Ugrás a fő tartalomra

5+1 kötelező/ajánlott olvasmány, amit mindenkinek el kéne olvasnia

Sziasztok!

Mostanában sokat hallom, hogy a kötelezők unalmasak, érdektelenek. Na jó. Valójában világéletemben mást sem hallottam, csak azt, hogy minden, amit az iskolában ajánlanak, szörnyű és vontatott és amúgy se éri meg belekezdeni, mert száraz, különben is a Szent Johanna Gimi sokkal jobb. De ez nem így van. Véleményem szerint a kötelezők között nem egy, nem kettő van, ami olyan értékeket közvetít, amellyel igencsak kevés ember foglalkozik a mai rohanó világban. Ebben a bejegyzésben szeretnék 5+1 könyvet ajánlani nektek, amelyeket igenis megéri elolvasni. 



1. George Orwell: 1984

Manapság a disztópiák igencsak kedveltek az ifjúság körében. Az őrület, azt hiszem Az éhezők viadal befutásával kezdődött, azt pedig követte a Beavatott, az Útvesztő és még számtalan kevésbé minőségi könyvsorozat (általában trilógia). Orwell 1984 című regénye is ebbe a műfajba sorolható, és azt hiszem, ez az etalon a disztópiák történetében. Őszinte és kegyetlen könyv - kíméletlenül tárja elénk az igenis lehetséges jövőt; az érzelmek nélküli, önállótlan, a rendszerben vakon bízó, szolgalelkű nép sivár és szürke életét, ahol a szabadság és az individuum csupán éteri fogalomnak tűnnek, ahol még a gondolatokat és a beszédet is szabályozzák, ahol úgy tűnik, képtelenség élni. Ahhoz, hogy ma a 21. század viszonylagos szabadságát egy kicsit is értékelni tudjuk, szerintem kötelező ezt a regényt elolvasni. 

2. Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála

Az Ivan Iljics halála kisregény, tehát nem kell azon morfondírozni, hogy vajon van-e az embernek ideje rá, vagy sincs. Rövid, de velős. Engem a könnyekig meghatott, pedig nem jellemző rám, hogy sírjak egy könyvön. Engem főleg Geraszim odaadása és emberszeretete az, ami elvarázsolt és ami annyira megdöbbentett. 

3. Ibsen: Vadkacsa

Ibsen Nórája felháborított, előhozta belőlem a minden nőben megbúvó feminácit. A Solness építőmester sok mindent megvilágított előttem és meghökkentett. A Vadkacsa más érzelmeket keltett bennem. A végtelen közömbösség egy ember halálával kapcsolatban - ez az, amin megütköztem. Az élethazugságokat én addig tolerálom, míg egy másik ember életét tönkre nem teszik és az emlékét be nem mocskolják velük. (Életrajzi információ: az én életemben is történt már olyan dolog, ami szinte egy az egyben megegyezik a drámában megírtakkal, ezért valószínűleg az én érzelmeimre jobban hatott, de mindent egybevetve így is, úgy is nagyon fontos olvasmány!) 

4. Madách Imre: Az ember tragédiája

Elsőre érthetetlen. Másodjára érdekes. Harmadjára és negyedjére és ötödjére még mindig tud újat mondani. Madách műve az a dráma, amit nem biztos, hogy teljes egészében megért az ember, de mindenképpen el kell olvasni. Sokrétű, millió témát körbejáró alkotás, ami akár még humoros is tud lenni, amellett természetesen, hogy hihetetlenül filozofikus. És akárki akármit mond, szerintem Madách volt az, aki elsőként Lucifer alakját szimpatikusnak alkotta meg - és nem magát a nagybetűs Gonoszt látta benne, hanem a szükséges rosszt. 

5.  Voltaire: Candide

A Candide vicces. Gúnyos, szarkasztikus, de olyan humora van, hogy felüdülés olvasni. Hihetetlenül rövid, de kalandos; rengeteg minden történik benne, lehetetlen hülyeségek többnyire. Ennek ellenére imádnivaló könyv. Nem hordoz magában olyan hatalmas tanulságokat, csupán a hurráoptimizmusra ad frappáns választ. Nem árt azok kezébe nyomni azoknak, akik ajkáról sosem olvad le a mosoly és a szemükben mindig bizakodó fény gyullad - még akkor is, ha éppen egy cápa rágódik a lábán. 

+1 Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

A Bűn és bűnhődés, habár csodálatos a maga nemében, azért került a +1 helyre, mert olyannyira súlyos gondolatokkal foglalkozik, hogy talán nem mindenki tudná megemészteni azokat. Gondolom, mindenki foglalkozott már ezzel a könyvvel, szóval nem kell elmondani, miről szól. Engem Raszkolnyikov lelkiállapotának részletes leírásai lenyűgöztek és sokszor meg is botránkoztattak, de a fejtegetések annyira logikusak voltak, hogy csak álmélkodtam rajtuk. Zseniális könyv. Teljesen a hatása alá vont, miközben olvastam. El sem tudom képzelni, hogyan volt arra képes Dosztojevszkij, hogy megkedveltessen velem egy gyilkost és egy prostituáltat, pedig ha felületesek és előítéletesek akarunk lenni, akkor így fogalmazunk. Raszkolnyikov számomra azonban nem egy gyilkos volt, hanem egy eltévelyedett lélek, valaki, aki rossz eszmében hitt, és emiatt kisiklott az élete, de végül vállalta a szenvedést, felhagyott a régi életével, megbocsátott önmagának, és hagyta, hogy szeressék. Szonya pedig nem valami alantas kurva volt, de még csak nem is egy sajnálatraméltó, gyámoltalan, kihasznált kislány, hanem az a nő, aki a gondviselésre bízta a saját sorsát, és felelősséget vállalt a szeretteiért, még akkor is, ha ezzel saját magát tette tönkre. Hihetetlen. Egyszerűen hihetetlen. Annyira mély, annyira emberi volt minden karakter...

Ti milyen kötelezőket ajánlanátok? 
Üdv: Kriszti :) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!