Ugrás a fő tartalomra

Wéber Anikó: Az osztály vesztese

Sziasztok!

Ma egy gyerekkönyvvel érkeztem, ami mindenki számára tanulságos lehet, így nyugodt szívvel ajánlom felnőttnek, tinédzsernek és kisgyereknek is. (Értsd: 8 éves felettinek)



Információk

Az író


Wéber Anikó egy ideig napközis tanárként dolgozott, újságíró és pedagógus. Állítása szerint gyermekkora óta két szerelme van: az írás és a tanítás. (Nekem a fele megvan, ez már haladás, nem?)

A könyv

Korhatár: 10+
Műfaj/Kategória: ifjúsági
Szemszög: E/3
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2016
Ár: 2490 Ft
Oldalszám: 212
Molyértékelés: 90% (26 csillagozás)
Fülszöveg:
"Az éjszaka leple alatt furcsa kép kerül az osztály facebook oldalára: esetlen alak minionjelmezben, felette a falra írt felirat: Az osztály vesztese! Az osztályfőnök tombol, a diákok gyanakodva méregetik egymást. Tettesnek se jó lenni, de áldozatnak még rosszabb. Gyerek életét ismerjük meg mindenestül, miközben velük izguljuk és szorongjuk végig ugyanazt a pár napot a felkeléstől a feleltetéseken át a napköziig. Vajon ki tette és miért?"
A véleményem


A történet nem mutat túl sok újat: manapság egyre elterjedtebbek az interneten történő zaklatások. Szörnyű, de egyre könnyebb erről tárgyilagosan beszélni, hiszen hétköznapi jelenség az, hogy embereket röhögünk ki a neten, mémeket készítünk, lájkolunk és osztunk meg, amelyek lehetnek viccesek, jópofák, de mégis csak húsvér emberekről van szó. Ebbe persze senki nem gondol bele - én sem.

Az osztály vesztese egészen komikus abból a szempontból nézve, hogy mi is a probléma, mi az, ami nevetségessé teszi az embert. Minyon jelmezben a székhez kötözve? Bocsánat, de ez... Oké, ebben benne van az is, hogy egyszerűen kiráz a hideg a minyonoktól. Először is: nem tudom, hogy kell írni, ráadásul nem is érdekel. A minyon az egy süti, nem pedig valami gügyögő sárga tiktak, amiből csak pénzéhségből csináltak külön filmet. Ráadásul nem viccesek, nem érdekesek, nincsen bennük semmi, ami miatt ennyire felkapottnak kéne lenniük. A Gruban elmennek főszereplőként, de a Gru nem tőlük jó mese. Ezt fontosnak tartom leszögezni.

Visszatérve a könyvhöz. Annak ellenére, hogy szerintem a szituáció nem elég kínos ahhoz, hogy bárki aggódjon a jó híréért (mert ha hiszitek, ha nem, tízévesen ez már igenis téma). De már rá is kanyarodtunk arra az útra, amelyikről ti legszívesebben lerohannátok.

A könyv legfőbb értéke a hitelesség. Sokszor hangoztatom, hogy manapság vagy "idealizálják" a tinédzserek problémáit (lásd: Szent Johanna Gimi) vagy pedig szélsőségesen megoldhatatlannak, banálisnak mutatják be őket (lásd: D.A.C.), és ez engem halálra idegesít. Miért nem hiszik el a felnőttek, hogy a mi problémáink is lehetnek árnyaltak? Hogy nemcsak a "jaj, a kiszemeltemnek nem jövök be" és az "úristen, terhes vagyok!" véglet létezik, hanem vannak kevésbé megrázó, de azért jelentős események is az életünkben.

Wéber Anikó tisztában van azzal, milyenek ma az ötödikesek. A saját tapasztalatait nem tíz év távlatából próbálja írásba foglalni, hanem kvázi frissen szabadulva veti papírra őket, ezáltal hiteles és aktuális lesz a mű üzenete.

És tudjátok miért? Mert a mai ötödikesek igenis csúnyán beszélnek, nagyszájúak, verekednek, dobálóznak a sértésekkel, téma a szerelem, hogy ki kinek tetszik, mi van kiírva a facebookra, kinek milyen a ruhája, követi-e a divatot, nyaralt-e, van-e pénze, tanul-e vagy inkább a haverokkal lóg vagy éppenséggel másokat zaklat az interneten keresztül. Én - a veterán - gyors fejszámolást követően kijelenthetem, hogy ugyanezt tapasztaltam hat éve is. Mi ilyenek voltunk, a mostaniak pedig követték a példánkat. (Nem tették jól.) 

Az osztály vesztese tehát reális, csöppet sem túlzó képet ad a mai ötödikesekről, és ügyesen ábrázolja a különféle családok életét. A váltott szemszög egyáltalán nem zavaró, nem tűnik úgy, mintha ugrálnánk össze-vissza. Minden lehetséges nézőpontból megvizsgáljuk az ügyet, miközben minden szereplő gyanúba keveredik. A végén van egy csavar, de azt hiszem, az csak a fiatalabb olvasóknak meglepő.

A stílus egyszerű, jól érthető, ezért kortól függetlenül bárki elolvashatja. Igaz, bizonyos kor felett ajánlott csak, és ebben egyet is értek. Néhány részlet elég sokkoló lehet, még akkor is, ha se vér, se testi erőszak nincs benne. 


Ki olvassa el? 
- mindenki: szerintem ebből a könyvből csak tanulni lehet, ráadásul tényleg nem hosszú

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet :) 
Üdv: Kriszti 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!