Ugrás a fő tartalomra

KÖNYVAJÁNLÓ Nathan Filer: A zuhanás sokkja

Sziasztok!

Ha jól emlékszem, akkor valamikor kilencedik végén kaptunk az akkor még új irodalomtanárunktól egy lapot, amin ajánlott olvasmányként szerepelt Nathan Filer A zuhanás sokkja című könyve. Bár én már akkor közöltem a környezetemmel, hogy irodalommal szeretnék foglalkozni, hadd ne mondjam, hogy egyetlen olyan könyvet sem olvastam el, ami a listán volt, főképp nem azokat, amik még kapcsolódnak is az irodalom tananyaghoz. Az eredeti kötelezők persze megvoltak, mint a Hamlet, a Rómeó és Júlia vagy a Tartuffe, de az ajánlottakat egyszerűen csak kifüggesztettem a szobám falára, mert rendkívül szépen festett ott. Mikor a könyvtár polcain kutattam, természetesen olyan könyvek után, amilyeneket nem kellett volna kivennem, mivel az OKTV-re rengeteget kellett volna olvasnom, régi, nagy műveket, valahonnan nagyon ismerősnek tűnt ez a cím. Persze a leghalványabb fogalmam sem volt arról, hogy miért, csak otthon esett le. A lényeg, hogy kivettem, és... 

Információk


Az író

Nathan Filer 1980-ban született Bristolban. Sokáig egy elmegyógyintézetben dolgozott ápolóként. Ez ihlette első könyvét, A zuhanás sokkja című regényt, amely több díjat is elnyert.

A könyv

Eredeti cím: The Sock of the Fall
Műfaj/kategória: ? 
Szemszög: E/1
Korhatár: 10+ (de ahhoz, hogy felfogja az ember, szerintem legalább 14-nek kell lennie)
Kiadó: Scolar
Eredeti kiadás éve: 2013
Magyarul megjelent: 2015
Fordította: Nádor Zsófia
Ár: 3250 Ft (bűn ennyit elkérni egy ekkora könyvért)
Oldalszám: 304
Molyértékelés: 82% (43 csillagozás)
Fülszöveg:
"A ​​történetet Matthew meséli el, aki imádott bátyja halála óta küzd a skizofréniával. Matthew sorsát gyerekkorától a húszas évei elejéig követhetjük nyomon. Megtudhatjuk, miként süllyedt tudathasadásos állapotba Down-kóros testvére elvesztése után, miért és milyen mértékben okolja magát a tragédia miatt, mi okból hagyja ott a valóságot, s miért menekül képzelete világába.
Filert a regény megírásához saját tapasztalatai vezették: tíz éven át dolgozott ápolóként pszichiátriai intézetben. A fiatal korosztálynál tapasztalható elmebetegségek egyre súlyosabb gondot jelentenek napjaink társadalmában e mű gondolkodásra késztet, és talán kinyitja a szívünket a lelki betegségekkel nap mint napos harcot vívók felé.
E rövid leírás alapján szomorú, drámai történetet képzelhetünk el ám a fiatal angol író oly páratlanul viccesen, szórakoztatóan, annyi szeretettel és megértéssel adja elő e szívszorító történetet, hogy a kötet az angliai megjelenés után rögtön a sikerlisták élére került, az olvasók kedvencévé vált, s megnyerte Nagy Britannia legismertebb közönségdíját, a Costa cég által alapított Costa-díjat.
A véleményem

A történet

Valamiért mindig vonzódtam a fura történetekhez. Ez már csak azért is érdekes, mert a fantasy mint olyan egyáltalán nem köt le (néhány kivétel persze akad, például a Harry Potter vagy a Gyűrűk ura), és valljuk be, ha igazán különleges, bizarr dolgokkal akar találkozni az ember, akkor általában a fantasy jut az eszébe. Mindazonáltal én sokkal jobban szeretem a valósághű, szívfájdító és közben kissé beteges könyveket.

A zuhanás sokkjára szerintem tökéletesen illik mind a három jelző. A betegest abszolút nem rossz szándékból írtam, viszont a főszereplő fejében nem egy, nem két meredek gondolat fordult meg, ráadásul mégiscsak egy skizofréniában szenvedő emberről szól a történet...

Aki valódi izgalmakat keres, annak nem ajánlom ezt a könyvet, mert az akció nagyon kevés benne, inkább érzelmi síkon közelíti meg az életet, hiszen az egyén lelkében és elméjében történik meg a legtöbb sorsfordító változás, bár az is igaz, hogy a környezeti hatások és legfőképp Simon halála befolyásolja a történet menetét.

Az első néhány fejezet számomra nem volt kimondottan érdekes. Kissé laposnak, erőtlennek éreztem a bevezetést, és egy kicsit zavart, hogy a narrátor újra és újra kimászott a szerepéből, és a hallgatóságaként kezelt. (Sosem szerettem annyira ezt a fajta történetmesélést, bár egyszer olvastam egy Sherlock fanfictiont, már nem tudom hol, aminek azt hiszem, az volt a címe, hogy A naiv narrátor esete, és igen, az tetszett. De egyébként engem kiszakít a könyv világából, és ettől olyan érzésem van, mintha én csak passzív szerepben várhatnám a végkifejletet, nem pedig a történet részeseként.) Csak öt fejezet elteltével éreztem úgy, hogy ha akarnám se tudnám letenni. Magába szippantott, amit azért elég kevés könyvről mondhatok el. Nem volt pörgős, de a főszereplő közelebb került hozzánk, és ha nem is láthattuk át teljesen az ő gondolatvilágát, egy rövid időre azért belepillanthattunk a fejébe. A lezárás, ami tulajdonképpen teljesen nyitott maradt, engem annyira a hatása alá vont, hogy körülbelül egy napig nem is tudtam szabadulni a nyomasztó, de furcsamód elégedett érzéstől. 

A szöveg kissé töredékes, ez látszik az elrendezésben és a mondatszerkesztésben is.  Más körülmények között lehet, hogy zokon vettem volna ezt, de ismerve a könyv témáját, egyszerűen csak zseniálisnak tartom. A zaklatott menet, a szavak, az elhallgatott tények... ezek mind valami fájdalmas együtt érzést váltanak ki belőlünk. Azt még azért megemlíteném, hogy ezt leszámítva elég hétköznapi a szóhasználat, és igen, van benne trágárság is. 

A karakterek

Ezzel a ponttal azért van gondom, mert bár egész sok szereplő megjelenik a könyvben, a legtöbbet inkább csak emlegetik. Ráadásul Matthew szemszögéből látjuk a világot, és emiatt annyira szubjektív minden, hogy nem is tudnék kiemelni egyet mondjuk az anyja jellemző vonásai közül. Megszoktam, hogy a legtöbb E/1-ben írt könyvnél azért akad egy-két objektív megjegyzés, ami által képbe kerülhetünk, így nem csoda, hogy bajban vagyok ezzel. Sajnálom, hogy ezúttal nem tudtam hosszabban írni, de remélem, hogy azért kedvet kaptatok ehhez a könyvhöz. 

Kinek ajánlom?
- aki képes elviselni egy-két megrázóbb jelenetet
- akit érdekel egy hiteles leírás erről a betegségről (vagy legalább megközelítőleg biztosan az)
- akit nem zavar a szubjektivitás
- aki szeretne elgondolkodni egy-két dolgon

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést! Ismertétek esetleg ezt a könyvet? Vagy tudnátok ajánlani hasonlót? Mit gondoltok, etikus-e ilyen témákról írni? Nem sértő vagy kegyetlen ez? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! 
Üdv: Kriszti :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Még 10 aranyköpés, mert csak

Sziasztok!
Az első ilyen posztomat még augusztusban tettem ki, de elég népszerűnek bizonyult. Most, hogy már vége a tanévnek, arra gondoltam, hogy hozok nektek még 10 aranyköpést, amit az én drága osztályomnak köszönhetek, illetve egy kis újítás által a családomnak is. Ha készen álltok arra, hogy teljes lefáradjatok, olvassátok tovább!

A 10 legfontosabb dolog, amit 18 év alatt megtanultam

Sziasztok!
A világon két fajta ember létezik: aki szereti a szülinapját és aki nem. Ennek alapján én valami szuper képességű mutáns lehetek, mert engem nem érdekel különösebben ez az egész. Az ajándéknak persze örülök, de nem visítozom és nem ébredek gyomorgörccsel a születésnapomon. Ez valami gyári hiba lehet nálam, el kell fogadni. Azt viszont nem tagadhatom, hogy kicsit izgatott voltam, amikor végre valahára nagykorú lettem. Fura ebbe belegondolni, főleg úgy, hogy előttem az érettségi, az egyetem, az egész élet. Olyan ez, mint egy folyton pörgő körhinta, amiből legszívesebben azonnal kiszállnék. Mindazonáltal nem hagyhatlak titeket bejegyzés nélkül, még akkor sem, ha történetesen ma van az én nagy napom. Összeszedtem nektek 10 dolgot, amit én kevéske éveim alatt megtanultam.