Ugrás a fő tartalomra

2017. Július - Kiolvasott könyvek

Sziasztok!

Gondolom most mindenki ámulattal fogadja a következő tényt: ebben a hónapban nem késtem ezzel a bejegyzéssel. Nem igazán értem, ez hogy történhetett meg, de így van. Sajnálatos módon, a nyári munka mellett nem sikerült annyit olvasnom, amennyit szerettem volna, de augusztusban igyekszem minél inkább ráfeküdni erre a témára. (Holott tudom, hogy ez megint háttérbe fog szorulni a nyelvvizsgára való felkészülés miatt. De reménykedni szabad, nem?) Egyébként ebben a hónapban egészen jó könyveket sikerült kifognom:



1. Tóth Krisztina: Pixel


"Egymással ​ütköző emberek és sorsok kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak, ám mégis olyan érzésünk van, mintha egy közös testhez tartoztak volna egykor, csak ezt a testet szétszakította volna valami, ahogyan a könyvben fel-feltűnő párokat is. Fej, szív és kéz: minden testrészhez egy történet tartozik. Humor és keserűség regiszterei váltogatják egymást, hol a közelítés fájdalmas pontossága, hol a távolítás iróniája jellemzi az egymásra épülő történeteket. Tóth Krisztina új könyvében a fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egyedi színűek és izgalmasak, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, vagyis, ha hátrább lépünk egy lépéssel, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és időközben nagyon is élővé váló szövegtestet."

Tóth Krisztinával az a problémám, hogy vagy nagyon utálom az írásait, vagy nagyon szeretem. A Pixel történetei ugyanígy hol negatív, hol pozitív érzéseket váltottak ki belőlem. Van, amelyiket olyan örömmel, érdeklődéssel és mohósággal faltam, hogy szinte repült az idő közben, és van, amelyiken alig bírtam átküzdeni magam, sőt... Volt olyan, amin annyira felháborodtam, hogy legszívesebben a földhöz csaptam volna a könyvet. Az a helyzet, hogy egységes véleményt nem is tudok mondani a könyvről: egy hosszabb bejegyzésben azonban le fogom írni, hogy mit gondolok róla részletesen.

2. Gustave Flaubert: Bovaryné

"Flaubert első megjelent regényében, a Bovarynéban, Emma a főhős életének és szerelmi csalódásainak leírásával a romantikus illúziók kudarcáról fest ironikus, tragikus képet. Emma sorra kiábrándult férjéből és szeretőiből is, mert felismeri, hogy viselkedésük csak felvett póz, s nem hősök, hanem valójában kisszerű, közepes átlagemberek. Írói mestermunka, ahogy a szerző az érdektelen köznapi eseményeket ábrázolja, úgy, hogy egyúttal a kor jellemző vonásait is visszatükrözi. Flaubert-t első regénye, a Bovaryné teszi híres íróvá. Realista regény; tája a leghétköznapibb francia kisváros, emberei valamennyien átlagemberek; nem típusok, mint Balzac alakjai, hanem olyan még csak nem is tipikus emberek, akikkel az olvasó mindennap találkozik. A regény meséjét adó tragédia is mindennapi tragédia."

Már egy ideje terveztem elolvasni ezt a könyvet, ugyanis nemcsak a kötelezők listáján van fent, hanem az én személyes "Ezt el kell olvasnod" listámon is helyet kapott. Kicsit féltem, ugyanis ismertem a történetet a tankönyvekből és irodalomóráról, illetve egy osztálytársam is mondott nekem róla véleményt, méghozzá a következőket: "Szerintem undorító, amit Bovaryné művelt. Unalomból megcsalta a férjét..." Ennek alapján úgy gondoltam, Bovaryné viselkedése engem is elborzaszt majd, illetve hogy olyan dolgokkal fogom szembetalálni magamat a könyv olvasása közben, amelyről nem kívánok majd véleményt nyilvánítani. Viszont amint belekezdtem a regénybe, konstatáltam, hogy az a bizonyos osztálytársam valamit nagyon másképp értelmezett. Bovaryné ugyan nem cselekedett helyesen, de nem is egy istentelen némber, akit meg kéne kövezni. Szánandó lélek, aki mindig többet várt annál, mint amennyit kaphatott. Végső soron nekem tetszett a könyv, és sikerült megsajnálnom szegény Emmát. 


3. Agatha Christie: Az alibi

"Mrs. ​Argyle-t, a dúsgazdag, jótékony hölgyet, három leány és két fiú örökbe fogadó anyját holtan találják a nappalijában. Valaki piszkavassal szétverte a fejét. A rendőrség úgy véli, tudja, ki a tettes. Letartóztatják az egyik mostohafiút, Jackót, aki ellen vannak bizonyítékok – s akinek volna alibije, csakhogy az úrvezető, aki a gyilkosság időpontjában felvette a kocsijába, nem kerül elő. Jackót elítélik, és meghal a börtönben. Eltelik két esztendő. Dr. Calgary, a sarkkutató hazatér Angliába. Régi újságokat lapozva megdöbbentő hírre bukkan. Feltámadnak benne az emlékek. Két évvel azelőtti balesete, az amnézia… Tennie kell valamit. Dr. Calgary biztos benne, hogy a rendőrség tévedett. Cselekszik. Jackót törvényileg rehabilitálják. De a család nehezen elnyert békéje odavan. Mert ha nem Jacko, a fekete bárány a gyilkos, akkor ki? Csak a közvetlen környezet valamelyik tagja követhette el a szörnyű tettet. De kicsoda? A szelíd, tudós férj? A ragaszkodó, fiatal titkárnő? A cseléd? A lányok? A másik fiú? Még egy gyilkosságba és egy gyilkossági kísérletbe kerül, míg dr. Calgary levezekli „vétkét”, és bravúros amatőr nyomozással felgöngyölíti az eredeti és az új bűnügyeket."

Ebben a könyvben nem szerepel sem Poirot, sem Marple, sem Battle, sem Tommy és Tuppence. Christie egyetlen híres vagy kevésbé híres nyomozóját sem tuszkolta bele a regényébe, mégis sikerült egy olyan amatőr detektívvel előállnia, aki nemcsak okos, de rokonszenves is. Calgary kimondottan szimpatikus volt, míg a család nagy része nálam kihúzta a gyufát: főképp Hester volt az, akit a pokolba kívántam, de Maryvel sem tudtam megelégedni. Sajnos, meg kell mondanom, hogy nem jöttem rá a megoldásra, még akkor sem, ha egyértelmű volt: az én gyanúsítottam sokkal inkább féltésből és birtoklási vágyból gyilkolt volna, mintsem szerelmi szenvedélyből. Emiatt kicsit erőltetettnek éreztem a megoldást, de még ezzel a nem éppen Christie-s befejezéssel is kimondottan jó kriminek tartom. 

4. Agatha Christie: A ferde ház

"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, szerető, bár kissé zűrzavaros család. A Leonidesek boldogan éltek kis, ferde házukban… Egészen addig, míg a családfő, a milliomos Aristide meg nem halt. Valaki a családból inzulin helyett mérget tett a fecskendőjébe.

Ki a gyilkos, és miért ölt? Szerelemből, pénzvágyból vagy tán bosszúból? A rejtély nyomába eredő fiatalember indítóoka legalább világos: Sophia, az áldozat legidősebb unokája addig nem hajlandó kitűzni esküvőjük napját, míg ki nem derül az igazság…"

A ferde ház és Az alibi között sok hasonlóságot fedeztem fel, amelyek valószínűleg sosem szúrtak  volna szemet, ha egész véletlenül nem egymás után olvasom el a kettőt. Ennek ellenére a két könyv teljesen más: a karakterek egyáltalán nem mutatnak hasonlóságokat, illetve a történet kimenetele és a nyomozó alakja sem fogható Az alibijéhez. Számomra ez az a nem-Poirot-de-Christie-könyv, amit nem lehet überelni. 

5. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

"Dosztojevszkij emberbarátsága nem filantrópia, állásfoglalása nem elfordulás a küzdéstől. Dosztojevszkij egészen, ízig-vérig társadalomhoz forduló művész, ez élteti túl a maga korán, s ez viszi közel megrendítő művét, a Bűn és bűnhődést a ma emberéhez. Ez a regény a mély ellentmondásokkal küzdő s meghasonlott lelkű géniusz legzártabb, legművészibb gonddal szerkesztett alkotása. Nyilván ez a körülmény magyarázza, hogy világszerte a Bűn és bűnhődés lett életműve legismertebb darabja. 
A páratlan lélekábrázolás, az emberi jellemek szuggesztív erejű rajza, a magával ragadó stílus, a mesteri kompozíció, a kapitalista nagy város sikátorainak, piszkos bérkaszárnyáinak, fojtott levegőjű odúinak szorongatóan hiteles képe az írásművészet halhatatlan alkotásai közé emeli ezt a művet. A „detektívregényből” így lesz klasszikus remek, minden idők egyik legmegrázóbb lélekrajzregénye."

Még nagyon-nagyon régen kezdtem el ezt a könyvet (februárban), és azóta néha-néha elővettem. Az a helyzet, hogy nekem a legelejétől fogva nagyon tetszett, de akadtak olyan részek, amikor egyszerűen muszáj volt félretennem, hogy egy kicsit kitisztuljon a fejem. Nagyon sok súlyos gondolatot ültetett a fejembe, és úgy éreztem, nekem ez sok. Ebben a hónapban elővettem, és végre kiolvastam. Olyan hihetetlenül fantasztikus volt, hogy azt nem tudom elmondani. Nem igazán tudom, miért volt akkora hatása rám a befejezésnek, de az utolsó oldalak után még egyszer-egyszer bele kellett kukkantanom a könyvbe, hogy megnyugodjak. 

6. John Green/David Levithan: Will&Will

"Will ​Grayson megismerkedik Will Graysonnal. Az egyik fiú okos és különc, akinek egyik alapszabálya: mindentől és mindenkitől tartja a távolságot. A másik dühös és depressziós, életének egyetlen fénypontja egy internetes barátság. Egy hideg éjszakán Chicago egyik legfurcsább pontján a két fiú útja keresztezi egymást. Ettől a pillanattól kezdve világaik összekeverednek, az életük visszavonhatatlanul egybefonódik. A Chicago különböző kertvárosaiban lakó két Will Grayson mintha nem is ugyanazon a bolygón élne, pedig Evanston nincs is olyan messze Naperville-től. Amikor a sors ugyanarra a meglepő helyre sodorja őket, a két fiú azon kapja magát, hogy hirtelen minden a feje tetejére áll, szembesülnek elkövetett hibáikkal, és esélyt kapnak a változtatásra. Régi és új barátaik – köztük a nagyon nagy és nagyon csúcs Mini Cooper, vérbeli focista és káprázatosan tehetséges musicalszerző – segítségével a két Will végül úrrá lehet szívügyein, mi pedig tanúi lehetünk egy olyan zseniálisan szuper gimis musicalnek, amelyhez foghatót még nem látott a világ."

Amikor az első két fejezeten átrágtam magam, kész voltam arra, hogy újra a gonosz blogger szerepébe lépjek, és lealázzak egy újabb John Green könyvet, majd kijelentsem, többet vártam ettől a Levithantől(tól?), akit annyira istenítenek. Aha. Hát ez nem jött be. Olvastam tovább a könyvet, és hirtelen azt vettem észre, hogy már a 150. oldalon járok, és imádom. Képes voltam elmerülni benne, nevetni és szomorkodni és töprengeni. Komolyan, ez a könyv valami fantasztikus. (És továbbra is meggyőződésem, hogy John Green azért írja a könyveit, hogy filmeket gyártsanak belőlük.) A vége azonban kiábrándító. Na, ott aztán lecsaptam az asztalra a könyvet és legalább egy órán át zsémbeltem. Ennek ellenére igen, megéri elolvasni, sőt! 

7. Leslie L. Lawrence: A maharáni arcképe

"Lendvayt már az Indiába tartó repülőgépen megpróbálják megölni, ettől kezdve a helyzet csak rosszabbodik. A kivégzett maharáni festménybe költözött lelke bosszút áll a haláláért; a láthatatlan elefánt vérrel mázolja be a falat; szegény Musztafát feldarabolják; Paramananda maharadzsának gyakran kell pisilnie, de nem mindig talál WC-t. A könyv John C. Lendvay egyik ifjúkori történetét írja le, amint azt elmesélte Leslie L. Lawrence-nek, Santa Monicában, hálaadás ünnepén."

Nos, a helyzet az, hogy Lawrence anyukám kedvenc írója: minden könyve megvan nekünk, szépen sorakoznak a polcon az egyiptológiai és a második világháborúról szóló vaskos kötetek mellett. Én azonban most olvastam tőle először: és nem csalódtam. Pontosan ilyen unalmas, rossz stílusú, komolytalan, krimire nem emlékeztető katyvaszra számítottam, amelyben a kezdetleges humor mellett csupán egyetlen értékelhető pont van: az indiai hitvilágot érintő történetek. 

Ebben a hónapban nem sikerült túl sokat olvasnom, amit nagyon szégyellek, de rejtegetni nem rejtegethetem. Ami azt illeti, annak viszont örülök, hogy minőségi könyveket olvastam el, amelyek közül szinte mindegyiket szerettem. 

Ti mit olvastatok ebben a hónapban?
Üdv: Kriszti :)



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

A 10 legfontosabb dolog, amit 18 év alatt megtanultam

Sziasztok!
A világon két fajta ember létezik: aki szereti a szülinapját és aki nem. Ennek alapján én valami szuper képességű mutáns lehetek, mert engem nem érdekel különösebben ez az egész. Az ajándéknak persze örülök, de nem visítozom és nem ébredek gyomorgörccsel a születésnapomon. Ez valami gyári hiba lehet nálam, el kell fogadni. Azt viszont nem tagadhatom, hogy kicsit izgatott voltam, amikor végre valahára nagykorú lettem. Fura ebbe belegondolni, főleg úgy, hogy előttem az érettségi, az egyetem, az egész élet. Olyan ez, mint egy folyton pörgő körhinta, amiből legszívesebben azonnal kiszállnék. Mindazonáltal nem hagyhatlak titeket bejegyzés nélkül, még akkor sem, ha történetesen ma van az én nagy napom. Összeszedtem nektek 10 dolgot, amit én kevéske éveim alatt megtanultam.

Back To School #2 Tippek, amiket (talán) még nem hallottál

Sziasztok!

Ez a második Back To School bejegyzésem, amelyben próbálok olyan tanácsokat, amelyeket talán még nem hallottatok! A szeptember elkezdődött: ez a nagy tervezgetések időszaka, tudjátok, amikor elhatározzátok, hogy na, akkor ebben az évben tanulni fogok! Hogy ez meg fog-e történni vagy sem, az nagyban múlik rajtatok, illetve azon, hogy milyen tanácsokkal próbálnak segíteni titeket. A tervek mellett ugyanis fontos, hogy tudd, hogyan állj hozzá, mit tegyél és mit ne tegyél. Hát... most nézzük át, mit javaslok én!