Ugrás a fő tartalomra

Zeneajánló 4.

Sziasztok!

Mint minden kamasz - vagy éppen mint minden ember - én is szeretem a zenét. Sokak számára elképzelhetetlen az élet nélküle, mert a zene szórakoztatja, kikapcsolja, felvidítja őket. Nos, én nem ezek közé az emberek közé tartozom. Persze számomra is sokat jelent, én is hallgatok és szeretek zenéket, és igen, van, amit utálok. Ennek ellenére nem gondolom, hogy képtelen volnék élni nélküle. Mindazonáltal úgy gondolom, azoknak a zenéknek, amiket hallgatok, igenis helye van a blogon. Úgyhogy fogadjátok szeretettel az én kis ajánlómat!


1. Elefánt - Hinta



2. Elefánt - November


Az Elefánt egy kevéssé ismert, magyar zenekar, azt hiszem, a zenéjük az alternatív rock kategóriájába sorolható, de mint tudjátok, ebben nem vagyok otthon. Én egy osztálytársamtól hallottam róluk először, és elsőre nem igazán fogott meg a zenéjük. Később azonban, ahogy még párszor a Youtube-csatornájukra tévedtem, valahogy megragadott a zenéik hangulata. A dalszövegek pedig... Messzemenően felülmúlják az összes amerikai, nyálas, szerelmes dal szövegét. Náluk érzem azt egyedül, hogy a dal irodalmi műfaj is, hogy bennük van érzelem és lendület. Véleményem szerint a zenéjük nem sok mindenkihez áll közel, de higgyétek el, őket érdemes már csak a dalszövegért is hallgatni. 


3. Kansas - Carry On My Wayward Son



Gondolom, minden Odaát rajongó sejti, hogy miért is szeretem ezt a számot. Ez a dal tökéletesen összefoglalja, miről szól a sorozat, a dallama, a szövege, mind-mind egyenlő az Odaáttal. 

4. Metallica - I Disappear


Különös, de a szüleim nagy Metallica rajongók. Hihetetlen ezt kijelenti, pedig így van. Róluk először még kisebb koromban hallottam először, pedig eléggé ismertek, csak én nem figyelek oda a zenei hírekre. Valószínűleg a szüleim révén szerettem meg őket, ez a számuk pedig egyszerűen... megfogott. Szerintem nincs is jobb szó rá. 

5. Artic Monkeys - R U Mine?


Az Artic Monkeys-ról vajmi keveset tudok. Igazából nem foglalkozom zenészekkel, még akkor sem, ha éppen ők a kedvenceim. Az R U Mine és a többi Artic Monkeys szám elsősorban azért fogott meg, mert nagyon tetszik a hangzása. 

6. Green Day - Oh, Love


Naná, hogy én is azok közé tartoztam, akik örömujjongásban törtek ki, mikor meghallották: a Green Daynek új számai vannak. Ennek ellenére én most egy régebbi dalt hoztam tőlük. Az én fejembe a dallam is, a szöveg is csakúgy befészkelte magát, ha meghallgatom, sokáig nem tudom kiverni belőle. 

7. Imagine Dragons - Shots



8. Imagine Dragons - I'm So Sorry


Az Imagine Dragons manapság elég népszerű, legismertebb számuk természetesen a Radioactive, de tavaly a Roots című számuk is nagyot ütött. Imádom őket, egyrészt azért, mert az ő dalszövegeikben is érzem azt az erőt, amit az Elefántéban, másrészt pedig azért, mert a zenéjük benne marad az emberben. 

9. Oasis - Live Forever


Az Oasist a My Mad Fat Diary című sorozat kapcsán szerettem meg, ahol ők voltak a világ legkirályabb zenekara. Azóta elég gyakran hallgatom őket, nem is igazán tudok megmondani, miért. Egyszerűen csak szeretem őket. 

10. Tom Rosenthal - Go Solo


Tom Rosenthal tökéletes hangulatot teremt Dragomán György könyveihez. Lehet, hogy ez elsőre egy kicsit abszurdnak tűnik, de higgyétek el, így van. Egy barátnőm ajánlotta Dragomán Györgyöt és Tom Rosenthalt is, mondván, hallgassam csak olvasás közben. Az eredmény pedig fantasztikus volt. A kettő együtt garantáltan fejbe kólint. 

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzésemet :) Remélem tetszettek a zenék, vagy ha nem is, akkor legalább azt, hogy új zenekarokkal, zenészekkel ismertethettelek meg titeket. Ha még azt sem, akkor remélem, hogy nem nyomtál gyorsan a piros x-re a jobb fölső sarokban. Ti milyen zenéket szerettek? Hallgattok valamit olvasás közben? Mit gondoltok, mennyire fontos ma a dalszöveg? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben!
Üdv: Kriszti :) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Még 10 aranyköpés, mert csak

Sziasztok!
Az első ilyen posztomat még augusztusban tettem ki, de elég népszerűnek bizonyult. Most, hogy már vége a tanévnek, arra gondoltam, hogy hozok nektek még 10 aranyköpést, amit az én drága osztályomnak köszönhetek, illetve egy kis újítás által a családomnak is. Ha készen álltok arra, hogy teljes lefáradjatok, olvassátok tovább!

A 10 legfontosabb dolog, amit 18 év alatt megtanultam

Sziasztok!
A világon két fajta ember létezik: aki szereti a szülinapját és aki nem. Ennek alapján én valami szuper képességű mutáns lehetek, mert engem nem érdekel különösebben ez az egész. Az ajándéknak persze örülök, de nem visítozom és nem ébredek gyomorgörccsel a születésnapomon. Ez valami gyári hiba lehet nálam, el kell fogadni. Azt viszont nem tagadhatom, hogy kicsit izgatott voltam, amikor végre valahára nagykorú lettem. Fura ebbe belegondolni, főleg úgy, hogy előttem az érettségi, az egyetem, az egész élet. Olyan ez, mint egy folyton pörgő körhinta, amiből legszívesebben azonnal kiszállnék. Mindazonáltal nem hagyhatlak titeket bejegyzés nélkül, még akkor sem, ha történetesen ma van az én nagy napom. Összeszedtem nektek 10 dolgot, amit én kevéske éveim alatt megtanultam.