Illúzióromboló

Sziasztok! El sem tudom mondani, mennyire megörültem annak, hogy végre egy olyan sorozatról írhatok, aminek az első részét olvastam... aztán kiderült, hogy ez már a második kötet, szóval a kedvem gyorsan elszállt. Mondhatom, hogy kétes érzésekkel fogadtam a történetet, hiszen a Holmes adaptációk általában katasztrofálisra sikeredtek (cáfolja ezt az, hogy már több ízben is dicsértem meg egy-két feldolgozást... na meg ugye, a Sherlock) . Ez a könyv inkább vegyes érzelmeket keltett bennem, de ezt szeretném bővebben is kifejteni. (Ja, és Adlockosok figyelem!)

Sziasztok! Mostanában hanyagoltam Sherlock Holmest és mindent, ami vele kapcsolatos, helyette pedig inkább Agatha Christie-vel foglalkoztam. Nehéz ám megosztani az időt a két nagy detektív között, főleg úgy, hogy mindkettőről szeretnék többet megtudni, és, nem tudom, hogy mondtam-e már, de egy kettejükről szóló cikksorozattal is készülök ide, a blogra, de ahhoz, hogy akárcsak egyetlen egy  igényes cikket is megírjak ebből még rengeteget kell olvasnom. Sherlock Holmes esetében még van egy-két könyv, novelláskötet, amit meg kell ismernem, Poirot-nál pedig ugyanez a helyzet, csak még az emlékezetemet is fel kell frissítenem. A lényeg tehát az, hogy nehezen találom meg az egyensúlyt.