen kötetét sem, hanem hagytam, hogy a kielégítetlen vágy ott lebegjen a levegőben. Később aztán megkaptam az ebookomat, és úgy gondoltam, letöltöm (bocsi Kalapos Éva, tudom, megrövidítettelek 3000 forinttal). Mivel Zsófi, az én sokat emlegetett osztálytársam és barátnőm, szívből ajánlotta, kíváncsian vártam, mi következik, de túl nagy elvárásaim azért nem voltak. Miután, körülbelül egy délutánnal később, kivégeztem, vegyes érzelmekkel vizslattam a második kötetet, amelyet bármennyire is szerettem volna kiolvasni, nem sikerült. Szeretném leszögezni tehát, hogy nem, nem ismerem teljesen a sorozatot, és ennek a cikknek a megírásakor még a negyedik kötetet sem olvastam el, szóval magától értetődő, hogy nem kell minden szavamat készpénznek venni. Ezenkívül elárulom azt, hogy a harmadik kötetet szerencsésen végigolvastam, ami azt jelenti, hogy némi fogalmam azért van a folytatásról.
Akkor most jöjjön a lényeg, ami mindenki fantáziáját izgatja már a bevezető óta: a szex. Tudjátok, jelenleg most a D.A.C. stratégiáját alkalmazom, ugyanis bármennyire is jó látni, hogy végre van egy olyan alkotás, amely nem alacsonyítja le a nemi aktust valamiféle állati ösztönné, de nem is emeli magasztos, szinte szent célok eszközévé, de sajnálom, ki kell mondanom: a D.A.C., vagy legalábbis a harmadik része egész biztosan a szex köré épül. Bezony. Lehet fejet csóválni, tiltakozni, vadul kommentelni, de előbb-utóbb mindenkinek be kell ismernie, hogy a harmadik rész mozgatórugója egyértelműen Flóra szüzességének az elvesztése. A körítés már-már elhanyagolható, a köztes események csupán arra szolgálnak, hogy ne érjünk azonnal célba, hogy izguljunk, vajon megteszi-e, és hogy ha igen, mégis kivel. Ezzel azt akarom mondani, hogyha a felesleges jeleneteket és párbeszédeket, amiknek elméletben sokkal fontosabbaknak kellene lenniük, mint amilyenek, kivesszük, akkor is tökéletesen teljes marad a sztori, viszont ha a szexet kivesszük, minden értelmetlenné válik. (Hú, ezt a mondatot ne vonatkoztassátok semmi másra, oké?)
És hogy erről én mit gondolok? Nehéz megfogalmazni, elvégre a szex egyébként is egy komplikált aspektusa az életnek. Az ember azt hinné, hogy a 21. századra már egy kicsit kevésbé kínos őszintének lenni a nemiséggel kapcsolatos kérdésekben, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt, de nekem néha olyan érzésem van, mintha még mindig hatalmas tabunak számítana a dolog. A szexualitást évről évre harsányabban hirdeti a média: zenében, könyvekben, filmekben, még a reklámokban is folyton folyvást előjön ez a téma, de az emberek 80% még mindig állatira furán viselkedik, ha valaki mondjuk nem az altesti humor válogatott poénjaival fejezi ki azt, hogy jó szeretkezni a párjával, hanem sallangmentesen kimondja a lényeget: jó szeretkezni a párjával.
OFF: Két rettenetesen kiakasztó reklám, amiben a szexualitás jelen van (oké, lényegében mindben van valami, ami erről szól, de mindegy.): Az egyik egy meg nem nevezhető kontaktlencse reklámja, amelyben az első használatot a szüzesség elvesztésével vonják párhuzamba, csakhogy felkeltsék az ember érdeklődését. Szörnyen átlátszó, na meg egy kicsit bosszantó is, elvégre minek kell így manipulálni minket? Ne válaszoljatok! A másik egy elég híres dezodormárka, amit nem a kigyúrt, fekete bőrű hapsi hirdet. Annak a reklámjában tulajdonképpen csak néhány másodperc erejéig villantanak fel egy képet, amin egy éppen szexuális örömöt élő nő van, a szöveg alatta pedig így hangzik: "Vagy ha jó vagy agyban, vagy tudod, ABBAN..." Egyébként ezt speciel még kedvelem is, mármint a reklámot, ugyanis tetszik a ritmikája, de ez lényegtelen. Ugyanúgy felhúzom magam ezen is, mint jó néhány másikon.
Egyébként nehogy abba az édes álomba ringassátok magatokat, hogy én ilyen szókimondó vagyok. Nem, ezt csak az internet arctalansága teszi. Nem is vagyok kimondottan prűd, sőt, nem is szeretnék az lenni, nem szeretem az alakoskodást. Tehát nem vagyok egy viktoriánus lelkű királykisasszony, de egy-egy beszámoló során, amit nem én szoktam előadni, azért el tudok pirulni. A humorom meg egyébként sem ilyen típusú, szóval például a káromkodások többségét is kerülöm, illetve óvatosan bánok a kétértelmű mondatokkal is. Ezt csak azért éreztem fontosnak elmondani, mert képmutatás volna, ha meghagytalak volna titeket abban a hitben, hogy totál nyitott vagyok minden témára, és hogy a buszon szívesen beszélgetek mondjuk a fogamzásgátlás alternatív formáiról...
Visszatérve az eredeti témához... Eleinte nagyon nehezen fogadtam, hogy Kalapos Éva ilyen szabadon fogalmaz, elvégre ez egy ifjúsági könyv, ami tíz-tizenkét éves lányok kezébe is kerülhet. Később aztán mindig rájövök, hogy ötödikesként én már rég tudtam, mit hova kell tenni és miért. Ráadásul látom az értelmét is annak, hogy az írónő ilyen közvetlen és nyílt. Én is szükségét érzem annak, hogy a mai tinédzserek más szájából hallják vissza a gondolataikat, és lássák, ahogy mások is elkövetik ugyanazokat az ostobaságokat, mint amiket ők. (Jézus, tizenhat vagyok, és úgy beszélek, mintha lennék legalább... nem is tudom, harminc?) Van célja a didaktikus gondolatsoroknak, a felvilágosító jellegű beszélgetéseknek, sőt, még annak a szexjelenetnek is, amit a végére beerőszakoltak. (Szerencsétlen megfogalmazás, de semmi pánik: csupán én bánok rosszul a szavakkal.)
Ennek ellenére néha kicsit túl soknak éreztem. Kalapos Éva szavakba önti az átlagos kamaszok gondolatait; a félelmet, a kíváncsiságot, a tévhiteket, amik a szüzesség elvesztéséhez és magához a szexhez kapcsolódnak, ami a fentebb említett okokból kifolyólag nem csak remek, de szerintem szükséges is. Viszont ott van az a bizonyos határ, amit nem ajánlatos átlépni. Igazán örültem volna, ha mondjuk nem minden a szex körül forog, hanem valódi események szerepet játszanak a karakterfejlődésben. Oké, nem vádolhatom a könyvet azzal, hogy nem történtek nagyobb dolgok is benne, mert ott volt például Flóra és az apja viszonyának hullámvasútszerű változása, na meg az öccsével való konfliktushelyzet is, ami egy kicsit feldobta a történetet, de ezek, amik szerintem valóban fontosak és érdekesek voltak, elhomályosultak a szex mellett, csupán mellékszálakként haladtak tovább.
Hogy magáról a könyvsorozatról is írjak egy kicsit, szeretném elmondani, hogy egyébként mennyire nem szeretem. Mert: Flóra egy idióta, folyamatosan panaszkodik és hülyeségeket csinál. A harmadik részben történt szakítása nálam totálisan kiverte a biztosítékot, és tudjátok, hogy miért? Mert pontosan azt mutatja, hogy mennyire rugalmatlan. Oké, Márk hibázott. Nem egyszer, többször. De nem annyiszor, hogy az megbocsáthatatlan legyen. Nem erőszakolta meg Flórát, még csak nem is erőszakoskodott igazán vele, később pedig felhívta és bocsánatot kért tőle. De nem, ő nem fogadta vissza, nem bocsátott meg neki, helyette lecserélte Danira. Róla persze nem tudok semmi rosszat sem mondani, ugyanis egyébként jó arc, sőt... Azért Flóra nem érdemelte meg, hogy ennyire rendes legyen vele az a srác. Ákost és Ágit kedvelem a legjobban, mert ők olyan karakterek, akikben ha nincs is túl sok fantázia, de szerethetőek. Nem olyan zsarnokok, mint Zsani, akit szerintem akármilyen szép meg találékony, már régen ott kellett volna hagyniuk, vagy mint Ginny, akiről igazából semmit sem tudok mondani, mert hiába akart különleges karakter lenni, egy kicsit jellegtelennek éreztem.
Hát, tulajdonképpen csak ennyit szerettem volna elmondani nektek. Ti mit gondoltok a D.A.C.-ról? Na és a hasonló könyvsorozatokról? Szerintetek mennyire vitte túlzásba Kalapos Éva, ha egyáltalán túlzásba vitte, a szex témát? Egyáltalán mit gondoltok erről? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! Köszönöm a figyelmet :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése