Ugrás a fő tartalomra

Eve Ainsworth: 7 nap

Sziasztok!

Régen feltűnt már nekem ez a könyv, de sokáig nem igazán mertem megközelíteni. A helyzet az, hogy amint elolvastam a fülszöveget, úgy dobtam el magamtól a könyvet, mintha valami fertőző vírust kaphatnék el tőle. Imádom a lélektani regényeket, azt, amikor valakinek az elméjét boncolgatják bizonyos szituációkban. Szeretem a szélsőséges helyzeteket, a mindennapi problémákról szóló könyveket is. Az a téma, viszont személyes okokból kifolyólag, amit ez az alkotás is érint, engem mindig taccsra vág. Egy olyan időszakomban, amikor éppen elég magabiztosnak és erősnek éreztem magam ahhoz, hogy szembesüljek a csúf igazsággal, kikölcsönöztem a könyvtárból a 7 napot, és igen, elolvastam. Nehezen tudom összeszedni a gondolataimat, de azért megpróbálom, hátha kisül belőle valami jópofa kritika...
Információk


Az íróról

Sajnálatos módon semmit sem találtam az íróról, azonkívül, hogy ez az első könyve. Nézzétek el nekem, hogy nem néztem meg a weboldalát, de tényleg nem voltam túl jó passzban, és nem hiszem, hogy túl sok információt tudnék kiszedni belőle, főleg az én angolommal...

A könyvről

Eredeti cím: Seven Days
Műfaj: ifjúsági
Szemszög: E/1, váltott
Korhatár: 14+
Kiadó: Tilos az Á Könyvek
Eredeti kiadás éve: 2015
Magyarul megjelent: 2015
Fordította: Demény Eszter
Oldalszám: 228
Ár: 2990 Ft
Molyértékelés: 86% (63 csillagozás)
Fülszöveg:
"Egy hét elég, hogy megforduljon a világ! A szép és népszerű lány, Kez tör előre a maga útján, nem érdekli, kit bánt meg, kit tapos el közben, sőt még élvezi is, ha uralkodhat mások felett. A kövérkés, ügyetlen Jess tökéletes célpont. De Jess váratlanul szövetségesre talál egy srácban, aki támogatja és kiáll mellette. Akkor mi a probléma? Hogy a fiú nem más, mint Kez barátja.
Eve Ainsworth tűpontosan írja le az iskolai zaklatás folyamatát, váltogatva a támadó és az áldozat nézőpontját. A 7 nap minden szépítés nélkül, de együttérzéssel és mély emberismerettel tárja föl mindkét főszereplő érzéseit és indítékait."
A véleményem

A történet

Jess Pearson egy túlsúlyos, de kedves, okos és vicces lány, akinek nem elég, hogy tanulnia kell, vigyázni a húgára és a háztartást vezetni, amíg az édesanyja éjszakánként jár dolgozni, az apja pedig nem is törődik velük, hanem még az iskolában is szembe kell néznie a démonaival, akik nagyon is kézzelfoghatóak. 
Kez apja munkanélküli, agresszív és az alkoholizmus és a normális élet vékony határmezsgyéjén lebeg. Az édesanyja semmire sem képes, szó nélkül hagyja, hogy a férje gorombáskodjék vele és a lányával. Ráadásul Lyn, a helyes telepi srác, aki elvileg a barátja, szinte észre sem veszi, helyette inkább a tehénnel, azzal az ápolatlan, ronda Jessel nevetgél. Kezt égeti a féltékenység és a felhalmozódó düh, amit élvezettel tölt ki a védtelen, minden eltűrő lányon. De vajon meddig mehet el? Mikortól válik igazán komollyá a játék? És vajon mikor lesz már késő visszakozni? 

Már a kezdetektől fogva sejtettem, hogy torokszorító élmény lesz végigolvasni ezt a könyvet. Nem is tévedtem. A gombóc végig ott liftezett a torkomban, miközben a könnyeim hol kibuggyantak, hol felszáradtak. Ami azt illeti, az elején kevésbé voltam lelkes, később aztán egyszerűen nem bírtam abbahagyni az olvasást, míg a végén..

Szerencsére a folyamatosan váltakozó szemszög egy cseppet sem volt zavaró, sőt, szerintem ettől különlegesebb és élvezhetőbb lett a szöveg. A stílus nem győzött meg, bár tény, hogy volt benne valami nyers őszinteség, valami szívbemarkoló egyszerűség, de én azért egy kicsit többet vártam.

Maga az alapötlet, hogy a zaklató és a zaklatott szempontjából is megvizsgálhassuk az eseményeket, kreatív és remek volt. A történetvezetés is ügyesen lett megoldva, az elején még csak durvább piszkálódásról van szó, aztán egyre sötétebbé válik minden, miközben a fény egyre csak közeledik, a feszültség nő, az olvasó rágja a körmét, retteg és reménykedik, a vége pedig... 

A vége pedig el lett cseszve. Komolyan. Fájdalmasan, kegyetlenül, már bocsánat, de kibaszottul el lett cseszve. Olyan szépen, ügyesen és megfontoltan volt megszervezve minden, a lelki folyamatokat reálisan ábrázolták, de az utolsó napot tényleg szörnyen elrontották. Valószerűtlen, nyálas és teljesen megalapozatlan volt, amitől az egész könyv varázsa elveszett. Mintha a mindent elnyelő feketeségből egy villanykapcsoló felkattintásával húztak volna ki minket. A realitás kecsegtető illúziója szertefoszlott, és nem maradt más helyette, csak a keserű csalódottság.

A karakterek

Jess humoros, intelligens és valójában egy nagyon szerethető személyiség, azt leszámítva, hogy kövér. Az apja elhagyta őket, ezért egy apró kis lakásba kellett költözniük az anyjával, aki éjszakánként dolgozik, nappalonként pedig alszik vagy chatel. Van egy húga, Hollie, aki még csak ötéves. A vállán nagy teher van, de ő helytáll. Az iskolában Kez és a barátnői folyton piszkálják, és az interneten is megjegyzéseket tesznek a külsejére. Szerintem egy nagyon jó karakter, akit sikerült megkedvelnem.

Nem úgy, mint Kezt, akinek igen, bevallom, szörnyű sorsa van. Az apja veri az anyját, őt viszont csak lelkileg terrorizálja. A "csak" persze nem azt jelenti, hogy a verbális bántalmazás nem számít, sőt... A lényeg a lényeg, az apja agresszív és a feleségén tölti ki a dühét, aki a lányát hibáztatja. Nem akarok gonosz lenni, mert tudom, hogy senki, de tényleg senki nem érdemli meg, hogy úgy bánjanak vele, mint ahogy Kez apja bánik a feleségével, vagy akár a lányával (bár a leírtak alapján szerintem nem is viselkedett olyan különösen kegyetlenül vele... de azért nem piskóta az ő élete sem), azért szerintem Kez néha tényleg rászolgált a szidásra, de nem többre. De nem is ezért nem tudtam megkedvelni Kezt, hiszen a kamaszos lázadás mindenkiben benne van, és abba általában senki sem halt még bele, hogy tiszteletlenül viselkedett valamelyik szülőjével. A valódi ok, amiért nem szeretem Kezt az az, hogy kegyetlen. Szerintem az, hogy mi folyik otthon, az nem mentség arra, hogy tönkre akarja tenni más életét. Sem a genetika, sem a magánéleti viharok nem adnak okot arra, hogy zaklass valakit, vagy akár odáig fajulj, ameddig Kez szombaton. Nem, nem és nem. 

Lynről is ejthetnék pár szót, de őt nem tartom olyan fontosnak. Ő volt az egyik indítóoka annak, hogy Kez annyira rászállt Jessre, de mégsem olyan jelentős a karaktere. Helyes, kedves srác, de őszintén szólva, azonkívül, hogy valószínűleg tetszik neki Jess nem játszik különösebb szerepet a történetben. 

Az utolsó karakter, akiről szeretnék beszélni, az Marnie. Hamar észrevettem, hogy a végén az írónő rá próbálja hárítani a felelősséget. Mert manipulálta Kezt, becsapta őt, kihasználta, aztán ejtette, meg mert kavarta a szart. De ez hülyeség. Először is, Marnie nem volt akkor manipulátor, mint amekkorának próbálták beállítani. Szerintem még csak gonosz sem volt. Kez volt az, aki soha nem bírt normális dolgokról beszélgetni vele, sőt, még a választásait is kritizálta. Marnie helyében én is leszartam volna Kezt, már bocsánat. Meg amúgy is rendes volt tőle, hogy befogadta Kezt, amikor nem akart hazamenni. Mégis melyik hülye tenné ezt, ha csak kihasználja a csajt? Na ugye. Másrészt pedig, ha Marnie olyan mértékben befolyásolta volna Kezt, hogy ő odáig menjen, ameddig, akkor is Kezzé a felelősség. Ő tette. 

Kinek ajánlom?
- aki rövid olvasmányt keres
- aki szeretni a happy endet
- akit érdekelnek a nehezebb témák

Ti hogyan viszonyultok az ilyesféle könyvekhez? Szerintetek jó vagy rossz, hogy egyre több hasonló témájú írást adnak ki? Véleményeiteket, észrevételeiteket, gondolataitokat írjátok meg kommentben! Köszönöm a figyelmet :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Még 10 aranyköpés, mert csak

Sziasztok!
Az első ilyen posztomat még augusztusban tettem ki, de elég népszerűnek bizonyult. Most, hogy már vége a tanévnek, arra gondoltam, hogy hozok nektek még 10 aranyköpést, amit az én drága osztályomnak köszönhetek, illetve egy kis újítás által a családomnak is. Ha készen álltok arra, hogy teljes lefáradjatok, olvassátok tovább!

A 10 legfontosabb dolog, amit 18 év alatt megtanultam

Sziasztok!
A világon két fajta ember létezik: aki szereti a szülinapját és aki nem. Ennek alapján én valami szuper képességű mutáns lehetek, mert engem nem érdekel különösebben ez az egész. Az ajándéknak persze örülök, de nem visítozom és nem ébredek gyomorgörccsel a születésnapomon. Ez valami gyári hiba lehet nálam, el kell fogadni. Azt viszont nem tagadhatom, hogy kicsit izgatott voltam, amikor végre valahára nagykorú lettem. Fura ebbe belegondolni, főleg úgy, hogy előttem az érettségi, az egyetem, az egész élet. Olyan ez, mint egy folyton pörgő körhinta, amiből legszívesebben azonnal kiszállnék. Mindazonáltal nem hagyhatlak titeket bejegyzés nélkül, még akkor sem, ha történetesen ma van az én nagy napom. Összeszedtem nektek 10 dolgot, amit én kevéske éveim alatt megtanultam.