Ugrás a fő tartalomra

Egy napom Sherlock gifekben

Sziasztok!

Arra gondoltam, hogy ma egy kicsit visszarántalak titeket a Sherlock fandomba, és elmesélem nektek, milyen egy átlagos napom egy-két sorozatos gif segítségével. Jó szórakozást!


1. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én reggelente szeretek egyedül lenni. Régi, és egyébként felettébb haszontalan szokásom, hogy hajnalok hajnalán felkelek (értsd: hatkor) és bevánszorgok a suliba. Körülbelül tíz percre lakom onnan, úgyhogy mire az első osztálytársam betoppan a terembe (értsd: az első, akivel beszélek) legalább húsz percem édes magányban telik. Amikor azonban megjelenik valaki, akivel kedvem támad egy kicsit csacsogni (most lőjetek le), kitörnek belőlem a szavak. Tíz perc után, általában felteszem a kérdést: Hiányoztam? (A válasz nem mindig egyértelmű.)



 2. Miután jól kibeszéltem magamat, és a barátaim is megelégelték a visítozást (az ilyen magas hangokat nem én adom ki magamból, még csak nem is én okozom őket - hmmm -, hanem szimplán előtörnek belőlük. Szép is a fiatalság.), kezdődhetnek az órák. Ilyenkor automatikusan legjobbtanuló-üzemmódba kapcsolok. Égek a vágytól (meg a megfelelési kényszertől), hogy tanulhassak és megmutathassam mindenkinek, mennyivel többet tudok, mint ők. Legalábbis, ami a tananyagot illeti. 


3. A szünetekben, ha éppen nincsen a kezem ügyében egy érdekes vagy legalábbis olvasható könyv, akkor a telefonommal szórakozom, mert 21. század meg ilyenek. Általában facebookozom, vagy a blogomat csekkolom (mi van velem, gyerekek? miért használok ilyen szavakat?), esetleg egy autós játékkal mulattatom az időt. Hát igen, sajnos antiszociálisnak, vagy legalábbis betegesen visszahúzódónak lenni nem mindig fenékig tejfel. Ha a szünetekben lenne bátorságom a barátaimmal hülyülni, akkor talán kevésbé lennék ennyire elkockulva, de a dolgok általában nem így alakulnak. De ezt a keresztet magamon kell viselnem. 


 4.  Sajnos az élet pont úgy hozta, hogy minden nap legyen valamilyen szívatós órám: angol, töri, matek, fizika és a többi. Oké, valójában egyikből sem vagyok különösebben rossz, sőt... de azért elég gyakran ütközöm bizonyos akadályokba. Például angolon szinte semmit sem haladunk, csak felelünk és magolunk, de nyelvtant, na azt semmilyen formában nem veszünk. Ez egyrészt bosszantó, másrészt fárasztó. A fizika meg a matek talán soha nem lesz az erősségem, ezért egyértelmű, hogy olykor megakadok órán, törin pedig egyszerűen csak olyan gyorsan diktál a tanár, hogy kérdések tömkelegét tehetném fel magamnak: Ki? Mit? Miért? Mikor? Hol?


5. Aztán ott vannak azok az órák, amiket szeretek. Például a német vagy a magyar. Németen többnyire hülyéskedünk, de ettől függetlenül elég jól haladunk. Azért néha megfordul a fejembe, hogy nem erről kéne szólnia a nyelvoktatásnak. Az alábbi gifen látható érzés viszont inkább irodalmon fog el, amikor a jószívű, engedékeny tanár újra és újra elmond valamit, amit mindenki ért, vagy egy sikertelen kísérletet tesz arra, hogy érdekesebbé és interaktívabbá tegye az óráját, mikor egy teljes tankönyvvel le vagyunk maradva az anyaggal. Na igen, akkor tényleg elhangzik a számból olykor a mondat: Nincs időm erre a marhaságra.


 6. Ismét egy elhagyandó szokás: Nem eszem suliban. Vagyis néha igen, de ha tehetem, akkor inkább hanyagolom a dolgot. Ez azt jelenti, hogy hajlandó vagyok megenni egy almát megenni mások előtt, de ha szendvicset vagy mást kellene, akkor inkább hazavinném. Sőt, sokáig ezt is csináltam. Egyszerűen nem fűlött hozzá a fogam, hogy mások lássák, ahogy kajálok, valahogy frusztrál. Szóval olyan kilencediktől kezdve inkább éhezem hattól háromig. (Oké, ez elég hülyén hangzik, mert ha egy hétig nem ennék akkor is volna rajtam annyi felesleg, hogy egy hónapig is eltengődnék rajta...) A lényeg a lényeg: hatodik óra környékén azért egy kicsit már necces a dolog, és néha úgy érzem, meghalnék egy darab kekszért. 



7. A hatodik, hetedik, netán nyolcadik órában, de sokszor a nap bármely pontján képes vagyok az osztály stréberére (igen, ezt én mondom) hasonlókat mondani enyhén gúnyosan. Higgyétek el, elég bosszantó, amikor valaki a szavadba vágva elmondja ugyanazt, amit te, meg még okoskodik hozzá, és totál elégedett magával. 


8. Amikor az egyoldalas tétel felénél jársz, miközben verset magolsz angolul, és tudod, hogy még másfél oldalnyi szót is meg kéne tanulnod, meg írásbelid is van, és rájössz, hogy ez csak egyetlen egy tantárgy. Még hátra van a matek, a fizika, a német, a magyar, a töri meg amúgy is holnapután nagy dolgozatot írtok biológiából, és másnap tuti nem lesz időd tanulni, hiszen nyolc órád van, utána pedig még készülnöd kell egy versenyre... És még sorolhatnám. Ilyenkor azért erősen győzködnöm kell magam, hogy igenis van erőm a tanuláshoz meg ahhoz, hogy kellő eredményt érjek el minden egyes megmérkőzésen, legyen szó felelésről, dolgozatról vagy versenyről, és ahelyett, hogy drámai módon a kardomba dőlnék és utána még operaénekesek mintájára előadnék egy panaszos áriát, inkább összpontosítsak a feladataimra. Gondolom, ez ismerős mindenkinek. 


9. Most nagyon gonosz leszek, de közben tiszta vizet is öntök a pohárba: imádom a szüleimet, a barátaimat és a dédimet is. Elviselem az osztálytársaimat, és szívesen felelek a kérdéseikre, megadom a házit, kölcsönadom a füzetemet, de ha kell akkor az irodalomtételt is közkézre bocsátom. Viszont azt egyszerűen senki nem érti meg, hogy néha egyszerűen nem igénylem a társaságot. Komolyan. A suliban beszélgetek, mert muszáj. Mosolygok meg viccelődöm (kevesebbszer, mint hiszik), és igen, elmegyek egy csomó külön programra is. Ez viszont nem azt jelenti, hogy kedvelném az embereket vagy a társaságot. Sőt! És igen, érdekel, mi történik a szüleimmel és szeretek velük beszélgetni, de van, amikor egyszerűen nem szeretnék beszélgetni. Például olvasás vagy írás közben. De olyan is előfordul, hogy egyszerűen csak a gondolataim folyamát nem szeretném megtörni, vagy mert belefáradtam már a sok emberbe. Ilyenkor hajlamos vagyok goromba lenni és helytelenül viselkedni, de ez nem valakinek a személye ellen irányuló dolog, csupán egy általános rosszkedv, ingerlékenység, elszigeteltség. Tudom, ez nem jó dolog, de ez ellen nem tudok mit tenni. Ha sokat vagyok másokkal és egész nap csacsogok, egyszerűen elfáradok. 


10.  Az előbbi gondolatmenetemből kiindulva sokszor azért eszembe jut, hogy valami nagyon nem oké velem. Lehet, hogy aztán tényleg van velem valami gáz, ha más nem, akkor nagyon introvertált vagyok, de ezt egy kamasz elme könnyedén felnagyítja. Ilyenkor persze jönnek a hülye gondolatok, amiknek a vége egy hasonló következtetés... Vagy én vagyok őrült vagy mindenki más... És mégis ki ne az utóbbi lehetőséget választaná? 


11.  Az utolsó képkocka pedig az utolsó gondolataimat jeleníti meg elalvás előtt. Hol ezért, hol azért nyugtatom magam ezzel, de napjában legalább ötször elhangzik a fejemben ez a mondat. 


Hogy tetszett nektek ez a kicsit személyesebb, kicsit könnyedebb poszt? Ti hogy írnátok le egy napotokat? Nektek is vannak hasonló érzéseitek? Észrevételeiteket, gondolataitokat, véleményeteket írjátok meg kommentben! Köszönöm a figyelmet :) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Még 10 aranyköpés, mert csak

Sziasztok!
Az első ilyen posztomat még augusztusban tettem ki, de elég népszerűnek bizonyult. Most, hogy már vége a tanévnek, arra gondoltam, hogy hozok nektek még 10 aranyköpést, amit az én drága osztályomnak köszönhetek, illetve egy kis újítás által a családomnak is. Ha készen álltok arra, hogy teljes lefáradjatok, olvassátok tovább!

A 10 legfontosabb dolog, amit 18 év alatt megtanultam

Sziasztok!
A világon két fajta ember létezik: aki szereti a szülinapját és aki nem. Ennek alapján én valami szuper képességű mutáns lehetek, mert engem nem érdekel különösebben ez az egész. Az ajándéknak persze örülök, de nem visítozom és nem ébredek gyomorgörccsel a születésnapomon. Ez valami gyári hiba lehet nálam, el kell fogadni. Azt viszont nem tagadhatom, hogy kicsit izgatott voltam, amikor végre valahára nagykorú lettem. Fura ebbe belegondolni, főleg úgy, hogy előttem az érettségi, az egyetem, az egész élet. Olyan ez, mint egy folyton pörgő körhinta, amiből legszívesebben azonnal kiszállnék. Mindazonáltal nem hagyhatlak titeket bejegyzés nélkül, még akkor sem, ha történetesen ma van az én nagy napom. Összeszedtem nektek 10 dolgot, amit én kevéske éveim alatt megtanultam.