Ugrás a fő tartalomra

Cassandra Clare: Csontváros (A Végzet Ereklyéi 1.)

Sziasztok!

Úgy gondolom, ezután az értékelés után sokan fognak utálni, viszont fontosnak tartom, hogy kifejtsem a véleményemet, és hangot adjak az elképedésemnek, mert különben nem bírnám ki. De nem húzom az időt, jöjjön a feketeleves!


Információk

Az író

Cassandra Clare-ről biztosan sok anyagot tudnék gyűjteni, de szerintem így is, úgy is mindenki ismeri a nevét: az Árnyvadászok történeteivel lopta be magát az olvasók szívébe, és mióta első könyvsorozata, A Végzet Ereklyéi meghozta neki a sikert, nem is alkotott más témában. 

A könyv

Eredeti cím: City of Bones 
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti megjelenés: 2007
Magyarul kiadták: 2009, 2013, 2014, 2016, 2017
Oldalszám: 472
Ár: 3299 Ft
Szemszög: E/3
Korhatár: 14+ (talán...)
Molyértékelés: 90%
A sorozat további kötetei: Hamuváros (A Végzet Ereklyéi 2.), Üvegváros (A Végzet Ereklyéi 3.), Bukott angyalok városa (A Végzet Ereklyéi 4.), Elveszett lelkek város (A Végzet Ereklyéi 5.), Mennyei tűz városa (A Végzet Ereklyéi 6.)

Fülszöveg: 
Gyilkosság ​tanúja lesz – a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba. Az elkövetők: három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser.
A holttest aztán eltűnik a semmibe. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi, még egy vércsepp sem bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra?
Az Árnyvadászok tudni akarják… 

A véleményem 

Kezdem azzal, ami tetszett benne: a stílus. Nem várok sokat az ilyen típusú könyvektől; véleményem szerint a népszerű és/vagy tinikönyvek 90%-a pocsék. Nemcsak azért, mert sablonos vagy szerintem unalmas, hanem azért is, mert egyszerűen nem fog meg a stílusa, mert igénytelen a fordítás vagy mert nincs benne semmi szépség, semmi fantázia. Cassandra Clare tehetséges: gyönyörű képeket láttattat velünk, és igen, képes arra, hogy éreztesse velünk a szereplők fájdalmait, örömeit. Elismerésem.

És most jöhet az, ami nem tetszett benne. A karaktereket utáltam. Jace ugyan jóval szimpatikusabb volt, mint a filmben, de még mindig nem kedveltem meg. Túlságosan mű. Az író sokat akar kihozni belőle, de számomra nem más, csak egy újabb szépfiú, akiért csorgathatják az emberek a nyálukat. Nekem ez egyszerűen nem elég. Nem azért akarok olvasni egy könyvet, hogy az ezredik macsót lássam megtörni és bevallani az érzelmeit. Clary egy hisztis idióta volt, egyszerűen semmi értelme nem volt annak, amit csinál. Isabelle-t úgy, ahogy kedveltem, de ő alig szerepelt. Alec volt az egyetlen, akire azt mondom, hogy oké, belefér, lehet vele kezdeni valakit. Kitaláljátok, hogy ki szerepelt a könyvben a legrosszabb szerepben? (Valentine-on kívül.) Naná, hogy Alec. 

A történet olyan érzést keltett bennem, mintha már olvastam vagy láttam volna. Egyedi, jól felépített háttérvilágot vetít előre az író, mégis, mintha minden egyes esemény, minden egyes kaland már megtörtént volna. Nem tudom, miért lehet ez, de teljesen kiábrándított. Arról nem is beszélve, hogy Jace egy ponton szinte szóról szóra azt mondja el, mint Dean az Odaátban... Érdekes, nagyon érdekes... 

De tudjátok mit, igazából nem is arról van szó, hogy a könyv szörnyű volna. Mármint a humora annyira nem rossz. Ráadásul a bejegyzés írásakor már elolvastam a második részt is, bár a harmadikkal sehogy sem  boldogulok, szóval tudom, hogy igenis van értéke a könyvsorozatnak. Csak hát nem akkora, mint amekkora a rajongótábor. Szerintem Cassie-nek, ahogy nevezni szokás, nem kéne mindig erről a világról írnia. Igaz, még nem olvastam tőle a többi sorozatot, de úgy gondolom, jóval több benne a potenciál, minthogy örökre ebbe a világba szorulva kéne írnia. Sokkal szívesebben olvasnék tőle mást, valami újat. A tehetsége megvan hozzá.

Értékelés: 73% 

Stílus (95%)
Cselekmény (65%)
Karakterek (40%)
Cím, borító, fülszöveg (75%)
Molyértékelés (90%)

Kinek ajánlom? 

- aki szereti a fantasy-t, a misztikusat

Ti szeretitek ezt a könyvsorozatot?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

100 kérdés TAG

Sziasztok!

Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)

SOROZATAJÁNLÓ: Csengetett, Mylord?

Sziasztok!
Senki ne lepődjön meg azon, hogy bejelentem, a Sherlock és a My mad fat diary után ismét egy angol sorozatot néztem meg. Kezdem úgy érezni, hogy a különböző nemzetekről szóló modern sztereotípiák alátámaszthatóak, bár ez durva általánosítás, hiszen csak egy dolgot tudok biztosan; az angolok remek sorozatokat gyártanak. Lássuk hát, mi a helyzet a Csengetett, Mylord? - dal.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2.

Sziasztok!

A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell(ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!