Ugrás a fő tartalomra

Marc Levy: Ki nem mondott szavaink

Sziasztok!

Ma egy elég fura bejegyzéssel érkeztem. Nem, nem a bejegyzés fura. Inkább a könyv, amiről szól. Őszintén bevallom, hogy nem is nagyon tudok mit kezdeni ezzel a művel, mert... Inkább olvassátok el a bejegyzést, mert képtelen vagyok körülírni. Jó olvasást :)

Információk

Az író


Marc Levy 1961-ben született Franciaországban. Művei:

- Ha lenne még egy esély
- Ki nem mondott szavaink
- Ha igaz volna

A könyv

Eredeti cím:  Toutes ces choses qu'on ne s'est pas dites
Műfaj: romantikus
Szemszög: E/3
Korhatár: -
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti kiadás éve: 2008
Magyarul megjelent: 2011
Fordította: Burján Mónika
Oldalszám: 360 
Ár: 2999 Ft
Molyértékelés: 81% (147 csillagozás)
Fülszöveg:
"Julia Walsh amióta az eszét tudja, sosem volt felhőtlen viszonyban az apjával. Alig találkoztak, alig beszéltek, akkor sem értettek egyet semmiben. Esküvője előtt néhány nappal a lány telefonhívást kap apja személyi titkárától. Ahogy azt előre sejtette, Anthony Walsh nem tud részt venni az esküvőjén. Ez egyszer azonban Julia kénytelen elismerni, hogy apjának kifogástalan mentsége van. Meghalt.
A temetés másnapján Julia rájön, hogy apja nem csak az esküvőjét hiúsította meg a halálával, hanem még egy utolsó, elképesztő meglepetést is tartogat a számára…
Jóvátehető-e vajon, amit a múltban elrontottunk? Kaphatunk-e még egy esélyt a sorstól, hogy elmondjuk egymásnak mindazt, amit elmulasztottunk elmondani? Túlélhet-e egy szerelem majdnem húsz évnyi távolságot?
Egy apa-lánya kapcsolat és egy, a leomló berlini fal tövében szövődött szenvedélyes első szerelem története.
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!"
A véleményem
A bejegyzés további része SPOILERT tartalmazhat

A történet

A cím nagyon különlegesen hangzott, valamiért megkapó volt. A borító még úgy is ízléses volt, hogy a könyvtári példány már kissé megkopott. A fülszöveg egyszerűen magával ragadó volt, egy szívszorító, a haláltudattól belengett, keserű, depressziós, komolyan lehangoló történetet említ. Az első néhány fejezet, bár nem volt különösen izgalmas, igazodott is ehhez a felvetéshez, de aztán...

Aztán a halott apa egy eddig nem ismert technológia egyik tesztalanyaként megjelenik a lánya házában, és sokkolja a gyereket. Merthogy ő egy robot. Egy kibaszott robot. Ezt vajon mégis hogyan gondolták? Egy érzelmes, szép alaptörténet után minek kellett ekkorát bakizni? Ráadásul még ki sem lehet hagyni belőle őt, mert rá épül minden. Anthony Walshre, a robotra. Ezt még leírni is nagyon fura.

Oké, most egy kicsit vonatkoztassunk el ettől a futurisztikus elképzeléstől, és foglalkozzunk a könyv egyéb hiányosságaival, mert bizony abból is van elég. Először is a stílus számomra különösen unalmas és egyszerű. A hétköznapi szóhasználat olykor még a legszebb pillanatokat is olyan semlegessé teszi, hogy szinte képtelenség beleélni magad a történetbe, nem is beszélve arról, hogy az átlagosabb jeleneteknél pedig hirtelen átvált E/1-re és olyan emelkedett hangnemben kezd ömlengeni, mintha egy Daniel Steel-válogatást olvasnánk. Nem is értem igazán...

A másik problémám az, hogy a robotos megoldást leszámítva, ami valljuk be, minden bizarr momentuma ellenére is elég nagy újítás, rettentően sok a klisé. Persze a közepe felé bejön a Tomas-szál, ami már rejt magában némi izgalmat, de... nem elég érdekes és kidolgozott ahhoz, hogy elfeledtesse velünk az összes többi nyálas, sablonos hülyeséget.

A karakterek

A karakterekkel szintén több problémám akadt. Például a nevek elég... unalmasak voltak. Persze, nem várhatom el, hogy mindenkit valami hangzatos névvel lássanak el, de ami ebben a könyvben van, az már túlzás. Sorolom a neveket: Julia, Stanley, Adam, Anthony, Tomas... Ugye? Miért nem lehetett volna Tomas mondjuk Jürgen vagy Torsten vagy valami? Nem lett volna egzotikusabb, különlegesebb? De.

Julia makacs, pimasz és fogalma sincs arról, mit érez. Lelövöm a poént: mi se tudjuk, csak sejtjük. Tök izgalmas lett volna, ha az olvasó is akkor tudja meg az igazságot, amikor Julia, azaz valamikor a könyv végén, de Stanley már a legelején tisztázta a helyzetet, így nem örülhettem annak, hogy én is akkora bizonytalanságban vagyok, mint a főszereplő. Alapjáraton nem különösebben érdekes vagy egyedi karakter, néha még egy kicsit jellegtelen is, de azért van benne valami, ami miatt nem sorolhatom a Mary Sue közé.

Adam egy szerencsétlen. Tulajdonképpen semmit sem tudunk róla. Még Julia valódi véleményét sem hallgathattuk meg róla, pedig ő a menyasszonya volt. Ettől a férfi konkrétan egy buta papírmasévá vált, akit az író csupán azért talált ki, hogy ne menjen minden olyan simán. Kár, hogy amúgy Juliát semmiben sem akadályozta a férfi létezése.

Stanley a tipikus meleg barát. Kedves, megértő, humoros, ért a divathoz, szereti a jó borokat és a szépet. Végig kiáll Julia mellett, ami becsülendő tulajdonság. Engem eléggé zavart, hogy megint egy olyan homoszexuális szereplővel kellett találkoznom, aki hót feminim. Azt tudtátok amúgy nem minden meleget nyűgöz le az esküvői ruhavásárlás? Meg a cipők? (Higgyétek el.)

Anthony Walsh... inkább hagyjuk.


Kinek ajánlom?
- annak, akit nem zavar az ésszerűtlenség
- annak, aki szereti a sablonsztorikat
- akit izgat valamilyen formában a berlini fal leomlása és hasonló események

Ti olvastatok már valamit Marc Levy-tól? Mit gondoltok róla? Véleményeiteket, észrevételeiteket, gondolataitokat írjátok meg kommentben! Köszönöm a figyelmet :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Sorozatajánló - My mad fat diary

Sziasztok! A mostani sorozatajánlót csak az első évad alapján írom meg, és nem csak azért, mert még nem tudtam végignézni (lehasználtam az adatforgalmat mindenhol a házban), hanem azért is, mert maximálisan biztos vagyok abban, hogy a következő két évadot is imádni fogom. 

Fandom, ship, canon avagy legyünk fangirlök együtt!

Sziasztok! Kriszti vagyok, 17 éves és fangirl. Legalábbis félállásban biztosan. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi tesz valakit fangirlé és az is kérdéses, hogy mitől lesz valaki könyvmoly. Tulajdonképpen annyira szubjektív minden ilyesmi, hogy inkább kívülállónak tekintem magam, meg amúgy is: miért kéne mindent és mindenkit kategorizálni? Az viszont igaz, hogy néha nem árt, ha egy kicsit elrendezzük magunkban a dolgokat. Mielőtt még abba a hibába esnétek,  hogy netán egy kedves kis oktató jellegű bejegyzéssel érkeztem, figyelmeztetek mindenkit: ez a poszt elsősorban arról szól, hogy mit gondolok én azokról a dolgokról, amik egy fandomban teljesen természetesek és/vagy amikről folyton megy a vita. Essünk is neki, mert ez egy hosszú-hosszú bejegyzés lesz! Lényeges megemlíteni, hogy a következő kifejezések többnyire a fanfictionökre jellemzőek, de sokszor használatosak azok körében is, akik például nem írnak vagy olvasnak ilyet, csak szeretnek egy-egy sorozatot/könyvet st