Ugrás a fő tartalomra

Ezen a nyáron...

Sziasztok!

A legtöbb ember úgy veti bele magát a nyári szünet örömeibe, hogy komoly tervei vannak az elkövetkezendő két és fél hónapra. Évekig szorongtam amiatt, hogy nekem nincsenek hetekre előre megtervezett programjaim, nem célom az, hogy na, akkor most ruccanjunk ki Horvátországba, mert megtehetjük, és ráadásul még azzal sem takarózhattam, hogy szeretem a spontaneitást, mert ez nem így van. Az idén azonban úgy döntöttem, nem fecsérlem az időmet; a határidőnaplómnak és néhány másik szervezős füzetemnek köszönhetően már nem mondhatom azt, hogy egész nyáron otthon ültem és sorozatot néztem. Ezenkívül listába szedtem a főbb terveimet, amiket mindenképpen meg szeretnék valósítani. 

Végigdolgozni azt a másfél hónapot, amire vállalkoztam.


Tartani magam a tanulási tervemhez.

Letenni az angol nyelvvizsgát.

Elolvasni az összes kötelezőt.

 

Átnézni az irodalomtételeimet.

Matek.


Írni.

Befejezni a megkezdett sorozatokat.

Felmenni a János-hegyre.

Saját pénzből könyveket venni.

Spórolni. (Kell egy bécsi utazásra)


Nem stresszelni az érettségin.

Az itthoni könyveim közül olvasni.

Ruhát selejtezni.

Rendet tartani a szobámban. 

Minél több könyvértékelést megírni.

Elkezdeni egy BuJot.

Megragasztani a régi könyveimet.

Megnézni augusztusban a csillaghullást.

Egész éjjel fennmaradni és olvasni.

Minél több DIY cuccot csinálni.


Pihenni.

Naplót írni.

Rendszerezni a jegyzeteimet, füzeteimet stb.

Ti mit terveztek erre a nyárra? 
Üdv: Kriszti :) 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)