Ugrás a fő tartalomra

Sherlock Holmes: A kápolna vámpírja (Halál a kolostorban)

Sziasztok!

Tisztában vagyok azzal, hogy mostanában a legtöbb embert legkevésbé sem érdeklik az évekkel ezelőtti filmek kritikája, főleg nem akkor, ha olyan jelentéktelen alkotásokról van szó, mint a Sherlock Holmes: A kápolna vámpírja, de én azért teszek egy próbát, és figyelmeztetem azokat az elvetemült rajongókat, akik valamiért meg szeretnék nézni az előbb is említett művet: Kerüljétek el ezt a filmet, különben garantáltan kitértek a hitetekből!
Információk


rendező: Rodney Gibbons

zeneszerző: Marc Oulette
operatőr: Serge Ladouceur
díszlettervező: Emmanuel Frechette
producer: Irene Litinsky

Szereplők:

Matt Fewer (Sherlock Holmes)
Kenneth Welsh (Dr. Watson)
Julian Casey (Lestrade felügyelő)
Danny Blanco (Hector de la Rosa)
Isobel dos Santos (Signora de la Rosa)

Megjelent: 2002
Besorolás:12+
Játékidő: 90 perc

A történet

"Az apátságban egy szerzetest titokzatos harapásnyomokkal a torkán holtan találnak, hittestvérei Sherlock Holmest (Matt Fewer) kérik fel a furcsa haláleset felderítésére.  A haláleset egy időben történt a Hasfelmetsző Jack által elkövetett gyilkosságokkal, olyan bizarr körülmények közepette, melyek megkérdőjelezik Sherlock Holmes szilárd, a logikába vetett hitét. Az elszánt detektív azonban kitartóan keresi a gyilkost, aki a szerzetesek szerint nem más, mint a legendák vámpír-démona."

A véleményem

Szerintem már említettem, hogy nem vagyok filmmániás. Valószínűleg ezért nem is szoktam túlságosan kielemezni az olyan dolgokat, mint a látványvilág, a vágások meg hasonlók. Ezekhez nem értek, így a következőkben el is tekintek tőlük, ha nem bánjátok. Nem  hiszem, hogy az én meglátásaimmal sokra mennétek ezen a téren.

Ennél a filmnél egyébként is az a hangsúlyos, hogy mennyire sikerült eltalálniuk Sherlock Holmes és dr. Watson karakterét, illetve milyen rejtéllyel tudtak előállni, és hogy ezek méltóak-e az eredeti művekhez?

Bosszantó, hogy hiába áll mindenki rendelkezésére az a rengeteg novella meg a négy regény, amelyben a Doyle által megalkotott Sherlock Holmes szerepel, és a filmkészítők mégis új bűnügyeket találnak ki, ahelyett, hogy felhasználnák a kevésbé ismert történeteket, amelyekben valljuk be, ugyanúgy van fantázia, mint a többiben. Ezen persze nem lehet csodálkozni, mert Holmes karaktere olyannyira különleges és sokoldalú, hogy természetes, ha megmozgatja az emberek fantáziáját. Sőt, nem is baj, ha újítanak, de én akkor is fontosnak tartom, hogy hűek legyünk az eredeti karakterekhez, és ne kezeljük őket a saját teremtményeinkként.

Úgy gondolom, hogy egyes feldolgozások nemcsak elmennek, hanem egyenesen megállják a helyüket a könyvekkel szemben is. Például a Robert Downey Junior főszereplésével készített két részes filmsorozat, a Sherlock Holmes is nagyon jól sikerült. Igaz, hogy Holmes sokkal aktívabb és sportosabb, mint ahogy más sorozatok esetében, de ez nem feltétlenül gond. A BBC sorozata szintén fantasztikus, de szerintem ezt nem is kell tovább ragoznom. Elég néhány bejegyzésembe beleolvasnotok, és mindent megtudtok. A Sherlock Holmes kalandjai című angol tévésorozatról egyedül azért nem beszélek hosszabban, mert nem láttam még, de bízom abban, hogy valóban remekül sikerült, és hogy nem alaptalan az a sok dicséret, amit Jeremy Brett kap miatta. (De egyáltalán nem lep meg semmit, ha azt állítom, hogy muszáj lesz egyszer megnéznem.)

Mindazonáltal negatív példából is tudok eleget hozni. Először is ott van Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa, ami egy katasztrofális film minden szempontból. Watsont nevetségessé tették, Holmest beletuszkolták a szerelmes férfi szerepébe,egy olyan bűnténnyel állítottak szembe minket, ami még jóindulattal sem nevezhető bonyolultnak, maximum erőltettetnek. Aztán ott van a Sherlock és Watson, ahol teljesen összezavartak minket már az elején, merthogy Lucy Liu tetszeleg a jó öreg doki szerepében. Elmondom, hogy nem láttam végig a sorozatot, sőt, egy teljes évadot sem láttam még belőle, de azok alapján, amit láttam belőle... Johnny Lee Miller jó színész, szerintem remekül hozza a karakterét, csak az a szomorú, hogy ő semmiképpen sem Sherlock Holmes, a tanítványa pedig nem Watson. A rejtélyek általában nem az eredeti történeteken alapszanak, talán ezért is olyanok, amilyenek: unalmasak, a megoldásuk pedig... Inkább nem is folytatom. A következő pedig ez a film.

Még a nagy Twillight-láz előtt készült, úgyhogy nem foghatom rá, hogy a témája csupán a divat miatt lett az, ami. Viszont az igaz, hogy az embereket mindig is érdekelték az ilyesmik, így korábbról is egy tucat hasonló művet tudunk felsorolni. Maga Doyle is kísérletezett hasonlóval. A sussexi vámpír esete című novellájában Sherlock Holmest vidékre invitálják, hogy kiderítse, Morrison felesége valóban vámpír-e. Aránylag rövid, de izgalmas történet. Doyle második felesége halála után a spiritualizmus bűvkörébe került, alighanem azért is írt ilyen témákban.

A kápolna vámpírja egészen közhelyes alaphangulattal indít: sötét sikátorok a londoni éjszakában, denevérek vijjogása és vastag kőfallal körülvett kápolna a reszkető gyertyafényben. A sablonos vonások egyre csak szaporodnak, míg végül be nem nyomják a stáblistát. A gyilkos kiléte körülbelül a felénél már egyértelmű,  a végkifejlet pedig... Most komolyan, szerintem a valódi Sherlock Holmes úgy öt perc alatt megoldotta volna, ez meg...

Örülök, hogy ezúttal  nem próbálkoztak meg azzal, hogy előcsalogassák Sherlock a gyengébbik nem iránt táplált érzéseit. Nem volt nyálas románc meg vágyódó szerelem sem. Ezt a részt sikeresen kiiktatták a filmből, amiért köszönetet kell mondanom. Tetszett, hogy Holmes gépiesebb módon beszél, de a mozgásában érezhető az az energia, amiről Doyle is annyit beszélt. Ennek ellenére szörnyen buta. Komolyan.

Nem húznám tovább az időt, mert több pozitívumot úgysem tudok felsorolni. Egyszerűen nem tetszett nekem ez a film, mert nem azt adta, amit ígért. Ennek ellenére viszonyítási alapként meg lehet nézni, ha valaki annyira mazochista.

Üdv: Kriszti :) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Sorozatajánló - My mad fat diary

Sziasztok! A mostani sorozatajánlót csak az első évad alapján írom meg, és nem csak azért, mert még nem tudtam végignézni (lehasználtam az adatforgalmat mindenhol a házban), hanem azért is, mert maximálisan biztos vagyok abban, hogy a következő két évadot is imádni fogom. 

Fandom, ship, canon avagy legyünk fangirlök együtt!

Sziasztok! Kriszti vagyok, 17 éves és fangirl. Legalábbis félállásban biztosan. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi tesz valakit fangirlé és az is kérdéses, hogy mitől lesz valaki könyvmoly. Tulajdonképpen annyira szubjektív minden ilyesmi, hogy inkább kívülállónak tekintem magam, meg amúgy is: miért kéne mindent és mindenkit kategorizálni? Az viszont igaz, hogy néha nem árt, ha egy kicsit elrendezzük magunkban a dolgokat. Mielőtt még abba a hibába esnétek,  hogy netán egy kedves kis oktató jellegű bejegyzéssel érkeztem, figyelmeztetek mindenkit: ez a poszt elsősorban arról szól, hogy mit gondolok én azokról a dolgokról, amik egy fandomban teljesen természetesek és/vagy amikről folyton megy a vita. Essünk is neki, mert ez egy hosszú-hosszú bejegyzés lesz! Lényeges megemlíteni, hogy a következő kifejezések többnyire a fanfictionökre jellemzőek, de sokszor használatosak azok körében is, akik például nem írnak vagy olvasnak ilyet, csak szeretnek egy-egy sorozatot/könyvet st