Ugrás a fő tartalomra

Nina Stibbe: Férfi a háznál

Sziasztok!

Most egy kicsit visszavánszorgok a megszokott terepre: ismét egy könyvértékelést hoztam számotokra. Remélem, hogy így nyár vége felé még akad egy kis időtök olvasni, nekem mostanában nem igazán van. Ennek ellenére igyekszem, bár már nagyon várom az évkezdést. 


Információk

Az író

Nina Stibbe angol írónő 1962-ben született. Első könyve, a Szeretettel, Nina 2013-ban jelent meg, ezt követte 2016-ban a Férfi a háznál című ifjúsági regénye, illetve a Paradise Lodge.



A könyv

Eredeti cím: Man at the Helm
Korhatár: - 
Műfaj/Kategória: humoros, ifjúsági
Szemszög: E/1
Kiadó: GABO
Eredeti kiadás éve: 2014
Magyarul megjelent: 2016
Fordította: Dobos Lídia
Oldalszám: 336
Ár: 2990 Ft
Molyértékelés: ? (3 csillagozás)
Fülszöveg:
„Nagyszerű, kacagtató, lélekemelő. Nem emlékszem, nevettem-e valaha ennyit.”
The Observer
Szüleik válása után a kilencéves Lizzie Vogel, a nővérével és az öccsével vidékre költözik, egy őket meglehetősen ellenségesen fogadó faluba. Anyjuk szinte azonnal inni kezd, és kényszeresen drámákat ír, amivel nem nyeri el a falubeliek tetszését – már amúgy is gyanús nekik a csinos, vonzó, elvált asszony. Lizzie és a nővére nagyon szeretne beilleszkedni, ezért kitervelik, hogy titokban meghívnak minden arra alkalmas (és nem alkalmas) férfit, abban a reményben, hogy valamelyikük majd csak feleségül veszi az anyjukat…
„Klasszikus vígjáték. Minden sora kacagtató.”
The Times
„Ha valakinek tetszett a Szeretettel, Nina, imádni fogja ezt a nagyszerű regényt is.”
India Knight
„Soha ennyire még nem tetszett könyv.”
Lisa Jewell
A véleményem

Ránézésre a könyv valóban egy könnyed, humoros történetet ígér. Rózsaszín felület, itt-ott egy szamár vagy egy kis teasütemény. Szórakoztató, sokszor átdolgozott alapterv, néhány életrevaló kisgyermek és megannyi komikus szituáció. Ki ne akarna egyből nekiugrani és várni a fulladásos nevetés által bekövetkezett halált?!

Nem szeretném erőteljes bírálattal illetni ezt a könyvet már a legelején, de a félreértések elkerülése végett azt hiszem, helyénvaló volna megemlítenem: a könyv egyáltalán nem humoros vagy könnyed. Most mindenki felhördül a számítógépe előtt, mert mi az, hogy a könyv mást ígér, mint amit kínálni tud? Hát... A valóság.

A Férfi a háznál depressziós hangvételű, vontatott tempójú és kiábrándító könyv. Aki cukormázas befejezést vár vagy amolyan A két Lotti-féle örömmámort, akkor most azonnal vesse el még a gondolatát is annak, hogy a kezébe vegye ezt a kötetet.

És hogy miért lehangoló ez a könyv?

  • Az anya: iszik, depressziós, majd gyógyszerfüggő. Vannak bizonyos körülmények, amelyek vicces szituációkba keverhetik az ilyesféle gondokkal küszködő karaktereket, de... Szerintem az, ha a gyerekek végignézik, ahogy az anyjuk italba fojtja a bánatát és drámákat ír, amik nemhogy nem jók, hanem még csak nevetségesnek sem mondhatók, na, az közel sincs ahhoz, amit én szórakoztatónak nevezek. Egyáltalán nem nézem le vagy ítélem el Elizabeth Vogelt. Sőt, valószínűleg nem egy ilyen elvált anya van, akire hirtelen irdatlan teher nehezedik. Inkább az írónő az, akit nem értek: hogy gondolhatja, hogy a hétköznapi, kissé kifacsart helyzetkomikumokon kívül bármit is kihozhat ebből? És egyáltalán ki gondolja ezt lélekemelőnek? Vagy van, akit megnyugtat az a zárás, hogy SPOILER az anya valójában nem is felhőtlenül boldog azzal a férfival, akivel összejött, de még ez is jobb, mint a semmi? Hogy végül ugyanoda lyukadunk ki, ahol elindultunk: egy nőnek szüksége van férfire. Egyébként is, ez mégis milyen tanulság? Milyen üzenet? Ez által nem azt mutatja a jövő nemzedékének, hogy egy nő képtelen megállni a maga lábán? Mert szerintem nagyon is. SPOILER VÉGE. 
  • A gyerekek: Lizzie olyan, mintha nem is volna valóságos. Túl bölcs, túl passzív karakter, akinek szinte semmiféle ráhatása nincs a történésekre. A nővére egyszerűen bosszantó, ki nem állhattam. Mindenbe beleüti az orrát, mindent jobban tud, ráadásul elavult nézeteket vall. Jack ijesztő. Olyan, mint egy kisgyerek, akit megszállt valami démon. Fura szokásai vannak, furán viselkedik, és a könyv olvasása közben folyton olyan érzése van az embernek, mintha az a gyerek a háttérből folyamatosan bámulná. Ilyen halálosan rémisztő bagázzsal még sosem találkoztam, pedig az Addams familyt imádom. 
  • A stílus: Tulajdonképpen nem kifogásolhatom a stílust, ugyanis tényleg jól megszerkesztett, ügyesen elnyújtott mondatokat olvashattam benne, választékos volt és jól érthető. Ennek ellenére nehézkesnek éreztem, a szavak mintha egyre csak mélyítették volna a nyomott hangulatot. Így tekintve a történetre, az írónő nagyon ügyesen egységesítette és olvasztotta egybe a könyv különböző komponenseit. 
Ennek ellenére nem tartom olvashatatlannak vagy csalódást keltőnek. Ha az ember megszokja a sötét hangvételt és a különös szereplőket, akkor a történet egészen megkapóvá válik. 

Ki olvassa el?
- aki szereti a pesszimista regényeket
- aki nem szélsőségesen feminista

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzésemet :) Ti, hogy reagáljátok le, ha egy könyv nem azt adja, amire számítotok? Akár negatív, akár pozitív értelemben. Mit gondoltok, fair az az olvasóval szemben, hogy a fülszöveget úgy alakítják, mintha, aztán mégsem? Ismeritek a Szeretettel, Ninát? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! 
Üdv: Kriszti :) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

Sorozatajánló - My mad fat diary

Sziasztok! A mostani sorozatajánlót csak az első évad alapján írom meg, és nem csak azért, mert még nem tudtam végignézni (lehasználtam az adatforgalmat mindenhol a házban), hanem azért is, mert maximálisan biztos vagyok abban, hogy a következő két évadot is imádni fogom. 

Fandom, ship, canon avagy legyünk fangirlök együtt!

Sziasztok! Kriszti vagyok, 17 éves és fangirl. Legalábbis félállásban biztosan. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi tesz valakit fangirlé és az is kérdéses, hogy mitől lesz valaki könyvmoly. Tulajdonképpen annyira szubjektív minden ilyesmi, hogy inkább kívülállónak tekintem magam, meg amúgy is: miért kéne mindent és mindenkit kategorizálni? Az viszont igaz, hogy néha nem árt, ha egy kicsit elrendezzük magunkban a dolgokat. Mielőtt még abba a hibába esnétek,  hogy netán egy kedves kis oktató jellegű bejegyzéssel érkeztem, figyelmeztetek mindenkit: ez a poszt elsősorban arról szól, hogy mit gondolok én azokról a dolgokról, amik egy fandomban teljesen természetesek és/vagy amikről folyton megy a vita. Essünk is neki, mert ez egy hosszú-hosszú bejegyzés lesz! Lényeges megemlíteni, hogy a következő kifejezések többnyire a fanfictionökre jellemzőek, de sokszor használatosak azok körében is, akik például nem írnak vagy olvasnak ilyet, csak szeretnek egy-egy sorozatot/könyvet st