Benedek Szabolcs: A vérgróf (Vérgróf-trilógia 1.)

Sziasztok!

Ma egy magyar író könyvéről írok nektek, ami egészen különös élményt nyújtott számomra. Nem tudom, mennyire észrevehető, de nem rajongok a hazai művekért. Sokszor megbánom, hogy vannak bizonyos előítéletem ezzel kapcsolatban, ezért néha nyitok, pont úgy, mint ebben az esetben is. Tudjátok, elég kellemetlenül jön ki, hogy én, aki speciel magyar vagyok és elérhetetlen álmom az, hogy író legyek, úgy gondolok a kortárs szerzőkre, mint... inkább nem is mondom el, hogy mit is gondolok róluk, mert a véleményem teljes mértékben a sztereotípiákon és rövid életem során szerzett számos rossz élményen alapszik. A lényeg az, hogy ferde szemmel tekintek a magyar névvel megbélyegzett kötetekre, de... és igen, itt jön a de.
Információk


Az íróról

Benedek Szabolcs 1973-ban született Budapesten, és jelenleg is itt él. Főállásban hivatalnokként dolgozott, de közben több könyvet, tárcát és verset is írt. Művei:

- A Nagy Degeneráció (1997)
- Berényi szerelme (1999)
- Mathias rex (2000)
- Báthory Zsigmond (2002)
- Így élt John Lennon (2002)
- Parázsvölgy (2005)
- Kommunikációs zavar (2006)
- A szabadkőművesség eredete (2006)
- Rózsakereszt (2007)
- Budapest vőlegényei (2008)
- Haláldekameron (2009)
- Az élcsapat avagy Tanácsköztársaság 1919 (2009)
- Lollo keblei (2011)
- A vérgróf (2012)
- Beatles-apokrif (2012)
- A vérgrófnő (2012)
- A vértanú (2013)
- Focialista forradalom (2013)
- A kvarcóra hét dallama (2015)

A könyvről

Műfaj: krimi, kortárs, misztikus
Szemszög: E/3
Korhatár: olyan 12+-ra tippelnék
Kiadás éve: 2012, 2013
Kiadó: Libri
Ár: 2990 Ft
Oldalszám: 472/478
Molyértékelés: 81% (148 csillagozás)
A sorozat további kötetei: A vérgrófnő (Vérgróf-trilógia 2.), A vértanú (Vérgróf-trilógia 3.)
Fülszöveg:
"Mindig ​​esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket… Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik.
A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni…"
A véleményem

A történet

Mivel a cselekmény több szálon fut, nem kísérelném meg egyetlen bekezdésbe sűríteni a történetet, hiszen a fülszöveg sem teszi. Több szereplő életét követhetjük nyomon, akiknek az útja folyton folyvást keresztezi egymást. Abból, hogy milyen ügyesen találkoznak ezek a szálak, látszik, hogy szépen felépített regényről beszélünk: az események összevágnak és illeszkednek egymáshoz anélkül, hogy az olvasó egy pillanatra is mesterkéltnek érezné ezt. 

Az alapötlet szerintem egyedi. Sokan mondták, hogy olyan, mintha összeollózták volna, de én ezt nem láttam benne. Talán csak azért, mert még nem vagyok elég olvasott ebben a témában ahhoz, hogy meg tudjam állapítani, mi mennyire klisés. Tény, hogy sem vámpíros, sem pedig régebbi korokban játszódó könyveket nem szoktam olvasni, pláne nem olyanokat, amelyek Magyarországon játszódnak. Kiábrándító, amikor találkozol egy sármőrrel, akit Dezsőnek hívnak. (Elnézést kérek minden Dezsőtől, de valljuk be: a Colin vagy a Samuel jobban hangzik.) Tehát nekem tetszett.

A vámpír-szál amúgy elhanyagolható, és ez csak emelte a könyv fényét. Az író nem indul el a modern világ lebetonozott útján, és nem akar minden áron újabb és újabb bőrt lehúzni a természetfölötti lényekről, helyette inkább a klasszikus képességekkel dolgozik, amitől valahogy egészen különös atmoszférája lesz a könyvnek. Igaz, a gróf alakja is nagyon ott van, de erről majd később. 

A történetvezetés lassú és vontatott, ezt akkor sem tudom elfelejteni, ha valójában engem magával ragadott az 1910-es évek Budapestje. Kénytelen vagyok igazat adni azoknak a molyolóknak, akik szerint olykor ellaposodott a történet, és hogy a cselekmény nem volt valami pörgős. Engem mindazonáltal lekötött, hiszen nagy részletességgel leírták a főszereplők életútját, ami engem különösen szokott érdekelni.

A stílus tényleg remek. Választékos, de ha kell erős szavakat is használ, amitől egészen hétköznapivá és olykor érzékletessé válik a szöveg. Érdekes módon jelenik meg benne a szexualitás* is. Kimondottan szépen, ízlésesen írja körbe az eseményeket, de mégis elég egyértelmű ahhoz, hogy felfoghassuk, mi történik. 

A karakterek

Egyik kedvencemmel, Tarnóczay Etelkával kezdenék. Sajnálom, SPOILER következik. Igen, kurva lett. Nincs mit szépíteni rajta, még a blogger sem húzza alá. Prostituálttá vált az évek során, de ez engem nem zavart. Persze, gusztustalan, amit tett, az meg pláne, hogy nem szimplán a pénzért, hanem a kéjért tette. Mármint... az is gáz, ha valaki azért fekszik le valakivel, mert anyagi segítséget vár cserébe, de ... nem tudom megmondani, hová akarok kilyukadni. Valahová oda, hogy annak ellenére, hogy a nőknek is vannak vágyaik, nem kell mindenkinek odaadniuk magukat, csak azért, mert hajtja őket a szenvedély meg a... Na ja. Értitek mire célzok? SPOILER VÉGE. Rettentően csúnya, szemüveges kislány volt a történet kezdetén, később viszont céltudatos nővé változott, akinek nem semmi élete volt. 

Szabó Béla, alias Szállási Titusz egy igazán kedves alakja volt a történetnek, akit hol sajnáltam, hol meg nagyon szerettem a bizonytalanságáért és a naivitásáért. Nagyon megkedveltem.

Mihucz Ervin... Jézus, az az ember! Egy nyomozó, aki egy ideig elég léha életet élt, de később rájött, hogyha sikerült kikeverednie Budapest szegénynegyedéből, akkor már illene normálisan viselkednie. Felhagy az ivászattal meg a bordélyházak látogatásával, és inkább arra a feladatra koncentrál, amelyet rábíztak: a gyilkosságokkal. Na meg persze Sárával, a volt-prostituálttal. 

A gróf egy igen tekintélyes személy, akinek olyan karizmája van! Szerintem ő dobta fel az egész könyvet, Etelkán kívül persze. Kifinomult, bölcs úriember hatását keltette, akinek minden megszólalásából sütött valamiféle filozofikus mindentudás. Le a kalappal előtte

Kinek ajánlom?
- aki unja a lerágott vámpírfigurákat
- aki kíváncsi egy jó magyar műre
- aki kíváncsi, milyen lehetett a hangulat 1910-ben, Budapesten
- aki egy új könyvsorozatot keres

Megjegyzések:

1. Tudom, hogy nem igazán kapcsolódik a könyvhöz, de muszáj elmesélnem egy nagyon rövid, de fura epizódot az életemből.

Mint tudjátok, magyar fakultációra járok, hogy az elmém kellően éles, a szívem pedig kellően bátor legyen ahhoz, hogy az emelt szintű magyar érettségin vállalható pontszámot érjek el, és nem létező karrierem lappangási idejében egy jó nevű egyetem bölcsésztudományi karának egyik kiemelkedő hallgatója lehessek. 
Az viszont talán még nem hangzott el eme varázslatos blogon, hogy az irodalomtanárom egy roppant kedves, impulzív és kreatív személyiség, aki előszeretettel hódol a kultúra oltárán, s igyekszik diákjait is a megfelelő irányokba terelni. Na mármost természetének eme különleges és dicséretreméltó sajátságának, mely hadd ne mondjam, igen ritka a magyar oktatás kusza rengetegében, köszönhető, hogy olyasféle szokás alakult ki a fakultációs csoport tagjai között, amelyet a normális emberek roppant fellengzős módon kommunikációnak hívnak. Ezt csupán erősíti az a rituálé, amelyet kisebb kihagyásokat leszámítva, minden héten megismétlünk. Ekkor a csoport tagjai beszámolnak az elmúlt héten megtapasztalt kulturális élményeikről, s a többiek csillogó szemekkel, a tudás gyönyörétől elálló lélegzettel figyelik az éppen soron lévőt. 
Egy borongós, őszi napon aztán, a fentebb említett könyv kapcsán, felmerült a könyvkihívás. Ekkor nem átallottam megemlíteni, hogy az én célom bizony nem csupán 50, hanem 60 könyv elolvasása megadott szempontok szerint. A teremben hatalmas felfordulás támadt. Hatvan könyv egy évben! - sopánkodtak, mígnem félbeszakítottam őket: Nyilvánvalóan nem, ugyanis ezeken kívül sokkal több könyvet is elolvasok. 
És ekkor derült ki, hogy mások szerint ez nagy mennyiség. 

[Üdv: A körmondatok és a felesleges szófecsérlés nagymestere]

2.* Srácok. Én értem, hogy minden a szexualitásra vezethető vissza, bár ezzel lehet vitatkozni, csak nem érdemes, de hogy lehet az, ha a 20. századról vagy a 18-ról, 19-ről vagy tudom is én melyik századról olvasok, miért találom szemben magam ezzel a témával? Már egyszer megbeszéltük, hogy nem vagyok prűd, szóval ne fogjátok rá az én viktoriánus lelkemre, hogy zavar a nyers őszinteség a testiséggel kapcsolatban. Nem. Engem az irritál, hogy a 21. században játszódó művekben lassan kevesebb valódi, explicit szexszel van dolgom, mint azokban, amelyek évszázadokkal korábban. Az ilyenekben nem tudják, hogyan kezeljék ezt a témát, célozgatnak és virágnyelven éneklik, hogyan szeretkezik két felnőtt ember, aztán a gyanútlan olvasó a kezébe fog egy romantikus könyvecskét, hogy kikapcsolódjon és BUMM! bele az arcába. Ez mégis miért van? Miért nem tudjuk elengedni ezt a témát? És ami még érdekesebb, mégis miért nyíltabbak az ilyen jelenetek egy történelmi regényben, mint mondjuk egy ifjúságiban? Talán azt nem olvashatják tizenkét évesek? Ha vannak válaszaitok, kommentben kérlek írjátok meg őket, mert nagyon kíváncsi vagyok. 


3. Bebaszott Ady? Naná! Ady az én legeslegkedvencebb költőm, akinek istenem, olyan versei vannak! Elájulok tőle. Az pedig, hogy szerepelt ebben a könyvben, ráadásul részegen, mint egy messzelátó költő... Na jó, ez tényleg mindent vitt.

4. SPOILER: Nem akarok menőzni, de már akkor tudtam, hogy Mihucz Ervin a gyilkos, amikor az anyja első ízben megemlítette, hogy voltak bajok a fejével kiskorában. Nyilvánvalóan két személyiséggel rendelkezett, és így történt meg a baj. Elég Gyilkos elméket láttam már ahhoz, hogy felismerjem ezt egy ilyen egyértelmű leírásból, és kikövetkeztessem, nyilván nem a civilizált gróf követte el azokat a csúf gyilkosságokat. Na ja, ez az ára annak, ha imádod a krimiket. SPOILER VÉGE

Mára ennyi lett volna. Mint mindig, most is vannak kérdéseim hozzátok: Mit gondoltok a magyar kortárs írókról? Egyáltalán lehet-e egy kalap alá venni őket? (Hülye kérdés.) Szívesebben olvastok külföldön játszódó, külföldi írótól származó könyveket? Mit gondoltok, lehet-e még olyan vámpíros könyvet írni, ami nem vált ki unott szemforgatást az olvasóból? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! Köszönöm a figyelmet!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Még 10 aranyköpés, mert csak

100 kérdés TAG

Rendszeres olvasók