Ugrás a fő tartalomra

Alessandro Gatti: A skarlátvörös rózsa rejtélye (Sherlock, Lupin és én 3.)

Sziasztok!

Végre valahára sikerült megszereznem a sorozat harmadik részét is, úgyhogy azonnal el is olvastam. A Sherlock, Lupin és én című sorozat számomra mindig felüdülést jelent. Akárhányszor kézbe veszem az egyik kötetet, úgy érzem, végre nem kell azon aggódnom, hogy jó lesz-e a könyv, mert nincsenek vele kapcsolatban kétségeim. A harmadik részt a millió későbbi rész után tudtam csak elolvasni, de nem hiszem, hogy ez elvont volna az élvezeti értékéből.


Információk

Az író



lessandro Gatti olasz író, műfordító és forgatókönyvíró. A Sherlock, Lupin és én című könyvsorozaton kívül a nevéhez fűződik még a Klinkusz és a sárkány könnye gyermekkönyv is, illetve közreműködött a Macskadetektívek megírásában is. 

A könyv

Eredeti cím: Il mistero della Rosa Scarlatta
Korhatár: 10+
Szemszög: E/1
Műfaj/Kategória: detektívtörténet, ifjúsági irodalom
Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti kiadás éve: 2012
Magyarul megjelent: 2014
Fordította: Todero Anna
Ár: 2990 Ft
Oldalszám: 256
Molyértékelés: 91% (18 szavazat)
Fülszöveg:

"Irene, Sherlock és Lupin, akik újra együtt vannak Londonban, egy napon különös sakkfeladványt találnak a Times hasábjain. A furcsa rejtvény szerzője egy bizonyos „Fekete Barát". Sherlock szeme azonnal felcsillan… Másnap az egész várost megrázza a hír, hogy meggyilkoltak egy gazdag kereskedőt. Az áldozat íróasztalán egy skarlátvörös rózsa hevert – ugyanaz a virág, amely húsz éve egy vakmerő bűnbanda jelképe volt. Visszatért volna a Skarlátvörös rózsa bandája? Három rendkívüli gyerek, akik elválaszthatatlan barátok. A krimi történetének három világhírű szereplője. Lélegzetelállítóan izgalmas kalandok egész sora."

A sorozat további kötetei: A fekete dáma (Sherlock, Lupin és én 1.) Utolsó felvonás az Operában (Sherlock, Lupin és én 2.) A katedrális árnyéka (Sherlock, Lupin és én 4.) A fehér kastély (Sherlock, Lupin és én 5.) A Szajna árnyai (Sherlock, Lupin és én 6.) A Kobra bosszúja (Sherlock, Lupin és én 7.) Szfinx a Hyde Parkban (Sherlock, Lupin és én 8.)

A véleményem


Nehogy azt gondoljátok, hogy szidni akarom a krimit vagy a Sherlock, Lupin és ént, de tény, hogy a detektívregények nem kínálnak végtelen sok lehetőséget. Ha valaki sokat olvas vagy éppen sokat ír ebben a témában, rájön, hogy az eszköztár nem bővül olyan tempóban, ahogy kellene (értsd: a technika, a tudomány fejlődése nem kínál újabb lehetőségeket), ezért az egyetlen megoldás az, ha a jól bevált sémákat megpróbáljuk újszerűen alkalmazni vagy éppen ellenkezőleg: azzal turbózzuk fel a történetet, hogy egy klasszikus krimi hangulatában írjuk meg. Agatha Christie saját szócsövén keresztül is kijelentette némi öniróniával:

"Eddig harminckét könyvet írtam, és való igaz, hogy ezek, miként most M. Poirot észrevette, teljesen azonosak, de csak azt sajnálom, hogy a detektív finn lett."
Mélyebben is elbeszélgethetnénk erről a témáról, ugyanis volna mit mondanom róla. de egyelőre maradjunk annyiban, hogy előbb-utóbb már nem lehet újat alkotni, csak mást, bizonyos dolgokban eltérőt. És hogy ez baj-e? Nem feltétlenül. 

Gatti rejtélyei sem különösebben meglepőek vagy eredetiek. A tettes kiléte többnyire nem kiszámítható, hiszen nem Christie vagy Doyle módjára adja meg a lehetséges elkövetők listáját, így mindig megvan az esélye annak, hogy egy teljesen új, eddig egyáltalán nem vagy csak mások elbeszéléséből ismert karakter legyen a tettes. (Megjegyzem: Christie-re is jellemző az ilyen.) 

A Sherlock, Lupin és én azért kelti fel az ember érdeklődését és tartja fenn azt, mert tudja, hogyan kell a régimódi, jól bevált fordulatokkal dolgozni. Az ügyesen kitalált háttérsztorikkal és az egyszerű, mégis választékos stílussal egy olyan lehetséges gyerekkort teremtett Sherlock Holmes-nak, amely kalandokban gazdag, veszélyes és emlékezetes. Mindannyian tudjuk, hogy bármiféle kalamajkába keverednek, a három jó barát úgyis megmenekül, mégis feszengünk, ijedezünk, csodálkozunk. Ezerszer olvastuk már a sarokba szorított főhősnő zaklatott gondolatmeneteit és ugyanannyiszor könnyebbültünk meg a hirtelen jött segítség után. És mégis. Mégis élvezzük. Hogy miért, az függ az írótól, a karakterektől és a történettől is. Gatti speciel azzal fogja meg az olvasót, hogy teljes természetességgel kalauzol vissza minket a viktoriánus korba, a legjobban sikerült kosztümös filmek hangulatát és minőségét hozva. 

Ki olvassa el?
- aki szereti a krimit
- akit érdekel, milyen lehetett a kamasz Holmes
- akit elbűvöl a viktoriánus Anglia


Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet :) Ti mit gondoltok erről a sorozatról? És szerintetek mitől lesz egy krimi jó? Mennyire fontos számotokra az eredetiség? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! 
Üdv: Kriszti :) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Sorozatajánló - My mad fat diary

Sziasztok! A mostani sorozatajánlót csak az első évad alapján írom meg, és nem csak azért, mert még nem tudtam végignézni (lehasználtam az adatforgalmat mindenhol a házban), hanem azért is, mert maximálisan biztos vagyok abban, hogy a következő két évadot is imádni fogom. 

Fandom, ship, canon avagy legyünk fangirlök együtt!

Sziasztok! Kriszti vagyok, 17 éves és fangirl. Legalábbis félállásban biztosan. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi tesz valakit fangirlé és az is kérdéses, hogy mitől lesz valaki könyvmoly. Tulajdonképpen annyira szubjektív minden ilyesmi, hogy inkább kívülállónak tekintem magam, meg amúgy is: miért kéne mindent és mindenkit kategorizálni? Az viszont igaz, hogy néha nem árt, ha egy kicsit elrendezzük magunkban a dolgokat. Mielőtt még abba a hibába esnétek,  hogy netán egy kedves kis oktató jellegű bejegyzéssel érkeztem, figyelmeztetek mindenkit: ez a poszt elsősorban arról szól, hogy mit gondolok én azokról a dolgokról, amik egy fandomban teljesen természetesek és/vagy amikről folyton megy a vita. Essünk is neki, mert ez egy hosszú-hosszú bejegyzés lesz! Lényeges megemlíteni, hogy a következő kifejezések többnyire a fanfictionökre jellemzőek, de sokszor használatosak azok körében is, akik például nem írnak vagy olvasnak ilyet, csak szeretnek egy-egy sorozatot/könyvet st